Romániai Magyar Szó, 2000. március (12. évfolyam, 3344-3374. szám)
2000-03-15 / 3358. szám
honi valóság , honi valóság Kinek veszély ez éz ünnep ? (Folytatás az 1. oldalról) elfoglalni Erdélyt. A riadónak meg is volt a foganatja, készült az ellentüntetés, csak az RMDSZ helyi vezetősége józan helyzetfelmérésének köszönhető, hogy nem került sor az ellentábortól hőn óhajtott, nyílt összetűzés. Pedig a forgatókönyv jól elő volt készítve. Pécsi Ferenc képviselő, a helyi RMDSZ alapító tagja a minapi beszélgetésünk során megemlítette, hogy a készülő magyar-román konfliktus hírére Bukarestből kiküldött tiszt március 15 után Szatmárról egyenesen Marosvásárhelyre utazott. Ezzel függ össze a Magyarország című hetilap 1990. március 30-i számában megjelent információ: a március 15-i erdélyi ünnepségeket román kormány állítása szerint „kívülről bátorították”. Ezzel függ össze a szatmári RMDSZ tíz évének történetét bemutató, 1999 végén megjelent monográfiának a következő állítása: a helyi román napilapok 1990 márciusa elején pontosan közölték az RMDSZ ünnepköszöntő rendezvényeinek helyét és időpontját, hogy a rendzavarok idejében tudjanak ellenlépéseket szervezni. Ez a fajta precíz tájékoztatás ugyanígy történt Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Aradon, ami azt bizonyítja, hogy központilag, szakszerűen irányított taktika volt. Ha visszapillantunk az évtized első felének márciusi ünnepségeire, azt látjuk, hogy az akkori román hatalom sajtójában 1995-ig bezárólag évről évre refrénszerűen ismétlődött a figyelmeztetés: az évfordulós megemlékezések igazi célja előkészíteni Erdély elcsatolását. Ezt az „érvet” mintegy tézisbe foglalta a Vatra 1995. június 1-jei nyilatkozata: az ünnepek „az RMDSZ hungarista, szecesszionista, irredenta politikájának megnyilvánulásai.” A riadókészültség közepette, a román nemzeti katasztrófa elkerülése végett a Vatra Romaneasca hét pontba foglalta azonnali követeléseit, ezek között szerepel az RMDSZ betiltása, a „románellenes ünnepségeken” (március 15) részt vett RMDSZ-képviselők és -szenátorok törvény elé állítása, a „polgárháború kirobbantását célzó magyar akciók” (március 15 ünneplése) leleplezése a médiában stb. Hogy a kiáltvány mennyi eredménnyel járt, bizonyítja: a Nagy-Románia Párt 1998. szeptember 13-i nyilatkozata az alsócsernátoni fórum kapcsán szinte pontról pontra ismétli meg ugyanezeket a halaszthatatlan követeléseket, megtetézve azzal, hogy Tőkés Lászlót, a rendezvény vendégét azonnal ki kell utasítani az országból. Úgy látszik, öt évnek kellett eltelnie, hogy az extrémizmus rádöbbenjen: az ország területi integritását védelmezni, mikor senki sem fenyegeti, már komikus árnyékbokszolásnak hat, ugyanis ettől kezdve újabb öt évig a magyarországi tőke romániai honfoglalása lesz a március 15-i pánikkeltő lemez. Már a következő évben, 1996-ban, ennek az új doktrínának a jegyében Adrian Motiu, akkor még kolozsvári PUNR-szenátor próbálta beinteni a kórust: a Cronica Romana március 7-i számában közhírré tette, hogy a Romániába áramló külföldi működő tőke 92 százaléka magyar eredetű. (A valóságban Magyarország a külföldi beruházók sorában még 1998-ban is a 13. helyen állt, 84,5 millió dollárral az idegen tőke 2,3 százalékát adta.) Hogy még egy ilyen infantilis túlzás sem tudta a remélt magyarellenes hisztériát kiváltani, annak külön története van. Ha visszalapozunk a korabeli sajtóba, rögtön megragadja figyelmünket egy egzotikus mozzanat: ugyanaznap, tehát 1996. március 7-én, amikor Adrian Motiu március 15 ünnepének tiszteletére meghirdette próféciáját a magyar gazdasági veszélyről, a román lapok lehozták a kolozsvári székhelyű Dacia Felix Bank közleményét is. E kordokumentum azért érdekes számunkra, mert kiderül belőle, hogy Adrian Motiu szenátor, egyben a bank egyik alapító főembere Ovidiu nevű fia számára 200 ezer márka, Ioana nevű leánygyermeke nevére pedig 100 millió lej hitelt vett fel, ami igaz hogy Sever Muresan (jelenleg svájci börtönben) ezermilliárdos nagyságrendű csalásaihoz viszonyítva morzsának tűnik, mégis 1996-os árfolyamon számolva, pénz volt. Az igazi csata azonban a közelgő magyar ünnep réme ellen 1996. március 11-én kezdődött. A Nemzeti Egységpárt vezérkara, élen az akkor még elnök Gheorghe Funarral és Adrian Motiu szenátorral, találkozóra hívta Virgil Magureanut, a Román Hírszerző Szolgálat akkori igazgatóját (jelenleg a Román Nemzeti Párt elnöke). Felfestették neki az ördögöt a falra, hogy a küszöbön álló március 15 a magyar irredentizmus napja lesz, több tízezer személy érkezik zászlókkal! Magyarországról, veszélyben Erdély, veszélyben a haza, mit tesz a SRI, hogy elejét vegye az összeomlásnak? Magureanu — dicséretére legyen mondva, vagy mert szakmai hiúságában sértve érezte magát — azt válaszolta a felhevült hősöknek: hat év alatt bebizonyosodott, hogy a romániai magyar kisebbség ünnepségei semmilyen veszélyt nem jelentenek az ország szuverenitására. Hogy a román extrémizmus hosszú távra kidolgozott stratégiájával van dolgunk, bizonyítja, hogy 1996. március 15-ének előéneklése pontosan ismétlődött az elkövetkező években is. A Nemzeti Egységpárt és a Nagy-Románia Párt 1998. március 14-ére időzített közleményei szerint a magyarok ünnepe a románság megalázása, Gheorghe Funar, Kolozsvár polgármestere pedig azzal riadóztatta a közvéleményt, hogy az ünnepre „magyar invázió várható, amelynek célja Erdély kiszakítása Románia szívéből.” A romantikus fogalmazás nem hagyta közömbösen Corneliu Vadim Tudort sem, olyannyira, hogy ismételten azonnali követelésekkel állt elő. Victor Ciorbea március 15-én utazzon Hargita és Kovászna megyébe, hogy a helyszínen lássa a magyar irredentizmus ügyködését, Emil Constantinescu pedig tiltson be minden ünnepséget. Victor Ciorbea természetesen nem tett eleget a felszólításnak, de Hargitába látogatott Adrian Nastase, a SZDRP első alelnöke, aki Csíkszeredai sajtóértekezletén (RMSZ március 15.) elpanaszolta, mennyire természetellenesnek érzi az itteni magyarság széles körű megemlékezését az 1848-as forradalom 150. évfordulójáról, amit szerinte nem itt, hanem Budapesten kellene ünnepelni. Mindezen előzmények után eljutunk a mába, mikor a Vatra Romaneasca egyesület azzal készül március 15-re, hogy figyelmezteti a nemzetet: Hargita és Kovászna megyét elárasztja a magyar tőke. Aki ismerősnek érezvén a szöveget visszalapoz a Romániai Magyar Szó 1997. december 20-i számára, meglepetéssel fedezheti fel benne az MTI tudósítását. Mircea Cosea professzor akkor reformügyi miniszter szerint a románoknak nem a magyar befektetésektől kell félniük, hanem a román befektetések hiányáról; furcsa módon ugyanakkor senki sem aggódik az ország északi megyéiben eszközölt moldvai, ukrajnai vagy délkeleti részén megjelenő török, arab beruházások miatt. Az pedig már fekete humornak is felfogható, hogy miután Corneliu Vadim Tudor pártjának hivatalos lapja, a Politica hétről hétre szintén a magyar tőke rémével ijesztgette olvasóit, 1996. március 16- án, a magyar ünnep teljében ezt írta vezércikkében: „A törökök saját tartományukká alakították országunkat, amely a korrupció és prostitúció paradicsomává, kábítószer-csempészek vadászterületévé vált.” Íme, 2000. március 15-én a nagy dilemma még mindig nem dőlt el: Budapest avagy Isztambul felől fenyeget a veszély? Meddig politika, honnan közigazgatás? (Folytatás az I. oldalról) valakik ellen szavaztak. Furcsa volt ez a szinte általános vélemény, miszerint a tanácsosi ténykedés nem politikai tettsorozat. Hiszen végül is egy politikai formáció küldte a tanácsos urakat és hölgyeket az önkormányzati testületbe azért, hogy ott kimondottan a magyar népesség érdekeit képviseljék. Természetesen az is igaz, hogy az utóbbi időben a terítékre kerülő témák zöme pártsemleges, nemzetiségsemleges. De a választópolgárokat nemcsak az érdekli, hogy betömeti-e a helyi kormányzat a gödröket; megoldja-e végre a civilizált szemételhordást; kezeli-e végre a közszállítási háborút; hanem az is, hogy lesznek-e magyar vonatkozású utcanevek (most kettővel kevesebb van, mint 1989 előtt!); megnyílik-e végre, valahára a Nagy Imre képtár; hozzájárul-e a hivatal az RMDSZ-székház tatarozásához, ami sehogy sem akar elkezdődni (nemrég utalták ki a szövetség számára a lerobbant épületet, miután ki kellett költöznie a Táblabíróságnak visszajuttatott épületből, azóta nem megfelelő helyen működik), és a kimondottan nemzetiségi témák még nagyon hosszan sorolhatók. A kezdeti kijelentés tehát, miszerint a tanácsosok egyáltalán nem politizálnak, némiképp módosult, és a vita végére már volt olyan résztvevő, aki elismerte: ha a megyei tanácsülésen valamely határozattervezetnek nemzetiségi jellege volt, akkor a román kormánykoalíciót képviselő és ellenzéki tanácsosok a magyarok háta mögött összekacsintottak, és nemzetiségellenes döntéseket hoztak. A találkozó utolsó félórája kellemes lehetett a tanácsos uraknak és hölgyeknek, hiszen végre ők mondhatták el kifogásaikat a sajtóval kapcsolatban: nem írunk eleget a tanácsosokról - név szerint, hogy hadd ismerje meg őket a lakosság; felületesen tájékozódunk, sokszor nem értjük, miről van szó. Alulírott bátorkodtam megkérdezni, hogy csaknem nyolc év alatt, mióta létezik városi és megyei tanács, az emberek keresték meg ügyes-bajos dolgaikkal városi, megyei képviselőiket? A válasz az volt, hogy nagyon sokan fordulnak hozzájuk, csakhogy nem lehet tudni, hol és mikor kerül sor e találkozókra. Az is kiderült, hogy habár a helyhatósági törvény arra kötelezi többek között e választott személyeket, hogy időnként nyílt lakossági fórumot szervezzenek, erre Marosvásárhelyen egyszer sem került sor, pedig immár csaknem nyolc éve létezik tanácsosi testület. Hogy a Maros megyei és marosvásárhelyi tanácsban éppen azok az emberek vannak-e benne, akik a legodavalóbbak, igen nehéz lenne megmondani. De egy biztos: ők legalább némiképp már gyakorlatot szereztek e nem könnyű munkában. Jó lenne, ha továbbra is betöltenék e tisztségeket, bár mindegyikük a maga nemében igencsak elfoglalt, megbecsült szakember azon a területen, ahol főállásban dolgozik. Legtöbbjük akkor is e testületek tagja volt, amikor állandó robbanásveszély jellemezte a városi és megyei gyűléseket. A kilencvenes évek elejéhez képest mostanában már kész szanatórium minden plenáris értekezlet. Készülődés a választási küzdelemre Az RMDSZ Országos Kampánystábja (Takács Csaba ügyvezető elnök, a kampánystáb elnöke, Demeter János kormányfőtitkár-helyettes, az Országos Önkormányzati Tanács elnöke és Nagy Zsolt, a területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnök) március 10-én tartotta soros ülését Kolozsváron. A tanácskozást sajtóértekezlet követte, melyen részt vett Markó Béla szövetségi elnök. Takács Csaba felvezető beszédében elmondta: az RMDSZ számára a 2000-es év legfontosabb feladata a helyhatósági választások eredményes megszervezése. A választások eredményessége révén az önkormányzatok a romániai magyar közösség szülőföldjén való megmaradásának és megerősödésének legfontosabb intézményeivé válhatnak. A kampánystáb áttekintette a kampány stratégiájának kidolgozásával, a kampány kivitelezési módjának elkészítésével, valamint az RMDSZ kormányprogramjának kidolgozásával megbízott munkacsoportok jelentéseit. Az Országos Kampánystáb napirendjén szerepelt a területi szervezetekben folyamatban levő helyi és megyei önkormányzati képviselők tevékenységének közgyűléseken és lakossági fórumokon történő kiértékelése. A beérkezett adatok alapján megállapítást nyert, hogy a jelöltek rangsorolásánál a helyi közösségek véleménynyilvánítása meghatározó szerepet játszik. A kiértékelés és a jelölési eljárás egyedüli, páratlan a jelenlegi romániai politikai életben. Az ügyvezető elnök elmondta, hogy az Országos Kampánystáb szorgalmazza a választások megszervezését és lebonyolítását szabályozó törvények véglegesítését és elfogadását, ezt követően a helyhatósági választások időpontjának kitűzését. Arra is figyelmeztetett, hogy a kormánykoalícióbeli konfliktus további elhúzódása veszélyezteti a koalíció által kijelölt választási időpontok betartását. Az eljövendő feladatok közt jelölte meg a választási szövetségek létrehozását különböző településeken olyan pártokkal, melyek programja egybeesik az RMDSZ-ével. Arra is figyelmeztetett, hogy ezeket a szövetségeket nagyon pontos feltételek rögzítése mellett kell tető alá hozni. Ez akkor válik aktuálissá, ha megjelenik az új választási törvény.. Markó Béla elmondta, hogy a jelenlegi koalíciós válságot, amely nem az, első a koalíció életében, tulajdonképpen egy banális eset váltotta ki, és indokolatlan, hogy egy lemondott hadügyminiszteri eset ekkora port verjen fel. Véleménye szerint szubjektív okok játszanak közbe. Hiányzik az együttműködési hajlam a koalíció keretében. Ellenben egyetért a PD-vel abban, hogy jogában áll új tárcavezetőt jelölnie a nemzetvédelmi minisztérium élére. A demokraták kormányból való kilépési szándékát helytelennek tartja. A szövetségi elnök fontosnak tartja a koalíció megőrzését. A koalíciónak meg kellene oldania a jogszabályok véglegesítését, mint az ingatlantörvényt, a helyi közigazgatási törvényt és az égetően sürgős választási törvényt, amely kihatással lehet a választásokra, nemcsak a júniusra tervezett helyhatósági választásokra, hanem az őszre kitűzött általános választásokra is. Az RMDSZ-t ez a válság közvetlenül nem érintette, de jogilag mégis sértve érzik maguk. Ezért nem lehetnek puszta szemlélői az eseményeknek, melyek nem csak a koalíciós pártok választóit bátortalanítják el, de az RMDSZ-választókat is bizonytalanságban tartják. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy az RMDSZ igyekezett együttműködési megállapodást kötni, melyre nagy szükség lett volna a koalíció működésében, de bármennyire is igyekeztek, ezt nem sikerült kalap alá hozni az elmúlt három évben. Holott mindegyik koalíciós párt igényelt egy ilyen szerződést, csak éppen nem jött össze.(!) A koalíció egy intézmény, melynek meghatározott módon kellene működnie, szüksége lett volna egy szervezeti szabályzatra. A jelenlegi koalíciót egy kilenc és fél oldalas egyezség köti össze. - A választások alkalmával az RMDSZ hogyan használja ki azt a politikai és erkölcsi előnyt, amelyet azzal szerzett, hogy egyike volt azon keveseknek, aki a legmesszemenően figyelembe vette választói elvárását? - kérdésre Markó Béla a következőket válaszolta: - A legújabb közvélemény-kutatások is azt mutatják, hogy az RMDSZ támogatottsága megmaradt. A romániai magyarság túlnyomó többsége továbbra is mellettünk áll. Ez - én szeretném elhinni - egyrészt annak köszönhető, hogy következetesen képviseltük a magyar közösség sajátos igényeit, de ugyanakkor, merem remélni, annak is, hogy bár ez a koalíció nem teremtett jobb szociális és gazdasági helyzetet az országban, egy jó gazdasági és szociális programot képviseltünk ezen a koalíción belül. Nekünk nagyon fontos, hogy a választásokon is meglegyen a támogatottságunk. Az önkormányzati választásokon, és ez nagyon fontos, nemcsak a parlamenti választásokon. Ahhoz, hogy a romániai politikai és társadalmi életben, valóban következetesen érvényesítsük szándékainkat, ehhez partnerekre is szükség van. Továbra is azt kérem, hogy jelenlegi partnereink nyerjék vissza szolidaritási képességüket, és az elkövetkező hónapokban dolgozzanak azon, hogy a választásokat ez a koalíció nyerje meg. Arra a kérdésre, hogy a júniusi vagy az őszi választásokat tartja fontosabbnak, Markó Béla a következőket válaszolta: - Én nem állítanék fel fontossági sorrendet a parlamenti választások és az önkormányzati választások között. Tagadhatatlan, hogy az ország politikai élete, az elkövetkező útja szempontjából a parlamenti választások meghatározóknak tűnnek. Számunkra legalább ennyire fontos, hogy mi lesz az önkormányzati választások eredménye? Ahol lehetőség van rá, az RMDSZ-nek meg kell nyernie a polgármesteri választásokat, és minél több tanácsost kell bejuttatnia a megyei, a városi, aközségi tanácsokba. Másrészt, minél megfelelőbb embereket kell kiválasztani, akik eleget is tudnak tenni a kihívásoknak. Arról is kell beszélni, az elkövetkező négy évben megtörténhet, hogy az RMDSZ ellenzékben lesz. Ezt én nem kívánom, de amint a közvélemény-kutatások mutatják, nem biztos, hogy lesznek megfelelő szövetségeseink arra, hogy ismét kormánykoalícióban lehessünk. Ha ez bekövetkezik, akkor még fontosabb lesz, hogy milyen erőnk és hatalmunk van a helyi önkormányzatokban. Nem beszélve arról, hogy ha lassan is, de ezeknek az önkormányzatoknak a hatásköre bővül. Megfigyelhettük már az elmúlt egy-két évben, hogy az európai uniós programok, pályázati lehetőségek, támogatási lehetőségek egyre inkább, közvetlenül az önkormányzatok felé irányulnak, közvetlenül a kis régiók fele, és ilyen szempontból a következő négy esztendő döntő lehet. CSOMAFÁY FERENC 2000. március 15.