Rockinform, 2002 (11. évfolyam, 1-10. szám)
2002-08-01 / 6. szám
Demonlord: Helltrust Hammer Records A hazai speed metal zászlóvivője, a Demonlord harmadik kiadványához érkezett. A 'Helltrust' egy minden téren érettebb és jobb lemez, mint két elődje. Már a két nagylemez között megjelent minin érezhető volt az az erőteljesen pozitív irányú fejlődés, amely ezzel a koronggal beteljesedni látszik. Nemhiába került a 'Helltrust' is japán terjesztés alá. Ez az anyag nemzetközileg is megállja a helyét. A dalok sokkal kidolgozottabbak, mint eddig. A tipikusan germán galoppozós, speedelős sok dallammal operáló jelleget szigorúan szem előtt tartva, egy minden igényt kielégítő kilenc nótát, plusz egy intro-t kapott ajándékba a magyar közönség. Óriási kórustéma emeli a legjobbak közé a nyitó Quo Vadis?-t. Ez a refrén az eddigi legjobb Demonlord dallam. Itt kell megjegyezni, hogy Jurasek Balázs, kijavítva az 'Adventures In Hell' lemez kisebb hibáit, óriási fejlődést mutat énekstílusában és dallamaiban egyaránt. Ez mutatkozik meg a talán legdallamosabbnak mondható Ruins In The Dark-ban és Poisoned Souls-ban is. Kovács Gábor és Nagy András gitárosok hozzák a már megszokott formát, a speed metal Demonlord verzióját. Riffjeik, szólóik és leadjeik már tipikusnak mondhatóak az olyan dalokban, mint a már említett Poisoned Souls, és a Darkest Place, vagy az In The Name Of God szaggatott, vad és agresszív gitártémái miatt. Az Overture To The End ve zér trillázása kissé a Helloween-esre sikeredett, ám a refrénmegoldása tipikus, felemelő és kellemes dallamvilága pedig már védjegye a bandának. A The Strongest One és a Something Arrived a ko rai Helloween agresszívabb világából táplálkozva szakítanak a korongon. A majd' hatperces, nagyszerűen felépített, lassan kibontakozó, fél-lírai Still Alive pedig ne csak, hogy a legkomplexebb, de egyben a legjobb is a lemezen. A hangzás is nagyot változott. A törökbálinti P-STUDIO-ban rögzített 'Heiltrust' sokkal töményebben szól, a gitárok vastagabban dörrennek meg a dob pedig tisztábban és egyben erőteljesebben dübörög, mint eddig. Nem szenvedett hiányt népszerűségben a csapat eddig sem, ám ez a lemez biztos, hogy még több rajongót szerez a Demonlordnak, nem is beszélve a nemzetközi áttörés valószínűségéről. Büszkék lehetünk, hogy végre van egy banda, amely angol nyelven egy nemzetközi szintű produkcióval rukkol elő hazánkban. 44'46" Greg Rival Schools: United By Fate Universal Ebben a fiatal csapatban legendás New York-i hardcore arcok zenélnek. A csapatot '99 elején létrehozó Walter Schreifels gitáros/énekes mindkét korábbi zenekara - Gorilla Biscuits, Quicksand - nagy hatással volt a mai emo- és hardcore formációkra, a dobos Sammy Siegel a '98-ban váratlanul feloszlott, Civ-ben ütlegelte a bőrt, a többiek pedig olyan együttesekben "melegítettek be", mint a Youth Of Today, a Burn, vagy a Die 116. A tagok "előélete" után magától értetődő lenne, hogy ez a négyes a csapkodós, négyakkordos HC-ben folytatja tovább tevékenységét, bár hazudnék, ha azt állítanám, hogy ennek jegyeit nem leljük fel a tizenhárom daloban, az összkép mégis olyanra sikeredett, mintha a zajos Quicksand a dallamokkal bőven megáldott egykori pop csillag My Bloody Valantine feldolgozásaival szórakoztatná magát. Ebből a kijelentésből a legtöbben azt szűrhetik le, hogy ez valami pop/punk, pedig nem. Tökéletes mestermű. Igaz, az efféle muzsikák divatjának lefutását követően úgy tűnnek majd ők is el a lefolyóban, mint Petőfi a ködben. 41'40" -norbitam Entwine: Time Of Despair Spikefarm/HMP A finn zenekar némileg más zenével indította karrierjt, mint amit az itt hallottakból is le lehetne szűrni. Elég csak felrakni az első lemezüket, és máris nyilvánvalóvá válik, hogy bizonyos külső hatásoknak köszönhetően milyen pálfordulás következett be a csapat életében. Elsőre még egy őszintének tetsző és hamisítatlanul underground anyaggal jelentkeztek, amita földalatti kereteket hűen jellemezve) az extrémebb zenékre szakosodott Spikefarm jelentetett meg. Szerencsétlenségükre azonban akkoriban még nem találtak rá a megfelelő énekhangra, ami feltette volna a koronát a szomorkás hangvételű, gótikus doom metalra. Sőt, a gyenge étek annyira zavaró volt azon a korongon, hogy azóta is tartózkodom a lemez hallgatásától, noha a muzsika önmagában megállná a helye. Aztán kisvártatva jött a kettes számú Entwine anyag, a "Gone", amit már egy más, egy profibb szemléletű csapat készített el. Megtartva a zenei stílus lényegi elemeit, ám jóval populárisabb irányt véve hasonló muzsikát kezdtek el játszani, mint a kontinensen egyre nagyobb népszerűségnek örvendő HIM. Ráadásul a hiányposztra érkezett Mika Tauriainen hangja és énekstílusa szinte egy az egyben megegyezik a szex szimbólumnak tartott Ville Valo-éval. Slágerek ide vagy oda, a finnek a zenei minőség szinten tartását a váltás után is mérvadónak tekintették. Ugyanez elmondható a legfrissebb művükről is, ami az előző anyag egyenes folytatása, talán csak még lightosabb, még emészthetőbb formában. A sötét, borongós atmoszféra továbbra is adott, miként megmaradtak a közérthetően megkomponált, ultradallamos nóták is. A lemezen időnként egy énekesnő is hallatja a hangját, aki - nem mellesleg - a banda szintetizátorosa. Melankóliája ellenére bárki könnyen ráhangolódhat a "Time Of Despair"-re, HIM hívőknek pedig egyenesen ajánlott az anyag tanulmányozása. Aki kellően éber, az talán még hozzájuthat a lemez limitált verziójához, amin a normál kiadáshoz képest kettővel több, azaz tizenegy dal kapott helyet. 5106" s.p. Paul Weller: Days Of Speed Independiente/Sony Ez a lemez Paul Weller 2001-es "drasztik akusztik", vagyis egy szál gitáros turnéjának állomásain rögzített felvételeiből válogat. "Szerettem volna megvalósítani ezeket az akusztikus, szóló fellépéseket, mert kíváncsi voltam, hogy vajon az embereket érdeklik-e még a dalaim, illetve egyszemélyes előadásmódom." - írja a borító belső oldalán a The Jam és a The Dornbirn (Ausztria) mind-mind megcsodálhatta a Modfather önálló estjeit, melyek természetesen a már szóló karrierje alatt született dalokon kívül a már említett két kultuszzenekar terméséből is csemegéztek, így az Out Of The Sinking, Amongst Butterflies, Loveless, vagy a You Do Something To Me mellett a lemezen elhangzik a That's Entertainment és a Town Called Malice a Janitól, illetve a Headstart For Happiness és a Down In The y Seine a Style Council-tól. A lemez ^ többszöri meghallgatása után jön rá az ember, hogy pontosan ez a lecsupaszított előadásmód az, mely leginkább kidomborítja Weller kivételes dalszerzői képességeit és éppen ez az, ami értékessé, maradandóvá teszi ezt az albumot. Egyébként a turné tavaly decemberben két fellépéssel zárult a londoni Royal Albert Hallban, ahol Noel Gallagher-rel együtt adták elő a Beatles All You Need Is Love-ját, ezzel emlékezve az azt megelőzően elhunyt George Harrisonra. Ez a dal azonban - sajnos - nem hallható ezen a lemezen, hiszen ennek munkálatai KORn: Intouchables Epic/Sony " '*/# ' ?'I A legnagyobb titok közepette készült a KoRn ötödik stúdióalulyfliw & . fy - Ta_ ma, egészen addig, amíg néhány szemfüles egyet ki nem csempészette a stúdióból a még korántsem végleges verziót. Innentől kezdve az r L. «kn * I Internetről bárki letölthette az anyagot, kitört a háború a netezők és a ki-C ke adő között, ám a pletykák még ekkor is folyamatosan röpködtek. Arról, ry - ^"vSPlBBL. w hogy a végleges verzión vendégeskedik majd egy dalban a U2-s Bono (ehe-F" V jJmtTegf ■ lyett inkább az afrikaiakért kampányolt), meg arról, hogy a tizennégy helyett furlig* \ 1+T V^, tizenhét szám lesz a CD-n. Minderre a basszusgitáros Fieldy tette fel a koronát, E 1V A * T egy négymillió dolláros lemezfelvételről hencegett. Mint utólag kiderült, enn '‘4- nek az összegnek az egynegyede is elégnek bizonyult. A Michael Beinhorn (Marilyn Manson, Hole) producerrel összehozott alkotás (a le-K ; jVy^V '^ , iYíihi mez címét Brian De Palma rendező azonos című 1987-es filmjétől kölcsönözték, bár ______JL___________egyúttal utal egy létező indiai vallás képviselőire, a kaszton kívüliekre is) olyan lett, amilyenre számítottunk: beteg. Az eddigi legbetegebb munkájuk, s erről már első kislemezük, a "Here To Stay" is mindenkit meggyőzött. Lelki gyötrelmek, belső civódások, zavartság és zaklatottság megfestése, egy mindenre képes, mindenre elszánt profi ecsetével. Védjeggyé vált, jól bevált húzások, amik nélkül már el sem lehet képzelni a Kount - erről szól az "Untouchables". Ugyanakkor a legtöbb mai modern metal korongnál mélyebb, elgondolkodtatóbb és romantikusabb lett. Egyúttal súlyosabb, intenzívebb is, a legutóbbi "Issues" albumnál mindenképpen sokszínűbb. Didám, minden lemeznél elmondják, viszont a KoRnra most teljesen igaz: ez a művük közelíti meg a leginkább bemutatkozó CD-jük hangulatát, energikusságát, megfejelve a dolgot azzal, hogy ezúttal már Amerika legnépszerűbb rockzenészeiként írták a nótákat, játszották fel azokat. Vagyis vérprofi arcok munkája az "Untouchables", aminél minden hangnak a legapribb részletig megvan a maga helye, azonban ez mégsem válik hátrányukká. Legutoljára az első albumuknál tudtam így lelkesedni értük, akkor számaik újdonságérzete, most a dalok minősége miatt. Egyszóval az "Untouchables" túl jó ahhoz, hogy elbukjon. Ez az album követi a KoRn neo-metalos tradíciót, nyers, dinamikus, kíméletlen, emellett viszont apróbb módosításoknak is teret enged. Először is egészséges arányban megférnek az elektronikus megoldások, példának okáért a "Wake Up Hate" gyűlölködő, beindítós indulójában. Másodszor, több rajta a gótikus, new wave-es törekvés. Jonathan Davis persze hörög, rapel, üvölt, tajtékzik, de mind többször (így a "Blame"-ben is) próbálkozik a dallamos énektémákkal. A groove-os, széttördelt ritmusok, a pincébe hangolt gitárok mellett egyre gyakoribbak a "popos" hatást keltő énekek, illetőleg a harmonikusabb háttérvokálok. Azért csak ragadt Davisre valami a "Queen Of The Damned" horrorfilmzenéjének komponálásából... Mikor pedig már azt hisszük, hogy kiismertük az , "Untouchables" összes tulajdonságát, előhozakodnak az észbontóan agresszív és súlyos "Embrace" -szel, és felrúgják azon következtetésünket, hogy a klipes "Here To Stay", meg a "Tear Me Down" képviselik a keményebb oldalt. Hiába, nem találok szavakat. Súlyos, profi, letaglózó - csak ezt tudom ismételgetni. A KoRnosszálisok. Internetes KoRntalanság - http://www.korntv.com ^ ^ 60'41" Bánfal visszatántoríthatatlan Style Council egykori tagja. London, Madrid, Berlin, Dublin, Milano, Rimini, Belfast, München és