Sakkélet, 1989 (39. évfolyam, 1-12. szám)

1989-02-25 / 2. szám

34 * SAKKÉLET SAKKOUMPIA # SAKKOLIMPIA # SAKKOUMPIA Utazás Szalonikibe Hat férfi játékos, a küldöttség ve­zetője, Szerényi Sándor és a kapi­tány, dr. Liptay László Ausztriából, Schwechaton keresztül közvetlenül repültek Szalonikibe, míg a többiek (12 fő) athéni átszállással jutottak el az olimpia színhelyére. Tizenkét olimpiai küldött repülőjegyét a Bu­­dapest-Athén útvonalra és vissza november 11-én pénteken este, mint az ismeretes, a MALÉV fedezte. A küldöttség tagjai közül a három Polgár lány, a szülők, valamint a női csapat szekundánsa, Horváth József Athénban szállodába mentek pihen­ni, míg a többiek, saját kérésükre - hiszen mindössze négy óráról volt szó - a repülőtéri tranzitban marad­tak. A lényeg az, hogy a húsz tagú magyar küldöttség probléma nélkül megérkezett Szalonikibe, és a játé­kosok, de még a szekundánsok: Széll Lajos, Lukács Péter és dr. Ha­zai László sem panaszkodhattak fá­radtságra. Dr. Lakó László főtitkár, aki a FIDE-kongresszuson hazánkat képviselte, mindent megtett, hogy a játékosok mellett a kísérők és a sze­kundánsok se szenvedjenek semmi­ben hiányt. Bagoly mondja Az olimpia előtt két héttel még kb. 45 millió dinár hiányzott a jugoszláv küldöttség Szaloniki költségvetésé­ből. Ivkov, a férfi csapat kapitánya október 28-án a Belgrádban rende­zett sajtókonferencián borúlátóan nyilatkozott. Megköszönte a kapott anyagi támogatást a vállalatoknak és az egyetlen egyéni szponzornak, a bázeli Miroszlav Desancsicsnak a 3000 frank adományt. „Már csak ab­ban bízhatunk - mondta hogy a jugoszláv testnevelési és sportszö­vetségtől megkapjuk a hiányzó 20 millió dinárt." Az anyagi gondoktól függetlenül a jugoszlávok kapitánya csapatától ezüst vagy bronzérem megszerzé­sét várta. Esélyekről, optimizmus nélkül Szakemberek és laikusok egyaránt úgy gondolták, érezték, hogy Polgár Zsuzsa, Polgár Judit, Mádl Ildikó és Polgár Zsófi nagyszerűen fognak majd szerepelni Szalonikiben, és biztos, hogy ezüstérmet szereznek. Csak növel­te ezt a várakozást a női válogatott összeállítását megelőző nagy vita, a konfliktus Verőci Zsuzsa és a Magyar Sakkszövetség vezetése között. Ennek ellenére nem hitt jó néhány ismert szakember a „Polgárosított" csapat sikerében. A szovjet női válogatott kiemelkedő tudású szakvezetője, Eduard Gufeld nemzetközi nagymester, aki november 12-én este a szállodában megláto­gatta Szerényi Sándort, küldöttségünk vezetőjét, a baráti eszmecsere során kifejtette, hogy szerinte a Polgár lányok - mivel nem játszottak soha nőkkel, csak férfiakkal - nem fognak jól szerepelni az olimpián. Hát, majd meglátjuk a végén - válaszolta az esetet elbeszélő Szerényi Sándor. Bizony, nem kis kockázatvállalással járt az, hogy a Dubaiban ezüstérmes, rutinos női válogatott helyett Szalonikiben négy tinédzser - minden idők legfiatalabb női válogatottja - képviselje hazánkat. Vitathatatlan, hogy eb­ben a döntésben Tompa Jánosé, a kapitányé az érdem, aki vállalta a nagy vihart kavaró sajtóvitákat, a konfliktusokat, és természetesen a legtöbbet, a felelősséget azért, mert a Polgár lányokra építette a csapatot. Amíg leányainktól legalább ezüstérmet vártunk, addig férfi csapatunktól csak becsületes helytállással a 4-5. hely valamelyikét. Csak ez lehetett a reális célkitűzés. Tudomásul kell vennünk, hogy a sakkvilág rohamléptek­ben halad, a nagy riválisok, az angolok, amerikaiak, jugoszlávok mellett felnőttek már a dánok, az izlandiak, a hollandok és a kínaiak. Sokan mondo­gatták Szalonikiben, hogyha Újvidéken 1990-ben még nem is, de Puerto Ricóban 1992-ben már számolni kell az ázsiaiakkal. Természetesen voltak olyanok is, akik még láttak fantáziát férfi csapatunkban. Lev Polugajevszkij nagymester úgy nyilatkozott, hogy a csapattagok évi teljesítményét és az Élő-pontszámokat figyelembe véve a magyar férfi válo­gatott a legesélyesebb a szovjetek mögött az ezüstéremre. Ezt a kis reményt tükrözte a Szalonikibe indulás előtti percekben dr. Liptay Lászlónak, a férfi csapat kapitányának nyilatkozata is: „Az elmúlt két olimpián - főként Dubaiban - a hajrában kipukkadt a csapat. Ezért most megpróbáljuk úgy keverni a kártyát, úgy válogatni a játékosainkat az egyes fordulókra, hogy még a célegyenesben, a finisben is maradjon elég erő és frissesség." - mondta többek között az MTI munka­társának.

Next