Romániai Magyar Szó, 1998. május (10. évfolyam, 2695-2723. szám)

1998-05-28 / 2720. szám

Kit tisztel Kiszelák István? - És véleményével nincs egyedül -Népzenét hallgatva, olykor hangunkat is kipróbálva az asztal végén, ahová a véletlen egymás mellé ültetett - rá-rápillantok az őszülő hajú, robusztus férfiúra, akiről tudom, hogy magyarországi üzletemberekkel érkezett a parajdi RMSZ-bálra. Ő annyit tud rólam, hogy a lap szerkesztője vagyok; közös nevezőnk egyelőre zenei anyanyelvünk, a felujjongó-búsongó népdalok. Mi lehet e magyarországi vendég­nek a sajátossága? - töprengek, még mielőtt kérdéseimmel bonto­gatni kezdeném az ismeretlenség közöttünk húzódó berlini falát. Aztán kérdezgetni kezdem, s lám, az a bizonyos fal gyorsan omlik, mert a robusztus külső közlékeny belsőt takar. De hogy a humaniz­mus oly mélységeit adatik megis­mernem Kiszelák István szavaiból, nem gondoltam volna! Kiderül ez az alábbiakból, még ha vázlatosan ismertetem is gondolatait. Rólunk beszélt, romániai magyarokról: — 90 után hányan kijöttek!... És a lumpenek elrontották a romániai magyarok hírét... Valóságos ellen­szenv alakult ki nálunk, és egy olyanfajta meggyőződés, hogy aki román, az lop, csal, öl, korrum­pálódik stb. Ugyanakkor hányan vannak olyanok, akiknek még útlevelük sincs! Ott van például Butyka bátyám... — Ki az ön Butyka bátyja? — Butyka János barátomról van szó, aki Kovásznán él és kocsis. Barátomnak tartom több okból is. Egyszer azt mondta nekem: - Ha megtörténik, hogy egyszer a sok barát mellett egyedül maradsz, gyere hozzánk... egy biztos pontod van, ahol megpihenhetsz: az istállómban a­ jászol. Ó, Butyka János jöjjön ki Ma­gyarországra, és a hozzá hasonlók! Őket nagyon szívesen várjak?" Magam akár négy személyt is kész vagyok fogadni, segíteni nekik, amiben tudok, és lesz zsíros kenyér, és lesz húsleves... Mert én azokat tisztelem, és azokat tartom hősök­nek, akik itt maradtak, ezt az életet vállalták; nem azokat, akik innen elmentek, megfutottak... És nem csak én gondolkodom így: ez a többség véleménye. * Hogyne lepődtem volna meg Kiszelák István szavain, azon, hogy az „ügyvezető” úrnak Butyka János kovásznai fogatos a barátja... ami­kor nekem más véleményem alakult ki a magyarországi magyar üzle­temberekről. Hány itteni vállalkozó elmondta, hogy anyaországi kollé­gája becsapta, a tönk szélére juttatta... S egy kedves kolléganőm szinte szó szerint a következőket mesélte: - Nagy mulatság volt a rózsahegyi villában, ahol X ven­dégül látott. Bor folyt, és pezsgő volt, és a házigazda olyan lelkéből fújta a kesergőket, úgy imádkozta a székely himnuszt, úgy fájt neki a székely sorsa... S másnap úgy veszekedett a székelykeresztúri kőművessel! S a lehető legkisebb mnkabérrel fizette ki... INCZEFI TIBOR A magyar ízek nagykövete. - Hagyomány, és a NASA-éval vetélkedő csúcstechnológia. - A magyar élelmiszeripar külföldön legismer­tebb és legkeresettebb készítménye... - ilyen és ehhez hasonló jelzőkkel, szintagmákkal, jellemzésekkel érté­kelik szerte a világon a PICK Szeged Rt. szinte vala­mennyi termékét, de elsősorban téliszalámijait. A Pick, illene a Herz történetét idézve, jogos a megállapítás: az évek mentek, az íz maradt. Szegeden Pick Márk 1869-ben alapította szalámigyárát, a Herz 1888 óta működik. Változatlan technológiával, féltve őrzött receptek szerint készítik ma is világhírű termékeiket... Bár valószínűleg kevés olyan olvasónk van, aki ne ismerné a PICK Rt. termékeinek ízeit, a holding-típusú magyar céget mutassa be számunkra a legavatottabb, a marketing vezető Csonka Gábor, aki a nemrég zárult bukaresti TIECO ‘98-on a nagyvállalat standjának legkeresettebb embere volt.­­ Európai nagyságrendű cégünknek 8 gyáregy­sége van, külön leányvállalatai, melyek önállóan is tevékenykednek. Éves forgalmunk 1998-ban vár­hatóan meghaladja a 60 milliárd forintot, ami fél­­milliárd márkát jelent. (Gyengülő fejünkbe átszámítva szinte 2500 milliárdot). Alkalmazottaink száma több mint 5000, s az várhatóan nőni fog. A húsipari termelés teljes vertikumát realizáljuk: az alapanyag­termeléstől a tőkehúson, húskészítménygyártáson át a bel- és külkereskedelemig. A magyarországi húsiparban magasan piacvezető a PICK-csoport. A húsipari összterméket figyelembe véve, részesedése a magyar piacon megközelíti a 30 százalékot, a szalámit illetően viszont meghaladja a 90- et. És a külpiac? - A forgalom közel felét az export adja. Legfontosabb célállomásunk Németország, ahol a PICK téliszalámijával piacvezető. Tavaly pedig a RINGA Rt.-t is megvásárolta, melynek sonkaféle­ségei ugyancsak világhírűek. Egyébként a PICK Szeged Rt. a világ 40 országába exportál, olyan minősítési tanúsítványokkal (például az ISO-9001- gyel), melyeket a földteke bármely pontján elfo­gadnak... PR-anyagaikból az érdeklődők megtudhatták: téliszalámijuk csemegének számít a távoli Japánban is.­­ A császári család ifjú hercegének kedvenc cse­megéje a PICK-szalámi, az egyedüli magyar élelmi­­szeripari termék, melyből éves szinten mintegy 15 000 tonna jut el a világ minden tájára. Mivel említette, hogy a román sajtóban a magyar hús­­készítmények minőségét vonják kétségbe, hadd mondjam el: ha baj lenne a minőséggel, vajon exportálhatnánk-e ekkora mennyiséget? Minálunk különben a lehető legkomolyabb az ellenőrzés az egész gyártási folyamat során. (Külföldi „felvigyá­zóink” is vannak.) A technológiánk a NASA-éhez mérhető csúcstechnológia, de mindmáig hagyo­mányos ízekkel dolgozunk. Nyilván a PICK is állami vállalatból lett Rt-vé. Kik a jelenlegi részvényesei? - Nem könnyű erre válaszolni, hisz cégünk rész­vényeit a világ majd mindegyik tőzsdéjén jegyzik. Változik a tulajdonosi szféra, ám a legutóbbi regisztráció szerint a részvények több mint 50 százaléka amerikai tulajdonban volt. Nyugdíjala­pokról, tehát pénzügyi befektetőkről van szó, akik nem szólnak bele a szakmai munkába, melyet a menedzsment irányít... Mint látható, eredményesen, ha a PICK immár ennyire „meghódította” a nagyvilágot. Mikorra várható Romániába is?­­ Az Rt. számára kivételesen fontosak a környező országok piacai is, hiszen nemcsak a nyugati, gazdag társadalmakét akarjuk kielégíteni. A KGST- érában jelen voltunk a romániai piacon is, Pick­­szalámink akkor jó „fizetőeszköz” volt... Most viszont piacgazdasági viszonyok között tárgyalunk. Tudjuk, igény van termékeinkre Romániában. Hisz mi nem akármit kínálunk, minőségben pedig ugyanazt tudjuk, akarjuk szállítani, netán itt ter­melni, mint amit Nyugatnak nyújtunk. Jelenleg is szállítunk, de kereskedelmi forgalmunk volumené­hez képest elenyésző mennyiséget. A Ringa például kéthetente egy kamionnyit hoz ide, de csak !, jlili’i;J- :i! * • közvetlenül kereskedik. Következésképpen magától értetődő, hogy bővítenünk kell. A romániai forgalmazás, sőt a termelés is terveink között szerepel. Tavaly próbagyártást is végeztünk a mold­vai Foksányban, itteni alapanyaggal, de magyar fűszerekkel, technológiával. Kiváló minőségű termék készült, de az üzlet nem jött össze - többek között adminisztrációs bonyodalmak miatt. Reméljük, az új privatizációs törvény beindulása nyomán a PICK romániai beruházási szándéka is magúsul... Túlzás nélkül, valódi hungarikumnak tekinthető a Pick és a Herz. A tiszai város több mint évszázados húsipara nem lett tiszavirágéletű. A különleges aromájú, hosszú érlelésű és nyilván természetes alapanyagokból készült finomságok, ínyenceknek való csemegék virágkorukat élik világszerte... (Nem ínyencként) kérdezett: FERENCZ L. IMRE A Szabédi­emlékház megkoszorúzása alkalmával két emlékbeszéd hangzott el. Pomogáts Béla, a Magyar Írószö­vetség elnöke beszédéből idézzük: Ennél a háznál nem annyira az örökségről és nem annyira a múltról akarnék beszélni. Hanem az életről és a jövőről. Szabédi László sorsából, kálváriájából, halálából mégiscsak élet származott. Ez a ház minden­képpen az élet jelképe. Ebben a házban jött létre a kolozsvári Magyar Irodalmi Múzeum, Szabédi László hagyatéka révén, amely majd tovább épül más hagyatékok révén. Ez a ház, mely egykor a költőnek, a tudósnak hajléka volt, az egész Erdélyi Magyar Irodalom tulajdonává válik. Itt lehet majd hozzáférni az Erdélyi Magyar Irodalom dokumentumaihoz. Ide jöhetnek majd azok a kutatók, és azok a fiatalok, akik fel akarják lapozni e dokumentumokat. Ez a ház, bármi is van az ajtó fölé írva, nem a múlt háza, hanem a jövőé. Nem egy halott­nak az emlékét hordozza pusztán, hanem az élet ígéretét. Azt, hogy az erdélyi magyarságnak nemcsak múltja, hanem jövője is van. Ez a jövő természetesen a múltra kell hogy épüljön, ez a jövő a múltból kell hogy táplálkozzon. Arra a szellemi örök­ségre, amely itt a maga létformájában megtestesülve könyvekben, kézirat­­tokban, irodalmi dokumentumokban e házban kap elhelyezést, erre épüljön fel az erdélyi magyar szellemi jövő. Egy irodalmi múzeum legyen az élet otthona, az élet organizátora is. A jövőbe tekintve ez az otthon most fog igazán megelevenedni. Most költözik bele egy új és gazdag élet, ha minél több fiatal tanár, újságíró, kutató, író fogja felkeresni e múzeum anyagát”. Gálfalvi Zsolt, A Hét főszerkesztője többek közt a következőket mondta: „Szabédi olyan ember volt, mint mi mindannyian. Aki az emberi lét beha­­tároltságaival, a magyar sors, az erdélyi sors viszontagságaival küsz­ködve próbálta megteremteni az értelmes élet és az értékteremtés lehetőségeit. E törekvés sodrában született az az életmű, az a példa, amely előtt ma is meghajtjuk fejünket. Ennek az életműnek a továbbélését szolgálja ez a ház, amely egyszerre lesz otthonosságot biztosító tudatunk erősítője, és a szellemi értékteremtés energiát termelő műhelye. Szabédi László végigküszködte egész életét, arra törekedve, hogy mindaz, ami szellemi műhelyéből kikerül, szolgálja a magyar szellem, a romániai magyar közösség érdekeit. Lehet, nem azok a művei a legmaradandóbbak, amelye­ket a legfontosabbaknak vélt. Lehet, egyes művei kortörténeti dokumen­tumokká válnak csak. Egészében azonban az ÉLETMŰ a példa, a szilárd és szigorú erkölcsi igény, a mindnyájunkat továbbserkentő erő. Minden jó hatás erősítés, mondja a költő, és nekünk nagy szükségünk van arra az erősítésre, amelyet Szabédi László szelleme és példája mindnyájunknak jelent". CSOMAFÁY FERENC A hasonló vízesés Erdély és Moldva határán . Fotó: KAKAS ZOLTÁN / Sepsiszentgyörgy mm TŰZOLTÁS ÉS STRATÉGIA m , v .■'Vi.ItíffitiTTens'- ASm* v (Folytatás az I. oldalról) feladatunk az, hogy a romániai oktatási reform kereteibe integrálódva végrehajt­suk a mi oktatásszerkezetünkön belül a re­formot, és élve ágainkkal és a lehetősé­gekkel, felhasználva a rendelkezésre álló eszközöket, hozzáfogjunk a mi saját, teljes vertikumú és minden típust felölelő oktatásszerkezetünk kialakításához. - És ehhez hozzájárul a minisztérium? - Ehhez a minisztérium hozzájárul. Még egyszer mondom, megítélésem szerint a minisztérium által beindított oktatási reform rendkívül megalapozottnak tűnik, nagy nemzetközi nyitással és nagy nemzetközi támogatottsággal folyik.­­ Én ezt a hozzájárulást, eddig, a követ­kezőben látom. Amikor a minisztérium épületében bolyongtam, kerestem az Ön kabinetjét, elmentem egy szoba mellett, amelyre ki volt írva, hogy nemzeti kisebb­ségi oktatás. Utána következett egy olyan szoba, amelynek ajtaján ez olvasható: a magyar nyelvű oktatás igazgatósága. Tehát az épületben, hogy úgy mondjam, bent vagyunk. Ez nem semmi... De az isko­lákban? Az egyetemen? Kérem, konkreti­zálja! Határozza meg az ottani helyünket!­­ A 3359-es Miniszteri Rendeletben, amelyet március 6-án, ez évben bocsátott ki az oktatási miniszter, az első és leg­fontosabb bekezdés arról szól, hogy a kisebbségi oktatásért felelő államtitkárság „az államtitkárságok hatáskörével és felelősségével bír”. Tehát teljes jogkörű államtitkárság. A 2. bekezdés leszögezi, és ez nagyon lényeges, hogy az államtitkár­i", * Joil ifi­á­s ! ' ság feladatkörébe, hatáskörébe tartozik a kisebbségi oktatás valamennyi megnyilvá­nulási formája, tehát „... az államtitkár sajátos módon felel a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásért; az erre az okta­tásra vonatkozó tudományos kutatásért; a kisebbségi oktatás tanügyi reformjáért; a kisebbségi oktatást alkotó tanügyi egységek működéséért és vezetéséért; a tanulókkal, a szülőkkel, a tanszemélyzettel és a szakmai szervezetekkel való együtt­működésért a kisebbségi oktatás kereté­ben; a nemzetközi együttműködésért e területen; prognózisok és becslések készí­téséért e területre vonatkozóan; az e terület számára szükséges tanszemélyzet folyamatos képzéséért...” Tehát, mint láthatjuk, lényegében az oktatás területének minden vetületében jelen lehetünk, és élhetünk ezzel a lehetőséggel.­­ És nagyon fontos, hogy a nemzetiségi oktatás - „ínváramánt minoritás­" kifejezés többször is ismétlődik a miniszteri rendelet szövegében.­­ Ami nem más, mint elvi elismerése annak, hogy mi egy sajátos szegmentuma vagyunk ennek az általános oktatási szerkezetnek, a romániai oktatásnak. Másrészt az is nyilvánvaló, hogy a teljes kisebbségi oktatásért felel az illetékes államtitkár.­­ És ez azt jelenti, hogy az államtit­kárságon belül olyan szerkezetet kell kialakítani, amely kis méretekben leképezi a minisztérium, illetve egy teljes körű oktatás szerkezetét? Vagyis lesz iskola előtti oktatással, iskolai oktatással és egyetemi oktatással foglalkozó részleg­­Stb. n­ácuto.- -i. ■ .1,1 fier-Miután megértettem a "reform folyamán kialakítandó tanügyi struktúrát, nyilvánvalóvá vált számomra, hogyha az alapvető elképzelésünk az, hogy integrálódjunk, márpedig érdemes integrálódnunk, és ha ehhez még hozzá­tesszük a mi sajátos értékteremtő kulturá­lis képességünket és sajátos hagyomá­nyainkat az oktatásban, akkor erőteljes oktatásszerkezetet tudunk kialakítani. Ezzel szemben mi volt az eddigi tapasz­talatom? Az, hogy miközben az előbb felolvasott miniszteri rendelet is, akárcsak a romániai oktatás más dokumentumai, irányelvekről beszél, stratégiákat dolgoz ki, és ezeket megpróbálja alkalmazni, addig mi egyszerűen megelégedtünk azzal a szerepkörrel, hogy tűzoltóként működ­jünk. Ahol baj volt, elmentünk oda tűzoltani. De nem gondolkoztunk eléggé azon, hogyan lehet megelőzni ezeket a tüzeket. Rendszerint megelégedtünk a tüneti kezeléssel... Most alapvetően át kell gondolnunk az egész államtitkárság struktúráját. És mindenekelőtt szembe kell nézni azzal, hogy a reform kérdése ho­gyan tevődik fel a kisebbségi oktatásban. Mert kiderült, hogy a reform azért tudott ilyen jelentős mértékben előrehaladni a román oktatásban, mert rendkívül erőtel­jes oktatási kutatóintézet és kutatómunka áll mögötte. Nagyszerű intézeti munka, évek óta folyó elméleti kutatás és nem­zetközi tapasztalatszerzés. Tehát elméleti­leg is megalapozott reform kezd kibon­takozni. (Folytatjuk) A lumpenek elrontották a romániai magyarok hírét ¥ E házban jött létre a kolozsvári Magyar Irodalmi Múzeum A Tanú c. filmmel jártam körbe az egész világot . A lakosság fizesse meg az elszivárgó gázt is? Valódi hungarikumok ! ISS AGYMSZ, 1998. május 28. Liberális vonást adott a diktatúrának­ Bacsó Péter, a világhírű magyar filmrendező múlt hónap 22-én látogatott Nagyváradra az Ady Endre Sajtókollégium meghívására. Akkor készült vele az alábbi interjú. - Bacsó úr, mennyire van ön megelégedve saját „életfilmjének" rendezésével, mi az ami legjobban tetszett önnek a Bacsó Péter életfilmből? - Egyik legkedvesebb része életemnek az ifjúságom volt, úgy gondolom, mindenkinek ez a legkedvesebb. Különösen az 1945 utáni években éreztem azt, hogy egy olyan nemzedékhez tartozom, amelynek minden lehe­tősége megvan. A háború után Magyarország romokban heverő ország volt, és mi, akkori fiatalok azt hittük, hogy valami fantasztikusan jó dolgot lehet felépíteni. Hittünk egy társadalmi igazságosságban, bizonyos fokig egy olyan utópisztikus államban, hol az emberek egyenlők és boldogak. Ezt az időszakot óriási lelkesedéssel és nekibuzdulással éltem végig. Tagja, később titkára vol­tam egy népi kollégiumnak, amely paraszti és munkás­sorban élő fiatalokat ösztönözött színészi pályára. Ők, máig is pótolhatatlanok a magyar színművészetben. Új filmeket akartunk forgatni, másképpen, mint ahogy azt az öregek, régiek tették. Szóval óriási hit feszített bennün­ket, amelyet aztán óriási csalódás követett. Kiábrán­dulás... Egy nagy bűntudat, hogy tulajdonképpen mani­puláltak minket. Egy rossz és hamis ügyre áldoztuk életünket, ezért becsapottaknak éreztük magunkat. Nagyon emlékezetes szakasza életemnek még a Tanú című film, amit megrendeztem, amit betiltottak, ami végül mégis kikerült a cannes-i filmfesztiválra. Hallatlan sikere volt. Ezzel a filmmel jártam körbe az egész világot Amerikától Afrikáig. A Tanú sorsa: egy nagyon nagy elke­seredés után következő nagy diadalét. Ez a „diadalét” életemnek fényéveit jelenti. - Milyen érzés a rendezőnek újranézni az ezelőtt tíz, húsz évvel készült filmjeit? - Furcsa. Különös érzés. Ha rég nem láttam egy filmet, úgy nézem, mint­ha nem saját alkotásom lenne, hanem egy tőlem független, objektív valami. Jobban látja az ember a hibákat, érzi, mit kellett volna másképp csinálni, mit lehetett volna kihagyni az egészből, megérzi, hol is csikorog az egész masinéria. Néha azt is érzem, van olyan filmem, amit nagyon jónak tartok és elcsodálkozom azon, hogy a fenébe tudtam én ezt olyan jól összehozni, annak idején.­­ Bizonyára nem volt könnyű Magyarországon az akkori „mosolygós diktatúra" éveiben kiharcolni a rend­szert oly nyíltan parodizáló szatirikus filmek forgatását, vetítését, mint a Banánhéjkeringő vagy a Tanú. - Könnyű nem volt, de speciálisan magyar sajátossága volt a magyar filmművészetnek. A diktatúra kultúrpoliti­kájának irányítói fölismerték azt, hogy milyen pluszt jelent a rendszer imázsának, ha nagyon éles kritikájú filmeket gyártanak a magyar filmesek. Azt, hogy mit jelent ez a nagyvilágban, milyen liberális vonást ad ez a diktatú­rának. Bizonyos fokig, bizonyos keretek között nemcsak finanszírozták, hanem még ösztönözték is az ilyen fajta filmgyártást. Én egy gyártó stúdiónak voltam az igazga­tója sok-sok éven át. Olyan év is volt, amikor nyolc-tíz filmet is elkészítettünk. Nem szabták meg az anyagi lehetőségek a filmgyártás kereteit. - A Bacsó Péter filmek egyik sajátossága, hogy az életre definíciókat fogalmaz meg, mint: Az élet nem habostorta, Az élet jó, Az élet minden...­­ Ezek az élettel foglalkozó megjegyzések, megfo­galmazások inkább ironikus fordulatok. Én egyáltalán nem vagyok filozofikus alkat, nem elvontan gondolko­dom, hanem mindig konkrét figurákban vagy események­ben. „Az élet nem habostorta”, ez egy bizonyos káder­rétegnek a szlogenje, és én ezt akartam elsősorban kari­­kírozni. Ez a mondás bekerült a magyar népi szóhasz­nálatba, és furcsa, hogy ennek a filmnek sok fordulatát úgy használják az emberek, mintha vele születtek volna. Ilyen például a „Nemzetközi helyzet egyre fokozódik” kijelentés is. -­ Egy kérdésre válaszolva nemrég azt nyilatkozta Ön, hogy stílusára a részvét és humor kettőssége jellemző. Ennek jegyében kérdezem: még visszatér-e a Tanú, hogy vigasztaljon és elgondolkoztasson is ugyanakkor? - A szemléletem ugyanaz maradt, mint ami eddig is volt. Ha van valami tehetségem, akkor az abban áll, hogy egyszerre látom meg a tragikust és komikust az embe­rekben és a jelenségekben. Úgy érzem, a közéletből bennebb kell hatolni az intimebb szféra felé, hogy köze­lebb kerülhessünk az emberekhez. Ugyanilyen iróniával ábrázolva persze az emberek magánéletét­­is. Éjjel­nappal foglalkoztat, izgat egy téma, ami nemrég ötlött fel bennem. Egy ilyen jellegű téma, melyben három ember közt játszódna a történet. Ez abból a szempontból is fontos, hogy nagyon olcsón kivitelezhető. Ez a mai Magyarországon pedig nem kis dolog. - Melyik filmjét érzi magához a legközelebb? - Erre nagyon nehéz felelnem, hisz egy rendező úgy van a filmjeivel, mint apa a hülye gyerekeivel. Nem tudja, melyik a legkedvesebb. Általában mindenki a legidét­lenebb kölyköt szereti a legjobban. Volt nekem egy olyan zenés kísérletfilmem, A szikrázó lányok, melyben konzerv­gyári munkáslányok közt játszódott a cselekmény, paradicsom- és uborkahegyek közt. Ezzel a filmmel volt a legtöbb macerem, hisz minden mozdulatot a zene sza­bott meg benne, ritmusra kellett mozogni, nem lehetett semmiféle improvizáció benne. Emlékszem, Szekszárdon a paksi konzervgyárban forgattam a filmet, és egész éjjel a magnó előtt ültem és tervezgettem, rajzolgattam a filmezés előtt. Iszonyatos munka volt, és mikor elkészült a film, a siker korántsem volt arányos a befektetett mun­kával. 20 év után­ elhívtak újra ide a már megszűnt konzervgyárba, összehívták azokat a munkáslányokat, kik már terebélyes asszonyságok lettek azóta, és higgye el, valahol a szívem táján melegséget éreztem. Fel­merültek az akkori emlékek, és ezek az anyává, nagya­nyává nőtt lányok olyan szeretettel beszéltek a filmről, hogy én is sokkal jobban megszerettem ezt a filmet.­­ Köszönöm a beszélgetést! TÓÁSÓ ÁRON ZOLTÁN aTTt,. TYIT ••• (Folytatás az I. oldalról) ellenőrizni az idevonatkozó szabályok és szabványok betartását - gondolok itt esetleg a MLPRT­­ bukaresti inspektoraira, valamint a tűzoltóság ellenőreire; - harmadfokon bűnösök - azok, akik az előző két kategória felületességét (műszaki hiányosságukat?) figyelmen kívül hagyták, és nem biztosították magukat, a munka megkez­dése előtt, a gázszivárgás veszélyei ellen. Ők ezért már NAGYON DRÁGÁN­­ életükkel fizettek. A jóisten nyugtassa őket békében. Kérem az áldozatok hozzátartozóit - fogadják őszinte részvétemet. Nagyon szeretném remélni, hogy drága halottaik áldozata nem lesz hiábavaló, és általa legalább most a hivatalos szervek ráébrednek, hogy a gázzal, szabályok­kal,szabványokkal és a csőkorrózióval NEM LEHET és NEM SZABAD JÁTSZANI. Ami az acél csőrendszerek korrózióját illeti, főleg a nagyvárosokban, ez aránylag komplikált elektrokémiai és elektrotechnikai folyamat. Ennek ellenére ez a „csőrák” 100 %-os eredménnyel kezelhető, vagyis megfelelő szakértelemmel és aránylag olcsó befektetéssel - speciális berendezésekkel - megelőzhető. Egy modern korróziógátló rendszer ára, romániai viszonylatban, körülbelül 5 % egy bizonyos csőrendszer befektetési összkölt­ségéből - de ugyanakkor legalább megdup­lázza a csőrendszerek életét, biztonságos használatát („potenciálstatikus katódos védelem”). Ilyen modern, világszínvonalú, csőrendszer (városi) korróziógátló tervekért és hozzávaló berendezésekért, eszközökért, illetve műszaki tanácsadásért nem kell külföldre szaladgálni - kapható Romániában, a bukaresti elektrotechnikai kutatóintézet (S.C. I.C.P.E. S.A.) szakosított laboratóriumánál (C-60), ahol Európa-szerte elismert szakemberek várják a belföldi megrendeléseket is. Nincs szükség semmiféle importra, csak kevés műszaki átlátásra (jóindulatra?) és pénzre, ami nagyon rövid idő alatt (a számítások azt mutatják, hogy 1/2 és maximum 1 1/2 év) megtérül. Általánosítva, sajnos, országszerte, de főleg a nagyvárosokban, a csőrendszerek idő előtti korróziója nagyon nagy. Az utóbbi időben volt már rá több eset, hogy egy újonnan lefektetett acélcső csupán 4-5 év alatt kilyukadt! (Talán érdemes tudni, hogy 1 folyóméter átlagátmérőjű gázcső lefektetési és kivitelezési ára jóval meghaladja már az egymillió lejt!) E korai meghibásodásoknak okait vizsgálva rájöttem, hogy habár megvannak az aránylag megfelelő műszaki előírások és szabványok, ezek nincsenek rendszeresen betartva. Ezt azzal magyarázom, hogy: 1. - az 1989 után elszabadult „vadgaz­dálkodás” nyomán szinte eltűnt a minőség­­vizsgálat, és a munkafegyelem - a kivitelezők és a felhasználók csak felületesen végzik el a korróziót gátló munkálatokat (erre nagyon sok konkrét példát tudok felsorolni - de kinek?); 2. - a műszaki káderek nagy része (tervezők, kivitelezők - felhasználók) nem ismeri - az egyetemen nem tanították -, mikor és hol, mekkora a korrózióveszély, és hogyan, milyen eredménnyel lehet ezt megelőzni; 3. - országosan nagyon nagy a korróziós­­szakember-hiány (de sajnos a kérelem is kevés, mert a 2-es megállapítás vonatkozik a mindenfokú vezetőkre is). Korrózió és elektrokémia szak csak 1965 és 1972 között működött­ a bukaresti műegye­temen, ahol abban az időszakban 12-20 szak­ember végzett évente - ezekből ma már mindössze 5-7 aktív a szakmában. Véle­ményem szerint sürgősen indítani kellene egyetemi utánképző kurzusokat, megfelelő tantervvel, és ehhez még megvolnának a lehetőségek a bukaresti műegyetem fizikai­kémiai elektrokémia tanszékén - ahol még (nem lehet tudni, meddig) volnának megfelelő káderek. Annak reményében, hogy e sorok eljutnak az illetékes minisztériumokba is, és ott akad majd valaki, aki szakszerűen lefordítja román nyelvre és informálja a miniszter urakat, egyelőre még csak annyit, hogy a miniszter urak, mielőtt aláírnák és jóváhagynák a frissen bejelentett (a sors iróniája?) gázdrágulást, elmélkedjenek (ha egyáltalán lehetséges) azon, hogy: - a ROMGAZ RA alkalmazottainak átlagfi­zetése kb. háromszorosa az országos átlagnak. Dolgozni nem dolgoznak jobban, ezt a bukaresti eset bizonyítja­; - helyénvaló-e az, hogy a lakosság fizesse meg azt a gázt is, ami a gázhálózatok gyatra karbantartása, illetve kivitelezése miatt elfolyik, elvész, és veszélyezteti az állampolgárok életét és vagyonát? Végezetül még annyit, hogy az érdeklődők rendelkezésére állok, ha kell, adatokkal, példákkal, részletekkel, gyakorlati javaslatokkal stb. Megfelelő honorárium ellenében (a gázo­soknak ingyen) pontos adatokat szolgáltathatok arról, hogy mikor és hol, melyik érvényben levő hivatalos rendelkezés, szabály-szabvány - melyik paragrafusának be nem tartása teszi és tette lehetővé az idő előtti korrózió általi csőlyukadásokat (ha mindezek egyáltalán érdekelnek valakit). Bukarest, 1998. május 24-én Kiállítás a Duna természeti értékeiből • MTI-képszolgálat

Next