Ruházati Munkás, 1981 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1981-01-01 / 1. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK ! A RUHÁZATIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK LAPJA XXIV. ÉVFOLYAM 1s A TARTALOMBÓL: | 1981. JANUÁR | • Egy kezdő főbizalmi (4. oldal) | • Szervezeti korszerűsítés, létszámcsökkentés ÁRA:­­ forint | • Nagyjavítás - központilag? (5. oldal) December 12-14. között T­anácskozott a magyar szakszervezetek XXIV. kongresszusa öt esztendő szakszervezeti munkájáról adott számot és meghatározta a következő időszak fel­adatait a magyar szakszervezetek XXIV. kong­resszusa, amelyet december 12—14-én rendeztek meg Budapesten, az Építő-, Fa- és Építőanyagipa­ri Dolgozóik Szakszervezetének Dózsa György úti székházában. A háromnapos tanácskozást Földvári Aladár, a SZOT elnöke nyitotta meg köszöntve a szervezett dolgozók képviselőit, a kongresszus küldötteit, a külföldi és hazai vendégeket, meghí­vottakat, a kongresszus elnökségét, amelyben po­litikai és társadalmi életünk jeles képviselői, kül­földi delegációik vezetői foglaltak helyet, köztük Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke és Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a SZOT főtitkára. A megnyitó beszéd után a kongresszus egyhan­gúlag elfogadta a tanácskozás napirendjét és meg­választotta a munkabizottságok vezetőit és tagjait. A Szakszervezetek Országos Tanácsa írásos be­számolójához Gáspár Sándor főtitkár fűzött szó­beli kiegészítést, majd­ megkezdődött a kongresz­­szusi dokumentumok vitája, amelynek során fel­szólalt Kádár János, az MSZMP Központi Bi­zottságának első titkára is. A Ruházatipari Dol­gozók Szakszervezetének küldötteként mondott véleményt a plenáris ülésen Rákli Lajosná, a Za­laegerszegi Ruhagyár vállalati szak­szervezeti bi­zottságának titkára. Másnap délután a kongresszus négy szekcióban tanácskozott azokról a feladatokról, amelyek a szakszervezetek előtt állnak a gazdasági építő­munkában, az üzemi, a munkahelyi és a szak­­szervezeti demokrácia továbbfejlesztésében, az el­osztásban, az érdekvédelemben és a dolgozók ne­velésében. Küldötteink a szekcióülések munkájá­ból is tevékenyen részt vállaltak. A vitát, amely­ben felszólalt több külföldi, delegáció vezetője is, Gáspár Sándor foglalta össze vasárnapi vitazáró beszédében. Ezután a kongresszus küldöttei egy­hangú szavazással elfogadták a SZOT írásos és szóbeli beszámolóját, a számvizsgáló bizottság je­lentését, az alapszabály módosítás tervezetét és a határozati javaslatot, majd megválasztották a Szakszervezetek Országos Tanácsát és a számvizs­gáló bizottságot, amelyek megtartották alakuló ülésüket. A választások eredményét az elnöklő Földvári Aladár ismertette a küldöttekkel, akik nagy tapssal fogadták a bejelentést, hogy a SZOT első ülésén újra Gáspár Sándort választotta meg főtitkárának. A Szakszervezetek Országos Tanácsának beszámolója Gáspár Sándor előadói beszéde . A számvetést az elmúlt öt esztendő munkájáról elvégeztük. Ezt az írásos jelentés tartalmaz­za. A társadalmi helyzet általá­nos elemzése nem feladatunk, ezt megtette pártunk XII. kong­resszusa. Ezzel az elemzéssel mi egyetértünk — mondta beveze­tőjében Gáspár Sándor. Azt kell most számon kérni önmagunktól, hogy milyen szín­vonalon, milyen hatásfokkal dol­goztunk?­­Eleget tettünk-e a társadalom életében betöltött, egyre növekvő szerepünknek? Tudju­k-e képviselni tagságunk érdekeit, törekvéseit? Megítélés­ünk szerint a szak­­szervezeti mozgalom Magyaror­szágon olyan politikai, jogi és mozgalmi lehetőségekkel rendel­kezik, amelyek biztosítják, hogy eleget tudjon tenni a növekvő követelményeknek. A szakszerve­zeti mozgalom elfoglalta az őt történelmileg megillető helyet. R­észese a hatalomnak és nem­csak a politika végrehajtásának a segítője, hanem részt vesz a po­litika kialakításában, formálásá­ban is. Beszélt Gáspár Sándor előadói beszédében arról a fejlődési fo­lyamatról, amelynek nyomán ki­alakult az a gyakorlat, hogy a párt, a kormány, a szakszervezet együttesen, de saját hivatásuk szerint szolgálják a népet, a munkásosztályt, a dolgozóikat. Szilit a szakszervezeteknek a szocializmusban betöltött szerepe körül kialakult vitákról, a mi álláspontunkról és a­­ gyakorlat­ról, az állami és a szakszervezeti szervek egyenrangú, partnerkap­csolatáról, majd így folytatta: " A szakszervezetek tevékeny­,­ségének alapkérdése az érdek­­képviseleti, az érdekvédelmi és a gazdaságsegítő tevékenység egy­sége. Ma a legtöbb nehézség az érdekképviseleti és érdekvédelmi tevékenység érvényesítésében je­lentkezik. Miben jelentkezik ez a nehéz­ség? Abban, hogy érdekképvise­leti tevékenységünk gyakorlása eddig lényegében a szakszerveze­ti vezető testületekre hárult. Ők alakították ki a szakszervezetek véleményét a kormány, a külön­böző állami szervek elképzelései­vel kapcsolatban. Ez a gyakorlat eddig megfelelt, de most tovább kell lépnünk, következetesen fi­gyelembe kell venni a közvetlen demokrácia adta lehetőségeket is. A szakszervezeti vezető testü­leteknek véleményük kialakítása előtt minden fontosabb kérdés­ben ki kell kérniük a tagság, a bizalmiak, a bizalmi testületek véleményét. Most lesz erre egy nagyon jó alkalom. Nevezetesen, a jövő esztendő­ben dönteni kell az ötnapos mun­kahét bevezetéséről. Mindenkép­pen az a helyes, hogy ennek részleteit a különböző munkate­rületeken — a vasasok, a peda­gógusok, a kereskedelmi dolgozók —, tehát maguk az érintettek — vitassák meg és mondjanak véle­ményt, mielőtt megtörténik a döntés. A munkásosztály számára az érdekvédelmi funció adja ma is a szakszervezetek történelmi iga­­zoltságát. Enélkül a szocializmus­ban sem szakszervezet a szak­­szervezet. A szakszervezetek ké­pesek arra, hogy a társadalom­ban létező érdek- és nézetkü­lönbségeket felszínre hozzák. Nem egy erős és tapasztalt ki­zsákmányoló osztállyal, annak ál­lamhatalmával szemben kell ér­vényesíteni a dolgozók érdekeit. Nem létbizonytalanságban élő, a rendőrség elnyomása és a ter­rorizmus, valamint a laza közbiz­tonság által is megfélemlített, a maguk egyéni élete biztonságos­nak hitt csigaházába visszahúzó­dó embereket kell szervezniük. Nem a tőkések, kiszolgálóik, államapparátusuk és tömegkom­munikációs eszközeik szakadatlan támadásának feltételei között kell tevékenykedniük. A hazánk­ban kialakult népi hatalom biz­tosítja, hogy a dolgozó tömegek érdekeinek védelméhez és kép­viseletéhez megvannak a kellő politikai feltételek. Ez segíti a szakszervezetek munkáját. És, ha a szakszervezet tevé­kenysége mindennek ellenére mégsem kielégítő, akkor az oko­kat nem a politikai rendszerben, hanem a végrehajtás gyakorlatá-­­­ban kell keresni. A szakszerveze­ti mozgalomnak a maga eszkö­zeivel szolgálnia kell és szolgál is a társadalmi haladást segítő minden ésszerű intézkedést. De a társadalmi érdekek érvényesí­tése nem szoríthatja háttérbe a jogos szakmai és más csoportér­dekek intézményes kifejezését, az egyéni, vagy közvetlen napi érde­kek és jogok védelmét, mert ez­zel előbb-utóbb maga a társadal­mi érdek, a távlati érdek, a közös ügy érvényesülése kerülne ve­szélybe. A dolgozó, az állampolgár szá­mára a munkáshatalom erkölcsi értéke szürkül el, ha nem intézik emberségesen, elveinknek meg­felelően az ő ügyét. Az érdekvéde­lemben számolni kell a társadal­mi realitásokkal, de ugyanúgy számolni kell az emberekkel, a szükségleteikkel, érdekeikkel is. A szakszervezeti érdekvédelem­nek a munkahelyen — a napi értelemben véve — alapvetően egyénekre irányulónak kell len­nie, főleg a munkabér, a munka­­körülmények, a munkavédelem kérdéseiben. Ez gyakorlatilag azt követeli, hogy­ felettük, mellettük és nélkülük nem szabad előre el­dönteni" a dolgozókat érintő kér­déseket. A szakszervezetek a különböző érdekek konfliktusának előrevivő megoldásával segítik az általános társadalmi cél elérését. A szak­szervezeti szervekben kellő bá­torságnak kell lennie ahhoz, hogy a fórumokon, a dolgozókkal szer­vezett, nyílt tanácskozásokon vessék össze a különböző szintű érdekeket. Szóljanak arról, mi­képpen látják az érdekellentétek­nek, érdek­összeütközéseknek a népgazdasági­­ célokat figyelembe vevő megoldását. Mindez azonban nem megy vi­ta nélkül. Maga a társadalmi ér­dek sem érvényesül megfelelően, ha nem tudjuk összekapcsolni a csoport- és rétegérdekekkel, mert nem létezik „önmagában” a cso­port- és egyéni érdektől teljesen független társadalmi érdek. Arra kell törekedni, hogy­­ az egyéni és rétegérdekek a demokratikus fó­rumokon hangot kapjanak és a társadalmi érdekkel összhangban megoldódjanak. A társadalmi munkamegosztás nálunk kialakult gyakorlata és állandó fejlődése biztosítékot nyújt arra, hogy általában ne

Next