Magyar Sakkélet, 1981 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1981-09-10 / 9. szám
196 MAGYAR SAKKÉLET Ötven év a sakkvilág élvonalában Mihail Botvinnik 70 éves Hogyan ünnepeljük Botvinnikot? Az a férfi, akiről ezek a sorok szólnak, bizonyára megróna érte, hogy mennyi keserves készülődés után fogtam hozzá e néhány oldalnyi szöveg papírra vetéséhez. Ő gyermekkorától kezdve saját (s ha kellett a környezete) ellenállását leküzdve mindig a megfelelő időben s magas színvonalon elvégezte feladatait. Ennek az összeállításnak a készítője azért is válogatott görcsösen a Botvinnikre vonatkozó tömérdek irodalomban, mert személyes ismerősének érzi az ünnepeltet. Ez a kissé fiktív ismeretség szabály szerint akkor kezdődött, amikor 1952-ben a Költői Anna utcai Vasas Székházban e sorok írója az első Maróczy Géza emlékverseny legtöbb fordulóján együtt lehetett a sakkozás akkori világbajnokával. Abból az időből csak egy közepes termetű, vékony, komoly arcú, szemüveges férfi emléke maradt meg benne, aki a versenyen nem művelt semmi csodát, de a színpadra lépve mindig elsőnek köszöntötte a siheder demonstrátor fiúkat, és teát kortyolt játszma közben. Még az sem volt perdöntő, hogy e sorok írója egyik diákköri sakkteljesítményéért a Botvinnik 1926 és 1946 közötti játszmáit tartalmazó, 1951-es kiadású kötetet kapta jutalmul. A fordulatot Botvinnikhoz való viszonyomban az jelentette, amikor valamikor a hatvanas évek elején a hamburgi Wildhagen Kiadó öt lépésenként ábrákkal tarkított könyvsorozatában kezembe került a Botvinnik partijait tartalmazó kötet. S az előszóban Botvinniknak egyszerűségükben is vallomásos erejű mondatai a szovjet társadalom szerepéről a sakk fejlődésében, és öntudatosan, de szerényen megjelölt saját helyéről hazája szellemi életében. A megpecsételő élmény az volt, hogy a hetvenes évek elején a Junoszty című folyóirat egyik számában rábukkantak készülő emlékiratai, a későbbi „A cél felé” című könyv három folytatására. A több heti fordítói „együttélés” alkalmas volt arra, hogy soha többé ne szakadjak el Botvinnik gondolataitól, újra kézbe vegyem műveit, újra játsszam játszmáit. A felfedezés vágyán kívül hajtott a szomorú tapasztalás, hogy nálunk mily keveset tudnak róla, és mennyire félreismerik. Ha most azt kérdezem — magamtól is — , hogyan ünnepeljük Botvinnikot, nemcsak arra az apró megfigyelésre utalok, hogy a róla napjainkban a szovjet sajtóban megjelenő írások nagyrészt tüntetően elhallgatták, hogy Mihail Mojszejevics ez esztendő augusztus 17-én töltötte be 70. életévét. Gondolom, nem az idős színésznőknél szokásos tapintat az oka ennek. Botvinnik olyan iramban dolgozik ma is, olyan szellemi, testi frissességben van, olyan töretlen akarattal halad kitűzött célja felé, hogy szegényesnek látszik életkorához kapcsolódva sorolni fel az érdemeit. Azt hiszem, az a leghelyesebb, ha összeállításunkban — kényszerű rövidséggel — azt vizsgáljuk, milyen üzenetet tartogat számunkra Botvinnik munkássága. Találunk itt egy közvetlen üzenetet, amelyet az az interjú foglal magában, amelyet régi ismerősünk, Iszaak Linder sakktörténész készített a Magyar Sakkélet számára. De sokkal terjedelmesebb és szerteágazóbb az az üzenet, amelyet játszmáinak és írásainak mintegy húsz kötete intéz hozzánk. Ezeknek a könyveknek egy részében elektrotechnikával és kibernetikával foglalkozik. Botvinnik életművének egyik tanulsága tehát az egyetemesség. „Soha nem merült fel bennem, hogy továbbtanuljak vagy sakkozzam-e. Felismertem, hogy az elektrotechnika, ez a precíz és csiszolt gondolkodást követelő tudomány mint sakkozónak is nagy hasznomra válik” — írja ifjú éveire utalva. Kiolvasható az életrajzi adatokból, hogy Mihail Mojszejevics 45 éves pályafutása során 1202 játszmát játszott, 610 győzelmet aratott, 139-szer szenvedett vereséget, vagyis 70%-os eredményt ért el. 59 verseny közül, melyeken indult, 33-on egyedüli első lett, hatszor osztotta meg az első helyet. Ötször volt világbajnok. Az 1948. évi Hága — Moszkva meccsversenyen, amelyen ötször mérték össze erejüket egymással Szmiszlovval, Kérésszel, Reshevskyvel és Euwével — 3 ponttal előzte meg a második helyezett Szmiszlovot. Negyvenéves korában, 1951-ben egymás után védte meg világbajnoki címét David Bronstejn ellen és nagydoktori értekezését. Megvédi világbajnoki címét 1954-ben Szmiszlov ellen. Egy évvel kudarca után visszaszerzi világbajnoki trónusát 1958-ban Szmiszlovtól, 1961-ben Táltól. Hétszer volt a Szovjetunió bajnoka, többször, mint bárki más. Hat olimpián 73 partit játszott, mindössze hármat vesztett és 39-et megnyert. Arról csak a játszmák gondos tanulmányozása győz meg, hogy mennyi rengeteg új — nagyrészt máig is érvényes — eszmével gazdagította az elméletét Botvinnik. A sakkszemléletet forradalmasító felépítéseket vezetett be a francia, a Grünfeld- és a modern védelembe, valamint a szláv védelembe. Ugyanilyen jelentőségű rendszereket dolgozott ki világossal a nimzoindiai védelem Rubinstein-változatában, az elhárított vezércsel csereváltozatában, az angol megnyitásban, a királyindiai védelem Sämisch-rendszere ellen és g3-as elágazásában. Ezenkívül seregnyi megnyitási változatban hozott újat, s maradandót alkotott a végjátékok legtöbb területén. Közismert, hogy önálló felkészülési módszert munkált ki, amely mind a verseny előtti, mind a verseny alatti munkarend elemeit tudatos rendbe foglalja, és a sakk szolgálatába állít egy sor sakkon kívüli elemet is. Ha Botvinnik elemzéseit olvassuk, látjuk, hogy „tiszteletlen” objektivitással teszi mérlegre a még élő és a már nem élő klasszikusok játszmáit, és a sakkban is hadat üzenve a véletlenszerűnek, a kísérleti bizonyításhoz, a legtudatosabb előkészítéshez fordul. Kivételesen szigorú kritikus, de senkit nem illet olyan kemény bírálattal, mint saját magát, és senki nem méltatja olyan elismerően ellenfelei játékát, mint ő. Sokszorosan meggyőz róla életműve, hogy Botvinnik fiatal korától kezdve — s nem formálisan — szolgálja a köz javát. A saját fejlődéséhez is nélkülözhetetlennek tartja, hogy közzé tegye elemzéseit, s azokban az években is, amikor a legelfoglaltabb, sorra jelentesse meg könyveit. Fiatalokat nevel, előadásokat tart, nemcsak külföldön, de hazájának legridegebb éghajlatú távoli tájain is népszerűsíti a sakkot; mintegy 8000 szimultánpartit játszik. Hallatja hangját korunk sakkozásának minden fontosabb kérdésében, s korántsem csak akkor, amikor ezek a kérdések személy szerint is érintik. Sarkos véleményei, amelyek sokszor berzenkedést váltanak ki, nemegyszer saját országa sakkszövetségi vezetőinek véleményétől is különböznek. Ha ünnepeljük, ne magasztaljuk Botvinnikot, hanem inkább ismerjük meg! A különböző világnyelveken megjelent művei kivehetők a Magyar Sakkszövetség könyvtárából. Szilágyi Péter (Vlagyiszlav Kivrin felvétele)