Reggeli Újság, 2004. április (1. évfolyam, 22-45. szám)

2004-04-01 / 22. szám

2004. április 1. Barátság és összetartás diákszemmel Az Ady Endre Gimnázium diák­tanácsának kezdeményezésére Ba­rátság és összetartás témakörben plakátversenyt rendeztek, amelyre az iskola V-XII-es osztályainak diákközösségei nevezhettek be, il­letve akár egyéni képösszeállítás­sal is lehetett jelentkezni. Talán az egyhetes felkészülési időnek tud­ható be, hogy a kijelölt határidőre (március 31.) csupán kilenc alko­tás készült el, ebből kettő egyéni összeállítás volt. A plakátokat a díszterem előtti osztályban állítot­ták ki, ahol tegnap egy tanárokból, képzőművészekből és fotósokból álló öttagú zsűri pontozta a kijelölt témakörhöz kötődő munkákat. Dusán Diána (Daya), a diáktanács elnöke elmondta: a nőnapi fotótár­latuk sikerének köszönhetően „pattant ki” agyukból ennek a pla­kátversenynek az ötlete, amelyre a diákoknak a meghirdetett témához kötődő amatőr felvételeikből kép­montázsokat kellett összeállítani­uk. Mindenki fantáziájára volt bíz­va a „tálalás”, és a versenyzők di­cséretére válik, hogy a közös ki­rándulásokról, házibulikról készült tábortüzes, életízű pillanatfelvéte­leiket frappáns címmel, szövegek­kel, képaláírásokkal pörgették fel. A zsűri döntése alapján a XI. A osztály nyerte az első díjat (150 ezer lej), második lett a VII. B (100 ezer lej), a harmadik helye­zést pedig a IX. C (50 ezer lej) kapta. A díjakat ugyanebben az osztályteremben ma fél három óra­kor osztják ki, az április 1 -je alkal­mából megrendezett „fordított” nap záróakkordjaként. A verse­nyen részt vevők egyike sem távo­zik üres kézzel, ugyanis mindenki kap emléklapot és édességcsoma­got. Sükösd Tóth Krisztina Munkában a zsűri: Holló Kinga képzőművész és Jakab Noémi rajztanárnő szemlé­lik az alkotásokat MEGEMLÉKEZÉS Homo universale Szentmisét tartottak tegnap délután a nagyváradi Vártemp­lomban a márciusban elhunyt Morvay László képzőművész tiszteletére. Bevezetőjében Tempfli József római katolikus püspök a magyar irodalomból vett hasonlatokkal élve méltatta a hajlékot ékesítő tűzzománcok megálmodójának és megvalósí­tójának emberi nagyságát, mun­kásságát. A vallásos ceremóniát követően Meleg Vilmos színmű­vész, a Szigligeti Társulat művé­szeti vezetője Morvay-verseket olvasott fel, majd Gittai István a Pannonhalmán érettségizett, ké­­s­z Pécsett egyetemi tanárként tevékenykedő művész egykori barátjaként egyebek mellett a Vártemplom felújítási munkála­taiban való együttes részvéte­lükről, a közösen töltött napok­ról, esztendőkről beszélt. Mor­­vayhoz kötődő kellemes­ emlék­­foszlányait osztotta meg az egy­begyűltekkel Szilágyi Aladár közíró is, aki a nagy műveltségű, meleg szívű mestert homo uni­­versalénak, amolyan jelenkori reneszánsz embernek nevezte. G. K. E. A mester egyik tűzzománc stációábrázolása a Vártemplomban: Jézus elbukik a kereszt súlya alatt Engesztelő szentmisét Tempfli József püspök celebrált SZJA Adóbevallás május 15-ig Az Országos Pénzügy­viteli Ügynökség legfris­sebb közleménye szerint május 15-ig kell leadni a 2003-as személyi jövede­lemadó-bevallásokat. Akik tavaly párhuzamo­san több munkahelyen dolgoztak vagy csak állást váltottak, postán fogják megkapni a típusnyomtat­ványokat, amelyeket - ki­töltve - szintén postán kell visszaküldeni. HÉTKÖZNAP SZABADSÁG-SZOBOR Előkészületek Aradon Március 30-án, kedden Nagyváradról Aradra utazott §erban Mihailes­­cu kormányfőtitkár, ahol Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke várta, s együtt körbejárták a Szabadság-szobor Tűzoltó téri talapzatát. Jelen voltak az RMDSZ helyi vezetői, illetve Dorel Popa polgármester és Vasile Dan Ungureanu Arad megyei prefektus is. A látogatás célja a munkálatok haladásának felülvizsgálata volt annak érdekében, hogy a Szabadság-szobor visszaállítása a kitűzött időpontban megtörténhessen. Takács Csaba mindezzel kapcsolatban elmondta: tegnap délután aláírták a Szabadság-szobor felállításához szükséges gépek behozatalára vonat­kozó szerződést. „A debreceni Kemad cég szombatra, április 3-ra egy­­egy 400 tonnás emelődarut és 10-15 darab tizenöt tonnás teherautót hoz Aradra Magyarországról. A gépeknek reggelre a talapzatnál kell lenniük, hogy idejében elkezdhessük a munkákat” - hangsúlyozta a párt ügyve­zető elnöke. Az RMDSZ hivatalos tájékoztatója Haladnak az aradi Szabadság­szobor helyreállításának munkálatai címmel adott hírt az eseményről, holott a Huszár-Zala emlékmű sohasem állott a volt Attila (ma Tűzoltó) téren, tehát „helyreállításról” ez esetben nem lehet beszélni, a kom­pozíció restaurálása pedig még a tavaly megtörtént. Reggeli Újság / 3 SZEMSZÖG Klikkiában boldogok az emberek Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ország. Úgy hívták, hogy Klikkia. Furcsa nevét eme hon lakosairól kapta: szép szál legényeit, vékony derekú leányait mint történelmünk egyik legősibb, legcivilizáltabb, tárgyi és szellemi értékekben a leggazdagabb, legeredetibb népcsoportjának sarjait a határok mentén leselkedő ellenség illette meg a klikkerek gyűjtőnévvel. A krónikák szerint írásunk alanyaira úgy ragadt rá az értelmes élőlények közti kommunikációban addig ismeretlen jelző, hogy fejlődésük egy bizonyos fokán túljutva, a bárka, a nyíl és a kerék felfedezését követően társadalmukat a klikkiarchátus alapvető szabályai szerint szervezték meg. Mivel a tőlük délebbre hazát alapító nemzetségektől ellesett szociopolitikai fogás bevált, a klikkerek azóta is klikkiarchátusban élnek. Ez azt jelen­ti, hogy Klikkiában nem a nő, és még csak nem is a férfi kezében összpontosul a legfőbb hatalom, hanem az egyes családokéban, a kis- és esetenként a nagycsaládokéban. Persze, az idők folyamán megkaparin­tott familiáris vagyon szerinti tagozódás ebben a pátriában is megtörtént. Voltak, akik tágasabb házra valót kuporgattak össze nemzedékeken keresztül, villáik előtt kényelmesebb automobilok csillognak-villognak, amolyan vitrinben díszelgő porcelánbabák módjára. Tündökölnek, mintha soha senki nem furikázna velük se jobbra, se balra, pontosabban: úgy festenek, mintha a tulaj naponta új kocsival lepné meg önnönmagát és nem utolsó sorban­­ a hozzátartozóit. Voltak megint mások, akik legyintettek az egész napos robotolásban rejlő lehetőségekre, a karrierre, a pénzre, számukra ugyanis többet jelent a közösség, a barátokkal felhajtott napi üdítőital, az erdő szélén végigszurkolt vasárnapi gombfocimeccsek, amikor is a klikkokráciának megfelelően mindenki mindenkinek drukkol, meg hasonlók. Szóval ezek milliónyian, lusta melósok, sokadmagukkal beköltöztek a ronda múlt maradványaira rátelepített proliszállókba - itt minden mindenkié alapon. Büszkék is lettek nyomban főkomcsiék gigantikus megvalósításaira. Lépcsőházanként ugyanis annyian laktak, hogy még egy New York-i felhőkarcolóba se fértek volna be mind egyszerre. Mindenki örült, mert a csapokból magától folyt a víz, csak el kellett csavarni valamilyen irányba a rászerelt fogan­tyút. E semmitmondó mozdulat eredményeképpen rendre elmaradtak a kora reggeli véres jelenetek a befagyott vagy kiapadt kútnál (hanyattvágódás a sikamlós, jeges járdán, kútbaesés a leszakadt vödör után való kapkodáskor stb). Ebből is látni, mily bölcsen döntöttek vezéreik kiléte felől klikkerek. Mert ilyen kaliberű fejlesztési prodzsektet nem akárki írhat alá! Nem ám! Effélére csak Klikk úr képes. Klikk úr fokozatosan vált azzá, ami: hőssé. Szegény parasztcsaládban született, ám felserdülve különleges udvarlási képességei által sikerült beházasodnia Klikkia legnemesebb famíliájába. Fölösleges ecsetelni, hiszen közinfó: csúszott eztán már a dolog, sorra nyíltak ki előtte a kapuk meg a horizontok. Apósáék azt mondták, mérnököt csinálnak belőle, vasútit, nem, űrhajóst, aztán mégsem. Végül megválasztották konzulnak, Klikkia konzuljának. Lett belőle ezúttal cenzor is, meg pontifex maximus (főpap), meg néptribunus, meg cézár (császár), meg vámügyőr, meg fogyasztóvédelmi inspektor, meg mindenféle karhatalmi főkolompos —egyszemélyben. Tótumfaktum. Klikk úr befutott, ahogy mondani szokták. Testvérei szintén... Imádott lett és szent, babérkoszorús orátor, egyetlen szavát is Klikkia-szerte óriási tapsvihar fogadja, őrületbe képesek kergetni magukat miatta a tömegek. Felmagasztalására himnuszok születtek, íme: Klikkiát Klikk úr tette dicsővé,/ Imádjuk őt, életünk legyen az övé! - kiabálják jelvényeiket a magasba emelve köztéri gyűléseiken a férfiak. - Éljen Klikk úr és a családi tanácsa,/ Áldott legyen dinasztiájának minden tagja./ Vivat, crescat, floreat! Gurzó K. Enikő Siralmasak a nagyszalontai próbaérettségi eredményei Az érettségire készülő szalontai fiatalok is megmérettettek szombat dél­előtt. Az eredmények kedd délután érkeztek meg. A hajdúvárosban összesen 207 diák vett részt a próbaérettségi vizsgán, amiből 128 az Elméleti Líceum­ból és 79 a Gazdasági Líceumból került ki. Az Elméleti Líceumban román nyelvből összesen 38-an vizsgáztak, akik közül 29-en nem ütötték meg a mércét. Matematikából nem ment át senki, ők 19-en voltak. Magyar nyelvből 7-en vizsgáztak eredményesen, informatikából 11 diák vizsgázott, közülük 1 nem ért el átmenő osztályzatot. Angolból 13-an viszgáztak, közülük egy sze­mélynek nem sikerült. Vizsgáztak még kémiából 4-en, 2 sikertelenül; bio­lógiából egy sikertelen, németből 2 bukó, földrajzból 12-en, akik közül csak egyvalakinek nem sikerült, és 4-en nem jelentek meg. Fizikából egy átmenő, filozófiából egy sikertelen és történelemből 3 sikeres eredmény született. To­vábbá vizsgáztak pszichológiából (3-an nem értek­ el átmenő jegyet), vala­mint könyvelőségtanból (8-an sikeresen). A többi diák nem jelent meg. A Gazdasági Líceumban csak román tagozatos osztályok kerülnek az érettségi vizsga buktatói elé: összesen 79 diákból 54-en vizsgáztak román nyelvből, 42-nek nem sikerült. Közgazdaságtanból 13-an vizsgáztak, 8-an sikertelenül. Könyveléstanból 9-en vizsgáztak sikeresen. A többi diák nem jelent meg. Az Elméleti Líceumban megtartott országos felmérő próbavizsga eredménye is kétségbeejtő. Az összesen 227 kisdiákból, beleértve a környező falvakból idetartozókat, 130 megbukott. Ebben benne van a meg nem jelentek száma. Román nyelvből 91-ből 52-en, magyarból 15-ből 15-en, matematikából 76- ból 31-en és földrajzból 41-ből 32-en buktak meg. Borsi Balázs

Next