Pesti Divatlap, 1845. július-december (14-39. szám)
1845-08-14 / 20. szám
idegen felírást s czimert, középületeinken idegen szintű nyelvet lát, mikor nevünk most a határon is alig terjed túl; óhajtanék hogy mindenki látná Buda városának, míg fejedelmi lak volt, a mohácsi veszedelem előtti nagyszerű képét, hogy jobban meggyőződhessék milly faluszerü és kicsiny most, és megtudhassa, honnan származik ez; óhajtanák hogy mint az amerikai gyermek alkotmánylevelén, úgy nálunk is a szomorú, gyászos idők történetén kezdené tanulni iskolában az olvasást; s ezt mind azért óhajtanák, hogy a nemzet ismerje előbbi nagyságát s dicsőségét, s tudja milly jogtalanságokat követtek el rajta, hogy hazájáért, nemzetéért lelkesedni tudjon, a zsarnokságot gyűlölni, a szabadságot szeretni bírja; mert míg egy nemzet lelkesedni, s kannibalilag gyűlölni tud, addig sohasem eshetik kétségbe jövendője felől. Egyébiránt a fennemlített történeti elbeszélés olly jeles, hogy olvasását kötelességünknek tartjuk mindenkinek ajánlani. Nemzeti dal (Ballada) Tárkányi Bélától. Ebbe kellene tenni, hogy lengyel nemzeti dal; mi még ezenkívül csak annyit mondunk felőle, hogy az nem az egész nemzetnek, hanem a nemzet egy részének, a posztóruhás közönségnek van írva. úti jegyzetek, Petőfitől, e számban bevégezve. E jelen czikken Petőfy eredeti szelleme, s modora ömlik el; elmésség, csípősség, helyes észrevétel, több van benne egy lapon is, mint P. H. L. egész párizsi utazásában, s ennél fogva, bár több helyen megtetszik rajta a pongyolaság, fogylig megtartja érdekét. Nézetünk szerint hiba Petőfyben az, hogy házias eszméit s gondolatit, mellyeknek inka sindonem kellene maradniok, közönség elibe viszi, hogy a criticától irtózik, pedig et az igazságos kritica fogja délpontra segítni, hogy a hiúság itt ott kitör belőle. Ezek közül azonban egyik sem szentlélek elleni bűn. Csak haladjon Petőfy az olly sok szerencsével megkezdett népköltészeti pályán, a maga egész eredetiségében, de a magasb ízlést mindig szeme előtt tartva, az okos szót, de a csakugyan okosat, mindig meghallgatva, akkor gyöngéi jelességei mellett elenyésznek *) Honderű, 5-dik szám; nyárutó 5-kén. Deák Ferencihez. Emléklap. Sujánszky Antaltól. Vers. Ollyan versnek, mint mai világban legtöbbet írnak, csak megjárja; hanem azt joggal kívánhatjuk, hogy a ki Deákot versben megakarja tisztelni, hagyja el a mindennapi poros országutat s egy kissé járatlanabb ösvényeken ugrassa pegazusát, azaz a simaság s parányi eszme mellé, méltóság, ünnepiesség is kell. — Van még ezenkívül a H. jelen számában 3 vers u. m. A z ő e m lé k e z e te III. Hiadortul. — A költő Tompa Mihálytól. —Népdal Szelestevtöl — mind figyelemre méltó. Ronyva. Tündérrege Vályi Károlytul. Rövidsége s csinos nyelve miatt is unalmat, úgy hogy ha kötelességből át nem kell olvasnunk, bizonyosan nem fogjuk átolvasni. Átalában mind az, a mi igen túl van feszítve s a természet köréből mintegy ki van eretetve, mint a tündéres dolgok, kevés vagy épen semmi hatást nem hagynak magok után. Nevelés. Frescokép. Vége köv. Magyar levél Madridból. Gróf Andrásy Manóius. Érdekes olvasmány. A „magyar levél“ azt akarja mondani, hogy gr. A. M. tud magyarul. Ha illyesmit még most ♦) Hanem az olly bangó beszédekre, miilyeneket az Életképek bírálójától s a Honderűtől hall, — ne hallgasson ám. Csak az Ítélheti meg Petőfy házias modorban irt utijegyzeteit, ki őt közelebbről ismeri. Ö a természet egyszerű fia, kire még az álműveltség, az álszemérem, és divat megrontólag nem hatott, ki úgy beszél, úgy ír a mint érez. Ö nem hiú, nem dicsvágyó , hanem önbecsét érező, s ollyan egyenes és zordon, mint a tátrai fenyőfa, vagy mint az elefánt lába, melly soha senki előtt meg nem hajol. A mit ő benne hiú elbizottságnak tartanak, az nem egyéb őszinte jó szikből eredő kedélyes dévajkodásnál, s a világ ferde ítéleteivel nem sokat törődő gondatlanságnál. E romlott, elmívelt világban, ritka az illy egyéniség, s a mit ő benne sokan hibának tartanak,— az valóban nézetem szerint a legszebb erény. A szerk.