Pesti Divatlap, 1845. július-december (14-39. szám)
1845-10-23 / 30. szám
977 IRODALMI LEVELEK CONSTRIVCZIAHOZ. III. (Menny és pokol. Nagy Ignácztól.) Ígéretem szerint a „Menny és pokol“ II-dik füzetét is meg akarom kegyeddel ismertetni. Az I-se czikket „Szerkesztők és segédeik“ czim alatt, csak az értheti némileg, ki a fővárosi szerkesztők és segédeik magánviszonyaiba közelebbről van beavatva. Én nem tudom , mikép állnak e titkos viszonyok, de amennyire hallomásból értesültem, koránsem lehet azokat olly túlzott fekete színekkel festeni, mint N. I. tévé, ki pedig már számos év óta emésztvén a segédszerkesztői kenyeret, ezen , általa olly nyomorultnak jellemzett hivatalról hű adatokat tartoznék közleni. A satyra nem abból áll, hogy mindent eltorzítsunk, kiforgassunk eredeti valóságából; ez inkább a paródia körébe tartozik. A satyrának igazat kell szólnia , erősen sújtva az igaztalanságot. És e szabályt legkevésbbé tartja meg N. I. — A nélkül, hogy a szerkesztők és segédeik magánviszonyait bolygatnék , némellyek nyílt működéseiről is igen talpraesett satyrát lehetne írni, de nem ám olly életlen , puha tollal, mint a N. Ignáczé. A II-dik czikk : Tigris költészet. Ebben Berzsenyi, Csokonay, Munkácsy és Petőfi van pellengérre állítva. Az utóbbi kigúnyolása, a mennyiben verseinek erősebb kifejezései, sok tekintetben elferdítve, egy hallomra gyűjtvék, még nem olly nagy bűn, miután a költő még él , s az illy sárdobálást könnyen lerázhatja magáról; azonban mondja meg kegyed nem a legnagyobb tiszteletlenség, nem a legfrivolabb, nem a legaljasabb dolog-e olly jeles költőinket mint Berzsenyi és Csokonay , még haláluk után is bántani, piszkolni, és szentségtelen kezekkel turkálni nyugvó poraikban. Avagy nem satyra-e az Berzsenyire, ez ekkép beszéltetni : „Mi csak kínainkat sóhajthattuk el a gyászos magánynak, mikre csak rideg béretek szomorú viszhangja válaszolt.“ (míg. i. Vörösmarty most már olly magasztos dalokat is énekelhet, mint a Szózat). Ne lássa kegyed, hát van-e ennél az embernél szerencsétlenebb satyricus ! Berzsenyiről írni azt, ki a legmegrázóbb, leghatásosabb hazafíri ódákat irá, s kinek magasztos költeményei, már a maga idejében is lelkesedést idéztek elő! — Végül Berzsenyi, miután N. I. egy okos szót sem adott szájába, komoly praeceptori hangon, leczkét tartanek , a nyerseségről, a szépről, és az isteniről; de milly nyomorúságos aesthetika ez amannak