Romániai Magyar Szó, 1948. március (2. évfolyam, 149-173. szám)

1948-03-08 / 155. szám

Romániai Magyar la S­­ S ^ ^ Hétfő, 1948. március 8 . ..... I­II. ~~-----------------­­­---------­ MAGYAR TANÍTÓ A román történetírás új szempontjai (MIHAIL ROLLER szerkesztésében készült Románia történelme c. munka magyar kiadásának előszava) Arra törekedtünk, hogy ebben a tankönyvben bemutassuk az embe­rek életét és gondolkodásmódját úgy, amint hazánk területén kiala­kult, hogyan változtak az évszáza­dok folyamán a viszonyok és rámu­tatunk a harcokra is, amelyet a nép folytatott, hogy Románia földjén ki­alakítsa a maga anyagi és szellemi életét. Arra törekedtünk, hogy rámutas­sunk a szabadságért és jólétért foly­­tatott belső társadalmi harcra, Eu­­rópának ezen a részén élő népek egymásrahatására, valamint a küz­­delemre, amelyet ezek a népek együttesen folytattak a tatár, tö­rök, Habsburg-iga ellen. Igyekeztünk bemutatni népünk nagy fiait, a kiváló egyéniségeket, valamint hatásukat az események alakulására és szerepüket ezeknek az eseményeknek fejlődésében. Végül arra igyekeztünk, hogy az ország történelmét hiteles adatokra építsük, időrendben mutatva be az eseményeket, úgy, amint a valóság­ban megtörténtek. Arra törekedtünk, hogy ez a tan­könyv a nép, a haza igaz története legyen. Ez a történelem különbözik az ed­­digi történelmi művektől az alapel­vek és a tudományos módszer te­kintetében, amelyre felépül. Bemutatjuk az emberi társada­­lom fejlődését azon a területen, a­­mely a mai Romániát alkotja és a különböző korokban a társadalmi fejlődés világánál mutatjuk be a gazdasági, a társadalmi, politikai, katonai, kulturális élet minden ol­dalát, azokat az erőket, amelyeknek hivatása volt hazánk fejlődésének biztosítása. Elődeink tanulmányaira és adataira támaszkodtunk és arra törekedtünk, hogy a román és ide­gen történészek­­ eredményeinek fi­­gyelembevételével a történettudo­mány korszerű eredményeit alkal­mazzuk a román valóságra. Ezzel kapcsolatosan nagy nehézségekkel kellett­­ megbirkóznunk. Ugyanis nem tanulmányozták még eléggé és nem gyűjtötték össze máig sem az egyes történelmi korszakok mozgal­mait tükröző tudományos irodalmat. A római uralom alatti Dácia job­bágymozgalmaival, a parasztság, a városi lakosság, a munkásság lá­­zongásaival nem foglalkozott komo­­lyan eddig történetírásunk. Emiatt ebben a könyvben is hiá­nyok tapasztalhatók, főleg ami ezek­nek a társadalmi harcoknak és forra­­dalmaknak összefogott képét illeti az egyes korszakokban. Habár egy tankönyvnek tartalmaz­nia kell mindazt, amit a tudomány meghódított és ami vitathatatlan azon a területen, arra kényszerül­tünk, hogy egyes események újszerű bemutatásakor saját szempontjaink igazságát bizonyító magyarázatokat sorakoztassunk fel. Ez duzzasztotta fel a könyv terjedelmét, mely így néhol nehézkesnek tűnik. Ugyancsak egyes történeti személyekre vonat­kozó megfelelő tanulmányok és a­­datok hiánya az oka annak, hogy e­­zeket a személyeket nem tudtuk megfelelő megvilágításba helyezni. Hasonlóképpen kénytelenek vol­tunk néhol időrendi sorrendben be­mutatni az eseményeket, anélkül, hogy azok szintézisét is megmutat­tuk volna, éppen irodalmunknak és kultúránknak a tudományos törté­­nelem terén mutatkozó fogyatékos­săpot miatt. Kérjük tanárkartársainkat arra, hogy ne követeljék a tanulóktól a történelmi adatok száraz memorizá­lását, hanem mutassák be az ese­ményeket azok fejlődésében, meg­nyilatkozásában és eltűnésében, mu­tassanak reá jelentőségükre és a kö­vetkezményekre, amelyek, azokból származtak. Azt tanácsoljuk tanulóinknak, hogy győzzék le az új szempontok szerint megírt történetnek belső ne­hézségeit. Ezeken a lapokon keresz­tül a nép törekvései és mozgalmai tükröződnek. Szilárd meggyőződésünk, hogy a tudományos út, amelyen járunk, az egyetlen, amely a haza és nép igaz történetéhez vezet bennünket. Forgalomba kerültek az összes engedélyezett elemi iskola­ tankönyvek A MNSz­­ központi tanügyi bi­zottsága közli az összes elemi iskolák vezetőségeivel, hogy a nemzetnevelésügyi minisztérium által még az ősz folyamán en­gedélyezett, de technikai aka­dályok miatt eddig forgalomba nem bocsájtott elemi iskolai tankönyvek a kolozsvári Mi­nerva nyomda és a nagyenyedi Bethlen-nyomda kiadásában for­galomba kerültek. Az iskolák haladéktalanul gondoskodjanak arról, hogy az eddig hiányzó tankönyvek azonnal használat­ba kerüljenek. Az iskolák előkészületeket tesznek március 15 e megünneplésére Az 1948-as szabadságharc százéves évfordulójára ország­szerte nagy előkészületek foly­­nak. Az ünnepségekben az isko­lák is részt vesznek. A nemzet­­nevelésügyi minisztérium ezzel kapcsolatban a legközelebbi na­pok folyamán körrendeletet ad ki. A minisztérium egyébként az iskolai ünnepségek műsor­­tervezetét a Román-Magyar tár­sasággal együtt készítette elő. Az ünnepségek a román-ma­­gyar barátság és együttélés lel­kes megnyilvánulásai lesznek. A magyar iskolák március 15-én szünnapot tartanak. Érdemi fokozatot nyert fonflfttt A nemzetnevelésügyi minisz­ter érdemi fokozatot adomá­­mányozott az alábbi tanítóknak: Gaál Hona, Csíki Erzsébet, Haj­dú Árpád (Csik m.), Ács Elek, Ács István, Karikás Sándor Katona József, Lévai Endre (Szatmár m.), Bányai Ferenc, Balogh Rozália, Beke Ferenc, Berecz István, Czirják Lajos, Tóth Zsigmond (Szilágy m.), Bányai Gáspár (Szamos m.). Az AGITOT Dém­etek 8-1K műsora Fizetéses alkalmazottaknak 50 százalékos kedvezmény 1948 március 8—14-ig NEMZETI SF. SAVA: Rup Blas (kedd este), Utolsó óra (szerda este) Makrancos hölgy (péntek este, vasárnap matiné). NEMZETI STUDIO: Alba Bernarda háza (kedd és szombat este), Fara­gat Ionok (szombat matiné), Ren­dőrfelügyelő (vasárnap matiné). NEMZETI COMEDIA: Veszélyes kanyar (szerda este), Egy hónap falun (vasárnap matiné). NEMZETI MODERN: Szeráf­in (szerda este), Kisasszony (szombat mat.) ALHAMBRA: Paganini (szombat matiné). BOEMA: Szerelem pontokra (szerda, péntek este, csütörtök és szombat matiné) COLORADO-BELIGAN: 8. B. osztály (szerda, péntek este, csütörtök, szombat matiné). MIC: Jó hír (minden este). MARIA FILOTTI: Filomena férjhez megy (csütörtök, szombat este, és szombat matiné). MOGADOR: Rögtönzött dolgozat (minden nap). NOSTRA: Ion Anapoda (szerda, péntek este, csat. matiné). TANDARICA Bábszínház: Az elvarázsolt sárcipő (szombat d. u. 4 óra). ATHENEUM: Thea Ramurescu-Trai­an Uilecan hangverseny (kedd este 8 órakor) 1 - 1 Az «AGITOT» bérletek tulajdo­nosai 50 százalékos kedvezményes jegyeket az «AGITOT» (Scala) ügynökség, Bukarest, Cal. Victoriei u! 34 alatti irodájában válthatnak, hétfőn 4 órától. Színházba lépéskor a bérlet felmutatása kötelező Hibás a fella ? Ne adja javításra akárkinek! Cartea Românească Rt. BD. ELISABETA 2 szakemberei a legtökéletesebben megjavítják. Újabb rendelkezések a középiskolai iskolaszékek működésével kapcsolatban Gh. Vasitichi nemzetnevelés­ügyi alminiszter a Hír­ Lap március 2-i számában megjelent rendelete értelmében az állami, felekezeti és magánjellegű kö­zépiskolák mellett működő is­kolaszékek kötelesek jövedel­mükből 5 százalékot az Iskolák Házához (Casa Scoalelor) befi­zetni. Az Iskolák Háza az így befolyt összegeket ingyenes tan- és írószerrel való ellátás céljai­ra használja fel. A rendelet ugyanakkor azt is kimondja, hogy a fenti iskola­székeket terhelő és a tankerületek fenntartására szolgáló 2 száza­lékos befizetés ezután közvetle­nül a tankerülethez történjék. Ezeknek az összegeknek a keze­lését ugyancsak az Iskolák Há­za vizsgálja felül és hagyja jóvá. A rendelet értelmében az is­kolaszékek más hozzájárulásra mint az előbbi kettőre, nem ki­telezhetők. A nemzetnevelésügyi minisztérium által elintézett nyugdíjkérelmek A nemeztnevelésügyi minisz­térium mellett működő nyugdíj­­osztály közli, hogy f. évi február hó végéig az alább felsorolt, a brassói tankerülethez tartozó magyar tanítók nyugdíjmegálla­­pítás iránti kérvényeit dolgozta fel és tette át a nyugdíjösszeg megállapítása és utalványozása végett az Általános Nyugdíj­pénztárhoz: Csiszár József (Csikszentsi­­mon, Csik m.), Fuchs Szidónia (Marosvásárhely), Boda Gábor (Udvarhely megye), Becsákné szül. Keresztes Irma (Udvar­hely m.), Nag­y Gergely (Maros­torda m.), Mihály István (Csik­­megye), Jancsóné Incze Róza (Háromszék m.), Farkasné Bo­ros Rozália (Martonos, Három­szék m.), Nagy Ödön (Három­szék m.), Horváth Rudolf (Lem­­hény, Háromszék m.), Balázs Irén (Torja, Háromszék m­), Vassné Málnási Mária (Zalán, Háromszék m.), Ferenczné For­ró Mária (Albis, Háromszék m.), Köntzey Erzsébet (Három­szék m.), Molnár László (Fótos, Háromszék m.), Lőrincz Lajos (Torja, Háromszék m.), Szlatek Rozália (Kovászna, Háromszék m.), Sándorfi Sztecsán József (Marosvásárhely), Soósné Peré­­di Erzsébet (Marostorda m.), Medveczkyné Benedekffy Má­ria (Szováta, Marostorda m.), Orendi Frigyes Károly (Maros­torda m.), Kissné Biró Piroska (Hodgya, Udvarely m.), Nagy József (Udvrhely m.), Szilágyi György (Udvarhely m.), Gál Gyula (Udvarhely m.), Harubás­­né Mezei Vilma (Udvarhely m.), Gergely Ilona (Zetelaka, Udvar­hely m.), Réti József (Udvar­hely m.), Papp József (Udvar­hely m.), Pappné Fűzi Juliánna (Háromszék m.), Tamás István (Torja, Háromszék m.), Incze Albert (Nagygalambfalva, Ud­varhely m.), Bartháné Nagy Ro­­zália (Marosvásárhely). Ülre szabályozták az iskolaépletek­ben levő lakott szobák bérének az ügyét Gh. Vasilichi nemzetnevelés­­ügyi alminiszter újra szabá­lyozta a közép- és elemi isko­lák épületeiben levő, a tansze­mélyzet által lakott szobák béré­nek az ügyét. A rendelet mó­dosítja az e tárgyban­­. évi ja­nuár 8-án közzétett 2889 szá­mú rendeletet és úgy intézkedik hogy a fenti lakrészek után fi­zetendő lakbért nem az állam­nak, hanem az iskolaszékeknek kell befizetni, mely az így be­folyt összegeket az iskolafenn­tartás céljára használhatja fel. FAROLA R.T. azonnal szállii brassói raktárából. Aluminium- brons és réztáblákat szallanokat és rudakat Felvilágosítást nyújt a KERESKEDELMI IGAZGATÓSÁG BUKAREST - CALEA VICTORIEI 63

Next