Magyar Sakkélet, 1958 (8. évfolyam 1-12. szám)

1958. április / 4. szám

Beszámoló az általános iskolák sakkbajnokságának előmérkőzéseiről Miként múlt számunkban már je­leztük, pontosan 100 budapesti iskola 1195 tanulója nézett nagy várakozás­sal a február 16-án megindult elő­­mérkőzések elé, fejben, papíron, könyvházon, sőt falon számolgatva a kitűzött célok elérésére vonatkozó esélyeket. Cél pedig szép számban akadt, hiszen a 10 csoport első he­lyeinek megszerzésén kívül 22 kerü­leti bajnoki cím is gazdára várt, azután adva volt a döntőben való részvétel jogának kivívása, s ha en­nek reménye is kútba esett, legalább a minősítési szint elérése nyújthatott vigaszt a legifjabb sakknemzedék­nek. És ha még ez sem sikerült , hát Budán csak egyszer volt ugyan kutyavásár, de Budapest-bajnokság most már minden évben lesz! Volt az indulók között olyan, aki sziklaszilárd hittel vallotta önmagát a k­erületi bajnokság egyedül jogos várományosának (nem lett igaza!), volt, aki csak szerény »nagyon sze­retnék a döntőbe jutni« mondattal határozta meg célkitűzését (s közben csoportgyőztes lett), s akadt olyan is, aki nyíltan megmondta, hogy soha életében sakkversenyen még nem volt alkalma játszani és vágyai ne­továbbját a IV. osztályú minősítés megszerzése jelenti (sikerült!). Megindult a küzdelem és folyt öt egymást követő vasárnapon, szülők, pedagógusok, rokonok, barátok — néha az elfogulatlanság legcseké­lyebb látszatát is elkerülő — asszisz­­tálása, no meg a résztvevők ádáz szurkolása mellett. A játszmák színvonala — a svájci rendszer sajátosságainak megfele­lően — főleg a verseny első felében erősen hullámzó volt, de az utolsó fordulókban — amikor már a leg­jobbak kerültek szembe egymással — jelentősen emelkedett; akadt egy-két kifejezetten jó teljesítmény is. Oktatási szerveink, üzemeink meg­értő segítsége folytán a verseny csak­nem teljesen ideálisnak mondható el­helyezés mellett zajlott le. (A zaj­lás a fordulók közti szünetekre értendő.) A Budapest-bajnokság előmérkő­­zéseinek feljegyzéseit böngészve, né­hány érdekes adat bukkan elő. Mint ismeretes, 10 budapesti ke­rületben folyik jelenleg az általános iskolások körében szervezett sakk­oktatás. Nos, a döntőbe jutott 90 tanuló közül 67 e tíz kerületből való! A résztvevők között már az indu­lásnál számos IV. osztályú, több III., sőt néhány II. osztályú minősítéssel rendelkező sakkozó akadt. A verseny örvendetesen szaporította a minősí­tett sakkversenyzők népes táborát, mert az 5 pontban megállapított IV. osztályú követelményt 82 iskola 294 tanulója teljesítette. Az előmérkőzések legfiatalabb résztvevője Gombi Mihály, a XIX. Oláh S. utcai iskola tanulója, mind­össze nyolc éves. És Gombi Misi 7 pontot szerezve, bekerült a döntőbe! Minden bizonnyal ő az ország leg­ifjabb minősített sakkversenyzője! A nevek alapján a fiatalok sereg­szemléje egészen komoly »vegyes mesterverseny«-nek is beillik! Ját­szott például Szabó László, Barcza, Szilágyi, Benkő, Bán Jenő, Róbert Ferenc, Lindner, Schneider, Petri Ti­bor, Alföld­y László, stb. S ha az »első szereposztás« saját személyében ezút­tal nem is lépett a küzdőtérre, fiaik, illetve névrokonaik becsülettel állták a sarat. Barcza nagymester fia cso­portgyőztes és egyben V. kerületi baj- Szimultán-eredmények Az általános iskolások kerületi bajnok­ságának díjkiosztása alkalmával rende­zett szimultánokon a Budapest-bajnokság döntőjébe került 90 tanuló közül 86-an vettek részt, négy csoportban. Eredmé­nyek: Dr. Balogh János mester: 20 győzelem, 1 döntetlen, 0 vereség. A döntetlent Rajna György (Felsőerdősori ssk.) érte el. Schneider Miklós mester: 23 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség. Győzött: Frey Ottó (Mautner S. u. isk.), döntetlen: Varga La­jos (Hernád u. isk.). Sillye Jenő mester: 17 győzelem, 2 dön­tetlen, 1 vereség. Győzött: Belényessy Ist­ván (Medve u. isk.), döntetlen: Koós Ádám (Lajos u. isk.) és Petrei László (Viola u. isk.). Papp Béla mesterjelölt: 17 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség. Győzött: Székely Mihály (Sziget u. isk.) és Nagy Ferenc (Mautner S. u. isk.), döntetlent Tompa László (Lehel u. isk.) ért el, nők lett, Szilágyi és Lindner meste­rek gyermekei a döntőbe jutottak, a többiek pedig jórészt elérték a minő­sítési szintet. A verseny szimultánnal egybekö­tött díjkiosztását március 30-án tar­tották a Kálmán utcai iskolában. A szimultánozó mesterek bizony több játszmában vereséget szenvedve vol­tak kénytelenek elismeréssel adózni a »legifjabbak sakk-szervezetének«. Mindent egybevetve­ sikeres, az első fordulóbeli tapasztalatok­­fel­­használása után jól megrendezett verseny élt, mely kedvező benyo­mást keltett a Művelődésügyi Mi­nisztérium, a Fővárosi Tanács és a Magyar Sakkszövetség képviselőiben, akik a küzdelmeket számos helyen és alkalommal szemlélték végig. Köszönet mindazoknak, akik az első általános iskolás Budapest-baj­nokság ügyét munkájukkal segítet­ték! Schneider Miklós Kerületi baj­nokok Budapest egyes kerületeinek 1958. évi általános iskolai sakk bajnoki címét az alábbi tanulók nyerték: (Zárójelben az iskola címe. A vastagabb betűvel feltüntetett­­bajnokok egyúttal az előmérkőzések csoportgyőztesei.­ I. kerület: Gálfi László (Attila utca 109), II. kerület: Tóth Béla (Medve utca 5—7), III. kerület: Szántó János (Szél utca 11), IV. kerület: Petres László (Viola utca 4), V. kerület: Barcza Szabolcs (Cukor utca 6), VI. kerület: Rajna György (Felsőerdő­sor utca 20), VII. kerület: Máthé Antal (Hernád utca 3), VIII. kerület: Réz Fe­renc (Bezerédi utca 16), IX. kerület: Vi­­tók József (Mester utca 19), X. kerület: Ürögdd László (Salgótarjáni út 53/b), XI. kerület: Tarjányi Endre (Bartók Béla út 27), XII. kerület: Gál Béla (Diósárok utca 40), XIII. kerület: Frey Ottó (Mautner Sándor utca 61), XIV. kerület: Vojcik Dé­nes (Mexikói út 60), XV. kerület: Sikter András (Kossuth Lajos utca 10), XVI. ke­rület: Lénárt István (Csömöri út 186), XVII. kerület: Hurbán Sándor (Szabadság sugárút 31), XVIII. kerület: Varga Ervin, (Engels utca 2), XIX. kerület: Kuna Jó­zsef (Hungária út 28), XX. kerület: Pa­­vercsik József (Mártírok útja 215), XXI. kerület: Slezák Ernő (Ligeti K. utca 40), XXII. kerület: Zsidákovits János (Kossuth Lajos utca 22). A felsoroltakkal együtt 58 különböző is­kolából összesen 90 tanuló jutott a baj­nokság május 4-én kezdődő döntőjébe. Képek az általános iskolások kerületi bajnokságának díjkiosztásáról: Fent balra Schneider Miklós, jobbra Sillye Jenő mes­ter szimultánozik a döntőbe jutott fiata­lokkal. Alsó kép: Gálfi László, az I. ker. bajnoka, a mezőny egyedüli 100 százalékos eredményt el­ért tagja, bol­dogan szem­léli bajnoki oklevelét.

Next