A Sajtó, Sajtóügyi tudományos folyóirat, 1943 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1943 / 1. szám - Az újságolvasó

jár; hol, mire kell adakozni, jelentkezni; mennyit kell lefizetni az államnak s mennyit kapunk tőle? Mennyit ehetünk, világít­hatunk, süthetünk, mikor fürödhetü­nk? Kit öltek meg? Kit hogyan és miért büntettek? Mi a divat? Miből mit főzzünk? Hogyan utazhatunk? Hogy neveljük gyermekeinket? Hogy tart­hatjuk meg egészségünket, szépségünket? Mit nézzünk meg? Mit olvassunk? Mit hallgassunk? Mit, hol, mennyiért vehetünk? Mindezt megtudhatjuk az újság egyetlen számából. Az újság ma a mindennapi ember életének gigantikus vetü­­lete. Kikutatja az olvasó minden kívánságát az eszmétől a konyha­receptig. Minden fontos, ami az olvasót érdekli és semmi más nem fontos. A lap nem vezet, hanem vezettetik. És pedig nem — mint gondolhatnák — felülről és hivatalosan, hanem olvasóitól. Épp ezért ma már másodrendű probláma a Lap és az állam­­hatalom viszonya. Az elsőrendű probléma a lap és az olvasó­­tömeg viszonya. Vegyétek el a lap régi értelemben vett szabad­ságát és a lap meg sem érzi ezt, ha meghagyjátok zavartalan viszonyát közte és olvasói között. Az olvasó cenzúrája szigorúbb és parancsolóbb, mint a kor­mányé. Az olvasó minden, az eszme csak annyiban fontos, ameny­­nyire a közönség értékeli. Az olvasók gondolata, nyelve behatol az újságba és polgárjogot nyer. Mi több, az újságolvasó maga is felcsap újságírónak. Ki tudná gondolatait jobban kifejezni, mint ő maga? Ma, amikor az újságírók igyekeznek zárt testületben szerepelni,­­az újságírást soha nem gyanított tömeg igazgatja. Az újságírás igazi vezérkara az olvasó tömeg. Minden újságnak megvan a maga — úgyszólván — esküdt tábora. Az újság az egész ország, mert ma már különlegesség számba megy az újság nemolvasó. Valamikor az oxfordi könyvtár egyetlen kötete az olvasó­­asztalhoz láncolt biblia volt. Ma már a betű kiszabadult láncaiból. Már nem él sem cel­lában, sem börtönben, sem háremben. Mindenkié, mindenütt jelen­való. Igaz, hogy ezzel gyanússá vált azok előtt, akik a betűben szabadalmat s csak nekik szóló szabadalmat látnak, akiknek a könyv m­aga a Titok, melyet magyarázni — vagy elzárni kell s melynek egész élet alázatos munkáját kell szentelni. Nem. A betű kiszabadult börtönéből, már nem a kiválasz­tottaké, nem egy tudományos kaszté, — mindenkié. Nem kell hozzá magyarázat. Megmagyarázza önmagát. Maga­ az érthetőség, nincsenek titkai, egy gyermek olvashatja s az agg és bölcs számára is van mondanivalója. A betű e ragyogó és világos szerepében is van azonban titok­zatosság. Mit mívelt, hogy közérthető legyen? Hogy az legyen végre, aminek született, az emberiség második anyanyelve, mely mindenkihez szól, mindenki nyelvén beszél.

Next