Regio - Kisebbség, Politika, Társadalom, 2008 (19. évfolyam, 1-4. szám, English issue)
2008 / 3. szám - SZEMLE - Takács Judit: Keresd a nőt! Bakó Boglárka, Tóth Eszter Zsófia (szerk.) Határtalan nők: kizártak és befogadottak a női társadalomban
182 Takács Judit Itt a leszbikus élettörténetek narratívái az identitásteremtés színterei, ahol egyén és társadalom kölcsönhat, s a lét meghatározza az identitástagadástól a nyilvánosan vállalt leszbikusságig terjedő spektrumú -identitástudatot. Más szerzők ismerős részleteket elevenítenek föl a múltból, de másként. (Például élő interjúalanyok híján lévő társadalomtörténészek korábban feltáratlan vagy elnémított forrásokat szólaltathatnak meg úgy, hogy közben a források társadalmi, politikai, hatalmi kontextusát is kritikusan vizsgálják.) Más szögből láttatják azt, amiről talán azt gondoltuk már, hogy kerek - most pedig munkájuk nyomán mindenfelé új szögletek türemkednek elő korábbi ismereteink terén. Szilágyi Márton Egy múzsa hétköznapjai című írása például rematerializál egy irodalmi mítoszt: az irodalomtörténetben Lillaként jegyzett, s jelentőséggel csupán Csokonaival összefüggésben bíró Vajda Julianna itt ugyanis Csokonaitól független és igen aktív női személyiségként jelenik meg. Csokonai Vitéz Mihály 1797-es sikertelen házasodási kísérletének bemutatása az akkor 21 évesen már „öregedő lánynak” (74.) számító Vajda Juliannával felütésként szolgál a nő saját történetéhez. Julianna 22 évesen házasodik először és mondhatni, hogy a 19. század elejére kibontakozó Lilla-kultuszba kényelmesen befészkelődve éli háziasszonyi életét. Megözvegyülve 8 éven át tartó pert kezd első férje rokonságával a közös vagyon használatáért, miközben 68 évesen - Csokonait jóval túlélve - másodszor is férjhez megy, s ekkor a hivatalos református anyakönyvi bejegyzés is már Csokonai Lillájaként említi. Külön öröm a Lillaként azonosított nőalak képének lelkes leírása 1901-ből: „a 18-ik tavasz küszöbét átlépett szép leányzó [...] erős növésű, sőt, már is hizasra hajlandó szép alak volt, mint hogy később asszony korában egészen el is hízott”. (87.) Valamikor a 18. század végén Vajda Julianna és Csokonai találkozásából tehát múzsa születik, majd e Lilla fedőnevű irodalmi reprezentációból retrospektív bontja ki a szerző a hús-vér s közel sem légies Julianna alakját. Minő élvezetes mutatvány! Mátay Mónika a (hon)derűsen építkező magyar reformkor sokakban élő képét kapargatja meg, s nehéz eldönteni, hogy az akkori nődlandykről, illetve arszlánnőkről írtak vajon a mai celebvilág vagy inkább a plázázás filingjét idézik fel előbb... Mindenesetre ők lennének azok, akik - egyes aggodalmas, ámde önkritikátlan 19. századi közírók szerint férfipiperkőc-társaikkal a nemzetrontás felelősségében osztozva „csak abban lelik örömüket, ha bámulhatnak, s magukat is egyúttal csodáltathatják”. (400.)