Romániai Magyar Szó, 2000. március (12. évfolyam, 3344-3374. szám)

2000-03-15 / 3358. szám

honi valóság , honi valóság K­inek veszély ez é­z ünnep ? (Folytatás az 1. oldalról) elfoglalni Erdélyt. A riadó­nak meg is volt a foganatja, készült az ellentüntetés, csak az RMDSZ helyi veze­tősége józan helyzetfelmé­résének köszönhető, hogy nem került sor az ellentá­bortól hőn óhajtott, nyílt összetűzés. Pedig a forgató­­könyv jól elő volt készítve. Pécsi Ferenc képviselő, a helyi RMDSZ alapító tagja a minapi beszélgetésünk so­rán megemlítette, hogy a készülő magyar-román konfliktus hírére Bukarest­ből kiküldött tiszt március 15 után Szatmárról egye­nesen Marosvásárhelyre utazott. Ezzel függ össze a Magyarország című hetilap 1990. március 30-i számá­ban megjelent információ: a március 15-i erdélyi ünnep­ségeket román kormány állítása szerint „kívülről bá­torították”. Ezzel függ össze a szatmári RMDSZ tíz évé­nek történetét bemutató, 1999 végén megjelent mo­nográfiának a következő állítása: a helyi román napi­lapok 1990 márciusa elején pontosan közölték az RMDSZ ünnepköszöntő rendezvényeinek helyét és időpontját, hogy a rendza­varok idejében tudjanak ellenlépéseket szervezni. Ez a fajta precíz tájékoztatás ugyanígy történt Maros­­vásárhelyen, Kolozsváron, Aradon, ami azt bizonyítja, hogy központilag, szaksze­rűen irányított taktika volt. Ha visszapillantunk az évtized első felének márciusi ünnepségeire, azt látjuk, hogy az akkori román hata­lom sajtójában 1995-ig bezá­rólag évről évre refrénsze­­rűen ismétlődött a figyel­meztetés: az évfordulós megemlékezések igazi célja előkészíteni Erdély elcsato­­lását. Ezt az „érvet” mintegy tézisb­e foglalta a Vatra 1995. június 1-jei nyilatko­zata: az ünnepek „az RMDSZ hungarista, sze­­cesszionista, irredenta poli­tikájának megnyilvánulá­sai.” A riadókészültség köze­pette, a román nemzeti ka­tasztrófa elkerülése végett a Vatra Romaneasca hét pont­ba foglalta azonnali köve­teléseit, ezek között szerepel az RMDSZ betiltása, a „románellenes ünnepsége­ken” (március 15) részt vett RMDSZ-képviselők és -szenátorok törvény elé állítása, a „polgárháború kirobbantását célzó magyar akciók” (március 15 ünnep­lése) leleplezése a médiában stb. Hogy a kiáltvány mennyi eredménnyel járt, bizonyítja: a Nagy-Románia Párt 1998. szeptember 13-i nyilatkoza­ta az alsócsernátoni fórum kapcsán szinte pontról pontra ismétli meg ugyan­ezeket a halaszthatatlan követeléseket, megtetézve azzal, hogy Tőkés Lászlót, a rendezvény vendégét azon­nal ki kell utasítani az országból. Úgy látszik, öt évnek kel­lett eltelnie, hogy az extré­mizmus rádöbbenjen: az ország területi integritását védelmezni, mikor senki sem fenyegeti, már komikus árnyékbokszolásnak hat, ugyanis ettől kezdve újabb öt évig a magyarországi tőke romániai honfoglalása lesz a március 15-i pánikkeltő le­mez. Már a következő évben, 1996-ban, ennek az új dokt­rínának a jegyében Adrian Motiu, akkor még kolozsvári PUNR-szenátor próbálta beinteni a kórust: a Cronica Romana március 7-i számá­ban közhírré tette, hogy a Romániába áramló külföldi működő tőke 92 százaléka magyar eredetű. (A valóság­ban Magyarország a külföldi beruházók sorában még 1998-ban is a 13. helyen állt, 84,5 millió dollárral az ide­gen tőke 2,3 százalékát adta.) Hogy még egy ilyen infantilis túlzás sem tudta a remélt magyarellenes hisz­tériát kiváltani, annak külön története van. Ha visszalapozunk a korabeli sajtóba, rögtön megragadja figyelmünket egy egzotikus mozzanat: ugyanaznap, te­hát 1996. március 7-én, ami­kor Adrian Motiu március 15 ünnepének tiszteletére meghirdette próféciáját a m­agyar gazdasági veszély­ről, a román lapok lehozták a kolozsvári székhelyű Dacia Felix Bank közleményét is. E kordokumentum azért érdekes számunkra, mert kiderül belőle, hogy Adrian Motiu szenátor, egyben a bank egyik alapító főembere Ovidiu nevű fia számára 200 ezer márka, Ioana nevű leánygyermeke nevére pedig 100 millió lej hitelt vett fel, ami igaz hogy Sever Mure­­san (jelenleg svájci börtön­ben) ezermilliárdos nagyság­­rendű csalásaihoz viszonyít­va morzsának tűnik, mégis 1996-os árfolyamon számol­va, pénz volt. Az igazi csata azonban a közelgő magyar ünnep réme ellen 1996. március 11-én kezdődött. A Nemzeti Egy­ségpárt vezérkara, élen az akkor még elnök Gheorghe Funarral és Adrian Motiu szenátorral, találkozóra hív­ta Virgil Magureanut, a Román Hírszerző Szolgálat akkori igazgatóját (jelenleg a Román Nemzeti Párt el­nöke). Felfestették neki az ördögöt a falra, hogy a kü­szöbön álló március 15 a magyar irredentizmus napja lesz, több tízezer személy érkezik­­ zászlókkal!­­ Magyarországról, veszélyben Erdély, veszélyben a haza, mit tesz a SRI, hogy elejét vegye az összeomlásnak? Magureanu — dicséretére legyen mondva, vagy mert szakmai hiúságában sértve érezte magát — azt vá­laszolta a felhevült hősök­nek: hat év alatt bebizonyo­sodott, hogy a romániai magyar kisebbség ünnep­ségei semmilyen veszélyt nem jelentenek az ország szuverenitására. Hogy a román extrémiz­mus hosszú távra kidolgo­zott stratégiájával van dol­gunk, bizonyítja, hogy 1996. március 15-ének előéneklése pontosan ismétlődött az elkövetkező években is. A Nemzeti Egységpárt és a Nagy-Románia Párt 1998. március 14-ére időzített köz­leményei szerint a magyarok ünnepe a románság megalá­zása, Gheorghe Funar, Ko­lozsvár polgármestere pedig azzal riadóztatta a közvé­leményt, hogy az ünnepre „magyar invázió várható, amelynek célja Erdély kisza­kítása Románia szívéből.” A romantikus fogalmazás nem hagyta közömbösen Corneliu Vadim Tudort sem, olyannyira, hogy ismételten azonnali követelésekkel állt elő. Victor Ciorbea március 15-én utazzon Hargita és Kovászna megyébe, hogy a helyszínen lássa a magyar irredentizmus ügyködését, Emil Constantinescu pedig tiltson be minden ünnep­séget. Victor Ciorbea természete­sen nem tett eleget a felszó­lításnak, de Hargitába láto­gatott Adrian Nastase, a SZDRP első alelnöke, aki Csíkszeredai sajtóértekez­letén (RMSZ március 15.) elpanaszolta, mennyire ter­mészetellenesnek érzi az itteni magyarság széles körű megemlékezését az 1848-as forradalom 150. évfordulójá­ról, amit szerinte nem itt, hanem Budapesten kellene ünnepelni. Mindezen előzmények után eljutunk a mába, mikor a Vatra Romaneasca egye­sület azzal készül március 15-re, hogy figyelmezteti a nemzetet: Hargita és Ko­vászna megyét elárasztja a magyar tőke. Aki ismerős­nek érezvén a szöveget visszalapoz a Romániai Magyar Szó 1997. december 20-i számára, meglepetéssel fedezheti fel benne az MTI tudósítását. Mircea Cosea professzor akkor reformügyi miniszter szerint a romá­noknak nem a magyar befektetésektől kell félniük, hanem a román befektetések hiányáról; furcsa m­ódon ugyanakkor senki sem ag­gódik az ország északi me­gyéiben eszközölt moldvai, ukrajnai vagy délkeleti részén megjelenő török, arab beruházások miatt. Az pedig már fekete humornak is fel­fogható, hogy miután Corne­­liu Vadim Tudor pártjának hivatalos lapja, a Politica hétről hétre szintén a ma­gyar tőke rémével ijesztgette olvasóit, 1996. március 16- án, a magyar ünnep teljében ezt írta vezércikkében: „A törökök saját tartományuk­ká alakították országunkat, amely a korrupció és prosti­túció paradicsomává, kábí­tószer-csempészek vadász­­területévé vált.” Íme, 2000. március 15-én a nagy dilemma még mindig nem dőlt el: Budapest avagy Isztambul felől fenyeget a veszély? Meddig politika, honnan közigazgatás? (Folytatás az I. oldalról) valakik ellen szavaztak. Furcsa volt ez a szinte általános véle­mény, miszerint a tanácsosi ténykedés nem politikai tettsorozat. Hiszen végül is egy politikai formáció küldte a tanácsos urakat és hölgyeket az önkormányzati testületbe azért, hogy ott kimon­dottan a magyar népesség érdekeit képviseljék. Természetesen az is igaz, hogy az utóbbi időben a terítékre kerülő témák zöme pártsemleges, nemzetiségsemleges. De a választópolgárokat nemcsak az érdekli, hogy betömeti-e a helyi kormányzat a gödrö­ket; megoldja-e végre a civilizált szemételhordást; kezeli-e végre a közszállítási háborút; hanem az is, hogy lesznek-e magyar vonatkozású utcanevek (most kettővel kevesebb van, mint 1989 előtt!); megnyílik-e végre, valahára a Nagy Imre képtár; hozzájá­­rul-e a hivatal az RMDSZ-székház tatarozásához, ami sehogy sem akar elkezdődni (nemrég utalták ki a szövetség számára a lerobbant épületet, miután ki kellett költöznie a Táblabíróságnak visszajuttatott épületből, azóta nem megfelelő helyen működik), és a kimondottan nemzetiségi témák még nagyon hosszan sorol­hatók. A kezdeti kijelentés tehát, miszerint a tanácsosok egyálta­lán nem politizálnak, némiképp módosult, és a vita végére már volt olyan résztvevő, aki elismerte: ha a megyei tanácsülésen valamely határozattervezetnek nemzetiségi jellege volt, akkor a román kormánykoalíciót képviselő és ellenzéki tanácsosok a ma­gyarok háta mögött összekacsintottak, és nemzetiségellenes döntéseket hoztak. A találkozó utolsó félórája kellemes lehetett a tanácsos uraknak és hölgyeknek, hiszen végre ők mondhatták el kifogásaikat a sajtóval kapcsolatban: nem írunk eleget a tanácsosokról - név szerint, hogy hadd ismerje meg őket a lakosság; felületesen tájékozódunk, sokszor nem értjük, miről van szó. Alulírott bátorkodtam megkérdezni, hogy csaknem nyolc év alatt, mióta létezik városi és megyei tanács, az emberek keresték­­­ meg ügyes-bajos dolgaikkal városi, megyei képviselőiket? A vá­lasz az volt, hogy nagyon sokan fordulnak hozzájuk, csakhogy nem lehet tudni, hol és mikor kerül sor e találkozókra. Az is kide­rült, hogy habár a helyhatósági törvény arra kötelezi többek között e választott személyeket, hogy időnként nyílt lakossági fórumot szervezzenek, erre Marosvásárhelyen egyszer sem került sor, pedig immár csaknem nyolc éve létezik tanácsosi testület. Hogy a Maros megyei és marosvásárhelyi tanácsban éppen azok az emberek vannak-e benne, akik a legodavalóbbak, igen nehéz lenne megmondani. De egy biztos: ők legalább némiképp már gyakorlatot szereztek e nem könnyű munkában. Jó lenne, ha továbbra is betöltenék e tisztségeket, bár mindegyikük a maga nemében igencsak elfoglalt, megbecsült szakember azon a területen, ahol főállásban dolgozik. Legtöbbjük akkor is e testületek tagja volt, amikor állandó robbanásveszély jellemezte a városi és megyei gyűléseket. A kilencvenes évek elejéhez képest mostanában már kész szanatórium minden plenáris értekezlet. Készülődés a választási küzdelemre Az RMDSZ Országos Kampánystábja (Takács Csaba ügyvezető elnök, a kam­pánystáb elnöke, Demeter János kormány­­főtitkár-helyettes, az Országos Önkormány­zati Tanács elnöke és Nagy Zsolt, a területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnök) március 10-én tartotta soros ülését Kolozs­váron. A tanácskozást sajtóértekezlet kö­vette, melyen részt vett Markó Béla szövet­ségi elnök. Takács Csaba felvezető beszédében el­mondta: az RMDSZ számára a 2000-es év legfontosabb feladata a helyhatósági válasz­tások eredményes megszervezése. A válasz­tások eredményessége révén az önkormány­zatok a romániai magyar közösség szülő­földjén való megmaradásának és megerősö­désének legfontosabb intézményeivé válhatnak. A kampánystáb áttekintette a kampány stratégiájának kidolgozásával, a kampány kivitelezési módjának elkészítésével, vala­mint az RMDSZ kormányprogramjának kidolgozásával megbízott munkacsoportok jelentéseit. Az Országos Kampánystáb napirendjén szerepelt a területi szervezetekben folyamat­ban levő helyi és megyei önkormányzati képviselők tevékenységének közgyűléseken és lakossági fórumokon történő kiértékelése. A beérkezett adatok alapján megállapítást nyert, hogy a jelöltek rangsorolásánál a helyi közösségek véleménynyilvánítása meghatá­rozó szerepet játszik. A kiértékelés és a jelölési eljárás egyedüli, páratlan a jelenlegi romániai politikai életben. Az ügyvezető elnök elmondta, hogy az Országos Kampány­stáb szorgalmazza a választások megszervezését és lebonyolítását szabályozó törvények véglegesítését és elfogadását, ezt követően a helyhatósági választások időpontjának kitűzését. Arra is figyelmeztetett, hogy a kormánykoalícióbeli konfliktus további elhúzódása veszélyezteti a koalíció által kijelölt választási időpontok betartását. Az eljövendő feladatok közt jelölte meg a választási szövetségek létrehozását külön­böző településeken olyan pártokkal, melyek programja egybeesik az RMDSZ-ével. Arra is figyelmeztetett, hogy ezeket a szövetsé­geket nagyon pontos feltételek rögzítése mellett kell tető alá hozni. Ez akkor válik ak­tuálissá, ha megjelenik az új választási törvény.. Markó Béla elmondta, hogy a jelenlegi koalíciós válságot, amely nem az, első a koalíció életében, tulajdonképpen egy banális eset váltotta ki, és indokolatlan, hogy egy lemondott hadügyminiszteri eset ekkora port verjen fel. Véleménye szerint szubjektív okok játszanak közbe. Hiányzik az együtt­működési hajlam a koalíció keretében. Ellenben egyetért a PD-vel abban, hogy jogában áll új tárcavezetőt jelölnie a nem­zetvédelmi minisztérium élére. A demok­raták kormányból való kilépési szándékát helytelennek tartja. A szövetségi elnök fon­tosnak tartja a koalíció megőrzését. A koalí­ciónak meg kellene oldania a jogszabályok véglegesítését, mint az ingatlantörvényt, a helyi közigazgatási törvényt és az égetően sürgős választási törvényt, amely kihatással lehet a választásokra, nemcsak a júniusra tervezett helyhatósági választásokra, hanem az őszre kitűzött általános választásokra is. Az RMDSZ-t ez a válság közvetlenül nem­ érintette, de jogilag mégis sértve érzik maguk. Ezért nem lehetnek puszta szemlélői az eseményeknek, melyek nem csak a koalíciós pártok választóit bátortalanítják el, de az RMDSZ-választókat is bizonytalanság­ban tartják. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy az RMDSZ igyekezett együttműködési megállapodást kötni, melyre nagy szükség lett volna a koalíció működésében, de bár­mennyire is igyekeztek, ezt nem sikerült kalap alá hozni az elmúlt három évben. Holott mindegyik koalíciós párt igényelt egy ilyen szerződést, csak éppen nem jött össze.(!) A koalíció egy intézmény, melynek meghatározott módon kellene működnie, szüksége lett volna egy szervezeti sza­bályzatra. A jelenlegi koalíciót egy kilenc és fél oldalas egyezség köti össze. - A választások alkalmával az RMDSZ hogyan használja ki azt a politikai és erkölcsi előnyt, amelyet azzal szerzett, hogy egyike volt azon keveseknek, aki a legmessze­­menően figyelembe vette választói elvárását? - kérdésre Markó Béla a következőket válaszolta: - A legújabb közvélemény-kutatások is azt mutatják, hogy az RMDSZ támogatott­sága megmaradt. A romániai magyarság túlnyomó többsége továbbra is mellettünk áll. Ez - én szeretném elhinni - egyrészt annak köszönhető, hogy következetesen képviseltük a magyar közösség sajátos igényeit, de ugyanakkor, merem remélni, annak is, hogy bár ez a koalíció nem terem­tett jobb szociális és gazdasági helyzetet az országban, egy jó gazdasági és szociális programot képviseltünk ezen a koalíción belül. Nekünk nagyon fontos, hogy a válasz­tásokon is meg­legyen a támogatottságunk. Az önkormányzati választásokon, és ez na­gyon fontos, nemcsak a parlamenti válasz­tásokon. Ahhoz, hogy a romániai politikai és társadalmi életben, valóban következetesen érvényesítsük szándékainkat, ehhez partne­rekre is szükség­ van. Továbra is azt kérem, hogy jelenlegi partnereink nyerjék vissza szolidaritási képességüket, és az elkövetkező hónapokban dolgozzanak azon, hogy a választásokat ez a koalíció nyerje meg. Arra a kérdésre, hogy a júniusi vagy az őszi választásokat tartja fontosabbnak, Markó Béla a következőket válaszolta: - Én nem állítanék fel fontossági sorrendet a parlamenti választások és az önkormány­zati választások között. Tagadhatatlan, hogy az ország politikai élete, az elkövetkező útja szempontjából a parlamenti választások meghatározóknak tűnnek. Számunkra lega­lább ennyire fontos, hogy mi lesz az önkor­mányzati választások eredménye? Ahol lehetőség van rá, az RMDSZ-nek meg kell nyernie a polgármesteri választásokat, és minél több tanácsost kell bejuttatnia a me­gyei, a városi, a­­községi tanácsokba. Más­részt, minél megfelelőbb embereket kell kiválasztani, akik eleget is tudnak tenni a kihívásoknak. Arról is kell beszélni, az elkövetkező négy évben megtörténhet, hogy az RMDSZ ellenzékben lesz. Ezt én nem kívánom, de amint a közvélemény-kutatások mutatják, nem biztos, hogy lesznek meg­felelő szövetségeseink arra, hogy ismét kormánykoalícióban lehessünk. Ha ez bekövetkezik, akkor még fontosabb lesz, hogy milyen erőnk és hatalmunk van a helyi önkormányzatokban. Nem beszélve arról, hogy ha lassan is, de ezeknek az önkormány­zatoknak a hatásköre bővül. Megfigyelhettük már az elmúlt egy-két évben, hogy az euró­pai uniós programok, pályázati lehetőségek, támogatási lehetőségek egyre inkább, köz­vetlenül az önkormányzatok felé irányulnak, közvetlenül a kis régiók fele, és ilyen szem­pontból a következő négy esztendő döntő lehet. CSOMAFÁY FERENC 2000. március 15.

Next