Romániai Magyar Szó, 2004. augusztus (16. évfolyam, 4914-4943. szám)
2004-08-31 / 4943. szám
2. OLDAL 2004. AUGUSZTUS 31 KEDD Robbanás ölt meg kilenc gyereket és egy felnőttet egy délkelet-afganisztáni iskolában - jelentette be vasárnap az amerikai hadsereg. Egyelőre nem ismeretes, hogy mi okozta a detonációt szombat este Zormat településen, de a hatóságok vizsgálatot indítottak az ügyben. A gyerekek esti iskolába igyekeztek, amikor a robbanás bekövetkezett. Sikeres kísérletet hajtottak végre vasárnap Indiában Agni II. közepes hatótávolságú rakétával, amely nukleáris robbanótöltetek célba juttatására is alkalmas. A 20 méter hosszú és 16 tonnás ballisztikus rakétát a kelet-indiai Orisza államban próbálták ki, az eseményen részt vett Pranab Mukherdzsi védelmi miniszter és több mint 100 tudós - közölte az újdelhi védelmi minisztérium. Emberek ezrei kényszerültek arra, hogy elhagyják otthonukat Japán déli részén hétfőn a térségben tomboló Saba tájfun elől menekülve - jelentette a szigetország és az érintett területek illetékesei. Az ítéletidő, amely viharos erejű széllel és özönvízszerű esőzéssel párosul, a reggeli órákban érte el a Tokiótól ezer kilométerre délre lévő Kagosima kormányzóságot. A jelenleg északi irányban tartó vihar széllökései olykor elérik az óránkénti 210 kilométeres sebességet. Jordánia azt követeli az amerikai hatóságoktól, hogy közöljék, milyen vádak alapján tartanak fogva hat jordániai állampolgárt a guantanámói börtöntáborban - idézte a jordániai külügyminisztert hétfőn az ad-Dusztur című ammáni napilap. Marvan al- Moaser külügyminiszter választ vár továbbá az amerikai hatóságoktól arra is, hogy Jordánia kijelölhet-e ügyvédeket a fogva tartott jordániai állampolgárok védelmére. Elhunyt Vass Henrik szerkesztő, történész, a Kossuth Könyvkiadó és a Párttörténeti Intézet volt igazgatója - közölte az MTI-vel hétfőn a család. Vass Henriket szombaton hajnalban 90 éves korában érte a halál. Cáfolta az izraeli katonai hírszerzés vezetője hétfőn, hogy országa javára kémkedett volna bárki is az amerikai védelmi minisztérium legmagasabb döntéshozatali szintjén. Az amerikai sajtó hét végi híradásai szerint a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) teljes körű vizsgálatot folytat, miután felmerült az a gyanú, hogy Donald Rumsfeld védelmi miniszter közeli munkatársai közül valaki Izrael számára kémkedik. Az Egyesült Államok megvett Csehországtól egy Vera típusú rádiófelderítő berendezést, amely a legkorszerűbbek közé tartozik a világon - közölte vasárnap a közszolgálati Cseh Televízió egyik vitaműsorában Cyril Svoboda cseh külügyminiszter. Teljesen leállt az Irak déli részéből kiinduló olajexport a térségben lévő olajvezetékek ellen indított támadások miatt. Mint a South Oil Co. iraki olajtársaság egyik, neve elhallgatását kérő magas rangú tisztségviselője hétfőn elmondta, az olajvezetékek működése vasárnap késő este bénult meg. Az olajkivitel még legalább egy hétig nem is újul fel - fűzte hozzá. Rémálom lenne, ha Irán nukleáris fegyvereket fejlesztene ki - hangsúlyozta a Jordániában tartózkodó Joschka Fischer német külügyminiszter. Az iráni nukleáris fegyverkezés tovább fokozza a közel-keleti problémákat, amelyekbe beletartozik az iraki háború után kialakult helyzet, az izraeli-arab konfliktus, valamint a demokratikus reformok bevezetése, a térségben - szögezte le a német külügyek irányítója Ammánban tartott sajtóértekezletén. Kiszabadult két, iraki szélsőségesek fogságában lévő török mérnök, miután vállalataik - a túszejtők követelésének engedve - bejelentették, hogy kivonulnak Irakból. A Sa-Ra és az Usruel török vállalat csütörtökön közölte, hogy engedelmeskedik az iszlám fegyveresek 72 órás ultimátumának, s a két szakember ezt követően nyerte vissza szabadságát vasárnap. Nagyszabású tüntetés New Yorkban Bush elnök politikája ellen (Washington • Tóth László / MTI) • Százezrek tüntettek vasárnap George Bush amerikai elnök politikája ellen New Yorkban, ahol hétfőn reggel megkezdődött a Republikánus Párt konvenciója. Az Együtt a Békéért és Igazságért szervezet kezdeményezésére, számos civil szervezet együttműködésével meghirdetett tüntetésen óriási tömeg vonult a Hetedik sugárúton, elhaladva az elnökjelöltet állító republikánus pártkongresszus helyszíne, a más alkalmakkor koncerteknek és sporteseményeknek otthont adó Madison Square Garden előtt. A Republikánus Párt a konvenció zárónapján, csütörtökön választja hivatalosan is elnökjelöltjévé George Bush-t. Az elnök az egyedüli pályázó a republikánus jelöltségre. Az amerikai pártokban helyzeti előnye miatt rendszerint nincs kihívója a hivatalban lévő, első megbízatását töltő elnöknek. A tüntetők szakadatlanul áramló tömegében a felvonulók között volt Michael Moore Oscardíjas filmrendező és Jesse Jackson tiszteletes, fekete polgárjogi harcos. A rendőrség több mint 50 személyt vett őrizetbe azon a címen, hogy a Hetedik sugárút környékén akadályozták a forgalmat. Letartóztattak egy csoport biciklistát is. A Madison Square Garden előtt száz fiatal koreai dobokat püfölt, így jelezve George Bush elnöknek, hogy ideje távozni a hatalomból. A tüntetés után sok ezren gyűltek össze a Central Parkban, noha a hatóságok ott a hivatalos indoklás szerint a pázsit kímélése miatt nem engedélyeztek semmiféle megmozdulást. A pártkonvenciók történetében példátlanul nagyszabású tiltakozó megmozdulás különösebb incidens nélkül ért vért. A republikánus párti vezetők jelezték, hogy ha bárminemű kilengés történik a konvenció alatt, azért a Demokrata Pártot fogják hibáztatni. Ed Gillespie, a párt országos elnöke szerint keskeny a mezsgye a háborúellenes tüntetők, a környezetvédők, a szakszervezeti mozgalmárok és a Demokrata Párt szervezete között. George Bush amerikai elnök államférfiúi képességeit, a terrorizmus elleni háborúban tanúsított vezető szerepét állítja reflektorfénybe a Republikánus Párt hétfőn New York-ban kezdődött négynapos jelöltállító kongresszusán. A szónokok az elnököt állhatatos és következetes vezetőként mutatják be és kevés szó esik majd az iraki háborúról, amelyben az elesett amerikai katonák száma az ezerhez közelít, vagy a amerikai gazdaság állapotáról, mivel a legfrissebb adatok szerint nőtt a szegénységi küszöb alatt élő, illetve az egészségbiztosítással nem rendelkező amerikaiak száma. Bush elnök szombaton úgy nyilatkozott, hogy Irakban ugyan nem találtak tömegpusztító fegyvereket, Szaddám Huszein exelnök rezsimjének azonban megvolt a képessége ilyen fegyverek előállítására és ezt a tudást átjátszhatta volna az ellenségnek. Az elnök csütörtökön egy lapinterjúban elismerte, hogy rosszul mérte föl, milyenek lesznek az állapotok Irakban egy gyors katonai győzelem után és hogy nem számított a 17 hónapja elhúzódó gerillaharcra. Fehér házi források szerint Bush elnök a konvención hangsúlyozni fogja, hogy minden Irakkal kapcsolatos tévedés elhalványul amellett, hogy a világ megszabadult egy szörnyű diktátortól. A szervezők szerint a konvenció egy mérsékelt párt képét fogja mutatni, a küldöttek ugyanakkor sokkal konzervatívabb nézeteket képviselnek, mint a párt szavazóinak derékhada. A The New York Times/CBS felmérése szerint a küldöttek 96 százaléka szerint helyes dolog volt Irakba küldeni az amerikai katonákat, míg a republikánus szavazótábornak csak a 78 százaléka, az összes szavazópolgároknak pedig csak 46 százaléka gondolkodik így. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt Orbánról és Medgyessyről A látszat hasonló, de a lényeg nagyon különbözik - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt vasárnap éjszaka, amikor egy televíziós műsorban arról kérdezték, hogy visszautasítja-e, ha a szocialista Orbán Viktornak titulálják. „Hát nem utasítom vissza, merthogy arra talán nincsen ok, próbálnám magamat megkülönböztetni Orbán Viktortól, mert amit tesz és ahogyan teszi azt nemcsak, hogy nem hasznosnak, hanem rossznak gondolom, olyannak amelytől az országnak kell megszabadulni, azaz miért szeretnék hozzá hasonló lenni?” - mondta a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorának adott interjújában a MSZP rendkívüli kongresszusán megválasztott miniszterelnök-jelölt. Utalva a karrierépítésre elmondta, hogy felszínesen talán vannak hasonló vonásaik, hiszen ahogyan Orbán Viktor rendkívül céltudatos, magabiztos ember, maga is céltudatos és magabiztos, de az országban van még ilyen ember sok százezer, de több tízezer biztos. Ugyanakkor hozzátette: „a lényegben, hogy milyen országot szeretnénk és ez a fontos egy politikus esetében, és ezt hogyan szeretnénk megcsinálni, ebben szerintem majdnem tűz és víz. A látszat hasonló, de a lényeg nagyon különbözik.” A londoni Economist című hetilap cikkére reagálva, amely szerint hátba döfte volna Medgyessy Pétert megjegyezte: nagyon rossz szemleírója van az újságnak. „Ha már mindenképpen ilyen hasonlatot akarunk használni, akkor csapdába estünk, de közösen, szóval nemcsak egy valaki és különösen nem Medgyessy Péter úr az, aki ebben az ügyben kudarcot vallott, hanem mi közösen, én pedig nem a támadó, hanem sokkal inkább az együttműködő védő szerepében vettem részt az utolsó hónapok küzdelmében.” Egy másik kérdésre, amely arra vonatkozott, hogy mi vezetett a Medgyessy Pétertől való eltávolodáshoz úgy fogalmazott: „voltak közöttünk viták, de ezek a viták sokszor nem is egy konkrét ügyhöz kapcsolódnak, hanem, amikor már látjuk, hogy nem mennek túl jól a dolgok, akkor éppúgy (...) felszisszenünk, mint egy nem jól menő házasságban”. Hozzátette: „A miénk (...) két nagyon szorosan együttműködő embernek a drámája a végén, akik egy pillanatban úgy érzik, hogy nincsen meg az a bizalom, ami őket korábban összekötötte, és sokkal jobban fáj ilyenkor a bizalomhiány, merthogy nagyon szoros volt korábban, mint két olyan kormánytag esetében, ahol nincs ilyen személyes kapcsolat. A Kreml jelöltje megnyerte a csecsen elnökválasztást (Moszkva / MTI) Alu Alhanov, a Kreml jelöltje megnyerte a vasárnapi csecsen elnökválasztást, mert máris megszerezte a leadott voksok több mint felét a szavazókörökből késő este beérkezett részeredmények szerint. Szergej Abramov ügyvezető elnök Groznijban bejelentette: Alhanov, a május 9-i stadionmerényletben megölt Ahmad Kadirov elnök örököseként fellépő, stabilitást ígérő eddigi belügyminiszter nagy különbséggel vezet a másik hat jelölt (kevéssé ismert funkcionáriusok) előtt, és a tendencia egyértelmű egyfordulós győzelmét mutatja. A leadott voksok 5,3 százalékának feldolgozásán alapuló részeredmény szerint Alhanov 72,2 százalékos voksaránnyal vezetett, míg a többi jelölt közül csak egy, Movszur Hamidov biztonsági tiszt számíthat kétszámjegyű hányadra - adta hírül az ITAR-TASZSZ. A részvételi arány megközelítette a csaknem 600 ezer választásra jogosult 80 százalékát - erősítette meg Abramov, bár a voksolást nyomon követő újságírók lanyha forgalmat tapasztaltak több szavazókörben. A csecsen választási bizottság elnöke, Abdul-Kerim Arszahanov szerint a (Kadirov által 80 százalékos voksaránnyal nyert) tavaly októberi elnökválasztás „csak” 76 százalékos részvétellel zárult, bár akkor csaknem 88 százalékot jelentettek. A szavazás nyugalomban folyt le a 17 ezer rendőr és katona őrizete alatt, egy incidenstől eltekintve, egy grozniji szavazóhelyiségnél felrobbantotta magát egy fiatalember. Alhanov júniusban megkapta az orosz elnök támogatását jelöléséhez. Az ő kampányposztere volt a legnagyobb, és egyedül ő volt látható Vlagyimir Putyin társaságában. Egyetlen valódi vetélytársát, Malik Szajdullajev üzletembert, a moszkvai csecsen közösség népszerű vezetőjét a választási bizottság kizárta egy formai kifogással. A voksolást nyomon követő újságírók néhány szabálytalanságról számoltak be. Az EBESZ és az Európa Tanács nem küldött hivatalos megfigyelőket a választásra (hanem csak közvetlen minősítést nem végző jelentéstevőket). Nyugaton senki sem ámítja magát azzal, hogy Csecsenföldön demokratikus voksolást lehet rendezni. Az iraki túszejtés ellenére Franciaország nem hátrál meg (Párizs / MTI/AP) • A francia újságírókat fogva tartó iraki túszejtők követelése ellenére Franciaország nem vonja vissza azt a törvényt, amely tiltja az iszlám által előírt fejkendő viselését az iskolákban. „A törvényt alkalmazni fogjuk” - szögezte le Jean- Francois Cope francia kormányszóvivő a Canal Plus francia televíziónak hétfő reggel adott nyilatkozatában. Hangsúlyozta azt is, hogy országa nem enged nemzeti értékeiből aközben sem, hogy igyekszik kieszközölni a két túsz kiszabadulását. Ez utóbbi cél érdekében hétfőn reggel az egyiptomi fővárosba érkezett Michel Barnier francia külügyminiszter, hogy igyekezzen megszerezni országa közelkeleti szövetségeseinek támogatását és elősegíteni a túszok szabadságának visszanyerését. Az al-Dzsazíra katari székhelyű arab hírtelevízió szombaton este közölte, hogy a magát Iraki Iszlám Hadseregnek nevező csoport fogságában van a francia közszolgálati rádió, valamint a Le Figaro című párizsi napilap és az RTL kiküldött tudósítója. A terrorista csoport azt követelte, hogy Franciaországban 48 órán belül vonják vissza azt a törvényt, amelynek alapján a muszlim lányok nem viselhetik a vallásuk által előírt fejkendőt az iskolákban. Az idén márciusban nagy többséggel elfogadott törvény a vallási jelképek feltűnő viselését tiltja. A jogszabály szeptember másodikán lép hatályba. • (Rámalláh / MTI/ Reuters) • Az Irakban fogva tartott két francia újságíró elengedésére szólította fel a túszejtőket vasárnap Jasszer Arafat palesztin elnök. Nyilatkozatában a politikus a palesztin nép jó barátjának nevezte Jacques Chirac francia államfőt. Ritkán fordul elő, hogy Jasszer Arafat véleményt nyilvánítson az Irakban zajló események kapcsán, ám Franciaország mindig is az általa vezetett Palesztin Hatóság erős szövetségesének számított. A Vatikán nem célpont (Kairó / MTI/AP) • A Vatikán nem célpontja annak a terrorszervezetnek, amely korábban azzal fenyegetőzött, hogy lángba borítja Rómát, és amely kötődik az al-Kaidához. Az erről szóló közlemény egy szélsőséges iszlám szervezet internetes honlapján olvasható. „Kijelentjük, hogy a Vatikán soha nem lesz célpontunk” - szögezik le az Abu-Hafsz al-Maszri Brigádok a honlap szerint, de az üzenet hitelességét egyelőre nem lehetett ellenőrizni. A szervezet augusztus 1-jén 15 napos határidőt szabott Olaszországnak arra, hogy kivonja 3000 katonáját Irakból. Ennek lejárta óta ez már a harmadik alkalom, hogy azzal fenyegetik az országot: „pokollá változtatják Rómát”, ha Silvio Berlusconi kormánya nem hajtja végre a csapatkivonást. Az internetre vasárnap feltett közlemény leszögezi: „Addig nem nyugszunk, amíg Róma életét pokollá nem változtatjuk, ha az olasz katonák a muzulmánok földjén maradnak.” Nem lehet tudni, hogy ki vagy kik e közlemények tulajdonképpeni szerzői, és azt sem, hogy képesek-e végrehajtani olyan támadásokat, amelyekkel fenyegetőznek. A fenyegetések ellenére Berlusconi minden alkalommal leszögezte, hogy kormánya nem vonja ki az olasz erőket Irakból, azok tovább végzik feladataikat, köztük az újjáépítést és a rendfenntartást. hiEraTOSR» * fti ■ '■ Síni>to * atafi *. üiti hft : >■kiadja a Transil Rt. Tel. 224-29-62, 222-58-02, 222-94-41, 224-36-68. Fax: 224-28-48, E-mail: rmsz@pcnet.ro Internet: http://www.hhrfrorg/rmsz Postacím: 013701 Bucuresti O.P 33, C.P. 17, Piata Presei Liberc 1 Bankszámla: BCR Agentia WTC 2511.1-1970.1 ROL (lej) BCR Agentia WTC 2511.1 -1970.2 USD BCR Agentia WTC 2511.1 -1970.3 EURO Szerkeszti az RMSZ szerkesztőbizottsága: GYARMATH JÁNOS (főszerkesztő, az igazgatótanács elnöke) FERENCZ L. IMRE (főszerkesztő-helyettes, igazgatótanácsi tag) Sí.AISZ ATTILA (mb. szerkesztőségi főtitkár) CSIPKE GÁBOR DEÁK LEVENTE (jogi tájékoztatás) FARKAS JE. ZOLTÁN (igazgatótanácsi tag) MATHE EVA SIKE LAJOS (igazgatótanácsi tag) SZONDI SZABOLCS VARDZAR ERZSÉBET Gazdaság-pénzügy CZEDLY JÓZSEF (helyettes igazgató) Reklámokat, apróhirdetéseket személyesen a Transit Rt. titkárságán, illetve a 224-36-68-as telefonon vagy telefaxon, továbbá vidéki tudósítóink révén lehet feladni. Tarifáink: a napi árfolyamnak megfelelő lej, négyzetcentiméterenként 0,8 euro (kiemelt helyen, illetve első oldalon 1 euro), apróhirdetések esetében magánszemélyeknek 2.000 lej szavanként (elfogadunk az összértéknek megfelelő postai bélyeget is), jogi személynek 4.000 lej szavanként. Tarifáink tartalmazzák a hozzáadott értékadót is (TVA). Külföldi olvasóink előfizethetnek lapunkra a következő címen: S.C. RODIPET S.A., Romania, Bucuresti, Piata Presei libere nr. 1, Corp B., Sector 1, P.O. Box 33-57, fax 0040- 21-2226407, 2226439 vagy e-mail: export@rodipet.ro Szedés: Transit S.A. Számítógépes tördelés (DTP): ZGONDOIU JANOS Nyomda: Tipográfia CROMOMAN, Bucuresti ISSN: 1221-2423.