Romániai Magyar Szó, 2002. február (14. évfolyam, 4024-4051. szám)
2002-02-26 / 4049. szám
2002. február 26. honi valóság , honi valóság A Cenk árnyéka Brassóban kevés az olyan üzlet, ahol magyar könyvet lehetne vásárolni. Pár éve még más volt a helyzet több boltban is, de ma már a brassói olvasónak „a piac” mindössze két helyet jelent. A terebélyesedő funkcionális analfabetizmusnak azonban nem csak a kínálathiány az oka, hanem az anyagiak is. Mi mással magyarázni azt, hogy az antikváriumból naponta kétszer annyi könyvet vásárol a magyar olvasó, mint az új kiadású műveket forgalmazó boltból? Néhány éve a Corvina-könyvespincében nem volt hiány a szakkönyvekből, diákoknak szánt sorozatokból (pl. Matúra-sorozat), SH-Atlasz szerű kézikönyvekből, ám manapság az ilyen (és nemcsak ilyen) címek hiányoznak a polcokról. Legközelebb a Brassótól negyven kilométerre levő Sepsiszentgyörgyön próbálhatunk szerencsét. Igényesebb alternatíva lehet a hasznos időtöltésre a néhanapján Brassó közönségét megszánó, s vendégszereplésre eljövő társulatok bemutatta produkciók, a város egyedüli közművelődési egyesülete által szervezett rendezvények vagy a megyei érdekvédelmi szervezet által rendezett kosaras bálok, ha ez utóbbit szabad itt említeni. A Brassói Lapok, a Karpaten Rundschau, Gazeta de Transilvania lapok szerkesztőségeivel egy épületben lévő Pallas-Akadémia brassói könyvesboltjának alkalmazottját, Marosi Piroskát kérdeztük: -Van-e kereslet az új kiadású magyar könyvek iránt a Cenk alatti városban? - Nagyon kevés könyvet vásárolnak az emberek, hetente tízet sikerül eladni. Legutóbb is mindössze egymillió lejre árultam. Leginkább a gyerekirodalom és a szótárak iránt van kereslet. A szépirodalom senkit sem érdekel. Ritkán adunk el egy-egy Wass Albertkönyvet. - Milyen a kínálat? - A felhozatal sem mondható kielégítőnek. Ide kevesebb könyvet juttatnak el, mint Sepsiszentgyörgyre vagy Marosvásárhelyre. Mintegy 200 címünk van jelenleg. Új könyveket három-négy hónaponként kapunk. - Érdemes-e könyvet árulni Brassóban? - Az üzlet veszteséges. A Corvina könyvespince is emiatt bukott be néhány évvel ezelőtt. Ezt a kis szobát havi kétmillió lejért béreljük, az én fizetésem pedig másfél millió, mindezek mellett még a helyi magyar lapban, a Brassói Lapokban megjelenő reklámot is fizetjük... A Csíkszeredai Pallas-Akadémia könyvkiadó mégis érdemesnek látja fenntartani ezt a kis üzletet... A brassói Drámai Színházzal szemközti Simpozion antikvárium alkalmazottja, Rácz Éva így vélekedik: - A múlt év végére a magyar könyvek mind elfogytak a polcokról. Szerencsére a 2002. évet is nagyon jól kezdtük, rengetegen hoztak könyveket eladni és sokan vásároltak magyar könyvet. Sok turista jön Magyarországról ide könyvet vásárolni. Különösen a ritkább kiadású, régi könyvek iránt érdeklődnek. Naponta körülbelül tizenöt-húsz magyar nyelvű könyvet adunk el. Mondhatom, hogy a magyar könyvvásárlók a legigényesebbek, sem a román, sem a német kuncsaft nem válogatja úgy meg a könyvet, mint a magyar. Csak a jó minőségű könyveket vásárolják, leginkább a magyarországi kiadásúakat, a Kriterion által kiadottak nem igen kelnek el. Könyvbarátok, -gyújtók számára ínyencségnek számíthat a tízkötetes Tolnai Világtörténelmünk 5 200 000 lejért, már elég régóta áll a polcon, bizonyára a vevők sokallják az árat, de az eladó nem hajlandó ennél kisebb árért megválni tőle. Van egy, az 1900-as évek elején kiadott színes képekkel illusztrált Bibliánk (1 300 000 lejért), a néhány éve megjelent Révai lexikon sorozatból kötetek (darabja 260 000 lejért), Új Magyar Lexikon is van, persze szép útleírások is megtalálhatók még polcainkon a harmincas évekből, szakkönyvek, ponyvaregények, folyóiratok... TÓÁSÓ ÁRON ZOLTÁN „Rólunk nagyon keveset tudnak” Nagy Zoltán, a gyergyószentmiklósi Ifitéka helyettes vezetője a közelmúltban tért haza Spanyolországból, ahova az Eurod'--------------—1 “—1—'-~-L Catalonia egy hirdette mer jutott Katire mely fakorláton Tanács, nek célja, hogy fiatalok szakmai orlaton vegyenek részt külföldön, kérdeztük Nagy Zoltánt, milyen szakmai tapasztalatokat szerzett a kint töltött időszakban? - Négy hónapig voltam Barcelonában, az első nőnapban intenzív nyelvkurzuson vettem részt, majd három hónapot dolgoztam. Eredetileg mint Ifitékában dolgozó hasonló, szociális munkakörben szerettem volna elhelyezkedni, de a gazdasági szférába kerültem, a Mail Baxes spania nemzetközi céghez, melynek 4500 kirendeltsége van szerte a világon és 70 Spanyolországban. A cég postai és irodai szolgáltatásokkal, irodai felszerelések forgalmazásával foglalkozik. Én a spanyolországi központ operációs részlegén dolgoztam, ahonnan valamennyi spanyolrendeltséget irányítanak. Adatfeldolgozással, adatbázis-kiépítéssel foglalkoztunk, képzéseket, konferenciákat szerveztünk, bemutatóanyagokat készítettünk. Én lényegében segítettem nekik, mert a spanyol nyelvtudásom nem volt elég ahhoz, hogy telefonon kapcsolatot tudjak tartani. A szervezés terén szereztem tapasztalatokat, a számítógépen is tanultam bizonyos dolgokat, és átláthattam, hogyan működik egy ilyen hatalmas cég. És jobban megtanultam bánni az emberekkel. - Mennyire sikerült egy hónap alatt úgy elsajátítani a nyelvet, hogy szabadon beszélgess, barátokat szerezz? - Amikor kimentünk, szinte senki sem ég közös programja kég a Hargita Megyei alja, hogy fiatalok , beszélt spanyolul. 11 fős csoportunkban voltak franciák, belgák, németek, olaszok, Romániából még Marosvásárhelyről volt egy lány. Napi hat órát tartott az intenzív nyelvkurzus, délután volt szabad időnk sétálni, kirándulni. Az elején csak azt mondtuk spanyolul, amit tudtunk, egy hónap múlva már kezdtük azt is mondani, amit mondani akartunk. Egy olyan épületben voltunk elszállásolva, ahol csak külföldi egyetemisták voltak a világ minden részéről, Kazahsztántól Mexikóig volt minden nemzetiségű. Érdekes, hogy bár mindenki más nyelvet beszélt, erőltetve spanyolul kommunikáltunk egymással, s ugyanakkor mindenki ismerkedett a másik nyelvével is, néhány szót magyarul is megtanultak. A nyelvi, korlátok ellenére barátságok szövődtek. Én francia barátokra találtam, akik a téli ünnepekre hazautaztak Franciaországba, és meghívtak magukhoz. Náluk töltöttem a karácsonyt és a szilvesztert. - Mennyire sikerült betekintést nyerni a spanyolországi életvitelbe? - Egy mediterrán országban egészen más a hangulat, meleg van, pálmafák, az emberek sokkal nyugodtabbak, nem ismerik a stresszt. Nagyon kedves, nyitott emberek, ha az úton megállítasz egy járókelőt, hogy valamit kérdezz tőle, új, elkezd neked magyarázni, hogy alig tudsz a klkkpepp megszabadulni. Az emberekne van résen ,s idejük, a munkaprogramjuk is laza: reggel 9-től kettőig dolgoznak, 2 és 4 között 18.Mi egy interkulturális épületben laktunk, betekintést nyerhettünk egymás kultúrájába, de jobb szerettem volna egy spanyol családnál lakni, mert úgy jobban ebédszünet, majd négytől dolgoznak 6-7.............................alt .................... ■érhette ,eretten spanyol családnál lakni, mert úgy tól megismerhettem volna az életüket. De így is sok dolgot megismertem, a programvezetőnk sok helyre elvitt, hogy fogalmat alkossunk arról, milyen az ország. Minden egész más, mint itt, még az ablakzárak is fordítva nyílnak. Ami számomra furcsa, idegen volt, az a spanyol konyha, az ottani ízek. A kis tengeri állatkákat nem tudtam megenni. Rólunk nagyon keveset tudnak. El kellett nekik magyaráznom, miért nem mindegy az, hogy valaki magyar vagy román. Csodálkoztak, hogy milyen nagyszámú kisebbség él Romániában, és ők nem tudnak róla semmit. Sajnos, a Romániáról kialakult képük nem a legjobb. Barcelonában naponta lehet találkozni román kéregetőkkel, koldusokkal, akik romániai menekülteknek adják ki magukat. Valószínűleg a munka elől meneültek el. Egy francia lány óvatosan meg is kérdezte, hogy voltaképpen milyenek a románok, mert nekik az a benyomásuk, hogy Romániában mindenki olyan, mint a kéregetők. Föl kellett világosítanom, hogy ez nincs így. - Bikaviadalt láttál-e? - Nem, mert holtszezonban voltam kint, a bikaviadalok október 1-jétől május 1-jéig szünetelnek, de valószínűleg meg sem engedhettem volna magamnak, mert nagyon drága. - Hogyan oldották meg az út finanszírozását. - Az utazási és vízumköltségeket nekem kellett állnom, kint kaptunk lakást hárman-négyen együtt, amelyért nem kellett fizetni, és kaptunk ösztöndíjat, amelyből meg kellett oldanunk az étkezést. Gyakran főztünk, én magyar ételeket, a francia fiúk, akikkel együtt laktam, franciákat, és közösen is találtunk ételeket, hétvégén pedig az épületen belül egy-egy lakásban húszan-harmincan összegyűltünk és ettük egymás kajáját. - Mi volt száz tanulsága? - Örvendek, hogy megtapasztalhattam: az ottani fiatalok is ugyanolyanok, mint mi, ugyanúgy gondolkodnak, ugyanazok a képességeik, csak a lehetőségeik mások. Amit nagyon fájlalok, az az, hogy nem mehet ki mindenki látni az ottani világot. Mert amíg nem látjuk, hajlamosak vagyunk idealizálni a nyugati világot. számodra az új legfontosabb Lejegyezte GÁL ÉVA EMESE r ánypárt megyei vezetőivel a következő napokban sorra kerülő egyeztetéseken további vezetői posztokat igénylünk, hisz az RMDSZ súlyához és a magyar lakosság arányszámához viszonyítva nagyon kevés emberünk van a különböző közintézmények élén - hangsúlyozza az elnök. Adja a fennvaló, hogy csakugyan így legyen, s ne hozza vissza a tulipános, könyvet! - bólint rá Székely mérnök. Ha netán őt is megkérdik, kit javasolna a megüresedett székbe, mindenekelőtt Fodor István mérnököt, az RMGE alelnökét és dr. Kurtinecz Pál sárközi kutatómérnököt nevezné meg. Mindkettő elismert jó szakember, tekintélynek örvendenek környezetükben. Bármelyik jó hatással lenne arra az immár végén tudomásul vettem, hogy még sincs rám szükség, s a hónap utolsó napján, annak rendje és módja szerint leadtam az iroda kulcsát. Az igazgatóság akart valami köszönő diplomát adni, de én nem vettem át, mert ha egyáltalán érdemiek valamilyen köszönetet, akár csupán az utóbbi évekbeli tevékenységemért, azt máshonnan kell kapnom. - Úgy érzi tehát, hogy mégsem élvezi az RMDSZ támogatását? - Úgy érzem, hogy az RMDSZ lemondott egy igazgatói posztról. Bár ne lenne igazam, de ha igazam lesz, ezt a szép tulipános könyvet (mutatja is!) szépen behozom a székházba és visszaadom, mert az már nem az én személyes kudarcom lesz, hanem a szervezeté. Mert lemondunk olyasmiről, ami nagyon fontos nekünk. Márpedig a mezőgazdaság nagyon fontos az itteni magyarság számára. S ha nincs az igazgatóságon legalább egy vezetőnk, akkor nincs igazán rálátásunk a dolgok menetére, pénzeket, támogatásokat visznek, adnak úgy, hogy nem is tudunk róla. Esetleg bosszankodunk, hogy a mieinknek megint nem jutott. Az RMDSZ székházában bemindössze 13 magyar szakgazdaság nagyon emberre, aki még az igazgatótéri magyarságság keretein belül, s az ahhoz tartozó intézményekben dolgozik, beleszámítva a falugazdászokat is. A megye 84 közalkalmazottnak számító agrárszakembere és tisztviselője közül immár csak ez a 13 magyar. Ennyi maradt az után, hogy másfél éve 4 magyar szakembert és 1 románt leépítettek, szélgetünk, épp beugrik Ilyés Székely Ernő úgy érzi, nem Gyula megyei elnök. Mondom kapott kellő háttértámogatást neki, mit jegyeztem le ebben a munkatársai megtartásához, minutában Székely mérnöktől. - Szó se róla, hogy lemondtunk volna arról a posztról. Egyetlen mieink által elfoglalt igazgatói posztról nem mon- Székely Ernő leadta az igazgatói iroda kulcsát dunkle. Sőt, a kor már tudtuk, hogy túl van a 60 éven, mégis sokunkat meglepett az ismert kertészmérnök, Székely Ernő, a Szatmár megyei mezőgazdasági igazgatóság vezérigazgató-helyettesének nyugdíjaztatása. Először is kevés ott a jó szakember, nálánál jobb biztos nincs senki. Ráadásul annyi év után, az RMDSZ jóvoltából bennünket is képviselt ott valaki. Ami több, mint jogos, ha tudjuk, hogy a megye legeredményesebb mezőgazdasági övezeteinek lakossága jobbára magyar és sváb. Az igaz, hogy a törvény szerint az a közalkalmazott, aki eléri a 62 évet, csak rendkívüli engedéllyel maradhat tovább posztján, de vannak a megyében olyan igazgatók (például a statisztikai hivatalnál), akik a 65-nél járnak. - Mérnök úr, miért kérte nyugdíjaztatását, ha egyszer élvezte nem csak a szakma, de az RMDSZ bizalmát is? - Én nem kértem, egyszerűen közölték velem, hogy nyugdíjba kell mennem! Január 24-én a vezérigazgató úr felolvasott egy minisztériumi faxüzenetet, melyben az állt, hogy aki elérte a 62 évet, az válassza a megérdemelt pihenést. Úgy láttam, nincs mit ellenkeznem, 45 esztendei szolgálat áll mögöttem. Nem is szaladtam sehová, mert még ősszel megtárgyaltam az RMDSZ képviselőjével, hogy nem én, hanem ők kérik a halasztást, ha szükségét érzik. Én dolgoztam tovább, aztán január különösen fájlalja, hogy minden közbejárásra sem tudta kineveztetni hadadi falugazdának Deák Árpád helybeli agrármérnököt, a vidék egyik legjobb szakemberét, jóllehet több mint elegendő érv szólt mellette. A hatalom emberei egy olyan mérnököt erőltettek a településre, akinek semmi köze e vidékhez. Deák Árpád pedig családostul kiköltözött Németországba. A kérdésre, hogy milyennek látja a hazai mezőgazdaságot, nem sok jót tud mondani. Túl sok az utasítás fentről, a rögtönzés. Az olyan ötleteket, mint a legutóbbi is, mely szerint a meg nem művelt földet másnak adják használatba, semmibe véve a tulajdonos akaratát, egyenesen aranykorszaki, diktatórikus intézkedésnek tartja, aminek semmi köze a piacgazdasághoz. Csakis és csakis a megfelelő ösztönzők és a stabil jogszabályok vihetik előre a mezőgazdaságot. De lám, támogatás hiányában az utóbbi 12 évben egy hektárnyi árugyümölcs telepítés sem történt felénk, ami máris érződik a piacon. Immár az alma nagyobb része is külföldről való, holott Szatmár megye ebből is nagy exportőr volt. - Gondolom, csak az igazgató, a kertész nem ment nyugdíjba. - Csak most lesz több időm, hogy jobban kiéljem szenvedélyemet. Van egy szép kis lankám a Szamos partján, már megkezdtem a fák metszését. A kajszi és a francia barack rügyeit jelentős fagykár érte, de a hiányt pótolja majd a többi gyümölcs. Miként engemet is pótolnak. SIKE LAJOS A régi (regionális) fejlesztés kérdéseinek megvitatása dominálta Leonard Cazan miniszter péntek délutáni háromszéki látogatását. Az általa vezetett tárcáról tudni kell, hogy bár elnevezésében az előrejelző (prognozáló) és fejlesztési minisztérium elnevezést viseli, meghatározóan az övezetfejlesztés országos koordinációs szerepét látja el, nyilván más tárcákkal együttműködve. E feladatkörből adódóan is természetes, hogy a megyében tett látogatás nagy részét egy hátrányos övezetnek nyilvánított zónában tett vizitelés kötötte le. A lignitkitermelés visszafogása okozta erdővidéki gondok (sajnos az utóbbi időben már nem csak a Bikán innen, hanem a Hatodon túl is érvényesülő jelenségről van szó) közismertek. Nem kis megvalósítás tehát, hogy a miniszter megelégedéssel számolt be baráti szemlézéséről a Sepsiszentgyörgyön péntek este tartott sajtóértekezletén. Amióta ugyanis Barátot hátrányos adottságú övezetté nyilvánították - s az itt befektetők számára kedvezményes vállalkozásindítást ajánlottak fel, 35 új „cég” létesült. A vállalkozás teremtette 646 új munkahely ugyan még nem szívhatta fel a szénbányászat visszafejlesztése nyomán felszabadult munkaerő egészét, ám elejét vette a szociális feszültségek kibontakozásának. Most „második lépcsőként” egy ipari park létesítésének esélyei körvonalazódnak, amely a bányavállalat technikai platformján jönne létre, s amely 25 hektáros közművesített területével befektetési vonzóterület lehet, különös tekintettel arra, hogy a zóna szomszédos, pillanatnyilag magánterületként szereplő táblák megvásárlásával bővíthető. Háromszék másik ipari parkja a megyeszékhely közelében fekvőGidófalva övezetében körvonalazódik, ahol a már rendelkezésre álló 17 hektár terület akár hatvanra is bővíthető, s amely a megyei önkormányzat tulajdona lehet. Előlegezzük meg a bizalmat, hogy az is lesz... A megszokottnál ezúttal némileg kisebb számban jelenlevő újságírók kérdései nem „ugrasztották ki a nyulat a bokorból”. Közismert ugyanis, hogy a megyei önkormányzat kiemelkedő erőfeszítést tett a regionális fejlesztés konkretizálásáért, megyeközi összefogás nyélbeütésével is segítve, e törekvést. Nos, a román nyelvű médiatudósítók kérdései egyértelműen a kisrégió-fejlesztési törekvések miniszteri megbélyegzését várták, ám a törekvés nem érte el a célt. A tárcavezető a nagyrégió lehetőségeit emelte ki, hangsúlyozva, hogy a Háromszéket is magába foglaló belsőerdélyi régió törekvései között első helyen szerepel a Brassó-Barót-Székelyudvarhely közötti út modernizálásának Phare alapokból való finanszírozása, amely az infrastruktúra fejlesztése révén a baráti övezet beruházási célkitűzéseit is segítené. Kiemelte viszont, hogy versenyhelyzetben kell helytállni, az útszakasz modernizálása ugyan a belső erdélyi régió „üdvöskéje”, ám az országból benyújtott hasonló nyolc pályázat közül Brüsszel csak öt indítvány finanszírozását vállalja fel. A lehetséges pénzalapok elnyeréséért tehát meg kell küzdeni. Változatlan kihívást jelent Bodzaforduló, illetve, lapunk közbeszólása nyomán, Kommandó hátrányos övezetté való nyilvánítása, amelyekre, bár számtalan felterjesztés történt, valahol elakadtak a bürokrácia útvesztőiben, pedig a regionális fejlesztés konkretizálásának meghatározó elemei. Mindezek tudatában mégis nyilvánítsuk rendhagyónak az övezetfejlesztés koordinálásában meghatározó szerepet játszó miniszter háromszéki látogatását. Nem csupán azért, mert lám, a vizit meghatározó momentumai helyszíni észlelések alapján születtek meg, hanem azért is, mert ismert: a megyei önkormányzat kitartó erőfeszítéseket tett, kívánt tenni a regionális fejlesztés annyira időszerű kérdéseinek érvényesítéséért. A látogatás nyomán reméljük a küzdelem sikeresebb lesz... FLÓRA GÁBOR Bár nem „ugrott ki a nyúl a bokorból” Elégedettel távozott a miniszter...