Respublika, 1995. április-május (2. évfolyam, 14-19. szám)

1995-05-05 / 18. szám

KULTÚRA „Mindent szeretek a filmekben. Mindenna­pos vagy minden hónapos legfőbb élveze­tem, hogy felfedezzek egy-egy újat. Boldog lennék, ha mindenféle filmet készítettem volna, ha minden egyes filmben benne le­hettem volna, ha ismert és ismeretlen is let­tem volna. Mindent szerettem volna csinál­ni. Szívesen lettem volna egyike azoknak a filmkészítőknek, akik felfedezték a hangot. Szívesen átéltem volna szomorúságukat is. Most már én is ismerem ezt az érzést, az ér­zést, hogy kidobnak. Mert ma az Apple komputerek készítik a filmeket, nem én.” A Kifulladásig. Godard első mozifilmje 36 évvel ezelőtt a világ kritikusainak ováci­óját váltotta ki, egy zseni alkotásának tar­tották. Manapság is készít még filmeket, olyanokat, mint senki más, és a kritikusok ma is szívesen boncolgatják őket, de tisztá­ban van vele, hogy mai közönsége kicsi. El­képedve, bár talán mégis némi örömmel fo­gadja, hogy a kasszasikerekbe szerelmes vi­lág még egyáltalán érdeklődik iránta. „Manapság szinte senki nem látja a film­jeimet”, mondja Godard, aki Franciaország legünnepeltebb színészeit rendezte Bardot­­tól Depardieu-ig. „Talán azért, mert eleinte olyan filmeket csináltam, amelyeket szere­tett a közönség. Talán azért, mert szere­tem a filmet minden tekintetben.” A legtöbb olyan mai francia filmet, ame­lyet kedvel a közönség, az Egyesült Államok­ban forgatják. Évtizedek óta most először az otthoni piacból a francia filmek kevesebb mint 30 százalékkal részesülnek, több mint 60-nal az amerikaiak. Néhány francia filmes megkísérel a tömegízlésnek is hódolni és a hagyományokhoz is hűnek maradni, de ez nem könnyű. Nem volt egyszerű Godard-nak sem. Bár megbecsült francia értéket képvisel, egyben azoknak a napoknak a relikviája, amikor a legnépszerűbb filmek a közönség­gel végeztették el a munka egy részét. Mert Godard számára az „érdekes” mindig a leg­magasabb dicséret volt. „Mindig tételekkel kezdek, és ez nem segít a közönségnek. De még ma is a jó közönséget kedvelem. Inkább akarok hatni tíz ember száz százalékára, míg Hollywood egymillió ember egy százaléká­ra. Gazdaságilag nem az én utam a jobb.” Godard mindössze 29 éves volt, és film­esszéket írt a Cahiers du Cinema számára, ami idejének leghatásosabb filmfolyóirata volt, amikor a világ figyelmét magára von­ta a Kifulladásiggal. Az általa írt és rende­zett, 1959-ben készült film főszereplője, Jean-Paul Belmondo fiatal vagányt alakí­tott, akit kiüt egy amerikai lány iránti sze­relme (Jean Seberg). Godard ezzel a filmjé­vel bekerült a francia újhullámba Eric Rohmer és Francois Truffaut társaságába. „Filmkritikusok egy teljes generációjának életét változtatta meg ez a film”, írta a Va­riety című gazdasági lap. Az újhullám filmesei kitágították a kor filmelméletének korlátait, és bebizonyí­tották, hogy lehet olcsón is jó filmet elő­állítani. Godard és újhullámos kollégái, akik többségükben kritikusként kezdték, a sztorimondás új lehetőségeit valósították meg a filmvásznon. Godard filmjeinek da­rabjai­­ 1967-es, Hétvége című filmjének tízperces forgalmi dugós jelenetétől a Kiful­ladásig jelenetek közepébe ugró vágásai­ig­­ a filmtechnika fontos részei maradnak. Godard életműve száz televíziós és játék­filmet ölel föl. („Némelyiket szívesen elfelej­teném”, mondja.) Leghíresebb művei közt van A nő, az nő (1961), Egy férjes asszony (1965), A bolond Pierrot (1965) és az Egy meg egy (1969), de a Kifulladásig volt az első és utol­só kereskedelmileg sikeres filmje. A mai mozilátogatók azzal vádolják a francia filmeket, hogy nehezen érthetők, nagyon tudatosan összerakottak és akció­szegények. Az Egyesült Államokban még a nyelvi akadályokkal is meg kell küzdeniük, mivel az amerikaiak utálják a szinkroni­zált vagy feliratos filmeket. „Ma nehezebb megnyerni a közönséget, de sosem volt könnyű”, állítja Godard. „Azoknak az embereknek a száma, akik az igazán jó mozit szeretik, olyan csekély, hogy nem tesz ki egy közönséget, így a lábon ma­radáshoz a fesztiválokon kell jó nagy felhaj­tást csapni és hasonló dolgokkal hatni.” Mégis, a franciák számára a tömegnyo­más ellenére a filmkészítés a kultúra ré­sze marad. És ez az, amiért a francia állam támogatja a filmgyártást. Godard úgy véli, Svájci lakásában, ahol él és dol­gozik, nyoma sincs, de a látoga­tót cédula várja: megígéri, hogy délután hatkor rendelkezésére áll. A megjelölt időpontban a francia film géniusza - kicsi, őszülő, dróthajú, szemüveges, 64 éves férfi - maga nyit ajtót. Mu­tatja az utat az emeletre, ahol két tágas, videoszalagokkal és köny­vekkel tapétázott szoba vár. Le­telepszik az íróasztal mögött, amely egy régi telefonról és egy Mindent szeretek a filmekben Találkozás Jean-Luc Godard-ral 48 ♦ 1995/18 RESPUBLIKA

Next