Romániai Magyar Szó, 1991. június (3. évfolyam, 439-464. szám)

1991-06-19 / 454. szám

ROMÁNIAI ORSZÁGOS DEMOKRATIKUS NAPILAP - BUKAREST Új sorozat 454. szám 1991. június 19., szerda 4 oldal­ára 5 lej NEM HAGYHATJUK SZÓ NÉLKÜL ÉS üzenet — virágnyelven ? S­zeretem a történelem igazságtevé­seit, bárkivel is legyen éppen kegyes a pillanat. Moldvával, a moldvaiakkal valami hasonló történt az Eminescu halála év­fordulója utáni vasárnapon, június 16- án, immár másodízben, egyetlen napra kölcsönösen fölkereshették egymást a Prut két partján élő, egyazon néphez tartozó, és csak a mindenkori birodal­mi politika által egymástól céltudato­san elszakított moldvai románok. Féltu­catnyi határátkelőn keresztül hullám­zott az ünneplő, egymásra találó tö­meg, annak ellenére, hogy a személy­azonossági okmányok és holmi névso­rok felmutatását ezúttal se lehetett „ki­kerülni“, lacikonyhák füstje kúszott a part menti fűzfák fölé, rögtönzött szín­padokon sorjáztak a táncok, szavala­tok, dalok... Százezrek együvé tartozá­sa lepte be a Pruton átvezető hidakat, s a folyóba dobott virágözönt, amely­ről ezt a fajta lelki hídverést elnevez­ték — „podul cu flori“ — akár jelké­pesnek is érezhetjük; virágnyelven fo­galmazott üzenetnek, mindazok szá­mára, akik sorsát sorozatosan keresz­tülhúzta a történelem. Moldova Köztársaság művelődésügyi minisztere, Ion­­ Ungureanu albijai ün­nepségeken mondott szavai azonban jó­val túlmutatnak­ a pillanaton, miköz­ben világgá panaszolja: micsoda ke­gyetlen és abszurd helyzet — egy nép útlevelet mutasson fel ahhoz, hogy leg­nagyobb költője, esetünkben Eminescu sírjánál leróhassa kegyeletét. Épp ezért nem kívánja sem­­ az orosz, sem az uk­rán népnek, hogy hasonló áron juthas­sanak el Puskin, illetve Tarasz Sev­­csenko nyughelyéhez... Ungureanu úr a Prut partján, vasár­nap — rólunk is szólt. Egyáltalán mindazokról, akik a nemzeti meghason­­lás állapotába jutva, övéiktől elszakít­va, közös eszményeikben és meghatá­rozottságukban mindig csak a feltételes mód körülményeit ismerve élik a­­ két­ségek behatárolt hétköznapjait: vajon, egymásra találunk-e valaha? Segíte­nek-e majd bennünket az egyre idegesí­­tőbbé és fölöslegessé váló határok? Meg­értik-e majd a Prut virágaiba feledke­ző román bajtársaink, hogy az, amit ők most őszintén és mélységesen, át­éreznek, minket sem hagy hidegen; és természetesen, ilyenkor mi nem a mold­vaiakra gondolunk, hanem a mieinkre, akik a nyugati országhatárokon túl, u­­gyanolyan alföldi településeken élnek, mint ahol a térképeket mozgásterünk szabályozására megrajzolták, s azon túl, a senkiföldjén is túl, már egy másik hatalom, rendszer az úr? Bizony, miért ne vernénk szívesen mi is hidat virágözönből anyanemzetünk felé, ahol nagy költőnk, Petőfi Sándor született, s akinek szülőházához ugyan­úgy, a világ szégyenére útlevél felmu­tatásával, dolláros biztosítási kártyával és korlátozott számú vasúti utazás ré­vén vezet csak tőlünk az út? De nem járnának jobban azok sem, akik odaát­­ról, egyazon kegyelettől hajtva Petőfi Sándor síremlékét akarják fölkeresni Segesvár közelében. Amit Ungureanu úr nem kíván se orosznak, se ukránnak, azt nekünk, magyaroknak már hiába nem kívánná; éppúgy benne élünk már, nyakig, akár a besszarábiaiak. Higgye már el valaki, hogy semmi közünk ma már holmi határkiigazítá­sokhoz. Alkalmunk volt szívből meg­elégelni az itt és ott fogalmát fenntartó szögesdrótok kényszerét, de nem azért, hogy egyszerűen ide vagy oda költöz­tessük, hanem, hogy egyszer s minden­korra száműzzük mindannyiunk közül akik Európában, örök egymásrautalt­ságban élünk. CSERE GÁBOR INTERPELLÁCIÓ A SZENÁTUSBAN KILENC OSZTÁLY BEFALAZOTT AJTAJA Itt a nyár és vele a felvételi vizsgák időszaka. Meg a keserűség napjaié. Újabb támadások nemzetiségi oktatásunk ellen. Arra most nem térünk ki, hogy egy tapod­tat sem sikerült előrelépnünk az egyetemi oktatás terén. Miért is vitatnék most ezt, hiszen még az alacsonyabb szintű, meglé­vő struktúrák egyik-másik vonatkozása is veszélyben? Osztálytermek ajtaja csa­pódik be a kisebbséginek született gyer­mekek orra előtt. Képletesen szólva: is­kolák sorának ajtaja falaztatik be... Markó Béla író-szenátor a Parlament­ben interpellál az orvtámadás ellen: „Tu­datában vagyunk annak, hogy Romániá­ban az oktatás ebben az átmeneti időszak­ban súlyos nehézségekkel küzd, és annak is, hogy megfelelő jogi normák híján ezen az elsőrendű fontosságú területen a sajá­tos, kisebbségi oktatási kérdéseket sem sikerül érdemben megoldanunk. Ezért, vé­leményem szerint itt, Románia parlament­jében elsősorban az elvekre kell hivatkoz­nunk, nem szabad elvesznünk a részletek­ben. Mégsem tekinthetem — jelentősége és következményei okán — részletkérdés­nek azt a tényt, hogy az Oktatásügyi Mi­nisztérium ahelyett, hogy már ebben a tör­vénykezési vákuumban megkísérelné az iskolarendszer demokratizálását, egy hely­ben topog, sőt visszatér régi megoldások­hoz, figyelmen kívül hagyva a tanulók és szülők reális opcióit. Közelednek a líceumi felvételi vizsgák és kérdem az Oktatás­ügyi Minisztériumot, hogyan magyarázza ama intézkedését, melynek értelmében Maros megyében a magyar tanulók szá­mára 9-cel kevesebb osztályt hagytak jó­vá, mint a tavaly. Ki végzett közvélemény­kutatást ilyen tekintetben? Vajon azok, akik a Miniszter urat tájékoztatták, újabb kampányt kezdenek a kisebbségi oktatás további megcsonkításáért, éppen akkor, amikor a román politikai életben őszinte szándékok mutatkoztak már meg a kérdés méltányos rendezése ügyében? Méltányos­­nak tekinthető-e egy olyan megoldás, mi­szerint a magyar tannyelvű 8-ik osztályok végzettjei közül a tanulóknak csupán a 37 százaléka folytathatja majd anyanyelvű tanulmányait líceumban, míg a román gyermekek esélye 54 százalékos? A ki­sebbségi tanulók szempontjából az osztá­lyok méltánytalan elosztásáról már nem is kívánok szólni, mert akkor valóban bele kellene mennem a részletekbe. Csak két számot említettem: 37% — 54%. Kérem, Kolléga urak, ítéljék meg Önök is ezt a helyzetet, a Minisztériumtól pedig választ várok, de legfőképpen az osztályokat csökkentő intézkedés mielőbbi helyreiga­zítását“. Az oktatás ügye aznap egy másik hoz­zászólásban is felbukkan. A mikrofonnál Adrian Mojiu, a Románok Nemzeti Egy­ségpártjának szenátora, aki nagy feneket kerítvén mondandójának, a román oktatás több évtizedének röpke szintézisére is vál­lalkozik, hogy eljuthasson egy olyan rész­letkérdés interpellálásáig, mely a minisz­térium valóban gyakorlati ügyei és fogla­latosságai közé tartozik. Megkongatja a vészharangot, mondván, hogy­ a forrada­lom után úgy-ahogy helyrebillentett Mi­nisztérium újfent hibás pályára lépett. Pe­dig lett volna eszményképe, hiszen a ro­mán oktatás a két világháború között esz­mei tartásával, struktúrájával nemzetközi viszonylatban is elismerést vívott ki. Még a szovjet mintára való átszervezése sem tudta a jól bevált struktúrákat teljesen tönkretenni, olyannyira, hogy maguk a szovjet szakember-elvtársak is csodálkoz­tak a fölöttébb szívós keretek továbbélé­sén, áldásos működésén. A forradalom utáni rövid reneszánszra azonban újabb nehéz idők következnek. Úgy tűnik, a mi­nisztérium föléleszti az elvetést, a gyakor­latban meghiúsult módszereket. Ezek kö­zül pedig az egyik legkárosabb — és ebben az ügyben interpellál a szenátor — a peda­gógusok normarendszerének visszaállí­tása, mely szerinte szárnyát szegi a szemé­lyiség szabad kibontakozásának, a lendü­letnek, a kezdeménynek... Új iskolai év készülőben, melynek tükröznie kellene az átállást egy új gazdasági minőségre, a piacgazdálkodásra, fölkészülni egy rugal­mas, hajszát bíró és állandó versenyre kész szellemi létre — de erről a parlament­ben szó nem esik — a kisebbségi szenátor érdembeli kérdésfölvetése mellett — a tar­talmi ügyeket még csak nem is pedzi sen­ki sem. BÉRES KATALIN SOROK A KÉPVISELŐHÁZBÓL SZEGREGÁCIÓS SZEPARATIZMUS Ezt a szótársítást nem én találtam ki, csak lejegyeztem. Akkor, amikor a szepa­ratizmus vitájához szólt hozzá Virgil Ma­­gureanu úr, a Román Hírszerző Szolgálat igazgatója. Az történt ugyanis, hogy a nemzeti érzéstől túlbuzgó honatyák az ál­lambiztonsági törvény vitájában sűrűn váltották egymást a mikrofonnál, erélye­sen követelve, hogy igenis jogszabály mondja ki: mindenfajta szeparatizmus büntetendő. A magyar képviselők viszont hiába bizonygatták, hogy igencsak tág fo­galom ez, hiszen van nyelvi, visel­kedés­­beni, meg ki tudja hányfajta különválás, ezek többsége nem veszélyes az államra nézve. A területi leválás igen, tehát ezt írják be a törvénybe. Ioan Gavra úr válaszként, hevületében oda sem figyelve, miket mond, se szó, se beszéd kijelentette: az általánostól eltérő mindenfajta másság büntetendő legyen. A mellettem ülő román kollégák nevettek is az... elszóláson. Mert ugyebár messzire kilátszott a lóláb: Gavra úr nem akarja sem azt, hogy iskoláink legyenek, sem hogy kultúránk, de még azt sem szeretné, hogy netán magyar vállalkozó külön cé­get hozzon létre, mert hátha nem vesz fel oda románt. S ez már nemzetbiztonsá­got veszélyeztető szeparatizmus. Petre Turlea úr is ugyanilyen hangnem­ben szónokolt, sőt, kijelentette, hogy őt személy szerint zavarja az erdélyi hely­zet, ahol a magyarok tömegesen bocsátják el a román munkásokat. (Még a végén ki­derül: a kezünkben a román népgazda­ság?) Vagyis, Prahova megyéből Turlea úr így látja. De mások is ekképpen szöve­geltek. Az RMDSZ-esek, amint mon­dottam, a te­rületi jelző beillesztéséért hadakoztak. S ekkor lépett fel Virgil Magureanu úr, ki­jelentvén, hogy kétfajta szeparatizmus ve­szélyes a nemzetre: a területi (erről már szó volt) és a szegregációs. Egy a tízhez lefogadtam volna, hogy kevesen tudják, mit is jelent ez, de azért megtapsolták. Elkülönüléses különválás­t fordítom le. Ez aztán fifika! Ember legyen a talpán, aki megmondja, mit is értsünk rajta. Pél­dául, ha néhány fiatalember magyar legé­nyest akar járni, az micsoda? Vagy ha a többségben magyarok lakta Hargita me­gyében néhány leány román dom­át énekel, az szegregációs szeparatizmus-e? Értem persze, hogy értem: Magureanu úr sem akar mást,­­mint Ioan Gavra. Semmi elkü­lönülés, semmi különválás, táncoljanak együtt a fiúk, 90 százalékot románul, 10-et magyarul. Iskolába is járjanak együtt, egy padba üljenek, tanuljanak románul. S ha éppen óhajtják, szabad idejükben tanul­hatnak magyarul is. De két magyar ne álljon össze egymaga se vállalkozáshoz, se tánchoz, oda vegyenek be egy románt is, mert különben törvényellenes cselekedetet visznek véghez... ROMÁN GYŐZŐ (Folytatása a 4. oldalon) A kolozsvári Malom-árok sorsai A mintegy hét kilométernyi hosszúságú Malom-árok valamikor igen hasznos mun­kát végzett. Feladata a gabonát őrlő mal­mok hajtása volt, és ezenkívül tiszta vi­zével, partján nőtt fűzfasoraival emelte a város esztétikai nívóját. Az idők folyamán megszűn­t a vízimalom, az árkot elhanya­golták, sokáig szeméttárolóként használ­ták. Jelenleg a város Polgármesteri Hiva­talának felelős szervei új felhasználást irányoznak elő a vizet és főleg tiszta vi­zet alig-alig látó Malom-ároknak. Egyelő­re a Széchenyi téri központi piac környé­kén és a város más központi részein az árok tisztításába kezdtek. Ezután befedik, és­ az így nyert területet autók parkolá­sára használják. Ily módon lassan a ko­lozsvári Malom-árok teljes­ hosszában a föld alá kerül, és a várost átszelő vízsza­lagra egykor csak az öregek fognak majd emlékezni, ROMÁN JÁNOS POSTAFIÓK • POSTAFIÓK • POSTAFIÓK (3. oldal) MEGTILTOTTÁK A DÍJKIOSZTÁST MAROSVÁSÁRHELYEN A BOLYAI FARKAS LÍCEUM BALLAGÁSI ÜNNEPSÉGÉN Tanintézeteink történetében megalaku­lásuk óta nevezetesek azok a napok, ami­kor a végzős diákok elhagyják az Alma Mater falait. Sok tanuló lelkében egy é­­letre szóló nyomot hagynak az elválás ün­nepségének mozzanatai. Az 1989. decem­beri változások után két alapítvány létesült a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum legjobb végzős diákjainak díjazására: a Hegyi Lajos Alapítvány, melynek díjait már a tavalyi és a Győrffy Zoltán Alapít­vány, melynek díjait ettől az iskolai év végétől kezdve osztották ki először a bal­lagó diákok között. Szükségesnek tartom megemlíteni, hogy a díjak odaítélése egy alapszabályzatban lefektetett és újságokban is közölt ponto­zási rendszer alapján történik, amely egy sokoldalú és komplex tevékenységet ölel fel. Mindkét alapszabályzat számításba veszi például az utolsó négy iskolai év ál­talánosát, a magyar nyelv és irodalomból elért évi osztályzatokat, az évi tantárgy­versenyeken való jó szerepléseket, a nyom­tatásban megjelent kis önálló közlemé­nyeket stb. Tehát ezt nem kötelezően az évfolyam első vagy más speciálisan kivá­lasztott diáknak ítéli oda a kuratórium. Az alapítványokat az iskola két egykori, fiatalon és tragikus körülmények között elhunyt eminens diákjairól nevezték el. Nem titok, hogy a szegényes pénzalap a magyarok adományaiból gyűl össze. A ballagás napján, júniu 14-én kilenc óra körül a jól ismert „kulturális szövet­ség“ két elvtársa jelent meg a Bolyai Far­kas Líceumban, agresszíven tiltakozva a tőlük megszokott módon Klementisz János igazgatónál az alapítványok díjainak ki­osztása miatt. Ugyancsak megérkezett Eugenia Enache szaktanfelügyelő, a me­gyei tanfelügyelőség kiküldöttje, aki Du­­mitru Mátéi főtan­felügyelő nevében meg­tiltja a díjak ballagási ünnepség keretében való kiosztását az iskola dísztermében. Szavai szerint, a főtanfelügyelő kénytelen volt erre,­­ mert­ állandó jelleggel telefo­náltak neki ebben az ügyben. A vitává fajult szóváltásban felvilágosítást kértünk arra vonatkozóan, hogy milyen alapon a­­kadályozzák meg egy egyszerű díj ünne­pélyes keretek közötti átadását, ami sem­miféle államérdeket nem sért, nem tör­vénybe ütköző cselekedet, csupán néhány szorgalmas tanuló több évi becsületes munkájának az elismerése és kitüntetése, amely egyben ösztönzőleg hat, hogy isko­lánk tanulói között több jó tanuló és jó magaviseletű diák legyen. A köntörfala­­zott magyarázatok tömkelegében megszü­letett a valódi egyenes válasz is: azért, mert a díjazottak között nem szerepel az évfolyamelsőnek kihozott román diák! A történtekkel kapcsolatban akaratom ellenére is eszembe jut a letűnt Ceauses­­cu-rezsim egyik intézkedése. Ezelőtt tíz évvel a kolozsvári Korunk folyóirat szer­kesztősége Bolyai-díjat létesített, amellyel évenként az azelőtti évben Romániában megjelent két legjobb magyar nyelvű, egy természettudományos és egy társadalom­­tudományos könyv szerzőjét jutalmazzák. A szerény anyagi körülmények miatt a díj egy szép rézbe öntött kisplasztika volt, me­lyet Tőrös Gábor nagybányai képzőművész készített. A díj értékét emelte az elisme­rés gesztusa. A második díjkiosztás után már megjelentek a bonyodalmak, pedig az államkasszát egy fejjel sem terhelte meg ez a senki ellen nem irányuló elismerés. Tehát még az ártatlan civilizált minőségi kutatómunka szegényes jutalmazási jo­gát is megtagadták tőlünk. A párhuzam kísérteties hasonlósága alá­támasztja a manapság mind többek által hangoztatott, állítást, miszerint a fasisztoid kommunista beidegződött módszerek to­vábbra is érvényben vannak: a diktatóri­kus központi vezetés, a megfélemlítés, a felülről történő önkényes vezető állások­ba való kinevezések és elbocsátások, a nemzeti elnyomás, a gátlástalan erőszak, az emberi méltóság és jog semmibevevé­se. A 434 éves Alma Mater mozgalmas tör­ténetében ez a nap is egyike lesz az utób­bi évek sötét foltjainak. S, ha már a tervezett ünnepélyes kere­tek közötti átadást erőszakkal meggátolták, melyre iskolánk Káli Király Istvánt és Markó Bélát hívta meg, a nyilvánosság számára is hadd említsük meg a tehetsé­ges, XII. osztályt végzett díjazott tanuló­kat. A Hegyi Lajos Alapítvány díját Szilágyi Sándor kapta, Ignát Csaba pedig egyéves egyetemi ösztöndíjat, amennyiben a jövő év őszéig bejut valamelyik hazai felsőoktatási intézetbe. A Győrffy Zoltán Alapítvány díjazottjai: Béres Károly, Far­kas Lóránt és Kárp László. Növelte ez a szégyenteljes eset is az ősi Schola falai között nevelkedettek még erő­tel­j­esebb összetartását. WESZELY TIBOR BÚCSÚZIK ! A MAROSVÁSÁRHELYI Bolyai Farkas Líceum XII . osztálya • Postacím: Redactia ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ: 79776 Bucuresti, 33 Piata Presei Libere 1., sector 1. ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ szerkesztősége 79776 Bukarest 33, Szabad Sajtó tér 1., 1. kerület Tájékoztató szolgálatunk telefonszáma: 18 03 02 • Telefax: 18 15 62 Ha Máramaros..., akkor úttorlaszolás A Nagybánya—Máramarossziget 18 C jelzésű, országos műutat az utóbbi két hó­napban immár ötödször torlaszolták el a fejérfalvi átágazásnál. S, ha az eddigi tet­tekre, úgymond, valós motivációk hozha­tók fel — keserűség, kétségbeesés, tehát mélyen emberi érzések — ugyanez nem mondható el jelen esetben. Sőt, e gaztett mindenben ellentmond a józanság, az em­beriesség alapszabályainak. Mi is történt tulajdonképpen? Június 10-én, a 30 éves, gyulafalvi Vasile Pop üz­letvezetőt letartóztatták emberölés valós vádjával. Erre, körülbelül száz falubeli, többnyire a vádlott rokonsága és a boltos „emberségének“ haszonélvezői, összegyűl­tek a központban, majd testületileg a pol­gármester háza elé vonultak, hogy rá­­kényszerítsék a falu elöljáróját, járjon közbe a rendőrségen és az ügyészségen. Természetesen ezen szervek nem engedtek az erőszaknak, s így megszületett a sajá­tosan megyei ellenlépés: június 11-én es­te fél tízkor lezárták az utat, komoly ne­hézségeket és veszteséget okozván a me­gye gazdaságának. Csakhogy ezúttal a számításaik nem váltak be. A tetteseknek felelniük kell majd a törvény előtt, nem is beszélve az anyagi károk megtérítésé­ről. FARKAS B. ZOLTÁN LESZ MÁR GAZDÁJA A NYEREMÉNYNEK , mert megjöttek az első előfizetési nyugták olvasóinktól! Az első számú versenyző a szászrégeni Lukács Imre, aki héthavi előfizetésről küldött bizonylatot. Másodikként a marosvásárhelyi Vincze László jelentkezett, harmadikként pedig a szintén oda­való Szabó László. Brávó, Maros megye! Ezúton tudatjuk mindazokkal, akik még nem tudják: év vé­gén értékes ajándéktárgyat (színes tévét, hűtőládát vagy rádió­­kazettafont) sorsolunk ki mindazok között, akik beküldik hat hó­napi előfizetésükről szóló számlájukat. (Figyelem, hatszor egy hónapos bizonylatokat is elfogadunk! Amennyiben tudnak, küld­jenek fénymásolatot, hogy az eredeti megmaradjon önöknek.) VÁRJUK A VERSENYZŐKET! A könyv útja Felhívással kezdődött Könyvet az erdélyi magyar falvaknak el­nevezéssel köny­vgy­ű­j­tő- könyvadományozó akciót kezdeményezett a pécsi székhelyű Magyar—Román Baráti Társaság.. A fel­hívás kedvező visszhangot váltott ki, s már eddig több mint tízezer kötet könyvet küldtek a mecsekalji városba az adomá­nyozó magánszemélyek és szervezetek, zömmel szépirodalmi műveket, köztük sok mesekönyvet és ifjúsági könyvet. Mint a társaság elnöke, dr. Iglói Zoltán elmond­ta, leginkább a gyermekeknek és fiatalok­nak szóló könyveket igénylik az erdélyi magyarok. Sok helyütt — főleg az úgyne­vezet szórvány közösségekben — ugyanis egész nemzedékek nőttek fel úgy, hogy magyarul beszélni még csak megtanultak a szüleiktől, írni-olvasni azonban alig tudnak. Ezért a könyvadományokat a kü­lönösképpen hátrányos helyzetű vidékek lakóinak szánja a társaság. A nagy tömegű és még mindig gyarapodó könyvkollekció feldolgozása megkezdődött Pécsett. A tár­saság tagjai 300—500 kötetes kiskönyvtára­kat állítanak össze, ezeket a nyár folya­mán eljuttatják a megnevezett erdélyi fal­vakba, megalapozva ezzel a helyi magyar nyelvű könyvtárat. Közben folyamatosan érkeznek a fogadó nyilatkozatok Pécsre, elsősorban a nyugat- és dél-erdélyi megyék­ből. A nagyszabású könyvakciót különböző szervezetek, intézmények, vállalatok segí­tik: szállítással, tárolással vagy pénzbeli támogatással. A csaknem 200 tagot szám­láló pécsi társaság minden tizedik tagja Romániában él, természetesen ők is segí­tik a könyvakció lebonyolítását. Ezen túl­menően egy érdekes javaslatot is eljuttat­tak a társaság vezetőségéhez, miszerint viszonzásul jeles román írók és költők ma­gyarra fordított műveit gyűjtenék a ma­gyarországi barátaiknak. (MTI) Román—amerikai szeminárium Bukarestben Lehetséges-e az etnikai harmónia Romániában? A Román Akadémia és a Princetoni In­ternational Research and Exchanges (IREX) közös rendezésében négynapos ro­mán—amerikai szemináriumot tartanak az interetnikai viszonyok kérdéskörében. Amerikai és román szakemberek mellett lengyel, csehszlovák, magyarországi, ju­goszláv, bolgár és szovjet-moldovai meg­figyelők vesznek részt a tudományos össze­jövetelen. Mihai Draganescu akadémikus, a Román Akadémia elnöke megnyitó be­széde után amerikai és román szakembe­rek referátumai és értekezései következtek. Lehetséges-e az etnikai harmónia Romá­niában? — erre a kérdésre válaszolt fel­szólalásában Moses Rosen főrabbi, Nico­la Gheorghe és Dinu Giurascu professzor. Az előterjesztéseket és felszólalásokat élénk vita követte. (Rompres) Az AIDS-ről­­ borúlátóan Nemzetközi AIDS-konferenciát tartanak Firenzében — jelenti a France Presse. A különböző országok képviseletében jelen levő szakemberek sokatmondó számadato­kat idéztek a szörnyű betegség terjedéséről. Az Egészségügyi Világszervezet statisztikái szerint május végén 366 455 beteget tartot­tak nyilván szerte a világon. James Chin, a szervezet ilyen kérdésekkel megbízott szakembere egyebek között elmondotta, hogy az évtized végéig a fejlődő országok­ban évente 500 000—1 000 000 emberrel végez az AIDS. A várható átlagéletkor egyébként éppen e járvány miatt 2000-ig tíz évvel fog csökkenni ugyanezekben az országokban. A legveszélyeztetettebbek a­­zok, ahol magas a nemi betegségek arány­száma, virágzik a prostitúció és a lakosság tekintélyes része kábítószerélvező. Ilyen például Thaiföld — hangoztatta. Amint Museveni ugandai elnök kijelentette a konferencián, Afrikának nincsenek anya­gi lehetőségei a súlyos betegség elleni harc­ra. Az afrikai országok évente egy lakosra számítva 3,5 dollárt fordítanak egészség­­védelemre, szemben a nyugati országok 1000 dollárjával. A 2. oldalon: A NATO ÉS EURÓPA A SZUPERHATALMAK ÉRZÉKENYSÉGÉRE VIGYÁZVA

Next