Pesti Divatlap, 1845. április-június (1-13. szám)

1845-04-03 / 1. szám

27 — Igen igen , s hivatalom elvész. — Tudja mit? Elmondom a betűszedőnek e három óra történetét hadd szedje ki, úgyis apró életképek napi­renden vannak. — Dicső, igy meg leszünk mentve. — De aztán mondja meg a szerkesztő úrnak, hogy e „hírlapi szikk“ nem írva, de csak elmondva van. Egyszersmind hirdettessék meg, hogy uram­­bátyám elviheti nálam hagyott kéziratát. KI­THY LAJOS, AZOKHOZ AZ ÉN FESTI JÓ PAJTÁSIMHOZ. (Tavaszhó 1. 1845.) Hah , börtönöm ajtaja megnyílt! — M­em börtön-e a hivatal? — Csókolgat a drága szabadság Édes , tüzes ajkaival........ De lelkem hová lett ? merre, a lélek, Szárnyad suhogást merre vivének ? Mi messze, mi messze röpülsz már, Végetlen előtted az út, Hiába suhanna utánad A fecske.... nyomodba se jut. El lelkem után a messze világba!....-----­De vissza mi tart? szív, monddsza, mi bánta ? Távozni! e gondolat úgy fáj, I­gy fáj nekem........és mi okért? Volt itt szeretőm­ , hanem az már A sírhalom éjibe tért. És nem vagyok én már senki barátja; E puszta , üres szót lelkem utálja. Pajtásim !­értetek a bú , Elhagyni, fiúk, titeket: Ez fáj nekem, ez szomorít el, Ez ver kebelembe sebet.... De nem! mi vigadtunk minden időben , így hát szomorú a búcsú se legyen. Föl, czimboranép, vigalomra! S pogány legyen a vigalom, A bút kiürült poharakkal Kegyetlenül üssük agyon, Hogy — majd ha jön a sor kézszoritásra — őt könnyre fakadni senki ne lássa ! PETŐFI.

Next