Reggeli Délvilág, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-02 / 1. szám
December 17-én ünnepelte 70. házassági évfordulóját Vásárhelyen a Rajki házaspár meghitt családi légkörben. Az ünnepeiteket leányuk, unokái, dédunokái köszöntötték. A megyei jogú város képviseletében Novák Imre polgármester-helyettes köszöntötte az ünnepeiteket a Korona Ékszer házassági évfordulón. Mi az ünnepség után beszélgettünk az idős házaspárral. Rajki Sándor 1903-ban, felesége, Horváth Etelka 1906-ban született az orosházi tanyavilágban. Egész életüket a tanyán töltötték - mondja Sándor bácsi. Szomszédok voltunk, együtt nőttünk fel, kisgyermekkorunk óta ismertük egymást. Hogyan teltek a gyermekéveik? — Nekünk, gyerekeknek jó volt, élveztük a tanyai szabadságot. Egymás szomszédságában éltünk, kisgyerekként Etelkával együtt legeltettük a jószágokat - marhákat, sertéseket, libákat, kacsákat. Akkor fordult rosszabbra sorsunk, amikor apáinkat elvitték katonának. Édesapám négy évig volt katona, átélte az első világháború borzalmait, többször sebesült, megjárta Galíciát, Szerbiát, de 1918-ban hazajött. Etelka néni papája szerencsésebb volt, őt az egészségügyiekhez hívták be, s két év szolgálat után hazaengedték. Iskolába is együtt jártunk, mégpedig tanyai iskolába. Szórakozási lehetőség az olvasókörben és a gazdakörben adódott. Szerettünk beszélgetni, táncolni. Alig akadt olyan rendezvény, amelyen ne vettünk volna részt. - Házasság? -1925. december 17-én esküdtünk, előtte egy évig jegyesek voltunk, abban az időben illett kivárni az egy évet. Esküvőnk után két évig édesapámnál, majd utána öt évig a feleségem szüleinél laktunk. Közben a családi birtokon dolgoztunk, s a hét év alatt annyira gyarapodtunk, hogy önálló otthont tudtunk teremteni szintén tanyán. Először csak nyolc kishold földet béreltünk, később már 20 holdat. Életkörülményeink tűrhetőek voltak, igaz a tanyán nem voltak nagy igényeink, soha nem szűkölködtünk. - Hogyan élték át a második világháborút? - Nem voltam katona, igaz három évig tartalékosként nyilvántartottak, de nem hívtak be. Kicsit szűkösebben éltünk, mint korábban, különösen akkor, amikor az oroszok bejöttek. Hozzánk is „ellátogattak”, és minden jószágunkat elhajtották, de nem bántottak bennünket. - Mi történt a háború után? - Tovább dolgoztunk a tanyán, közvetlenül a háború befejezése után nagyon szűkösen éltünk, az ötvenes évek elején a padlást is lesöpörték, nem győztünk fizetni az adót. A Rákosi-rendszert nagyon megszenvedtük. Ha kifizettük az adót, másnap már megint jöttek - mondván fizessünk, mert hátralékunk van. Ez után „önként” beléptünk a szövetkezetbe, az ’56- os forradalom után feloszlott a tsz., pár évig gazdálkodtunk, majd 1960-ban újra szövetkezeti tag lettem. Nem panaszkodom, az építőbrigádban dolgoztam, jól kerestem. Közben Etelka néni a tanyán jószágokat nevelt, ami majdnem több jövedelmet hozott, mint amennyit én kerestem a szövetkezetben. A tsz-ből 12 évi munkaviszony után mentem nyugdíjba. Akkor a 680 forint nyugdíj és a plusz 220 forint házastársi pótlék szép összeg volt. Pénzünk volt, a tanyán minden élelmiszer megtermett. - Hogyan telnek mostanában napjaik, mi a titka e szép életkornak? - Egy éve költöztünk be Vásárhelyre a tanyáról, Emmuskához, a lányunkhoz. Itt jól érezzük magunkat, olvasgatunk, rádiót hallgatunk, tévét nézünk. Unokáink ellátnak bennünket olvasnivalóval. A titok egyszerű. Mindig szeretetben, békességben éltünk egymással és a családdal. Három unokánk és négy dédunokánk van. Lányunk, Emmuska és unokáink a tanyán is rendszeresen látogattak bennünket - havonta többször is. Meggyőződésünk: csak a szeretet és a megbocsátás az, ami összetarthatja a családokat, pláne a mai rohanó világban. Mi már ebben a korban egyszerű szemlélők vagyunk, de ne higgye, hogy nem érdekel bennünket embertársaink sorsa. Sajnos, úgy tapasztalom, hogy a szeretet az, ami a mai kor emberéből hiányzik, pedig a szeretet a világ legszebb ajándéka - csak élni kell vele. HÉJJAJ GYULA (Fotó: Veréb Simon) Így mondták a régiek, így nevezi Z. is a karácsonytól újévig tartó hetet, ami zsúfolásig volt ünnepi alkalmakkal. Porka havak esedeznek, de ha reme ráma - énekelték a kénosi székely karácsony másnapján, s a garabonciak is elindultak Zalában a gazdának egy hódfődön ezer kereszt bútolifzát, az asszonynak egy _^^***^ ^ —*oí»y K—■ az aprószentek, akik áldozatául estek Heródes király hatalomféltésének, nem voltak 144 ezren, de még 44 ezren sem, mint a gyimesközéploki köszöntőben hallhattuk a Tv 2 villanásnyi műsorában, kardéirc hányattatásuk nem menyszáz csibe fiat kívánni. Összeregölték az új párokat is, istvánoltak, jánosoltak, aprószenteköltek eleink, hogy rítusaikkal jó előre biztosítsák maguknak a jövőt, még mielőtt a szilveszteri ólomöntéssel megcsapolnák titkait - Aprószentekkor órodicsoltunk - emlegetik harmincas évekbeli gyerekkori emlékeit - Öcsémmel végigjártuk a rokonokat. Órodics, dávidics, hányan vannak az aprószentek? Az volt a válasz: 144 ezren. Szabad-e órodicsolni? - kérdeztük aztán, s megveregettük a háziakat a magunkkal vitt suhogós vesszőkkel. Tíz-húsz filléreket kaptunk, és süteményt a szilveszterre készülődő asszonyoktól. Szegény kis betlehemi fiúcskák, nyiségileg megrázó, inkább a körülményektől iszonyú. Áldozatai azonban nem csak a bibliai időknek vannak; aprószentekkor szokás megemlékezni azoknak a magzatoknak a többmilliós hékatombájáról is, akik sokkal kisszerűbb okokból vesztették el meg sem szerzett életüket - Megtartja? - érdeklődik sokszor már az orvos is. - Elveteted? - így a barátnő. - Csak nem akarod megszülni ezekben a nehéz időkben? - A kérdések záporoznak, és egyre kevesebben találnak rá a jó válaszra: - Én most élek, ezekben a nehéz időkben. Nem várhatom meg azt a néhány évtizedet vagy évszázadot, mikorra könnyebb idők jönnek. Megtartom. - S ha szileszterkor a megolvasztott ólom pólyást formáz, bennün ket is megtart a jövendő. J. B. T. 4 .. A RENDŐRÖK MEGKÖSZÖNIK. immár hagyomány, hogy az apátfalvi polgármesteri hivatal és a helyi római katolikus egyház képviselői karácsony szent estélyén süteménnyel, édességekkel és apró ajándékokkal kedveskednek a makói rendőrkapitányság szolgálatban lévő munkatársainak. így történt ez most is. A kapitányság valamennyi dolgozója ezúton köszöni meg e szép figyelmességet, és egyben eredményekben gazdag, békés, boldog új esztendőt kívánnak Apátfalva vezetőinek és minden lakójának. A MAKÓI CIGÁNY KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT nevében a város vezetőinek, polgármesterének és minden lakójának ezúton kíván eredményekben gazdag új esztendőt Lakatos Gyula, a NCKÖ elnöke. vásárhelyi hírnök Régi cukrászok, cukrászdák (1.) Sűrűn cseréltek helyet 1884-ben Hódmezővásárhely egyik látványossága volt a Kis testvérek (Antal, József, Gyula) Zrínyi utca 4. szám alatti cukrászdájának kirakatában megtekinthető lakodalmi torta. A növekvő megrendelés arra késztette, hogy A SÉTÁNYON LÉVŐ ÚJHELYI-FÉLE HÁZBAN MEGNYÍLT ÜZLETÉT FŐ UTCAI GRÜNWALD HÁZBA HELYEZTE ÁT, AHOL LEGFINOMABB CUKORKÁKAT, TORTÁKAT ÉS MINDENFÉLE SÜTEMÉNYT LEHET KAPNI. Mindjárt megjelent a konkurencia, Hegedűs Lajos személyében, ki megvette ifj. Nagy József pék- és cukrászüzletét, s cukrászdaként üzemeltetette és hirdette. FŐUTCÁN KONSTANTIN URAK EMELETES HÁZÁVAL SZEMBEN REINIGER LISZTKERESKEDŐ HÁZÁBAN ahol a nap minden szakában friss süteményt és cukorféleségeket lehetett venni. 1888-ban két új cukrászda nyílt a városban. Andrássy utca 6. szám alatt Kapus Jenő, a Szegedi utca 2. szám alatt Fischer Vilmos nyitott üzletet. Egy év elteltével mind a két üzlet új helyre költözött: Fischer Vilmos Szentesi utca 8. szám alá, Kapus Jenő pedig a Kinizsi utca 1. szám alá. Egymást követték az új cukrászdák, illetve a már meglévő üzletek sűrűn cseréltek helyet. Moldvay Imre Fischer Vilmos volt cukrászdájának helyén, a Szegedi u. 2. szám alatt nyitotta meg üzletét 1891-ben Fischer Vilmos már a harmadik helyen, az Andrássy utca 1. szám alatt nyitott cukrászdát, melyet még abban az évben Zöldi József vett át 1898-ban Máhr (Müller) Kázmér a Hódmezővásárhely című lapban egész oldalas hirdetésében tudósította a nagyérdemű közönséget HALLÓ! HALLÓ! HALLÓ! KI BESZÉL ITT? MÁHR KÁZMÉR A SZEGEDI CUKRÁSZ MIT BESZÉL? AZT BESZÉLI, HOGY HELYBEN A KOSSUTH TÉREN A RÉGI GIMNÁZIUM ÉPÜLETÉBEN A MAI KOR IGÉNYEINEK MEGFELELŐ FÉNYES CUKRÁSZDÁT NYITOTT. ÜZLETEMBEN A LEGFINOMABB DOBOS, KROKAMBUS, VECSERA, MOKKA, IRMA ÉI DIÓSKRÉM TORTÁK. LAKODALMAKRA ÉS KERESZTELŐKRE DÍSZTORTÁK ÉS KRÉM SÜTEMÉNYEK. ESTÉLYEKRE PARFÉ, KRÉMEK, SZALCZOK, FAGYLALT, TEJESKÁVÉ, CSOKOLÁDÉ, FRISS MAGYAR KALÁCS, VAJAS SÜTEMÉNYEK, TEASÜTEMÉNYEK ÉS HÍRES POZSONYI KIFLI NAPONTA PONTOS KISZOLGÁLÁS MELLETT KAPHATÓK. A következő évben az Andrássy és Petőfi utca sarkán dr. Zláhn Dávid házában nyitott „megfelelő csínnal és kényelemmel berendezett” cukrászdát Engelthaler János és Béla. FÖLDVÁRI LÁSZLÓ Elindulnak a jegenyék Kaliforniában élnek a White Mountains száraz lejtőin. Nem olyan hatalmasak, mint a mamutfenyők, és nem olyan pompásak, mint Libanon cédrusai. Jelentéktelenségüknek köszönhetik megmaradásukat. A Pinus aristatákról beszélek, a szálkásfenyőkről, a lehámlott kérgű, csontfehér törzsű famatuzselemekről, amik öregebbek még az egyiptomi piramisoknál is. Legidősebb példányuk 4900 éves. Szerencsés fák ezek a Sierra Nevada árnyékában, mert nem törtek rájuk az emberek villogó baltáikkal, sivító fűrészeikkel, mint az Amazonas-vidék őserdeire vagy a Dinári-hegység fáira. Szerencsések, mert megöregedhettek. Nálunk ritkán öregszenek meg a fák, életesélyeik rosszabbak az emberekénél. A csemetéken duhaj tinédzserek próbálják erejüket, az öregek kivágására ezer nyomós ok kínálkozik. A fákat kivágják, mert szemetelnek. Ősszel szétszórják leveleiket, bokáig gázolunk a zörgő avarban. Házunk előtt a nagy ezüstnyárfa vagy százezer levelet hullat le, járda és kocsiút csillog eltékozolt ezüstpénzeitől. A fa nem nézi, kinek az árka, kinek a járdája. Juttat belőlük a szomszédoknak is. Egyik eltűri, talán gondol is rá, hogy ezek a levelek az ő levegőjét is megszűrték, a másik haragszik, mert a mi fánk szemetel az ő háza elé. A fákat kivágják, ugye, mert - kivált a legnagyobbak, az erdőnyi nyárfák és büszke jegenyék gyökereikkel felnyomják a járdát és összetörik az aszfaltot. Útjában állnak a víz-, gáz- és szennyvízvezetékeknek, a villany- és telefonkábeleknek Ki kell vágni a fákat, mert kell a házaknak a hely, mert az utak szélén nekimehet az autós, mert rácshatásukkal zavarják a sofőröket, mert árnyékolnak, mert satnyák mert nagyok mert szépek, mert fák Vannak erdőben gazdag országok, ahol a beteg fákat is gyógyítják, a kidőlni készülőt megtámasztják A gyökerek alól kiszedik a földet, és nem púposodik tovább a járda, a vezetékeket arrébb viszik, és a házakat a fák közé építik nem a helyükre. Nálunk kevés az erdő, mégis villognak a fejszék, sivítanak a fűrészek, feljelentések készülnek a szomszéd fája ellen. Parkok ritkulnak, fasorok foghíjasodnak vagy tűnnek el egészen. A Kálvin és a Szent István téren már nincsenek olajfák pedig több tucatnyi volt belőlük és valaha nyár elején a fél város fürdött illatukban. Fogynak a szétterülő koronájú, délies hatást kölcsönző fekete és erdei fe makói nyék, ritkul a hársfasor a Lonovics sugárúton, és régesrég kivágták a Páva és a Liget utca páratlanul szép jegenyéit. Az Iskola utca sarkán még őrt áll vagy három, s a leghíresebbek a Kálvária utca jegenyéi megint valószínűtlenül ragyognak, de azok ellen is fenekednek ellenségeik hiába vonultak be a magyar irodalomba. Az emberi törpeséget irritálja sudár fenségük. * Elgondolom, mi lenne, ha egyszer fellázadnának az erdők ha megunnák a fák a csonkítást, a pusztítást, a tarra vágást? Mi lenne, ha egyszer elindulnának, és ellepnék a poros utcákat, végigzúgnának a benzingőzös utakon, és telefújnák friss levegővel, éltető oxigénnel kipufogógáztól fuldokló városainkat? De lesz-e még ember, mikor elindulnak a jegenyék? JÁMBORNÉ BALOG TÜNDE hírnök 1996. január 2., kedd