Dr. Wünscher Frigyes szerk.: Ujságíró-arcképek (A Sajtó könyvtára 13. szám, 1932)

TARTALOMJEGYZÉK - Lőrinczy György: Törs Kálmán

melyet ő rendezett sajtó alá és a Szeberényi püspökkel együtt gyűjtött és összeválogatott tót népdalokat, a tót népköltészet értékes gyöngyeit, egy-egy kötetben a Kisfaludy-Társaság adta ki. De közben meleg versekkel és pompás novellákkal is áldozott a szépirodalomnak, melyhez sohasem volt hűtlen, sőt összevetve minden írásművét, sajnálhatjuk, hogy életviszonyai arra kény­szerítették, hogy nagyszerű költői és szépírói tollát nem áldoz­hatta tisztán és kizáróan a szépirodalomnak. Azt hisszük, hogy neki magának is fájt ez. Azt hisszük, hogy a felhőket, amik ott borongtak mélázó szelíd szemében és homloka redői között, ez a titkos vagy magatudatlan bánat hajtotta oda. Gar­a Mária című balladája, melyet még 1860-ban, tizenhétéves korában írt, ritka költői erőről tanúskodik. De minden versében ott lüktet a lélek rajongása. Színes nyelvének kifejező ereje, gördülékenysége és szókincse a maga ideje egyik legkiválóbb magyar stilisztái közé avatja, amit az akkor még ifjú Petőfi-Társaság költői gár­dája is sietett megbecsülni azzal, hogy a Társaság rendes tag­jává választotta. Szerette a sajtót, elszakadni sohase tudott tőle. Hiszen még akkor a sajtó és az irodalom jóformán ugyanaz volt. Nyelve leg­alább alig különbözött. Törs Kálmán alapította meg Falk Miksá­val a Hírlapírók Országos Nyugdíjintézetét, melynek körülbelül ugyanannyi volt az író, mint a tulajdonképpen való hivatásos zsurnaliszta tagja. Az intézet legelső elnöke Falk Miksa, leg­első alelnöke Törs Kálmán, legelső titkára Visy Imre volt. Mun­kájuk több a banális úttörőkénél. Felfedezők voltak, ők fedez­ték fel a magyar szellemi élet mostoha gyermekét, az újságírók testvériségét. Vegyük mindehhez a politikai pártélet és gyűlölködés sza­kadatlan izgalmait, a közszereplés fáradalmait, az írói és költői hevületekkel járó elmélyedéseket, tépelődéseket és látomásokat, a felelősségérzet súlyos terhét és az anyagi gondokat! A család szent aggodalmait! A fészek örömeit, az érettük való szüntelen viaskodást, a csalódások keserűségeit, amik fölött a sikerek, a győzelem halvány délibábjai és csalfa csillagai úsznak! Elkép­zelhetjük, hogy a szenzibilis költői lélek milyen heroizmusára, a hit és az életelvek milyen biztonságára volt szüksége, hogy meg ne tántorodjék, vagy össze ne törjön még útközben! Törs Kálmán nem tántorodott meg és nem tört össze! Ma is előttem van zengő szakálla, mely betakarta mellét. Mélázó szeme és gondolkozó feje, melyben ideáljait őrizte, hogy azok világít­sanak munkájához! Mindig komoly volt, megfontolt és határo­zott. Si fractus illabatur orbis! Nem ő volt a legnagyobb, de nagy volt. Akkor talán nem is volt legnagyobb senkije. De Törs Kálmán talán a legkedvesebb volt valamennyi között. Nem emlé­kezem rá, hogy egyetlenegy ellensége is lett volna. A közélet sokféle izgalmát az Otthon meleg csöndjében és szelíd örömei között pihente ki, habár az élet természetes — 94­­­4"

Next