Romániai Magyar Szó, 1952. december (6. évfolyam, 1601-1627. szám)
1952-12-26 / 1623. szám
1952.december 26., péntek AZ ALKOTÁS ÖRÖME Igaz költőnek, aki szereti népét, aki szerelmese az életnek, öröm az alkotás. De ha olyan társadalomban él, amelyben nem az alkotás, az építés a törvények legfőbbike, hanem a rombolás, pusztítás — bizony sok üröm keveredik örömébe. Nazim Hikmetet sok évre börtönbe zárták, Pablo Nerudát köpök hajszolják, a francia rendőrség még azt is meg akarta akadályozni, hogy a halott Eluardot olvasói utolsó útjára kísérjék. A kapitalizmus fél az alkotóktól. A háborús uszítók nem szeretik azokat, akik az életet többre becsülik a halálnál. És minden eszközzel azon vannak, hogy megfosszák az embert az alkotás örömétől, így volt ez valaha nálunk is. Salamon Ernőt, mielőtt megölte volna a fasizmus, előbb kiéheztette, napi gondok őrlő malomkövei közé vetette, hogy így üsse ki kezéből a tollat. Salamon Ernő még testamentumában is afelől hagyakozik, kinek milyen adósságát fizessék meg, ha majd kötete megjelenik. Korvin Sándornak míg olt nem jelenhetett meg kötete, kéziratban kobozta el a sziguranca. Sahiának tüdőbajban kellett meghalnia ... Mindez az állami díjak kiosztása alkalmából jutott eszembe. Számunkra külön öröm, hogy a román írók mellett népköztársaságunk öt magyar írója is megkapta a békés alkotás megtisztelő díját. Népköztársaságunk annyi magyar és román olvasója között én is olvastam ezeket a műveket. Tudnék róluk egy-két olyan dolgot is elmondani, amely, mondjuk, műhelytitok, de lényegében mégsem az, hanem csupán csak élmény, e művek megszületésének egy-két mozzanatáról. Mondhatnám azt is, hogy tanú vagyok. Tanúja annak, hogy ezek a művek az örömteli alkotás lázában születtek. Tanúja vagyok annak, hogyan nyilvánult meg állami díjas íróink alkotásai megszületésének körülményei között a pártnak, a népnek és a kormánynak az a gondoskodása, az egész szocialista építés valóságának az a nagyszerűsége, amelyet úgy nevezünk, hogy a Román Népköztársaság Íróinak biztosítva vannak az alkotás körülményei. Ezek az írók nem küzködnek napi gondokkal, műveiket tárt karokkal várta a szerkesztőség, könyvkiadó s az olvasók egyre szélesebb tömege. Mily szenvedéllyel mesélte el Horváth István később regényben feldolgozott élményeit, vagy látni kellett volna Horváth Imrét, amint bejön a szerkesztőségbe, benyúl a zsebébe és a maga szerény, csendes módján letesz az asztalra egy remekbe sikerült verset. Felejthetetlen marad Sütő András és Hajdú Zoltán színdarabjának megvitatása, felejthetetlenek maradnak a színdarab próbái. Milyen lelkesedéssel, milyen együttérzéssel kutatta színész és rendező, hogyan lehetne még jobban, még szebben előadni az első hazai magyar színdarabot! Aki szemtanú lehetett, annak még most is a fülébe zúg a bemutató előadás viharos tapsa, a közönség szívből jövő köszönete. Vagy ott van egy másik példa Kovács György regényével kapcsolatban. Egy traktorista magyarázta a székely körvasúton útitársainak Moldován és Orbán Pista harcát a Székelyföld demokratikus átalakulásáért. Igen, hazánkban az alkotás immár öröm. A párt segíti az írót, az olvasó várja az író műveit, az író érzi, hogy szava nem a semmibe kiáltott puszta szó, hanem a szocializmus építését segítő szerszám. S milyen nagyszerű élmény volt beszélgetni állami díjasainkkal most a díjkiosztás után! Nem magukról beszélnek. Szemük felcsillan, izgalomba jönnek és örömteli hangon mondják: „Kezet fogtunk Gheorghiu-Dej elvtárssal, beszélgettünk Gheorghiu-Dej elvtárssal!" E kézfogás melege ott él mindenikükben s ahogy beszélnek a nagy élményről, kiérzik szavukból, hogy a pártot dicsőítik. A pártot, mely a legnagyobb alkotó, a szocializmus építésének nagy tervezője és alkotója. Mindnyájan a párttól tanultunk alkotni. Bizonyos, hogy ez a nagy díj s ez az emlékezetes találkozás állami díjasainkat újabb, még magasabb színvonalú, még harcosabb művek alkotására ösztönzik. SZÁSZ JÁNOS ÁLLAMI DÍJAS MAGYAR KÖNYVEINK Az 1950—51. évi Állami Díjak magas kitüntetésében népköztársaságunk négy magyar irodalmi művet s e művek öt szerzőjét részesítette. Ha hozzávesszük ehhez a művészet és tudomány egyéb területein kitüntetett magyar és a nemzeti kisebbségek soraihoz tartozó más művészek és tudósok számát, akkor láthatjuk, hogy az Állami Díjak kiosztásánál is maradéktalanul érvényesült pártunk és kormányunk helyes nemzetiségi politikája. Érdemes és tanulságos megvizsgálnunk Állami Díjas magyar műveinket, mert elemzésük minden bizonnyal egész irodalmunk számára fontos tanulságokkal szolgál. Első pillantásra talán csak véletlennek tetszhetik, hogy az Állami Díjjal való kitüntetés kapcsán olyan művek kerültek egymás mellé, mint Horváth Imre verseskötete, Kovács György „Foggal és körömmel” című regénye, Horváth István „Törik a parlagot" Cimü regénye és Sütő András—Hajdú Zoltán „Mezítlábas mennyasszony” címü színdarabja. Ha azonban közelebbről vizsgáljuk meg az egyes művek tárgyválasztását, akkor önkéntelenül is valamely szabályszerű logikai öszszefüggés érzete támad fel bennünk. Mi az egyes művek alapeszméje? Horváth Imre „Békét követel az élet” című verseskötete már címével is figyelmezteti az olvasót arra a nagyfontosságú, világtörténelmi harcra, amelyet a béke hívei a Szovjetunió vezetésével világszerte folytatnak az új világháborút kirobbantani akaró amerikai imperialisták és szolgáik ellen. Horváth Imrének ebben a verseskönyvében összegyűjtött költeményei jelentős részükben szintén ennek a harcnak a kifejezői. A költő mozgósító erejű, megrázó, a széles olvasó tömegeket magával ragadó felhívásokat fogalmaz meg a vers művészi köntösében és ezek a felhívások, ezek a versek a békeharc erősítésére, fokozására serkentenek bennünket. Nem véletlen tehát, ha a bizottság a hazánkban az elmúlt két esztendő folyamán megjelent verseskönyvek közül ezt érdemesítette az Állami Díj nagy kitüntetésére. Ezzel is újból és újból hangsúlyozza a békeharc döntő fontosságát. Természetesen távolról sem jelenti ez azt, mintha Horváth Imre verseskötete pusztán csak tematikai meggondolások alapján lett volna érdemes az őt ért kitüntetésre. Ellenkezőleg: Horváth Imre verseskönyve éppen azért vált érdemessé a díjra, mert alvilág valamennyi dolgozójának élete és jövője szempontjából fontos témakört a művészet valódi eszközeivel, a költészet hatásos fegyverzetének igénybevételével sikerült feldolgoznia. És ez a megjegyzés érvényes a többi Állami Díjas műre is. A Kovács György „Foggal és körömmel" című regényének odaítélt második fokozatú Állami Díj újból ráirányítja figyelmünket a műben feldolgozott témakör jelentőségére. Kovács György könyve a felszabadulásunkat közvetlenül megelőző és követő idők faluját mutatja be, s ugyanakkor élénk színekkel ábrázolja a különböző nemzetiségű dolgozók együttes, vállvetett harcát a fasiszta maradványok és a különböző fajtájú kizsákmányolók ellen. A könyv eszmei gerince tehát egyrészt felszabadulásunk történeti ténye, másrészt pedig a nemzeti kérdés. Az Állami Díj különösen ez utóbbi vonásra hívhatja fel figyelmünket, mert népköztársaságunk magyar irodalmi művei között vajmi kevés van, amely ezzel a kérdéssel kimerítő módon, hatékony művészi erővel foglalkoznék. A nemzeti kérdés általában csak mellékvonatkozások formájában kap hangot regényeinkben. S még kevésbbé kap hangot a sovinizmus nyílt vagy lappangó megnyilatkozásai ellen folyó küzdelem. Szintén felmérhetetlen fontosságú irói feladat volna, hogy az írói alkotás értelemre és érzelmekre egyaránt ható erejével leplezzük le azokat a mesterkedéseket, amelyeket az osztályellenség éppen ezen a területen igyekszik felhasználni a dolgozók nemzetközi szolidaritásának meglazítására. Útmutatás kellez legyen számunkra, s buzdítás, hogy az osztályellenség sovinizmusának, polgári nacionalizmusának leleplezésére és megsemmisítésére a jövőben fokozottab mértékben kell felhasználnunk az irodalmat, legyen az vers, regény, novella vagy színdarab. Amíg a „Foggal és körömmel” a felszabadulás idejének egyik falujából hozott hírt nekünk. Horváth István: „Törik a parlagot” című regénye időben már hozzánk közelebb álló eseményeket dolgoz fel. Az ő regényében a falu már nem a földosztással, az akkori kizsákmányoló földesurak kisajátításának a kérdésével foglalkozik. Horváth regényének faluját már azok a nagy problémák fűtik, amelyeket a munkás-paraszt szövetség kiszélesítése a pártnak a kollektív gazdaságok megalakításával kapcsolatos határozatát megelőző évben vetett fel. Ezek a szocializmus építése szempontjából annyira fontos kérdések kapnak művészi erejű megfogalmazást Horváth István regényében és mutatják meg nekünk, az irodalom eszközeivel azt az utat, amely a párt említett határozatához vezetett. A regény művészi megoldásai nagyban hozzásegítik az olvasót ahhoz, hogy az elméletből, vagy saját mindennapi gyakorlatából ismerős tényeket most már egy magasabb szintézisben, de mégis a valóság benyomásaival telítetten maga is újra átéljen. Az Állami Díj odaítélése tehát hangsúlyozza íróink számára azt a feladatot, hogy műveikben a szocialista realizmus eszközeivel híven tükrözzék valóságunkat, s járuljanak hozzá az ország dolgozóinak együttes erőfeszítéséhez a szocializmus építésében. Csak aláhúzza ezt a feladatot végül az a tény, hogy az Állami Díjjal kitüntetett negyedik magyar mű Sütő András—Hajdú Zoltán ,Mezítlábas menyasszony” című színdarabja Ez a darab hazánk történetének már újabb korszakából meríti tárgyát, abból a korszakból, amelyhez Horváth István regényének időtartama szolgált előjátékul. Sütő és Hajdú színdarabja már a megalakult kollektív gazdasággal foglalkozik s annak kérdését, feladatait, céljait, győzelmeit mutatja meg — mégpedig a művészi agitáció egyik legfontosabb és leghatékonyabb helyéről, — a színpadról. Az Állami Díjjal való kitüntetés hangsúlyozza annak a ténynek a fontosságát, hogy színpadjainkról az eredeti színpadi művek közvetítésével népköztársaságunk legfontosabb kérdéseinek kell meggyőző erővel megszólalnak. Sütő és Hajdú színdarabja kellő időben és kellő erővel szólaltatta meg a széles tömegek előtt, a mind nagyobb és nagyobb számban színházbajáró és jó darabot követelő új közönség előtt a kollektív gazdaságok legidőszerűbb kérdését. Állami Díjas magyar könyveink nem csupán népköztársaságunk magyar dolgozóinak szolgálnak tanulságul, hiszen mindkét Állami Díjas regény megjelent már román fordításban. Horváth Imre legtöbb versét ismeri a román olvasóközönség és a Sütő—Hajdú színmű állandó műsordarabja a giulesti CFR Színháznak. Mindez azt bizonyítja, hogy hazánk nemzeti kisebbségeinek irodalma az ország egész irodalmának szerves része és mint ilyen, egyenlő erővel és érvényességgel vesz részt a pártunk irányításával végbemenő kultúrforradalmunkban. Amint az Állami Díjak odaítélése kapcsán kitűnt, hazai, magyar irodalmi műveink eddig jórészt a békeharc és a mezőgazdaság szocialista átalakítása terén nyújtottak jelentős segítséget dolgozóinknak. Ez viszont arra figyelmeztet bennünket, hogy irodalmunk területén az 1950—51-es években nem akadt olyan mű, amely az egyik legfontosabb harci szakasz, a nehézipar kérdéseit dolgozta volna fel kitüntetésre érdemes formában. Irodalmi munkánkban a jövőben nagyobb figyelmet kell fordítanunk e hiány pótlására. SZEMLÉR FERENC „VÁLOGATOTT SZEMÉLYEK“ Dános Miklós —Vajda Béla filmszcenáriuma A filmszcenárium nyugaton, a polgári társadalom kulturális viszonyai között közönséges árucikk, amely a filmgyártásnak nevezett jó üzletben gyakran jelentéktelenebb szerepet tölt be, mint a filmben játszó „sztárok" személyes „varázsa”. Nálunk azonban, a Szovjetunió példája nyomán, megbecsült, nagyértékű irodalmi műfajjá emelkedett, mivel a film elsősorban az író mondanivalóját közvetíti a nézők tömegének. Nem véletlen, hogy több kitűnő filmünk — közöttük a „Mitrea Cocor“ — forgatókönyve ismert és népszerű irodalmi alkotásokból, neves írók műveiből készült. Jó irodalmi filmszcenáriumot írni, amely elősegítheti filmművészetünk további fejlődését, — megtisztelő írói feladat. Mert az irodalmi filmszcenárium mozgósító, nevelő mondanivalója a lehető legközvetlenebb módon szól a lehető legszélesebb tömegekhez. Irodalmi szerkesztőségeink fokozatosan felismerik ennek az új irodalmi műfajnak a jelentőségét, megértik, hogy a filmszcenáriumok kérdése nemcsak a filmgyártás belső ügye, hanem közös ügye egész irodalmunknak, olvasóinknak, irodalmi kritikánknak is. A „Bánsági Írás" ez évi 2—3. száma közli Dános Miklós — Vajda Béla „Válogatott személyek" című filmszcenáriumát s ezzel nemcsak egy önálló olvasmányként is nagyon érdekes, hasznos írást közöl, nemcsak a műfajok népszerűsítéséhez járul hozzá, hanem lehetőséget nyújt a szerzőknek, hogy olvasóik, kritikusaik észrevételeivel megismerkedjenek. A filmszcenárium értékei teljes egészükben természetesen csak a már kész filmben domborodnak ki, miután a rendező és a színész is hozzájárult a mű befejezéséhez. Csak akkor látszik majd meg, mennyire tudták a szerzők szem előtt tartani a „filmszerűséget”, a film sajátos műfaji követelményeit. Ezek azonban főként formai kérdések — a tartalom, a mondanivaló már a filmszcenárium elolvasása után tisztán áll előttünk. Ebből a szempontból Dános Miklós — Vajda Béla filmszcenáriuma sikerült alkotás, amelynek számos nagy értéke van. Első ilyen értéke kétségtelenül a merész témaválasztás. Ez időszerűségét tekintve a lehető legjobb, mert életünk friss sodrából merítette ihletét. A történet mottója ez a világszerte ismert néhány sor: „Az amerikai Egyesült Államok elnöke október 10-én „az 1951. évi kölcsönös biztonság" elnevezésű törvényt írt alá, amely szerint 100 millió dollárt irányoznak elő... mindenféle, a Szovjetunióban, Lengyelországban, Csehszlovákiában, Magyarországon, Romániában, Bulgáriában és Albániában élő... vagy ez országokból elmenekült válogatott személyek pénzelésére, abból a célból, hogy e személyeket vagy az Északatlanti Egyezmény szervezetét támogató fegyveres erők alakulataiba, vagy pedig más célokra tömörítsék...” A filmszcenárium néhány ilyen „válogatott személy” gyilkos, háborús bűnösök, stb. —■ útját ábrázolja az Olaszországban lévő amerikai kiképzőtábortól ... a vádlottak padjáig, pontosabban, amíg a Román Népköztársaság államvédelmi hatóságainak kezébe kerülnek. A történet témaköre tehát az emberi élettel kereskedő imperializmus hazai és kívülről becsempészett ügynökei elleni harc, szeretett hazánk védelme mindenféle külső és belső ellenség, „válogatott személy“ ellen. Azt tanuljuk belőle, hogy gyűlöljük és ne tévesszük szemetül az ellenséget, szeressük forrón és védelmezzük áldozatkészen hazánkat. Az amerikai közkatonák között uralkodó hangulat, az olasz munkások imperialista-ellenes magatartásának ábrázolásával a filmszcenárium mondanivalója a világszerte folyó békeharc talajában gyökerezik. Ezt az égetően időszerű témakört a szerzőknek sikerült művészi, irodalmi eszközökkel, érdekesen és harcosan konkretizálni a cselekményben. A „válogatott személyek" — alapos kiképzés után — repülőgépről ejtőernyőn ereszkednek hazánk földjére, valahol a havasokban. Az OSZT egyik hegyi menedékházában várják be az „összekötőt”. A menedékházban pihen egy traktorgyári békebrigád is; fiatalok, akiket hazaszeretetük szüntelen éberségre késztet. Nem indokolatlan, rosszindulatú gyanakvás vezeti őket „nyomra“, hanem az éberség, a pártnereire dolgozó egészséges, harcos életszemlélete. Az álnéven meghúzódó diverzionisták, akiknek hazai cinkosaik már készítik a „fészket" különböző gyárakban, demokratikus szólamok mögé rejtik lelkük szennyességét, de a szög minduntalan kibújik a zsákból. A szerzők nagy érdeme, hogy művészien, hitelesen ábrázolják, mint keltenek gyanút viselkedésükkel, akaratlan elszólásaikkal az idegen földön kiképzett banditák. S nagyon szép az is, hogy a banditák éppen a menedékházban kerülnek össze először hazánk dolgozóival — ez a helyzet kitűnően példázza a Román Népköztársaság dolgozó népének békés, boldog életét és az imperialisták végtelen aljasságai, amellyel erre a békés életre törnek. Leleplezőbb, mozgósítóbb helyzetet nem is teremthettek volna a szerzők. A fiatal munkások harckészsége, Filimon öreg pásztor hősies útja a városig, a tomboló hóviharban — művészi erejű példamutatás, a hazaszeretet meggyőző ábrázolása. Rendkívül jellemző és valósághű eszközökkel ábrázolják a szerzők a diverzionisták különböző magatartását a fegyveres harc döntő perceiben, s végül a hazájukat védők győzelmét a banditák fölött. Az egész cselekmény helyesen, tipikus vonásaikkal megrajzolt alakok között bonyolódik. A „válogatott személyek” megrajzolása elmélyült, szép írói munka. Egyénítésük jól sikerült, mert mindvégig jellemző, tipikus helyzetekben mozognak. Kevésbbé egyénített alakok a békebrigád tagjai. Pedig ők is tipikus körülmények között élnek a menedékházban, hiszen a jól végzett munka után pihenő, üdülő dolgozók életét élik. Ezt az életet azonban — talán éppen az érdekességre való túlzott törekvés miatt — a szerzőknek nem sikerült elég színesen, elevenen ábrázolniok. Egyes jelenetek, például, ahol Pista felfigyel a gyanús sinyomokra, vagy ahol a fiatalok társalgás közben megérzik a kémek idegen világszemléletét, jól sikerültek. A fiatalság menedékházi élete azonban egészében nem elég mély, sematikus, leegyszerűsített, az ünnepre való készülődés egyes jeleneteiben pedig egyenesen erőszakolt. A szerzők érzik is, hogy a fiatalok túlságosan egysíkú figurák és egy jelenetben megkísérlik ábrázolni Dan Petre mérnök megalkuvó félelmét, hogy „azok (a banditák) erősebbek..." Csakhogy ez következik magából Dán Petre eddigi magatartásából és a cselekményben ennek ábrázolására nincs is szükség. Arra sincs szükség, hogy Vera, miközben Petret kioktatja és bátorságra buzdítja, szavakba foglalja az egész történet legfőbb mondanivalóját. Ezt a mondanivalót a szerzők sokkal hitelesebben, erőteljesebben kifejezték magában a cselekményben. Ugyanilyen felszínes, emberi mélységek nélkül való Cosma főhadnagy és Stoica Pista beszélgetése a 126. oldalon. A pozitív erőknek ezt a felszínen mozgó, súlytalan ábrázolási módját, amely nem vetíti elénk elég hitelesen dolgozó ifjúságunk erejét, a filmszcenárium legnagyobb fogyatékosságának tekinthetjük. A rendezőre és az alakító színészekre vár, hogy a szerzők által helyenként üresen hagyott keretet tartalommal megtöltsék. Vannak kisebb, részlethibái is a műnek. Az amerikai őrmester megrajzolásánál a szerzők nem tudtak szabadulni a horthyhadsereg vérbenforgó szemű, falusi őrmesterével kapcsolatos benyomásaiktól, nem tudták, szem előtt tartani az amerikai rablóhadsereg és a Horthy-fasizmus hadserege közötti — jórészt formai — különbségeket. Pedig ezeken múlik, hogy az olvasó — s később a néző — ne akármilyen hadsereg őrmesterét lássa Parkerben, hanem éppen az amerikai imperialista hadseregét. Egyébként a szerzőknek az amerikai tisztek, katonák megrajzolásánál, a kiképzőtábor légkörének érzékeltetésénél sikerült elkerülniök a sablonos, külső eszközöket, amelyek rendszerint sematizmushoz vezetnek. Nem köpködéssel, rágógumival és „Oké”-vel jellemzik a tipikus jenkit.. Ezeken a hiányosságokon a rendezői forgatókönyv elkészítésénél könnyű lesz segíteni. Akkor derül majd ki az is, hogy nem nehezíti-e meg a történet követését a túl sok kiképzőtáborbeli figura, akik aztán amúgy is eltűnnek a cselekmény során. Mindezek korántsem teszik kétségessé a mű értékeit. Dános Miklós — Vajda Béla filmszcenáriuma a legnagyobb figyelmet érdemli. Nemcsak filmművészetünknek, hanem irodalmunknak is nyereséget jelent. Olyan alkotás, amely a lángoló hazaszeretet nagy eszméjének szolgálatában áll, leleplezően ábrázolja a hazánk ellen törő imperialista bérenceket egész aljasságukban és igy szüntelen éberségre, harckészségre nevel. Témájánál és a téma merész kidolgozásánál fogva úttörő helyet foglal el irodalmunkban. PAPP FERENC S Létay Lajos: Újvilág épül — Versek — Alami Irodalmi és Művészeti Kiadó Bukarest —• 1952 Létay Lajosnak a felszabadulás után megjelenő első verseskönyve mindenekelőtt azért fontos, mert nagy műgonddal megírt, belső tűztől áthatott versekben ad hírt a dolgozó tömegeknek a hazánkban lefolyt és lefolyó nagy változásokról. A költőt mélységes hazaszeretet lelkesíti, ezért jelennek meg verseiben oly meggyőző erővel pártunknak, a munkásosztálynak, a széles dolgozó tömegeknek nagy tettei. Ez ad magával ragadó szárnyalást a népköztársaság kikiáltásáról, néphadseregünkről, a földműves társulásokról, művelődési forradalmunk eredményeiről írott verseinek. Ezért hitelesek és lelkesítőek a román és magyar dolgozó parasztok közös harcát, a munkásvértanuk emlékét, a becsületes emberek békeakaratát megörökítő költemények. Létay versei azonban nem csupán tárgyuknál fogva szólnak a széles dolgozó tömegekhez. Elterjedésüket biztosítja a költő széprengésű, tiszta nyelve, a dallamos, könynyen megérthető és elmondható verselés, valamint a szerző gazdag képalkotó tehetsége, amely a kiválasztott tárgyat feledhetetlen képekben, hasonlatokban tárja elénk. Létay uj verseskönyve kétségtelenül nagy nyeresége hazánk magyar irodalmának s újabb bizonyítéka a hazánkbeli nemzeti kisebbségek megújult és egyre jobban virágzó életének. I. ARTYOMENKO : A TUDOMÁNY ÉS A TERMELÉS DOLGOZÓINAK ALKOTÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSE A SZOVJETUNIÓBAN (Az Orosz Könyv Kiadása) A szerző ebben a művében rámutat a szovjet tudomány alkotó szerepére a szocializmus építésének korszakában, valamint napjainkban a kommunizmusba való fokozatos átmenet szakaszában. I. Artyomenko rávilágít a szovjet tudomány nagyjelentőségű sikereinek forrása : a szovjet tudomány szoros kapcsolatban áll a gyakorlattal, a nép szükségleteivel s közkincse a dolgozó népnek, amely a tudósokkal együtt hozzájárul a szovjet társadalom békés fejlődéséhez és felvirágzásához. A füzet számos értékes ismertetéssel szolgál a sztahanovizmus fejlett formáiról. Rámutat arra, hogy a sztahanovizmus a tudomány és technika legújabb vívmányaira épül és tájékoztat az egyre több üzemet átfogó tömeges sztahanovizmus terjedéséről. Artyomenko könyve hűen tükrözi a szovjet tudósok és a dolgozók hazafias együttműködésének jellegzetes vonásait és kihangsúlyozza az üzemek és kolhozok pártszervezeteinek döntő szerepét az együttműködés kifejlesztésében. E termékeny együttműködés eredményei a kommunizmus nagyszerű építkezéseiben mutatkoznak meg. Írók találkozása a marosvásárhelyi olvasóikkal A Könyvhét alkalmával a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében Eugen Jebeleanu, Horváth István, Hajdú Zoltán és Majtényi Erik írók találkoztak marosvásárhelyi olvasóikkal. A vendégeket Molter Károly, marosvásárhelyi író üdvözölte, Eugen Jebeleanu, az Állami Díj kitüntetettje, az RNK írószövetségének nevében méltatta a Könyvhét jelentőségét, majd hazánk román és magyar íróinak tevékenységéről beszélt, íróink műveikben a dolgozóknak a hazánk megszilárdításáért, felvirágoztatásáért és boldogulásáért folytatott harc szép eredményei tükrözik. Ezután Horváth István, Állami Díjas író felolvasta „Porkoláb József“ című novelláját Majtényi Erik író pedig „A személyes ügy” című költeményét. Eugen Jebeleanu író részleteket olvasott fel Nicolae Balcescu, a nagy forradalmár hazafiról szóló költeményéből.. A Könyvhét keretében a Magyar Autonóm Tartomány olvasóközönsége találkozik még Molter Károly és Papp Ferenc írókkal. Ezenkívül irodalmi estéket szerveznek és számos állandó könyvkiállítást rendeznek. PETRU DUMITRIU: „Kezdetben volt a sivatag...” Ezzel a mondattal kezdődött vagy két és fél évvel ezelőtt a „Viata Romaneasca”-ban egy sokatlg éró tehetségű fiatal író, Petru Dumitriu első nagyszabású regényének közlése. A regény, a Dunai-Fekete-tenger csatorna regénye, azóta elnyerte az Állami Díj első fokozatát s ott ahol kezdetben a sivatag volt, már virágzó, lüktető életű települések, új városok emelkednek, mélyül és szélesedik a csatorna medre. Az épülő szocializmus büszkesége, a csatorna és a születő szocialista-realista irodalom büszkesége, a csatorna regénye szinte teljesen együtt indult, együtt fejlődött , a könyv is együtt alakult a valósággal. Röviddel az Állami Díj odaítélése után jelenik meg a könyv új, átírt, tökéletesebb változata. A kép, amellyel a regény kezdődik, szinte jelképes erejű: „1949 júliusának közepetáján volt, napfelkeltekor, egy helyen Dobrudzsában, néhány tucat kilométerre a Dunától, vagy tíz kilométerre a tengertől. Teljes pusztaság. Az ember arra jártának egyetlen szokásos nyoma se volt látható : sem egy lábnyom a földön, sem egy darab bádog vagy papír. De volt mégis valami, egy sor fenyőfacövek, egyenes vonalban, tízméterenként a földbe verve. Vonaluk elhúzódott egész a láthatárig, amelyen túl valahol egészen messzire, zúgott a tenger...” Itt száll le az első teherautókról az építők első önkéntes csoportja és csákánnyal, lapáttal nekivág a sivatag talajának. Többnyire szakmunkások, akik először idegenkedve fogadják a kubikosmunkát. De a gépek megérkezéséig is dolgozni kell, hiszen a csatornáról van szó! „Ha átot ragadtok, nyertünk egy napot a tervből!“ ««– mondja Anghelescu mérnök. És Maftei, a pártaktivista, aki a vajdahunyadi kombinátból érkezett, odafordul az egyik álldogáló darushoz : „Hát ha így áll a dolog... Én sem vagyok kubikos... De mit csináljunk ? „Ránk vár a kezdet...” — és enyhe mosollyal figyelve a másikat, halkan hozzátette: „miránk, kommunistákra..." Aztán ásót fogott, utána a bukaresti darus, akit szólított és a többi is... és ásni kezdték a csatornát, „hogy ne legyen sivatag soha többé”. Az ember alkotóerejének és akaratának hőskölteménye ez a regény. Csak a csatornaépítés első hónapjait írja a mű és mégis mire megjelent, az építkezés maga mögött hagyta az írót s az írott művet. Írónak sem lehet nagyobb elégtétele, mint hogy az élet írja tovább, amit ő hat és félszáz oldalba sűrített egy felszabadult nép első nagy, kollektív hőstettének indulási hónapjairól. A regény felvonultatja a hazai valóság megfelelő szakaszának jellegzetes osztályerőit, meggyőzően, érdekfeszítően ábrázolja a harcot a csatornáért, a szocializmusért és a békéért a dolgozó tömegek, a munkásosztály és a reakció képviselői között. Dumitriu egyik legjelentősebb érdeme, hogy ebben a könyvben mélyen, sokoldalúan, tipikusan ábrázolja kisajátított uralkodóosztályok állásfoglalását és sötétben bujkáló, alattomos, de elszánt harcát az életet jelentő csatorna ellen. Az ellenség képviselőinek egész gyülevész hadát, amely a hadseregből kihajított, népellenes, korrupt őrmestertől, a kulákfiútól s a szélhámos feketéző mészárostól egészen a „deblokált" ezredesig s a nagybirtokos kisasszonyig terjed, két figura uralja, két olyan személyiség, aki osztálygyűlöletből fakadó merészségével meggyőzően ábrázolja a veszélyt, amit szocialista építésünk számára a sötétben bujkáló osztályellenség mesterkedései képviselnek. Ez a két jól megrajzolt alak: Mateica, a deblokált ezredes, a csatornán folyó kiterjedt szabotőrhálózat kezdeményezője és irányítója és Dona Vorvoreanu, a talaját vesztett, velejéig romlott bojárlány, aki először unalomból, kalandkeresésből sodródik bele Mateica üzelmeibe és aztán szükségszerűen együtt bukik el az egész, pusztulásra kárhoztatott ellenséges bandával. A néhány hónappal ezelőtt Poarta Albán lefolytatott per az építkezést szabotáló kártevő bűnszövetkezet tagjai ellen most hozzásegíti az olvasót, hogy immár mondhatni történelmi távlatból nézze s a valóság tényein mérje le a regény ilyenirányú érvényességét. A vádlottak padján Poarta Albán Dumitriu alakjai, a Mateicák és Udristoiuk ültek. Az írói ábrázolás nagy értéke az, hogy e kiterjedt bűnszövetkezet tevékenységét s az ellenük vívott harcot — amely a regény cselekményének gerincét alkotja — nem detektívregényszerűen, nem pusztán az események láncolatának izgalmas bonyolításával mutatja be, hanem főleg és elsősorban a lélekrajzra fordítja figyelmét, igen elmélyültem, finom és aprólékos emberi ábrázolással vetíti elénk Mateiának és társainak emberi züllését, lealjasodását a cselekmény folyamatában. _ - Az osztályellenség ábrázolásának egyik leg jelentősebb vonása Dumitriu regényében az* hogy megmutatja, miként próbálja az ellen* ség a maga oldalára állítani, behálózni a be*csületes, de apolitikus szűklátókörű értelmi* ségieket — mint például Pangratis— és megmutatja azt is, hogy ezeket az embereket szükségképpen elvezeti a harcos politikai állásfoglaláshoz emberi becsületérzésüknek a Materiák elleni ösztönös védekezése. Pangrati és a hozzá hasonlók azonban nem állanak elszigetelten, magányosan az osztályellenség befolyásával szemben. Hatalmas, éltető erő segíti és védi, támogatja és neveli őket ebben a küzdelemben : a munkásosztály ereje, a munkásosztály pártjának éleslátása és szeretete. Dumitriu regényében a pozitív hősök egész sorával találkozunk, olyan hős pökkel, akik méltóképpen képviselik népköz* társaságunk újtipusú dolgozóit, a szocializmmus öntudatos, harcos, erőteljes, nagyszerűen emberi építőit. Elsősorban Mafteiről, a pártszervezet titkáráról kell itt beszélnünk és méltó társairól: Mitica Rusuról, a darusról, aki Mafteit követve elsőnek veszi kezébe a csákányt, hogy belevágja a dobrudzsai mostoha szűz talajba, s aki mindvégig Mattel egyik legmegbízhatóbb harcostársa, az épitkezés élenjáró kommunista élmunkása lesz* Itt van aztán Achim, a halászból lett kultikus* akinek családját elpusztította a háború s aki írástudatlanul kerül a csatornára, de az építkezéssel együtt nőm is napról-napra* szívósan, kitartóan küzdve, tanulva azért* hogy ne csak becsületével, odaadásával, de tudásával is élenjáró legyen társai között* méltó képviselőjévé váljon a pártnak, amelynek tagja. Itt van Jurascu, a fiatal kommunista mérnök, aki Achimmal együtt éli át és meséli el később az építőknek első találkozásukat a pusztaságban Gheorghiu-Dej elvtárssal. Ez a fejezet, amelyben a két kommunista, a kubikus és a mérnök, együtt mesélnek arról az elvtársról, akinek nem látták az arcát a sötétben s úgy beszélgetett velük igen-igen nagy fontosságú dolgokról, s akire az elbeszélés hallgatói csalhatatlanul ráismernek, hogy nem lehet más, mint Gheorghiu-Dej elvtárs — ez a regény új, átírt változatának legszebb mozzanata. A hallgatók sorában ott ülnek románok az ország minden tájáról a magyarok a Székelyföldről, Chirsan, a dobrudjsai lipován halász, Gelal, a tatár szegényparaszt, aki fiával és lányával jött a párt hívására az építkezéshez, s a hirtelenharagú, tanulni sem igen akaró, itt-ott hibázó, de igen-igen igazszivü öreg moldovai szegényparaszt, Iordan, aki az építkezés hősi halottja lesz. A regény egyik legköltőibb, legmegindítóbb részlete az, amikor Iordan elvesztése feloldja barátja, Gelal s egy egész tatár falu gondolkodásában a nacionalizmus utolsó maradványait is. Gelal ugyanis becsületes, jó elvtárs, de mégsem akarja a lányát Iordan fiához feleségül adni, mert az nem muzulmán. Tatár szokás szerint azonban az elhalt barát utolsó kívánságát teljesíteni kell, s ez volt Iordan utolsó kérése. Amikor Gelal így adja elő faluja véneinek az esetet, a babonáktól befolyásolt öregek beleegyeznek* hogy Gelal megtörje a jegét: falujuk történetében először, idegenhez, nem muzulmánhoz adja a lányát feleségül. Dumitriu regényének nagy értéke a szép* képekben gazdag, kifejező irodalmi nyelv* a hazai táj, s a hazai emberek forró szeretete* Ez a könyv igen jelentős törekvés a tartalmában szocialista, formájában nemzeti realista irodalom felé Az írónak sikerül a csatorna építésén keresztül az egész ország népét ábrázolnia és azt, hogy a csatorna országos ügy, az egész nép boldogságának ügye. Ezért találhat bízvást elismerésre és szeretetre ez az Állami Díj első fokozatával kitüntetett szép regény hazánk dolgozóinak körében és minden bizonnyal a baráti népi demokráciák új olvasóközönségének soraiban ismert azáltal, hogy sikerült egy egész nép ügyeként ábrázolnia hazánk első nagy szocialista építkezését, — egyúttal minden békeszerető nép ügyévé is tette, a szocializmus minden kínai, lengyel, bolgár, magyar építőjével megkedveltette művét, amely eredményeivel, népköztársaságunk új irodalmának egyik büszkesége. H. A. PORTALAN UT Romániai Magyar Szó A Kommunisták Romániai Pártja által vezetett legális tömegszervezetek az 1932-1938 években (Politikai Könyvkiadó) P. Constantinescu-Iasi akadémikus munkája. „A Kommunisták Romániai Pártja által vezetett legális tömegszervezetek az 1932— 1938 években” ismerteti a párt által kifejlesztett és vezetett legális tömegszervezetek és legális sajtó tevékenységét 1932 és 1938 között, vagyis abban az időszakban, amikor pártunk kemény küzdelmét folytatta az ország fasizálása ellen. A könyv azzal a nyolc szervezettel foglalkozik, amelyek ebben az időben a legélénkebb és legeredményesebb tevékenységet folytatták és az ország minél több városára és ipari központjára igyekeztek kiterjeszteni tevékenységüket. Minden egyes szervezet munkáját egy-egy külön fejezet tárgyalja, amelyek azonban egységes egészet alkotnak. E fejezetekből kitűnik, hogy a politikai és szociálisjellegű szervezetek egy közös célra összpontosították tevékenységüket: minél szélesebb társadalmi rétegekben terjeszteni a haladó ideológiát és a párt mély illegalitásának időszakában élénk tevékenységet folytatni a Szovjetunió elleni háborús propaganda leleplezésére. Ugyancsak ebben az időszakban, a tömegszervezeteken keresztül folytatott tevékenység mellett, a párt legális, haladó szellemű, demokratikus és antifasiszta kiadványok útján is irányította a munkásosztályt és ismertette álláspontját az egyes kérdésekkel kapcsolatban. P. Constantinescu-Iasi akadémikus munkája megjelenésük időrendjében felsorolja a legjelentősebb ilyen kiadványokat, rövidem összefoglalja mindegyikük tartalmát, közli a legfontosabb cikkek címeit. A mű megeleveníti a Kommunista Pártnak az akkori idők nehéz körülményei között vívott harcát, amely munkásosztályunk mai győzelmét készítette elő. . A könyv rendkívüli érdeme, hogy megismerteti a Kommunisták Romániai Pártjának harcát a békéért, az elnyomó fasizmus ellen, „tekintet nélkül arra, hogy az hitlerista, musszolinista, kuzista formájában nyilvánul meg vagy a hitelét vesztett és elfajzott demokrácia mögött rejtőzik“. Bemutatja a párt harcát a munkásegységfront és a népfront megteremtéséért a Szovjetunióhoz való közeledésért, a Szovjetunióval való barátságért, a tömegek kultúrájáért, az anya- és gyermekvédelemért, a demokratikus szabadságjogokért. P. Constantinescu-Iasi akadémikus munkája a széles tömegekhez szól, amelyek meg akarják ismerni a Kommunisták Romániai Pártjának harcos múltját. *