Előre, 1954. január (8. évfolyam, 1937-1961. szám)

1954-01-09 / 1942. szám

2 A középiskolai oktatás minőségének megjavításáért . A természettudományi oktatásról A tanügyi reform óta elért eredmények további sikerek kivívására kell hogy mozgósítsanak minden tanügyi dolgozót. Különösen a középiskolai oktatás minőségének megjavításáért kell harcolniuk, mert ezen a téren országszerte olyan hibák észlelhetők, amelyek általában akadályozzák az iskolai, oktatás színvonalának további emelkedését.~'-‘ --wmvmm Reméljük, hogy az alábbi, vitaindító cikkünket, lapunk hasábjain, több hozzászólás követi majd és a kialakuló, termékenyvita hozzájárul a középiskolai oktatás minőségének megjavításához. A természettudományok oktatásának igen fontos szerepét .. .középiskolai.. oktatásban. Középiskoláinkban minden több.. és több jól felkészült újtípusú tanár dolgozik azért, hogy a tanítványokat a szocialista társadalom tevékeny építőivé nevelje. Iskoláink évről évre eredményesebben'oldják meg azt a nagyszerű' feladatot, hogy az ifjúságnak alapos’és rendszeres ismereteket adjanak, kialakítsák bennük a természeti és társadalmi jelenségekre vonatkozó tudományos nézeteket és lángoló hazaszeretetet oltsanak beléjük. Az egyetemi felvételi vizsgákra összesereglett tanuló ifjúság feleletei megbízható" mérlegét adták a középfokú természettudományos tanításinak. A Bolyai Egyetem felvételi bizottságának tapasztalatai szerint a természettudományos érdeklődésű középiskolások legjobbjait ez évben is, mint eddig általában, a politechnikai főiskolák vonzották elsősorban. Ugyanez áll a munkás-fakultások jobb képzettségű hallgatóira is. A felvételi vizsgák előkészítő tanfolyamainak látogatottsága és a szemináriumok tapasztalatai arra utalnak, hogy tíz egyetemre jelentkezett ifjúság nagy részénél még bizonytalanság észlelhető, a természettudományi tárgyak tananyagában. Ennek ellenére a jelöltek feleleteiből feltétlenül megállapítható volt a haladás az előző évekhez viszonyítva, de még mindig nem lehet ezt a megállapítást a jelöltek nagy többségére vonatkoztatni. A jelöltek különböző természettudományi tantárgyakból adott feleletei természettudományi oktatásunk számos hiányosságára mutattak rá. Úgy gondoljuk, hogy ezeknek az észrevételeknek ismertetése elő fogja segíteni a középfokú oktatásunkban még mindig mutatkozó hibák felszámolását. Eltekintve a részletkérdésektől és az apróbb hiányosságoktól, az alábbiakban a középiskolai oktatásunkat lényegében érintő, általánosnak mondható hiányosságokra mutatunk rá. A MATEMATIKAI felvételi vizsga bebizonyította, hogy a líceumokból jött jelöltek többségénél fejletlen a számolási készség. Legtöbben nehezen, vagy egyáltalán nem tudnak a törtekkel bánni. Bizonytalanok a zárójelek használatában, és alig akadt diák, aki a gyökmennyiségekkel és logaritmusokkal is kielégítő módon tud műveleteket elvégezni. A tanulók általában nincsenek arra ránevelve, hogy az eredményeket bíráló szemmel nézzék. Gyakran előforduló hiba, hogy a legképtelenebb számolási eredményeket is elfogadják a jelöltek. Különösen a geometriai oktatásnál tapasztalható az, hogy a tantervben lerögzített célt még nemvalósították meg iskoláink., A jelöltek többévi, geometriai oktatás után sem érzik a bizonyítás szükségességét és jelentősé-, gét. Ugyanilyen nehézségek merülnek fel a írta: Dr. SZABÓ ÁRPÁD egyetemi tanár legegyszerűbb szerkesztési feladatok megoldásánál is. _. . . A legnagyobb hiányosság mutatkozott a technikai középiskolák végzettjeinek matematikai felkészültségénél. Úgy látszik, hogy egyes iskolákban ,Timi tantották meg az egész tantervi anyagot, s az elmélyítés és rögzítés körül is komoly bajok voltak. A hiányosságok a matematikai tudományos körök munkájának elégtelenségét is bizonyítják. Kevés számban igen jól felkészült jelöltek- 4h*L" ist -találkoztunk a matematikai felvételi vizsgán, így például a nagyváradi 2. számú frnnceum egyik végzettje egy eléggé bonyolult forgási testnek köbtartalmát Gulden tételének felhasználásával igen szépen oldotta meg. Látszott, hogy ez a jelölt még sok más feladatot oldott meg középiskolai tanulmányai alatt. A FIZIKA tanítása terén a jelöltek feleletei a következő általános hiányosságokra mutattak rá: A jelöltek a fizikai jelenségeket okfejtés nélkül ismertetik Inkább a memóriára támaszkodnak, mint az ítélőképességre. A matematikai levezetéseket, definíciókat nem tudják fizikailag értelmezni Igen sok tanuló nehezen kapcsolja össze az elméleti anyagot a gyakorlattal, ami arra mutat, hogy sok középiskolában még nem kielégítő a kísérleti oktatás a fizika tanításánál A szakkifejezéseket nem tudatosan, hanem ötletszerűen használják fel, ami viszont arra mutat, hogy nem mindig vannak tisztában a fizikai fogalmakkal. Hiányosság látszik a diákok fizikai szókincsében, beszélőkészségében és a fogalmazásban is. Egyes iskolákban egész fejezeteket nem tanítottak meg a fizika anyagából. Például a dési elméleti líceum jelöltjei mechanikát, a nagyváradi 2 éves speciális iskola végzettjei és a nagybányai technikai középiskola jelöltjei fénytant nem tanultak középiskolai tanulmányaik folyamán! A leghiányosabb fizikai ismeretei a szakmai iskolák, az esti mmkáslíceumok és a 2 éves speciális iskola növendékeinek voltak. A szakmai iskolák végzettjeinél nem érvényesül a gyakorlat kapcsolata az elmélettel. Ezekben az iskolákban a fizikai oktatás majdnem teljesen gyakorlati jellegű, a legszükségesebb elméleti alapokat sem kapták még a tanulók. A KÉMIA vizsgán a fiatalok tudása sokkal jobb volt, mint az előző években. Itt különösen a szakiskolák végzettjei mutattak fel jobb eredményt a líceumok végzettjeivel szemben. Hiányosság, hogy egyes iskolák jelöltjei (pl. a szatmári líceum növendékei közül kikerült jelöltek) nincsenek tisztában a vegyi folyamatoknak egyenlet útján való ábrázolásával, s általában kevés szemléltető kísérletet láttak a középiskolában. Általában nem kielégítő a kémiai ismeretek nemzetgazdasági vonatkozásainak és az ipari alkalmazásoknak az ismerete. A középiskolai bizonyítványokban feltüntetett kémiai érdemjegyek nagyon sok esetben nem felelnek meg a jelöltek reális tudásának (pl. a kolozsvári leánylíceumban). A TERMÉSZETRAJZI tárgyakkal kapcsolatban általában elég jó felkészültségről tettek tanúságot a jelöltek. Megállapítható volt azonban, hogy igen sok tanulónál hiányzik a szaktárgy ideológiai megalapozása (különösen látszott ez a kolozsvári leánylíceum végzetteiné!). Magolásszerű ismereteik vannak, nem látják a jelenségek okozati összefüggéseit a hallgatók. Jól felkészülve jelentek meg a vizsgán a nagyváradi iskolák tanulói. A Bolyai Egyetemről kibocsátott természetrajztanárok által tanított diákok tudása jobb, mint a régi, vagy nem szakos tanárok által tanított jelölteké. A speciális iskolák végzettei jól szerepeltek természetrajzból. Egyes nagyváradi speciális iskolások évfolyam-viszonylatban is kimagasló eredményt mutattak fel. A FÖLDRAJZ vizsgán elhangzott feleletekből kitűnik, hogy a tanuló ifjúságközépiskolai tanulmányai során nem sajátította el elég nagy mértékben a helyes földrajzi gondolkozást. Nem látják a különböző földrajzi tényezők közötti öszszefüggéseket, azok egymástól való függését és egymásra hatását. Hiányosságok mutatkoznak a földrajzi szakkifejezések terén. Sokan nem tudnak tájékozódni a térképen, nem ismerik a térképjeleket és nem tudnak következtetéseket levonni a térkép anyagából. Előfordult pl. az is, hogy a folyókat visszafelé, torkolatuktól eredetük felé mutatták a térképen. A földrajzból főleg a szakiskolák és a pedagógiai iskolák növendékeiek voltak hiányosak az ismereteik. A felvételizők egy része nem ismerte eléggé a szocializmus építésének problémáit hazánkban: az ötéves terv és a villamosítási terv eddigi megvalósításait, eredményeit és jövőbeni perspektíváit Az írásbeli vizsgák alkalmával mutatkozott meg az, hogy az ifjúság egy része (különösen a szakiskolák és pedagógiai iskolák növendékei) nem tud helyesen fogalmazni és a magyar helyesírás szabályaival sincs teljesen tisztában! Hiányosság mutatkozik továbbá a növendékek román nyelvtudásában is, különösen a magyarlakta vidékek tanulóinál (pl. a Székelyföld, Nagyvárad vidéke stb.). Ez részben a környezetnek, de jelentős részben a román nyelvtanárok nem kielégítő munkájának tulajdonítható. A fentiekben felemlített hiányosságok nagy mértékben csökkentik az ifjak egyetemi tanulmányainak eredményességét is, felszámolásuk éppen ezért minden középiskola tantestületének központi kérdését kell hogy képezze. Az átlagos jobb eredmények viszont bizonyítják középiskolai tanáraink munkájának állandó javulását is. Látszik, hogy a középiskolákba kikerülő jobb képzettségű fiatal tanárokkal arányosan emelkedik a diákság természettudományos műveltsége is. Még mindig vannak azonban olyan középiskolák, ahol a természettudományi tárgyakat nem szakos tanárok tanítják. Ezekből az iskolákból nagyon gyenge felkészültségű tanulók kerülnek az egyetemekre Ezek az iskolák sürgősen számba kell vegyék a hiányosságokat és intézkedéseket kell hogy tegyenek a hibák kiküszöbölésének érdekében. A Bolyai Egyetem tanárai és tanársegédei örömmel figyelik az első évfolyamokra jövő hallgatók jobb munkáját és a középiskolák jobban felkészült és nagyobb tudású diákjaiban az ő munkájuk feljavításának egyik előfeltételét is látják. Dés rajon a fejlődés útján Dés rajomban alig akad község vagy falu, ahol ne született volna valami új vívmány a néptanácsok eddigi működése alatt. Itt egy új iskola, amott egy új kultúrotthon, egészségügyi gondozóvagy bölcsőde. Egyik községet villamosították, a másikban fiktivelítőkészüléket,szereltek. Jel, a harmadikbam für.-,dot építettek, hidakat vertek,utakat javítottak . A rajoni néptanács melletti „Bobalna“ vállalatnak számtalan malma, alaprése, fémes fafeldolgozó üzeme, mészégetője és más üzeme van. Tevékenysége egyre szélesebb körre terjed ki. Amikor a rajoni néptanács hatáskörébe került, egyetlen termelési ággal foglalkozott, üzemben tartott néhány malmot és olajütőt. Azóta, de különösen az utóbbi időben az élelmiszeripari osztályon jelentős méretekben bővült és további fellendülés előtt áll. A vállalat több új iparággal bővült. Fém és fafeldolgozó osztályai nagymennyiségű közfogyasztási cikket , kályhákat, csöveket, patkót, szekeret, bútorfélét stb. készítenek. Vegyi osztálya egyre, több szappant, szarufást és más termékeket gyárt. Az építőanyag-osztály termelése az utóbbi években megtízszeplődötttl .gyapjüfésütőt helyeztek üzembe, két új szisztematikus mészégető kemence épült. Néhány újonnan villamosított községnek a vállalat szolgáltatja a villamosenergiát. Közismert tény, hogy a tömegek, különösen a falusi tömegek egészségügye iránti gondoskodás a felszabadulás előtt teljesen elégtelen volt. Népi demokratikus rendszerünknek e téren is évtizedek mulasztását kellett jóvátennie. Gátat vetettek a járványoknak, az anyák túlnyomó többsége szülőotthonokban, orvosi segédlettel hozza világra gyermekét, a csecsemőbotandóság olyan alacsonyra csökkent, amilyenre országunk történelmében eddig nem volt példa. Mindez államunk szeretetteljes gondoskodásának az eredménye- Dés rajon területén a felszabadulás után jelentősen megnövekedett az orvosi és az egészségügyi kár sok új egészségügyi intézméy szolgálja a betegségek leküzdését. A néptanácsok megalakulása óta a rajon területén megfelelő személyzettel három új egészségügyi körzet, 10 egészségügyi és 11 gyógyszerészeti pont létesült. Az anya- és gyermekvédelem még hatékonyabbá vált Az Hondán, Kackón, Pecsétszegen és más helyeken létesített 9 új szülőotthon, a Désen létesített új bölcsőde a dési és désakmai új napköziotthon, a rettegi, a sparéti, récekereszturi és csicsógyörgyfalvi új gyermekgondozók, a kackói 40 helyes Új gyermekpreventórium és más egészségügyi intézmények tovább fejlesztették az anya- és gyermekvédelmet. A betegségek megelőzése és leküzdése terén igen jelentős előrehaladást eredményezett a kórházak és klinikák egyesítése, valamint a raioni „Sanepid“ -é ejtése. Ha valaki számba akarná venni mindazokat a vívmányokat, amelyeket a dolgozó nép alkotó lendülete Des rajonban a néptanácsok létesítése óta hozott létre, végig kellene járnia a rajon minden községét és faluját. Mindenütt valami újat láthatna, olyat ami azelőtt nem volt. Új, nagyobb vagy kisebb iskolák épültek és épülnek Pecsétszegen, Nyiresen, Gáncson, Tormapatakán, Récekeresztúron, Oroszmezőn, Kishegyen, Blenkemezőn, Aszón Bátonyban, Mikeházán, Négerfalván, Péntekfalván. .. Uj kulturotthonok épültek és épülnek. Felsőcsobánkán, Récekeresztúron, Csicsógyörgyfalván, Szóvároson, Keményén, Hollómezőn, Kabalapatakán, Alsókosályon, Bálványosváralján, valamint más helyeken. Rettegen filmvetítő készüléket szereltek be. Válybán az idén két hidat építettek, Felsőkosályon hármat. Villamosították Déschhegy, Magyardécse községeket. Csatánt és Kozárvárt pedig most villamosítják. Mikeházát rádiósították, Árpástón pedig kádakkal és zuhanyozóval felszerelt népfürdőt létesítettek... Nina Cassian meseversének fordításáról Az Ifjúsági Kiadó nemrég azzal bízott meg, hogy fordítsam le Nina Cassian „Nica fára frica“ című meseversét. Nagy kedvvel fogtam a 'dologhoz'. Mufit ismeretes, a költeményt a bírálat is, az ifjúság is nagy elismeréssel fogadta, 1952 decemberében pedig megkapta az Állami Díj kitüntetését is. Románul most jelenik meg második javított kiadásban. Ennek a szövege szolgál a magyar fordítás alapjául is. A költemény hőse egy aprócska kis legény, amolyan bátor Hüvelyk Matyi, aki nagyapjával, együtt a Vad Király országiban él. A gonosz zsarnok azonban ,a napos kőfalak mögé csukatt odazáratta az ország valamennyi madarát is és azóta a fagyos, sötét országban virág se nő, dal se hallik. A kisfiú nagyapját elpusztítja a fagy. Magányosan kóborol az utcákon s dalának hallatára a király el akarja fogatni. A parancs kihirdetésekor a poroszlók űzőbe is veszik,, sikerül azonban egérutat nyernie. Vándorútra indul, hogy mikor megnő, hazatérhessen éskiszabadíthassa a napot Egy rengeteg erdőben a madarak gúnyt űznek belőle, de szégyenkezve biztosítják szeretetükről, amikor megtudják, milyen szörnyű helyről érkezett közéjük. Folytatja útját s két hű barátra tesz szert. Egyik védelmezője és segítője, a görcsös öreg bot a másik pedig a szitakötő-táltos. Segítségükkel túljár a Harcsábájszu eszén, elnyeritőle a két bűvös követ, amelyeknek szikrájától ő maga is mindjárt nőin kezd. Szitakötő-táltosával a Hold váráig röpül s megvigaszlalja az elkeseredett égitestet, ■ hogy hamarosan visszaszerzi neki a napfényt. Utj.a nagy búzamezőkre vezet és a buzaszemek népét megmenti a rabló hörcsögök pusztító hadától. Táltosa az Óperenciás tenger partjára röpíti. Halaik és hullámok panaszolják el a Polip-király rettenetes tengeralatti uralmát, amelyet mesénk hősének' vezetésével' végül is megdöntene. Innét ismét emberek földjére érkeznek, de mi haszna, ha az egész ország fölött mohó és gonosz kényurak terpeszkednek! Hősünk harcra készteti a népet, együttesen elűzik az urakat és kiszabadítják a börtönben fogvatartott világszép leányt. Ketten indulnak most már vissza a Vad Király országába, hogy kiszabadítsák a napot Ezt a mesét, illetve költeményt kellett magyarul tolmácsolnom Ahhoz kezdődőn nem fért kétség, hogy vállalkozásom soráin a legteljesebb tartalmi és formai hűségre kellett törekednem. Vagyis a fordításnak olyannak kellett, lennie, hogy változatlan hűséggel tükrözze, vissza az eredeti szöveg eszmei mondanivalóját és torzítás nélkül adja vissza az eredeti hangulatát is. Szóval olyan fordítást kellett készíteni, amely minden izében híven tolmácsolja a magyar olvasónak a román mese külső és belső tulajdonságait egyaránt Ugyanakkor azonban kényszerítő követelményként lépett fel az is, hogy a magyar olvasónak ne csak valami idegenből vett mesekülönösséget, szinte népköltési vagy néprajzi kuriózumot mutassunk be, hanem olyan verses mesét, amelyet teljes mértékben a sajátjának érez — vagyis olyan meseverset, amely minden v izében- román és ugyanakkor minden izében magyar is Minden igazi műfordításnak ez a vezérlő csillaga. Ezt az eszményt azonban egy meseversnél méginkább szem előtt kell tartani, hiszen a mesét — ha csak nem tudományos közleményként lát napvilágot —mint önálló művészi alkotást élvezzük. Az ilyen művön nem szabad fordítás-izmnek érződnie, hanem önállóan, saját erejével kell hatnia. Ezt az egymásnak ellentmondó kettős követelményt ( vagyis hogy a vers román is meg magyar is legyen, tudjam róla, hogy idegen s mégis érezzem, hogy elszakíthatatlanul a sajátom) nem lehet kompromisszummal megoldani. (Ilyen kompromisszum volna, ha például a fordító, szolgai módon alárendelné magát az eredetinek s minden igyekezete arra irányulna, hogy ne csak hasonló, de tökéletesen azonos szöveget is adjon, amelyben még a szóképek és hasonlatok is egyezzenek ) Ezt a kettősséget csakis az ellentéteknek magasabb szintézisben való feloldásával lehet elérni. Ez pedig azt jelenti, hogy a fordító a teljes eszmei és formai hűség tiszteletben tartásával nem az eredetivel azonosat, de azzal egyenlő értéket teremt így e kifejezést: „am tras un pas de somn“ nem azzal fordítja, hogy „húztam egy álomcsirkét“, hanem egyszerűen csak így: „szundítottam egyet“. Mindez nyilván közhely s magyarán anynyit jelent, hogy jól kell fordítani. Még pedig úgy, hogy a fordítás ne szavakon, hanemaz értelmen múljék, ahogy Arany magyarázta a hűtlenségen alapuló hívséget, ahogy Csokonai hangsúlyozta a versben kifejezésre jutó eszme elsőbbségét. Gyakorlatban azonban a „Nica fára frica“ mégis komoly feladat elé állított. Nem akarom azolvasót végiggázoltatni mindazokon a kérdéseken amelyeken magam is keresztülgázoltam Holott meg lehetne például vitatni, hogy milyen mértékben volt szabad a fordításban felhasználni a magyar népmese elemeit a közvetlen hangulat és hatás megteremtése érdekében s mennyire kellett megőrizni a román népmesének azokat a jellegzetességeit, amelyeket a szerző is használt az eredetiben. Arról is vitát lehetne kezdeni, hogy mennyire, köteles a fordító ragaszkodni a román szöveg versalkotási elképzeléseihez (pl. helyenként a hármas rímekhez, vagy a sorok számának azonosságához), vagy pedig a fordító a román szöveg többé-kevésbbé tiszta ereszkedő (trocheussi) lejtését mennyire lazíthatja fel és tolhatja el például a 4+4 vagy 4+3 ütemezésű kétszólamú magyar vers felé. És így tovább. Mindezeknek a nehéz vagy vitás kérdéseknek az illusztrálására csupán egyetlen kérdés kifejtésével szorítkozom. Mihelyst munkába kezdtem, azonnal felmerült az a kérdés,, hogy mi történjék a tulajdonnevekkel ?. Közismert dolog, hogy egyes irodalmi műfajokban (pl. szatíra, komédia, mese, stb az író nevekkel is jellemez. A fordítói gyakorlat viszont arról tesz tanúságot, hogy bármennyire jellemzők és hatásosak is legyenek ezek a nevek az eredeti szövegben, az idegen nyelvre való átköltésnél mégsem szabad lefordítani, hanem eredeti alakjukban kell megőrizni azokat, így marad meg az „Elveszett, levél” magyar szövegében Farfuridi és nem lesz belőle Tányérossy. Ennyire híveknek kell-e lennünk azonban a Nina Cassian meseversében előforduló tulajdonnevekhez is ? Azt hiszem, hogy nem. Azt hiszem, hogy éppen itt kell „némi hűtlenséggel“ eljárni, ahogy Arany tanítja. Ha a Nina Cassian versét azzal a már fentebb vázolt szándékkal fordítjuk le, hogy a magyar meseolvasó a sajátjára találjon benne, akkor egy pillanatig sem tétovázhatunk. Azokat a tulajdonneveket amelyeket a szerző jellemzésképpen adott költeménye egyes alakjainak, feltétlenül magyarra kell fordítanunk. Csak így érhetjük el ugyanazt a hatást, amit a szerző is el akart érni. Ha valami ferdén értelmezett hűségből ragaszkodni kívánnánk az eredeti nevek megőrzéséhez, akkor — a feltétlen nevetségességen kívül — egyenesen a vers eszmei tartalmaihoz lennénk hittelenek s bár látszólag azonosat mondanánk, mégis másról beszélnénk. Ez a tétel egészen világosnak látszik olyan esetekben, amikor például a tengermély zsarnokának román neve Caracatita-Imparat. Nyilvánvaló, hogy ez magyarul csak Polip-király lehet, hiszen másként a szövegnek semmi értelme. Ugyanez áll a Niamila-Imparat nevére is. Itt legfeljebb azon lehetne gondolkozni, hogy milyen magyar nevet is adjunk neki ? Napokig lapoztam magyar mesegyűjteményeket, de sikertelenül, , Fagykirály" — gondoltam, „Szörny-király”? — kérdezgettem... végre is a Vad király megoldást választottam. A büveréjű köveket őrző hal romáin neve „Mustaciosul“, persze hogy a „Harcsabajsza“ nevet kapja !. . . A szitakötő-táltosnak is neve van a román mesében, úgy hívják, hogy:„Pestrit.“ Kitűnő magyar lónév rá a Tarka. A „Banba-cot“ elnevezésnél két választás adódott. Nevezhettem volna a kenyurt Röfszakállnak is, de Singszakállnak is, a két régi hosszmérték, a röf és a sing körülbelül egyforma. Én az utóbbi mellett döntöttem, mert a sing inkább Erdélyben volt használatos, magam is így hallottam még anyai nagyanyám szájából. A mese hősnőjének neve „Subtirica“, ezzel már több bajom volt. Magyar versben még fonetikus átírással sem szerepelhet (Szubctrika), igy hát megint a mesegyűjteményekhez folyamodtam s végül is egy mesélővel való tanácskozás nyomán Darázsderék lett belőle. Kissé hosszasan sorolgattam a tulajdonneveket, de világossá akartam tenni az olvasó előtt a bejárt utat. Ezt pedig annak indokolására, hogy miképpen lett az eredeti Nico fára frica a magyar fordításban végül is Nefélj Jancsi. Sok érv szólt a hős címetadó nevének lefordítása ellen. Először is ez a könyv címe, s a gyakorlat szerint a címet rendszerint híven fordítjuk s a nevet megőrizzük benne, mintegy biztosítékul az olvasónak, hogy a továbbiakban is hívek maradunk a szöveghez. Szintén komoly érvnek látszott, hogy Nica, a mese főhőse rajta keresztül nyilvánul meg igazán a mese nemzeti jellege Végül, hogy más fordításban is megmaradt a név, például németül : „Der tapfere Nika*‘. Szóval hát legyen magyarul is „A bátor Nika”. Mert arról már eleve le kellett tenni, hogy a magyar mese versben az eredeti helyesírást is megőrizzük, így: „A bátor „Nica“ Először is a magyar nyelvben nincs „á“ hang és írásban sincs „á‘‘ betű. Másodszor pedig a magyar versolvasó minden bizonynyal úgy is ejti majd ki, ahogyan írva van, vagyis „A bátor Nia“. Ez a Nica pedig (céve!) minden, csak éppen nem egy férfiúi nemen lévő fiatal mesehős. Maradna tehát „A bátor Nika” (kával). Csakhogy a magyar fülnek és észjárásnak még ez a Nika sem férfi, hanem legjobb esetben valamiféle ismeretlen nő. Akkor pedig milyen célt értünk el az eredeti névhez való hűséges ragaszkodásunkkal ? Az ellenkezőjét annak, amit el szerettünk volna érni. De a „Nika“ névvel még más baj is van. A román „Nica“ névnek (amely egyébként a „Ionica“, vagyisa Jancsi rövidítése) , az eredeti szöveg ereszkedő lejtésű versébe pompásan beleülő hangsúlya van, hiszen az első szótag (Ni) hosszú és legalább kétanyagi kimondási időtartamot vesz igénybe rmnt a rövid második (cá). A magyar első szótag azonban rövid és minthogy hangsúlyos, ennek folytán még jobban megrövidül (amint azt a fonetikai mérések igazolják), így az egy rövid (ka) és egy még rövidebb (Ni) szótag a magyarban is ereszkedő lejtésű versben egészen más hatást eredményez. Tehát feltételezett hűségünk ismét csak hűtlenséghez vezetne. Javasolhatnák, hogy jelöljük hosszúnak az „i“ betűt, de ugyan bizony melyik olvasó hiszi el nekünk, hogy ez a magyarul meglehetősen nyávogó ,Nika“ név egy kedves, rokonszenves román mesehőst, mégpedig hímnemű mesehőst takar ? Mindez arról győzött meg, hogy hívebb maradok a vers eszmei tartalmához, de még a szöveghez is, ha a nevet „lefordítom“. De van-e magyarban olyan mesenév, amely a Ionica-Nica változatnak megfeleljen? Hát van ! Ott található Nagyerejű János, Borsszem Jankó, Biró János, Erős János, de ott található az idősebb és tapasztaltabb rokon, maga János Vitéz, illetve Kukorica Jancsi is, akinek nyomába a mi kis Jancsi vitézünk (vagyis Nica fara frica) feltétlenül büszkén léphet Legyen hát gondoltam, a mi hősünk magyar neve Jancsi ! Vitéz Jancsi, vagy Jancsi vitéz azért ne legyen, mert Petőfi-paródiának hatna — de valamiképpen hadd aldjuk vissza a román cím és név értelmét is, zenéjét is ! És próbálgatni kezdtem : Jancsika ,nem fél soha . Surbamkó Jankó... Botos János... — ejnye, egyik sem jó!... De amcsak: Nefélj János, Nefélj Jankó... Nefelj Jancsi... — Megvan, ez az igazi! A gyermekek és ifjak, akiknek a fordítást felolvastam, vita nélkül jónak találták a nevet. A felnőttek sem tettek kifogást, így lett tehát a Nica fara frica magyar neve Nefélj Jancsi és hűtlenül igy maradtam hűséges az eredeti vershez. Kérem az olvasót mondja meg, helyesen, tettem-e ? SZEMLÉR FERENC ELŐRE Alkotó együttműködés a romániai és magyarországi technikai könyvkiadás terén Iparunk fejlődése mind nagyobb szakképzettséget követel munkásainktól és technikusainktól, akiknek alaposan ismerniök kell a szakmájukba vágó műszaki-tudományos kérdéseket. Műszaki-tudományos munkánkat nagymértékben előmozdítja a Szovjetunió és a népi demokratikus országok segítsége. A sokoldalú szovjet tapasztalatok felhasználása mellett igen nagy hasznát vesszük a népi demokratikus országokban s köztük a Magyar Népköztársaságban megjelenő szakirodalomnak, amelyek közül többet románra is lefordítottak. Nemrég a budapesti találmányi hivatal sajtóosztályának kiadásában megjelent „Elektrotechnikai ipari újítások“ című könyvet fordították le románnyelvre A könyv a magyar elektrotechnikai iparban dolgozó munkások, sztahanovisták, technikusok és mérnökök számos ötletes újítását és észszerűsítését ismerteti. Az Állami Energetikai Kiadó nemsokára további két magyar szakkönyvet ad ki román nyelven: Havas Béla : „Hogyan gazdálkodjunk a villanyárammal“ című könyve részletesen felsorolja a villanyárammal való észszerű gazdálkodás módszereit, kezdve az áramfejlesztéstől egészen az ipari és háztartási áramfogyasztásig. A könyv rámutat, hogy mekkora költséggel jár az áramfogyasztás biztosítása az úgynevezett „csúcsterhelés“ idején. Hangsúlyozza, hogy mennyire fontos, hogy elkerüljük ezeket a csúcsterheléseket és az áramfogyasztást minél egyenletesebbé tegyük. Ez természetesen nem olyan egyszerű. A könyv szerzője részletesen leírja a „terhelési görbe“ tervszerű „kiegyenlítésének“ módszereit és megmutatja, hogy mennyi áramot lehet így megtakarítani. Havas Béla könyve érdekes olvasmány a munkások, technikusok, mérnökök, statisztikusok, tervszerűsítők, közgazdászok, észszerűsítők, normátorok és a villanytelepek, valamint a villanyáramfogyasztó üzemek vezetői számára. A legközelebbi román nyelven megjelenő második könyv Turán György munkája a villamosgépek hatásfok-tényezőjének megjavításáról. A szerző ebben a könyvben, a magyar elektrotechnikai ipar sztahanovistái előtt tartott előadásainak leglényegesebb részeit közli. Az energetikai szakemberek arra törekszenek, hogy minél jobban megjavítsák a villamosgépek hatásfokát, mert a villanytelepek hiába termelnek sok áramot, ha a gépek annak csak egy részét tudják kihasználni. A hatásfok-tényező megjavítása a vállalatok belső tartalékainak mozgósítását és észszerű felhasználását jelenti. Két olyan román munkáról is meg kell emlékeznünk, melyeket az Állami Energetikai Kiadó magyar fordításban adott ki. I. Bábu „A villamosgépek áramszedő keféi“ című könyve részletesen leírja, melyik géphez hogyan kell kiválasztani a legmegfelelőbb áramszedőt, felsorolja a különböző grafitkeféket és azok felhasználási módját. A könyv nagy szolgálatot tesz a villamos gépekkel dolgozó mérnököknek, technikusoknak és munkásoknak, mert az áramszedők helyes megválasztásától nagymértékben függ a villanymotorok és dinamók gazdaságos és jó működése. M. Simiionescu „A rádiókészülékek üzemzavarai" című könyvét most fordítják magyarra. A könyv részletesen ismerteti a rádiókészülékek javítási módszereit és leírja, hogy milyen különleges készülékek szükségesek a rádióvevőkészülékek különböző üzemzavarainak megállapításához A könyvnek a hivatásos rádiótechnikusok és a rádióamatőrök egyaránt nagy hasznát veszik. S. B. ----*----U ra megjelenik az „Uj Század" Uj formátumban ismét megjelenik az ARLUS magyar nyelvű képes havi folyóirata, az „Új Század“. A folyóirat új száma közli Maxim Gorkij megemlékezését V. I Leninről, Ukrajnának Oroszországott való újraegyesülése 300 évfordulója alkalmából cikket közöl az UKRÁN SZSZK-ról. A folyóiratban ezenkívül riportot olvashatunk a magasfeszültségű villanyáram felhasználásáról a konzervkészítésnél, fényképpel illusztrált riportot a közszükségleti cikkek termelésének növeléséről, egy örmény SZSZK-beri kolhozról, továbbá riportokat a szovjet üzemek kultúrpalotáiról. Egy tudományt népszerűsítő színes írás a Mars bolygóról szól. A folyóirat anyagát keresztrejtvény és szórakoztató játék egészíti ki. A folyóirat 1954 januári első száma 32 oldalas terjedelemben jelenik meg. Kapható az ország minden könyvkereskedésében és az újságelárusító bódékban. A szovjet színház-film, ez a nagyon fiatal és végtelenül friss, üde műfaj, jól megérdemelt diadalútját járja. A klasszikus orosz dráma kiváló alkotásait a legjobb színészek tolmácsolásában százezrek közkincsévé avatja és ezzel felbecsülhetetlen kulturkincs birtokosává teszi számos ország moziközönségét. De a moziközönséget sem érheti az érdektelenségnek még a leghalványabb gyanúja sem. Gondoljunk csak azokra a véget érni nem akaró sorokra, amelyek a pénztárak előtt hömpölyögtek, amikor Bukarestben Tolsztoj „Élő holttest“-ét hirdették az effleletmagasságú plakátok. Gondoljunk azokra a feszült pillanatokra, amikor Osztrovszkij vagy Gribojedov drámáinak éles konfliktusai elevenedtek meg a mozivászon fehér négyszögében ! S ha mindezeket felidézzük, könnyen megértjük azt a hallatlan érdeklődést, amellyel a főváros moziközönsége Gogoly lzlatatlan szatíráját, a Revizort fogadta. Román és magyar színtársulataink már többször műsorra tűzték az orosz drámairodalomnak ezt a remekművét, és mindig telt házra számíthattak, mert a Revizor iránti érdeklődés nőttön nő dolgozó tömegeink között. A Revizort megtekintik a színpadon, elolvassák a könyvtárakban és megtelik a moziterem is, amikor, színpadi filmváltozatát játsszák. S joggal, mert lehet hogy a közönség látta már a Revizort, de ilyen Revizort még nem látott! A Revizor 1836-ban jelent meg és ugyanabban az esztendőben adta először a moszkvai Nagy Színház. 118 esztendeje ez a szatirikus remekmű semmit sem vesztett megragadó szépségéből. És bizton állíthatjuk, hogy aligha fog valaha is veszíteni belőle. Égetően fájdalmas, soha nem enyhülő ostorcsapásokkal sújtja ez a darab a korabeli feudális Oroszország kisvárosi életének nagy bűneit. Az aljasság, a gerinctelenség, a törpelelkűség, a talpnyalás csak ritkán elevenedik meg a világirodalomban ilyen mindent elsodró erővel. Már a darab első replikái éles fényt vetnek a kisváros notabilitásainak piszkos kis ügyeire. Bármilyen ajándékkal le lehet kenyerezni őket, akár posztóval, akár vadászkutyával. A kereskedőket zsarolják, a kórház betegeitől megvonják az ennivalót és arcátlan cinizmusukban gyógyszerek helyett a „gondviseléssel“ gyógyítják őket. A lopás és a korrupció fertelmes bűze terjeng a hivatali „erkölcsök“ posványa felett. S a posvány haszonbérlőit, — a polgármestert, a törvényszéki bírót, a jótékonysági intézmények igazgatóját, a postafőnököt és a helybeli rektort — akik annyi ideig űzhették zavartalanul kisded játékaikat, egy kósza hír egyszeriből kizökkenti pöffeszkedő nyugalmukból. Egy revizort várnak, amolyan cári ellenőrt, aki mindenbe beleüti az orrát és mindenben hibát talál. Hibát pedig nem nehéz találni ott, ahol mindenkinek elegendő vaj van a fején. Érthető tehát, hogy a kisváros notabilitásainak idillikus bűnszövetkezete egyszerre felbolydul. Testületileg veszítik el józan ítélőképességüket és revizornak néznek egy naplopó suhancot, aki minden pénzét elkártyázta és megrekedt a mezővároska fogadójában. Földig alázkodnak a játékba könynyen belemenő pernahajder előtt, aki megeszi az ételüket, megissza az italukat, elveszi a pénzüket, házasságot ígér a polgármester leányának, majd kereket old. Mindenkit boldoggá tesz, de legkivált a polgármestert, aki már arról ábrándozik, hogy tábornok lesz belőle. Az örömmámor tetőfokán azonban beüt az istennyila : kiderül, hogy Hlesztakov (a szélhámos) nem volt revizor s a szörnyű leleplezés izzó légkörében egy termetes katona döngő csizmái ébresztik fel végleg a mákonyos hangulatából kijózanodó kisvárosi url söpredékei: megjött az igazi revizor ! A darab folyamán egyre feszültebb a cselekmény. És minél inkább közeledünk a feszültség tetőpontja felé, annál több színnel gazdagodik az a kép, amely a maga alávaló förtelmességében mutatja be a feudális Oroszország kisvárosi vezetőköreinek züllöttségét, falánkságát, ostobaságát és vak dicsőségszomját. A darab központi alakja Anton Antonovics Szkvoznyik, a polgármester. Ebben a kékzubbonyos, pocakos, erősen korlátolt, de nem kevésbbé ravasz és telhetetlen étvágyú hivatalnokban sűrítve kapjuk az álszent korrupció és a fondorlatos karrierizmus megtestesült fogalmát. Érezzük, hogy mindaz, amit beszél és tesz, az a többiek gondolatát fejezi ki — de ő meri a legbrutálisabban, a legnyersebben kimondani és megtenni. Ebből kifolyólag ő emelkedik a legmagasabbra a maga felkorbácsolta illúziók hullámain, de aztán ő bukik a legmélyebbre. Hiszen éppen az, akibe minden reményét vetette, akitől tábornoki rangot és fényűző pétervári életet várt, azt írja róla egyik fikribler barátjának, hogy olyan buta, mint egy csizma... I. Tolubejev kiváló eszközökkel alkotta meg a polgármester nagy művészetet igénylő szerepét. A polgármester fontoskodó autoritása, majd komikus hízelgése mögött szüntelenül látjuk ennek az élősdinek az igazi arcát: a haszonleső, hatalomratörő, gátlásnélküli csirkefogó arcát. S nemsokára alkalmunk lesz ebbe az arcba mélyen belenézni, amikor a polgármester hatalmi mámorában a megszégyenített kereskedők szakállát dibálja. Azt hihetnők, hogy ezzel kimerült Tolubejev alkotása. Szó sincs róla ! Új ábrázatát látjuk meg a polgármesternek, amikorcsaládja körében felébred benne az ostoba álmodozó, aki a hihetetlenül nevetséges félreértésekre ezer színben pompázó jövőt épít. És ismét egy új arc: a szélhámosság leleplezésekor a polgármester megtörik, ronda kis vinnyogó féreggé válik. Aztán még egy féktelen haragját Bobcsinszkijra és Dobcsinszkijra, a degenerált földesurakra ontja. És aztán egy végső mozzanat : megjön az igazi revizor és a polgármester másodszor roskad össze, most már nem a szégyen, hanem a rettegés terhe alatt. S mindezt 1. Tolubejev nagy átérzéssel, pazar változatossággal, kápráztató fordulatokkal alakítja. És Tolubejev mögött semmivel sem marad el I. Gorbacsov, Ivan Alekszandrovics Hlesztakov, a léha földesúri csemete szerepében. Már megjelenésekor gazdag képet nyerünk a jelleméről. Elkényeztetett senkiházi, akinek elfogyott az utolsó fityingje is, de azért rengeteg komikummal igyekszik megőrizni a tekintélyét szolgája és a fogadó egyik cselédje előtt. Kiváló arcjátékkal érzékelteti azt a harcot, amely benne dúl — az alaptalan dölyf és a nagyon alapos éhség között. És milyen gazdag skáláját adja a jellemábrázolásnak, a polgármesterrel, családjával és a városi urakkal való viszonyában. Előbb szánalmasan megalázkodik, mert attól tart, hogy börtönbe csukják, rögtön utána a legostobább rikácsolással tiltakozik, majd fokozatosan belejön a nagyvilági úr szerepébe, előbb csak tapogatózva, aztán a groteszkségig torzítva az „előkelőséget“. Berúg és egyre szilajabban lódít, pöffeszkedik, adja az urat, másnap pedig már egész természetesnek találja, hogy mindenkitől pénzt kell kapnia. Különösen két problémát oldott meg ragyogóan a színész. Az egyik az, hogy sikeresen tükrözi Hlesztakov végtelen bárgyúságát, hiszen ez még tündöklése tetőpontján sem tudja teljes bizonyossággal, hogy őt valójában miért is ünnepük olyan nagyon. Másrészt az egész cselekmény lebonyolításának során érezzük azt, hogy ez az ugrifüles Hlesztakov a maga erejéből tizedrészét se tudná eljátszani a saját komédiájának, hogy minderre csak azért képes, mert a revizor szerepét a szájába rágja a kisváros urainak mérhetetlen rettegése, mert ezek az urak annyira félnek, h hogy megkövetelik a másik szélhámosságát. M. Jansin nagyszerűen alakítja Artyomij Zemljailikát, a jótékonysági intézménység igazgatóját. Míg a többi szereplő megszeppenve megy be a „revizorhoz“ és teljesen elveszti a fejét, Zemljanika pletykál és a pénzt egész ügyesen csúsztatja oda Hlesztakovstak. A többi gazembertől eltérő, egészen sajátos gazembert sikerült Jansinnak alakítania. Epizódszerepében is kiváló volt Gribov, aki a gazdájánál sokkal okosabb, a maga módján filozofálgató, de azért elég reálisan látó Oszipot alakította. És külön tanulmányt érdemelne A. Georgievszkaja és T. Noszova, akik nagy művészettel alakították a polgármester feleségének, illetve leányának szerepét, az előbbi erkölcstelen mohóságát és az utóbbi páváskodó ürességét. Nem kevésbbé maradandó értékű az alázatos kereskedők megrajzolása és megelevenítése. A színpadi film sajátos eszközei pazar színekkel vetítették elénk a színdarab végén kibontakozó estély tömegjelenetét. Előbb csak arcok villantak fel itt-ott — irigy arcok, amíg a polgármester szerencséjéről, kárörvendő arcok, amikor a bukásáról volt szó — majd sokszínű és mégis tökéletes összhangú, váltakozó jelenetek érzékeltették a leleplező levél más-más emberekre gyakorolt más-más hatását. A jelenet vége pedig — az igazi revizor érkezésének hírére beállt dermedtség, amint a mozdulatlan, megrémült vendégsereget egyre szélesebb perspektívában fogja át a vetítőgép lencséje — kiváló festményként ható méltó befejezése volt a filmnek. Gogoly remekműve, a „Revizor“ új életre kelt ebben a szines színpadi filmben és ugyanakkor elsőrendű új alkotással gazdagította, tökéletesítette ezt a közkedvelt és magas művészi igényeket kiváltó műfajt. . MAJTÉNYI ERIK A------ A szovjet színházfilm kiváló alkotása:-------------------* GOGOLY REVIZORA 1954. január 9., szombat