A Sajtó, Sajtóügyi tudományos folyóirat, 1943 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 1. szám - Az újságolvasó
jár; hol, mire kell adakozni, jelentkezni; mennyit kell lefizetni az államnak s mennyit kapunk tőle? Mennyit ehetünk, világíthatunk, süthetünk, mikor fürödhetünk? Kit öltek meg? Kit hogyan és miért büntettek? Mi a divat? Miből mit főzzünk? Hogyan utazhatunk? Hogy neveljük gyermekeinket? Hogy tarthatjuk meg egészségünket, szépségünket? Mit nézzünk meg? Mit olvassunk? Mit hallgassunk? Mit, hol, mennyiért vehetünk? Mindezt megtudhatjuk az újság egyetlen számából. Az újság ma a mindennapi ember életének gigantikus vetülete. Kikutatja az olvasó minden kívánságát az eszmétől a konyhareceptig. Minden fontos, ami az olvasót érdekli és semmi más nem fontos. A lap nem vezet, hanem vezettetik. És pedig nem — mint gondolhatnák — felülről és hivatalosan, hanem olvasóitól. Épp ezért ma már másodrendű probláma a Lap és az államhatalom viszonya. Az elsőrendű probléma a lap és az olvasótömeg viszonya. Vegyétek el a lap régi értelemben vett szabadságát és a lap meg sem érzi ezt, ha meghagyjátok zavartalan viszonyát közte és olvasói között. Az olvasó cenzúrája szigorúbb és parancsolóbb, mint a kormányé. Az olvasó minden, az eszme csak annyiban fontos, amenynyire a közönség értékeli. Az olvasók gondolata, nyelve behatol az újságba és polgárjogot nyer. Mi több, az újságolvasó maga is felcsap újságírónak. Ki tudná gondolatait jobban kifejezni, mint ő maga? Ma, amikor az újságírók igyekeznek zárt testületben szerepelni,az újságírást soha nem gyanított tömeg igazgatja. Az újságírás igazi vezérkara az olvasó tömeg. Minden újságnak megvan a maga — úgyszólván — esküdt tábora. Az újság az egész ország, mert ma már különlegesség számba megy az újság nemolvasó. Valamikor az oxfordi könyvtár egyetlen kötete az olvasóasztalhoz láncolt biblia volt. Ma már a betű kiszabadult láncaiból. Már nem él sem cellában, sem börtönben, sem háremben. Mindenkié, mindenütt jelenvaló. Igaz, hogy ezzel gyanússá vált azok előtt, akik a betűben szabadalmat s csak nekik szóló szabadalmat látnak, akiknek a könyv maga a Titok, melyet magyarázni — vagy elzárni kell s melynek egész élet alázatos munkáját kell szentelni. Nem. A betű kiszabadult börtönéből, már nem a kiválasztottaké, nem egy tudományos kaszté, — mindenkié. Nem kell hozzá magyarázat. Megmagyarázza önmagát. Maga az érthetőség, nincsenek titkai, egy gyermek olvashatja s az agg és bölcs számára is van mondanivalója. A betű e ragyogó és világos szerepében is van azonban titokzatosság. Mit mívelt, hogy közérthető legyen? Hogy az legyen végre, aminek született, az emberiség második anyanyelve, mely mindenkihez szól, mindenki nyelvén beszél.