Reggeli Délvilág, 1991. december (2. évfolyam, 19-42. szám)
1991-12-02 / 19. szám
Kende úr kiengedte a „ketrecből” Hadd játsszon a színjátékos Szentesen — Honnan e páratlan gyűjtemény? — A filmanyag az adott, mert van egy katalógus. Aztán a forgatásokon a kollégáim reklámfotókat készítenek a filmről, következésképpen én ismerem ezeket. Személyesebb jellegű a másik dolog: mi nagyon sok filmet forgattunk Őze Lajossal, többek között a legutolsó, torzóban maradt szerepjátszásánál. Hány az óra, Vekker úr? E film forgatása során készültek a döbbenetes képek három nappal a halála előtt. (Ezekből kapott egyet a Reggeli Délvilág Kende Tamástól. A szerz.) Nos, ez adta az ötletet: nekem van egy csomó anyagom, ki kéne egészíteni. S így olyan összeállítást készíteni, amely számomra, de talán nemcsak számomra hanem sokaknak korszakos jelentőségű. Ez a fotóanyag az én nagyrabecsülésem Őze Lajos szerepjátszása felé. Hiszen itt úgy látszik, már minden devalválódik, semmilyen értéket nem óhajtunk megőrizni. — Ön személyesen ismerte a „színjátékost”, miként saját magát nevezte Őze Lajos. Mit tanulhatunk tőle? — Pozitívumot, negatívumot egyaránt. Énnekem van egy kedvenc idézetem, nagyon ideillő. Kosztolányi írja a „Csacsi rímek”-ben: „Csodálkozol a kokainistán, / s nem érted? / Gondolkozzál az okain is tán —/ s megérted!” Ha azt mondom, hogy őze Lajos nagyon nagy művész volt és esendő ember, s sokan az alkohollal hozzák kapcsolatba, akkor én megfordítom a sorrendet. Egy életen át küszködött betegséggel, menekült előle. És úgy égette magát, ahogy a színpadi hőse. — Kende Tamás nemcsak elhozta Szentesre a páratlan gyűjteményét, itt is hagyja. Miért válik meg tőle? — Arra gondoltam, Őze Lajos a város szülötte, ezért fölajánlom az anyagot a szentesieknek. S ha akceptálják, a végeredmény a legfontosabb számomra. Az, hogy a Horváth Mihály Gimnázium drámai tagozata kapja meg. Hisz’ ezek a gyerekek semmit sem tudhatnak a magyar történelemnek, a magyar kultúrának e szegmentumáról, amelyet most szinte teljes egészében eltöröltek. Én nem tudom megtagadni Latinovits miatt, Dajka Margit miatt, Ruttkay Éva miatt... Ők ugyanis felejthetetlen alakításokat produkáltak ebben a közegben. Azért ültünk be a nézőtérre, hogy őket lássuk, mindenféle politikai, kultúrpolitikai háttér nélkül. Számomra Öze nagyjátékfilmjei közül A tanú, Az ötödik pecsét és a Megáll az idő voltak a zseniálisak. Lehet, hogy tévedek, mindenesetre én azoknak tartom. — Most ön szegényebb lesz egy felbecsülhetetlen értékű gyűjteménnyel. — Nem leszek szegényebb! Ugyanis nekem sokkal többet jelent, hogy nem ketrecben tartom a „szelídített macskát”. Hanem kiengedem, hogy a játékos, a színjátékos játszhasson! Ne csak pillanatokra, sokkal hoszszabb időre! BALÁZSI IRÉN A MAFILM volt a munkahelye Kende Tamásnak 18 évig. Mivel ott megszűnt a fotóosztály, azóta szabadúszóként (így határozható meg a mostani státusa) szolgálja önzetlenül a magyar kultúrát. Vallja: „Aki maradandót, humánusat, a kultúra érdekében tesz valamit, ne felejtsük el!”. Filmreklámfotósnak mondja magát, és ő a képszerkesztője, Valachi Anna jövő tavasszal megjelenő monográfiájának, melynek címe: A színjátékos életei. Kende Tamással viszont „A színjátékos pillanatai”-ról beszélgettünk. S nem csak azért, mert ő állította össze a jelenleg a szentesi könyvtárban látható Őze Lajos-emlékkiállítás megrázó képanyagát. Másról is szó lesz az alábbiakban. „Amit mi nem tudunk kimondani, azt megfogalmazzák a költők, s amit mi nem látunk, azt alkotásaikban tárják elénk a festők” — mondotta péntek este megnyitó beszédében Andrásfalvy Bertalan művelődési és oktatásügyi miniszter, a József Attila Múzeumban. A bemutatkozó Zolcsák Sándor erdélyi festőművészre igazán illenek ez utóbbi szavak. A művész így vall magászi pályára. Vonzódtam a ról: Nem tartozom a korán magyar irodalomhoz, így a felfedezettek, a „csodagyere- tanítóképző végeztével kőitek” közé. Szerettem rajzollozsvárott a Bolyai Egyetemen, de nem készültem műve- magyar irodalom szakára Az erdélyi Zolcsák Makón akartam beiratkozni. A felvételit megelőző előkészítőn, néhány túlideologizált előadást meghallgatva kiderült, nem érdekel az ilyesfajta irodalomtanulás. Végül is a kolozsvári képzőművészeti főiskola előkészítő tanfolyamára mentem át. Igen nívós előkészítő volt, három hétig modell után rajzoltak a jelöltek. Első ízben rajzoltam én is modell után, és jól sikerültek a rajzaim. Kádár Tibor festőművész-tanár biztatására — aki a jelöltek munkáját irányította — sikerrel felvételiztem. A festészetszakon Kádár Tibor, később Abodi Nagy Béla voltak tanáraim. Tanulmányaimat a képzőművészeti főiskolán 1958-ban fejeztem be. Miután évfolyamtársammal, Porzsolt Borbálával házasságot kötöttem, Marosvásárhelyen telepedtünk le. Igen kemény évek következtek. Festményeim, kompozícióim elég széles skálát öleltek fel. A helyi fiatal képzőművészek képviselőjeként a zsűribizottság tagja lettem, ezért sokszor szembe kerültem a dogmatikus nézetekkel. Nem képviseltem hivatalos, a hatalmi gépezetet szolgáló elvárásokat. Az 1989-es fordulat sokat ígérő pillanatai után 1990. január végén megválasztottak a marosvásárhelyi RMDSZ ideiglenes intéző bizottsága elnökévé. Március 19-én együtt voltam az RMDSZ székházában rekedt társaimmal, majd az ezt követő március 20-a tragikus pillanataiban az összegyűlt magyarság előtt is álltam. 1991. július végén úgy döntöttem, nem vállalhatom többé — elveim feladása nélkül — a helyi szervezet vezetését, lemondtam tisztségemről. * Zolcsák Sándor a 70-es évek végétől a 80-as évek végéig az addig keménynek, zaklatottnak, az akkori szépségeszmény elvárásai szerint egészen más természetűnek tekintett képei mellett — új elhatározással — a portré felé fordult. Az erdélyi művelődés és kultúra öregeit, kiváló személyiségeit festette, így alakult ki a napjaink jelentős személyiségeit is felölelő portrésorozata. E makói kiállítás anyagának zöme ... M. L. VÁLASZLEVELEZŐLAP (Belföldre bérmentesítés ) nélkül feladható Az esedékes díjat a Délvilág Rt fizeti POSTAHIVATALNAK HELYBEN ■ : r f r Az ismeretterjesztés ünnepe A TIT 150 éves fennállásának megünneplésére megyénkben a hét végén került sor, a szegedi városházán. Megjelentek és köszöntötték az ünnepelt ismeretterjesztőket Szentágothai János és Ádám György akadémikusok. Elsőként is Tatár István makói nyugdíjas pedagógust, aki Bugát Pál-emlékéremben részesült. Egykori, a TIT-munkában eltöltött évtizedeinek tanulságos emlékképeit idézte föl — a hallgatóság nagy örömére és érdeklődése mellett — Dömötör János, Zalányi Sámuel, Jakucs László, Bódis Lajos professzorok és mások. Egyértelműen úgy vélekedtek, a TIT szerepe növekedőben lehet, amennyiben képes betölteni hivatását, a tudományos ismeretek terjesztését, a magyar szellemi kultúra fejlesztését, gazdagítását. Az ünnepség keretében emlékplakettet nyújtottak át az ismeretterjesztésben végzett áldozatos munkájuk jutalmául többeknek. A bronzérmet Návai Sándor hódmezővásárhelyi szobrászművész készítette. Három kérdés Andrásfalvy Bertalanhoz — A választásokon valamennyi párt programjában stratégiai kérdésként szerepelt az oktatás. Úgy tűnik, a költségvetésben most mégis a maradék elv alapján jut mindenre pénz. Miniszter úr, mi erről az ön véleménye? — Én kormánytag is vagyok. Ha a kormány döntését nem fogadom el, akkor le kell, hogy mondjak. Választás előtt állok tehát. Az elfogadás mellett azért kellett döntenem, mert látom, milyen súlyos problémák vannak. A Pénzügyminisztériumnak felelőssége az, hogy az ország működőképességét megőrizze. Nyilván az előre megkívánt szükségletekre egyetlen tárca sem kapta meg azt az öszszeget — egyszerűen nincs is miből, —, amit szeretett volna. Ennek ellenére — bizonyos tekintetben — velünk kivételt tettek. Nemcsak ígéreteket kaptunk, hanem azt az 5 százalékot is, amely ugyan nem sok, de a többieknek még ennyi sem jutott. Csak példaként említem, voltak olyan igények is, hogy a bírókat jobban meg kellene fizetni. A bírói kör lassan elhal, majdnem a felére zsugorodik. Most egy ügyvéd sokkal többet keres, s ha a bíró nem kapja meg ugyanezt a pénzt, akkor nem lesz bíróság. Jelen pillanatban a hadseregnek is pénzt kell adni, mert azt hiszem mindenki belátja, egyszerűen nem kínálhatjuk fel magunkat áldozatnak. Ezekben a döntésekben egy felelős kormánynak a döntését kell elfogadni, amelyik nem azért cselekszik így, hogy maga felé hajoljon a keze. Hanem, mert valahogy így látja reálisabbnak, hogy átéljük ezt az időt. — Makón tartott előadásában is említette, hogy az alsófokú oktatásban milyen súlyos problémák vannak. Hangsúlyozta, hogy jobb egy osztatlan iskola, mint egy iskola nélküli község. Itt, térségünkben, milyen pénzeszközökre számíthatnak az apróbb falvak? — Van egy külön alapítvány és alap a kisiskolák helyreállítására, amit természetesen meg kell pályázni. De mint minden pályázatnál, elsősorban a helyieknek is zsebébe kell nyúlni, tehát 50 százalékot le kell tenni. Ez az építéshez, vagy a létesítéshez kell, a normatíva természetesen mindenütt jár. Meg kell gondolni, hiszen több ezer romos, vagy rossz iskolát kellene helyreállítani. S több százat kell újra felállítani, mert még azoknak a kövét is elhordták már. Igyekezni kell, mert ahol jobban akarják, s többet tudnak letenni, odamegy az állam pénze is. Az a kevés, amit az adóból összeszed. — Igen kemény kritikát mondtak a makói pedagógusok az új oktatási törvény tervezetéről. Más fórumokon is hasonlóan bírálták ezt? — Mondja, melyik társadalmi réteg biztos a jövőjében Magyarországon ? A pedagógus mindig jobban átlátja, magasabbról nézi a történéseket. Nincs beleágyazva egy szűkebb világba, hanem mint pedagógus az értelmiségnek ahhoz a rétegéhez tartozik, ahol sok mindenhez értenie kell. Éppen ezért több aggodalma is lehet. Ez a pálya az elmúlt 40 év alatt megvetett volt, kimondhatom, elnőiesedett. Mert nem lehetett annyit keresni. Nyilván azért, mert nem fizettek annyit. De nem ez volt a fő baj. Az akkori hatalmat kellett, hogy szolgáljak, s tart még a félelem, hogy ez mégegyszer viszszatér. Ami elevenen él a pedagógusokban. Budapesten az elmúlt napokban nagyon kellemetlen fórumon vettem részt, azért jöttek össze az emberek, hogy lőjenek. S kár, hogy nem azért, hogy elmondják véleményüket. MOLNÁR LÁSZLÓ A Baradnay professzor a megyei orvoskamara elnöke A Magyar Orvosi Kamara Csingrad megyei szervezete szombati ülésén elnökévé választotta dr. Baradnay Gyula sebész professzort. Közvetlenül az ülés után kérdeztem a professzor urat a Kamara megyei szervezete előtt álló feladatokról. Mindenekelőtt arra szeretnék rámutatni, hogy jelenleg még hiányzik a Parlament által elfogadott átfogó, úgynevezett kamarai törvény, illetve így a Magyar Orvosi Kamara is mondhatni törvény előtti állapotban dolgozik. Remélhetőleg jövőre megalkotja a Parlament működésünk jogi kereteit. Nagyon sok probléma vár a tisztázásra, amelyek között bizonyos sorrendiséget kell felállítani, a célszerűség érdekében. Elsődlegesnek tartoma Kamara érdekvédelmi feladatát, többféle értelemben is. Részben láthatjuk, átéljük, megszenvedjük a gyógyítás hiányait eszközökben, műszerekben. De tapasztaljuk az, az, újfajta vetélkedést is, ami a beteggyógyítás terén jelentkezik. Sarlatánok, kuruzslók és vajákosok ^zo^Uál^^ahivatásosok ^DÉLVILÁG * * * * » r ♦ •»***» ♦ * * » *