Előre, 1971. november (25. évfolyam, 7460-7484. szám)

1971-11-26 / 7481. szám

XXV. évfolyam 7481 $7. 6 oldal ára 30 iráni 1971. november 26., péntek JOSZIP BROZ TITO ELVTÁRS, JUGOSZLÁVIA SZSZK ELNÖKE BEFEJEZTE BARÁTI LÁTOGATÁSÁT HAZÁNKBAN Szerda este befejeződött Joszip Broz Tito elvtársnak, Jugoszlávia Szocialista Szövetségi Köztársaság elnökének, a Jugoszláviai Kom­munisták Szövetsége elnöké­nek hazánkban tett baráti látogatá­sa, amelyre Nicolae Ceausescu elv­társnak, a Román Kommunista Párt főtitkárának, Románia Szocia­lista Köztársaság Államtanácsa el­nökének meghívása alapján került sor. A temesvári dolgozók — romá­nok, németek, magyarok, szerbek és más nemzetiségűek —, akik két napon át nagy melegséggel és sze­retettel vették körül a jugoszláv vendégeket, egész népünkhöz ha­sonlóan kifejezésre juttatva azt az őszinte barátságot, amely a két pártot, a két országot és népet összefűzi, bensőséges légkörben vet­tek búcsút a jugoszláv nép küldöt­teitől. Az állomáshoz vezető út mentén a lakosok ezrei sorakoztak fel, hogy tapssal és éljenzéssel is­mét kifejezzék teljes megelégedé­süket Joszip Broz Tito elvtárs lá­togatása, s a két ország párt- és államvezetői között sorra került megbeszélések gyümölcsöző ered­ményei felett. A jugoszláv vendégeket a temesvá­ri állomásra kikísérték a következő elvtársak: Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt főtitkára, Románia Szocialista Köztársaság Államtanácsának elnöke, Ion Ghe­­orghe Maurer, az RKP KB Végre­hajtó Bizottságának és Állandó El­nökségének tagja, a Minisztertanács elnöke, Paul Niculescu-Mizil, az RKP KB Végrehajtó Bizottságának és Állandó Elnökségének tagja, a KB titkára, Emil Draganescu, az RKP KB Végrehajtó Bizottságának tagja, a Minisztertanács alelnöke, a román-jugoszláv gazdasági együtt­működési vegyesbizottság román el­nöke, Corneliu Manescu külügymi­niszter, Vasile Vlad, az RKP KB osztályvezetője. Az állomás előtti téren ott vol­tak a helyi párt- és állami szervek vezetői, a temesvári vállalatok és intézmények nagyszámú dolgozója. Romániai látogatásán a JSZSZK elnökének kíséretében voltak a következő elvtársak: Gemal Bje­­dics, a Szövetségi Végrehajtó Ta­nács elnöke, Dragoszlav Markovics, Szerbia SZK Gyűlésének elnöke, Jugoszlávia SZSZK Elnökségének tagja, Sztane Dolanc, a JKSZ El­nöksége Végrehajtó Bárójának so­ros elnöke, Mirko Tepavac szövet­ségi külügyminiszter, a JKSZ El­nökségének tagja, Dusán Gligorje­­vics, a Szövetségi Végrehajtó Ta­nács tagja, a jugoszláv-román gaz­dasági együttműködési vegyeslet­(Folytatása a 3. oldalon) KÖZÖS KÖZLEMÉNY Nicolae Ceaușescu elvtársnak, a Román Kommunista Párt főtitkárá­nak, Románia Szocialista Köztársa­ság Államtanácsa elnökének a meg­hívására 1971. november 23-án és 24-én Joszip Broz Tito elvtárs, Ju­goszlávia Szocialista Szövetségi Köz­társaság elnöke, a Jugoszláviai Kommunisták Szövetségének elnöke baráti látogatást tett Románia Szo­cialista Köztársaságban. A magas rangú vendégek ez alka­lommal megtekintették Temesvár municípiumot, az Electromotor és az Gyapjúipar iparvállalatot, baráti beszélgetést folytattak a két válla­lat munkásaival, technikusaival és mérnökeivel. A temesvári dolgozók meleg fo­gadtatásban részesítették a magas rangú vendégeket, elevenen kifeje­zésre juttatták a román—jugoszláv kapcsolatokat jellemző kölcsönös barátság és tisztelet érzelmeit. A látogatás folyamán Nicolae Ceaușescu, a Román Kommunista Párt főtitkára, Románia Szocialista Köztársaság Államtanácsának elnö­ke és Joszip Broz Tito, Jugoszlávia Szocialista Szövetségi Köztársaság elnöke, a Jugoszláviai Kommunisták Szövetségének elnöke megbeszélést folytatott Temesváron. A megbeszé­léseken részt vettek: Román részről a következő elv­társak: Ion Gheorghe Maurer, az RKP KB Végrehajtó Bizottságának és Állandó Elnökségének tagja, Románia Szocialista Köztársaság Minisztertanácsának elnöke, Paul Niculescu-Mizil, az RKP KB Végre­hajtó Bizottságának és Állandó El­nökségének tagja, a KB titkára, Ilie Verdeț, az RKP KB Végrehajtó Bi­zottságának és Állandó Elnökségének tagja, a Minisztertanács első alelnö­ke, Emil Draganescu, az RKP KB Végrehajtó Bizottságának tagja, a Minisztertanács alelnöke, a román— jugoszláv gazdasági együttműködési vegyesbizottság • román elnöke, Cor­neliu Manescu, az RKP KB tagja, (Folytatása az 5. oldalon) Nicolae Ceausescu elvtárs vacsorán látta Nicolae Ceausescu elvtárs, a Román Kommunista Párt főtitkára, Románia Szocialista Köztársaság Államtanácsának elnöke szerdán, a Continental szálló termeiben va­csorán látta vendégül Joszip Broz Tito elvtársat, Jugoszlávia Szo­cialista Szövetségi Köztársaság el­nökét, a Jugoszláviai Kommunisták Szövetsége elnökét. Részt vettek a Joszip Broz következő elvtársak : Ion Gheorghe Maurer, Paul Niculescu-Mizil, Ilie Verdet, Emil Draganescu, Mihai Telescu, Corneliu Manescu, Vasile Vlad, Vasile Sandru, Románia bel­grádi nagykövete és más román hi­vatalos személyek. Részt vettek a következő elv­társak : Gemal Bjedics, Dragoszlav Tito elvtársai Markovics, Sztane Dolanc, Mirko Tepavac, Dusan Gligorjevics, Iso Nyegovan, Jugoszlávia bukaresti nagykövete és más jugoszláv hiva­talos személyek. A vacsorán részt vett még a helyi párt- és állami szervek több ve­zetője, temesvári tudományos, kul­turális és művészeti személyiségek, vendégül román és jugoszláv újságírók, or­szágunkban akkreditált külföldi sajtótudósítók, valamint különböző országok sajtójának és Rádiótele­­víziójának számos különtudósítója. A vacsora rendkívül szívélyes légkörben folyt le. Nicolae Ceaușescu elvtárs és Joszip Broz Tito elvtárs pohárköszöntőt mon­dott. Nicolae Ceausescu elvtárs pohárköszöntője Kedves Tito elvtárs! Kedves Eredics elvtárs! Kedves elvtársak! Sajnálom, hogy végéhez közele­dik az az idő, amit Romániában szándékoztak tölteni. De megelége­déssel mondhatom, hogy ez a két nap rendkívül hasznos volt. Min­denekelőtt a dolgozók tízezreivel találkozhattak, önök megállapíthat­ták, hogy a temesvári dolgozók, mint egyébként egész népünk, jól fogadja barátait, fejleszteni kíván­ja baráti kapcsolatait a jugoszláv szomszédokkal, akárcsak az összes szomszédokkal. Önöknek alkalmuk volt — bár csak futólag — meg­látni valamit a temesvári munká­sok, technikusok és mérnökök te­vékenységéből is. És módjukban volt meggyőződni arról, hogy amit önöknek népünk szocialista épí­téssel kapcsolatos munkájáról mon­dottunk, valóság. Ezért vélem úgy, hogy ebből a szempontból látogatá­suk — rövidsége ellenére — rend­kívül hasznos volt. Másodsorban, széles probléma­körrel foglalkoztunk. Ami a kétol­dalú kapcsolatokat illeti, megelége­déssel állapítottuk meg, hogy azok nagyarányúan kiépültek és arra az egyöntetű következtetésre jutot­tunk, hogy megvan a tartós alap ahhoz, hogy a kapcsolatok a kö­(Folytatása a 3. oldalon) Világ proletárjai, egyesüljetek! Országos politikai napilap • Bucuresti • Románia Szocialista Köztársaság Joszip Broz Tito elvtárs pohárköszöntője Kedves Ceausescu elvtárs! Kedves Maurer elvtárs! Kedves elvtársak! A legmelegebben köszönöm po­hárköszöntőjét, nagyon köszönöm azt a szívélyes fogadtatást, amely­ben bennünket itt e két napon ré­szesítettek. Az önök útján ugyanakkor köszö­netet mondok valamennyi temesvá­ri lakosnak, akik naphosszat, sőt még éjszaka is vártak ránk a város utcáin, hogy üdvözölhessenek ben­nünket, ékesszólóan kifejezésre jut­tatva azt az óhajukat, hogy tovább­fejlődjenek jó kapcsolataink, mint ahogy annak két szomszéd ország kö­zött lennie kell. Remélem, hogy a város lakossága nem csalódott vára­kozásában, mert mi az óhajuk szellemében dolgoztunk; elsősorban sokoldalú együttműködési kapcsola­taink továbbfejlesztésére gondolok. Másrészt e város lakossága jól tud­ja, hogy mi nemcsak azért találkoz­tunk, hogy csupán kétoldalú kapcso­latainkról tárgyaljunk, hanem azért is, mert érdekeltek voltunk abban, hogy tárgyaljunk a nemzetközi kapcsolatokról is, s természetesen azokról a nemzetközi kapcsolatok­ról is, amelyek nem jók. Népeink óhaja arra kötelez tehát, hogy még több akciót indítsunk, még több erőfeszítést tegyünk, még inkább (Folytatása a 3. oldalon) MEGSZÜLETETT ÉS FELNŐTTÉ VÁLT EGY IPARÁG Félévszázados a brassói tehergépkocsigyár Úgy pillantottam meg én is, mint bármely átutazó idegen: elő­ször a száguldó autó ablakából. Az országút mellett glédában álló jegenyesor szépsége attól a pillanattól nem tudta lekötni figyelme­met. Magas tornya figyelmeztető mutatóujjként szökken a magasba, mintha arra ösztönözne: tekints meg közelebbről. Bár sok másirányú elfoglaltságom volt, megtettem. S azóta számtalanszor. Olyanszerű kapcsolat fűzött ide, mint a galati-i acélóriáshoz. Még­sem lehet a kettőt összehasonlítani. Ott az vonzott, hogy a puszta helyen miként „terem meg" az üzemóriás. Itt, a brassói gyárban is válto­zott mindig valami, új csarnokok emelkedtek egy-egy látogatásom között, mégis látszott: mindez folytatása, kiteljesítése valaminek. Különösen akkor éreztem ezt, amikor az idősebb munkásokkal bon­togattuk a beszéd fonalát, ők hivatkoztak kiváló szakemberekre, akiknek nevét soha nem felejthetik, ők utaltak azokra, akiknek mun­kája nyomán a háború üszkös romjaiból, mint poraiból a Phőnix­­madár, szebben, ígéretteljesebben született újjá hazánk egyik leg­impozánsabb üzemóriása. Most, amikor a brassói Tehergépkocsigyár fennállásának ötve­nedik évfordulóját ünnepli, az emlékezet felidézi a múltat. Talán éppen azért, hogy még jobban örülhessen a jelennek, annak a meg­tisztelő helynek, amelyet nemzetgazdaságunkban ez a gépgyártó­ipari üzem betölt. Tudják itt a dolgozók, hogy a harcok, küzdelmek árán elért győzelem hordja magában az igazi örömet. Ezért em­lékeznek ... TEKINTSÜNK VISSZA Az 1921-es esztendőben Románia egyre határozottabb léptekkel halad a kapitalista fejlődés útján. Az ide­gen tőke mindinkább behálózza az ország iparát, hogy valamennyi kin­csét megkaparintsa. A hazai tőkések sem ülnek azonban ölbe tett kézzel. Ki akarják venni részüket a harácso­­lásból, lehetőséget keresnek tőkéjük minél jobb befektetésére így merül fel Toboekben a gondolat, hogy rész­vénytársaságot alakítsanak, amely­nek székháza Bucuresti­ben, a Mátéi Milió utca 2 szám alatt legyen. Az elnevezés egyelőre „Román Moz­dony- és Vagongyár S.A." A cél: „megteremteni a román gördülő­­anyag,gyártóipar magját." Az egyik ilyen jellegű üzemet Brassóban akar­ják felépíteni. A várostól akkoriban messze fekvő, de minden szempont­ból alkalmas területen meg is kez­dődtek az építkezések, és egyre többen jelentkeznek az új üzembe. 1923-ban Gheorghe Voineát, aki in­nen ment nyugdíjba, ötvenedik mun­kásként veszik fel. A fejlődés egye­lőre töretlen. 1927-ben, amikor az üzem felveszi a KOMLAT nevet, már közel 800 alkalmazottal dolgozik és havonta 50 vagon és három moz­dony javítását végzi el. Ugyanebben az évben végre megszületik a ren­delés új árura: 25 ciszternavagon el­készítését veszik tervbe. A közeledő gazdasági válság a­­zonban kezdi éreztetni hatását. Az egyre mostohább mun­ka- és életkö­rülmények itt is harcial összefogásra késztetik a munkásságot. A párt ál­tal irányított egységes szakszervezet, amely az üzemben megalakul, rövi­desen hallatja szavát 1929 áprilisá­ban 12 napos sztrájkkal vívják ki a ROMLAC munkásai, hogy megün­nepelhessék Május elsejét, s a napot a társaság fizesse. Még jóformán meg sem ízlelhették a győzelem fe­lett érzett örömöt, amikor feloszlatták az egységes szakszervezeteket. A gazdasági válság idején becsukódik a gyárkapu, kenyér nélkül marad immár többszáz főre szaporodott munkássága. A válságot követő évek új helyze­tet teremtenek. A hazai tőkések nem tudnak versenyezni a külföldi cégek­kel. Fúzióra kényszerülnek 1936-ban, így „nyeli el" az Astra többek között a brassói üzemet is. A kizsákmányo­lás fokozódik, a 12—14 órás munka­idő rendszeressé válik itt is, különö­sen 1938-tól, amikor a gyár egész termelését átállítják. A háborúban a lőszer- és fegyvergyártás jövedelme­zőbb. Egyre nő ugyanakkor azoknak a munkásoknak a száma, akik a tőké­vel vívott „végső csatára" készülőd­nek. Erőteljes pártsejt alakul, amely az illegalitás és a fasiszta katonai megszállás legnehezebb körülményei ■között sem engedte ki kezéből a kez­deményezést. Albert Ilona (Folytatása a 4. oldalon) A­m mikor megkérdem­­­ Barta Feri bácsit, jó­hány esztendeje annak, hogy utoljára tisztelgett állomásról ki­induló vonat előtt, csak legyint. ,,Nem szeretem ha emlékeztetnek, hogy idős vagyok" — mondja. Később hozzáteszi:­­„amikor kigördült az ál­talam elindított utolsó szerelvény, elszorult a szí­vem. Hosszasan néztem hogyan zsugorítja ponttá a vagonokat a távolság. Aztán ide jöttem, ebbe a faluszéli kis házacskába és hetekig úgy éreztem, hiányzik valami. Regge­lente rápillogtam a meg­­kukult csörgőórára, vár­tam hátha megszólal. De csend volt, fájó csend. Felkeltem, fejembe nyom­tam a sapkát és cél nél­kül elindultam. Kellett valamit csinálnom, más­képpen úgy éreztem, olyan senki vagyok, aki ha él jó, ha nem úgy is jó. Nagyon bántam, hogy már túl vagyok a hato­dik x-en. Azóta valahogy rossz érzést szül bennem az, ha a koromra emlé­keztetnek." Nézem a széles vállú, hatalmas öklű embert. Az „öreg" Toldi lehetett ilyen valaha. Persze, Feri bácsi nem óriás vendég­oldallal mutatta az utat, hanem kis táblácskával és zöldfényű lámpással jelezte : indulhatnak, ro­boghatnak az árukkal, nyersanyagokkal, embe­rekkel teli vonatok. Egy évtizedet, kettőt... né­gyet állt hűségesen a pe­ronon és vigyázott, őrkö­dött, ne legyen hiba, ide­jében érkezzen céljához a szerelvény. De egy szép napon Barta Ferenc nyugdíjas lett. Most pi­henhetne, nyugodtan él­hetne abból a pénzből, amit a sokévi szolgálatá­ért kap, az öreg azon­ban nem tud munka nél­kül meglenni, „öregem­ber nem vénember" — mondja. Napokig járta a domboldalakat, nem ta­lálta a helyét. Tenyérnyi szőlőjében többször is megfordult. Előbb csak vizsgálgatta a bogyókat. Később előkerült a met­szőolló, a szakkönyv. Fel­újult az időkoptatta tu­dás. Kiteljesedhet a sző­lész-borász tudománya ; van idő rá — gondolta az öreg. Vajon, hogy le­het új ize, aromája a bornak, nagyobbszemű bogyótermés a gerezden — kíváncsiskodott és munkához látott. A pince hűvösében a borról, a szőlőről beszél­getünk. Az ismerősök biztatják Barta bácsit, mondja el hogyan men­tette meg a termést a tavaly. Százszor elme­sélte, nem tartja lakat alatt tudását, és azért elismétli ahányszor csak kérdik. „Esős, hideg idő­járás volt, mindenki tud­ta, permetezni kell, mert másképpen aligha lesz valami az újévi borból. Igen ám, de hányszor és hogyan, ez volt a kérdés. Látom, az egyik szom­széd kertjében fonnyad­nak a levelek, a másikon nagyítóval alig lelni meg a bogyót, olyan kicsik. Elővettem gyorsan vagy három szakkönyvet, meg az apámtól hallottakat. Négyszer szórtam levet, még a tőkékre is. Kékkő oldatot. Olyan gerezde­ket szüreteltünk, hogy egy ember markában el sem fért..." Lassan már több em­ber fonja a beszéd fona­lát, de amikor Barta bá­csi megszólalt csend lesz. A sarokban két téeszgaz­­da vitatkozik, az öreghez fordulnak, döntse el ki­nek van igaza. Szőlész­borász szaktekintély lett a forgalmistából. Ragyog a szeme, amikor a bo­gyók nagyságáról, ízéről, fajtájáról, a metszésről, a telepítésről, a préselés­ről, a hordó előkészítésé­ről vagy pedig az erje­dés ellenőrzéséről be­szél. Majd minden nap kimegy a domboldalra, kísérletezik, jegyezget. A kostolón árgus szemek lesik, mivel jön elő az öreg, mi újat csinált megint. Csilingel a po­hár, karimáján széles aranygyűrű. Sárga színé­ben az összegyűjtött nap­sugarak, benne a virágok illata, a nektár íze. Mondhatni cseppenként gyűjtögette mindezt a nyugdíjas vasutas. Nem, Kalotaszeg, a­­melynek szegletében Far­­nas meghúzódik, ezáltal nem lett híres bortermelő vidék. Annyi történt csu­pán, hogy egy ember nyitott szemmel kezdett járni tenyérnyi szőlőskert­jében és igyekszik az itt lévő körülmények között minél jobb termést elér­ni. Mindezt azért, mert úgy érzi, tennie kell va­lamit, nem ülhet ölhe­tett kézzel még idős ko­rában sem. Román Győző VASUTASBÓL VINCELLÉR A Wales elleni mérkőzéssel lab­darúgó válogatottunk túljutott az EB-selejtezők utolsó akadályán, s ezzel sikeresen fejezte be idei sze­replését. A kitűzött célt sikerült elérni: bejutottunk az Európa-baj­­nokság negyeddöntőjébe, a konti­nens legjobb nyolc csapata közé. Ez a román labdarúgás világbaj- Jobb volt félni... Nem tagadhatjuk, a találkozó előtt tartottunk a walesiektől. A ta­pasztalat ugyanis azt mutatta, hogy utolsó ellenfelünket sem lehet egy vállrándítással elintézni, a szigetor­szágból érkező hírek, a nagy ké­szülődés is arra utalt, hogy ellen­vokság utáni legnagyobb sikere, annak a fejlődésnek a bizonyítéka, amelyet a válogatott az utóbbi két és fél esztendőben mind erőtelje­sebben kibontakoztatott a nemzet­közi porondon. Erre tette fel a pontot a walesiek ellen aratott győ­zelem, feleink nem kirándulni jönnek fő­városunkba, hanem méltóan akar­nak búcsúzni az EB-selejtezőktől. Az előjelek nem csaltak. A walesi csapat a kilencven perc során nyílt sisakkal játszott, egy percig sem adta fel a küzdelmet, mindent megtett, hogy becsülettel helytáll­jon. Az már nem a játékosok hibá­ja volt, hogy komoly ellenállást nem tanúsítottak, s mindössze egyetlen egyszer tudtak veszélyes helyzetet teremteni Raducanu kapuja előtt. A két válogatott közötti tudásbeli kü­lönbség már az első percek után nyilvánvalóvá vált, a kilencedik percben esett gól pedig gyakorlati­lag eldöntötte a találkozó sorsát. A mieink minden szempontból jobbak voltak. Iordanescu, Dobrin, Lucescu technikai képzettsége, a csatársor átütőereje, a középpályások moz­gékonysága, a védők magabiztossága hamar pontot tett az egyenlőtlen küzdelemre. Hogy a második gólra a 74. percig kellett várni, annak a Móra László (Folytatása a 2. oldalon) SPORT EREDMÉNYES IDÉNYZÁRÁS MAI SZÁMUNKBAN: • MŰVELŐDÉS • SPORT (2. oldal) • LÁTTUK, HALLOTTUK, MEGTUDTUK (*. oldal) • NEMZETKÖZI ÉLET (6. oldal) .

Next