Sárospataki Lapok, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1886-10-18 / 42. szám
719 SÁROSPATAKI LAPOK, s ebből oly viszonyok fejlettek ki, melyek az egyháztanács hivatásával össze nem egyeztethetők. Közgyűlésünk a csekei egyház presbyteriumának meghagyta, hogy a gondnoki számadásokat, a küldöttség utasítása szerint, haladék nélkül készítse el és a küldöttséghez terjeszsze be. A regale haszonbérletet törvényellenesnek, a szerződést az egyházra nézve érvénytelennek nyilvánította, amennyiben arra törvény értelmében az egyházmegye beleegyezése kikérve nem volt; az egyháznak eddig okozott veszteségéért a presbyteriumot egyetemlegesen felelőssé tette és megtiltotta, hogy az egyház pénzéből ezen vállalatra legkevesebb is fordíttassék és hogy a presbyterek a regale kezelésében legkisebb részt is vegyenek. Egyszersmind utasította a presbyteriumot, hogy ezen regale-bérletből netalán felmerülő törvényes megtámadást az esperesi hivatalnak rögtön jelentse be, hogy az az egyház védelmére a kellő intézkedéseket megtehesse. A tanító ügyében esperes úr — mihelyt a jelentés beérkezik — annak megfelelő intézkedésre felhívatott. A közalap ügyében a megyei alispán felhívatni határoztatott, hogy a szolgabíráknak — eljárásuk eredményéről való jelentéstétel követelése mellett — záros határidő alatt tegye kötelességül a hátralékok behajtását. A korzovai egyháztagoknak az egyházi szolgálmányok megváltását illető kérvénye helybenhagyatott és a közmunkaváltság 5 évi időtartamra megerősittetett. A múlt gyűlés óta történt tanítói választások megerősítése és néhány kisebb-nagyobb fontosságú ügy tárgyalása után a gyűlés délután bezáratott. KalóS Péter, egyházmegyei jegyző. VEGYES KÖZLEMÉNYEK. — Azon t. olvasóinkat, kik az előfizetési díjjal hátralékban vannak, tisztelettel kérjük tartozásuknak szíves kiegyenlítésére. — Gyászhír. Főtisztelendő Lovass Sámuel, szilicei lelkész, folyó hó 5. elhunyt. Addig is, míg bővebb nekrológot adhatnánk a derék férfiú tevékeny életéről, felemlitjük azt, hogy több mint félszázadon át szolgálta egyháztársadalmunk érdekeit, mint lelkész, esperes és helyettes superintendens. Tiszta lelke, derült kedélye közkedveltségűvé tevélt egyházkerületünkben s benne a régi szép idő egyik kiváló alakját veszítettük el. Nyugodjanak áldott hamvai békében. — A sárospataki egyház köréből. A sárospataki egyház főgondnokává, ifj. Szabó Zsigmond választatott meg. Kívánunk erőt, kitartó buzgóságot és bölcseséget az egyház ügyeinek rendbeszedésére. Alkalmilag említjük fel, hogy Nagy Sándor, helyettes lelkész, az egyház kérelmezése folytán, az esperes úr további rendelkezéséig, helyén marad. — Még egy szó Zoványi Jenő úrhoz. Sajnálom, hogy kénytelen vagyok a Zoványi úr és köztem felmerült vitában még egy szót szólani. Bizony nem magamért teszem ezt! Csöndesen elhallgatnám, hogy Z. J. úr, bárki legyen is ő, vagy esetleg bárki rejtőzzék is e név alatt, most meg szavai elferdítésével vádol, holott e becses lap 38. számában híven idéztem szavait s csak a 39. számban, valószínűleg sajtóhibából, mert az elferdítési szándék ellen határozottan tiltakozom, nincsenek azok híven idézve. A 38. számban, szépen elrejtett gúnynyal reám süti, hogy én a levegőből beszélek, a 40-ikben kideríti, hogy én nem vagyok gondolkozó ember, hogy tagadom az igazságot s hogy elferdítem a más szavait. Lelke rajta! Vele, úgy látom, nekem nincs mit vitatkoznom. De igenis, tőlem már eltekintve, kérdem, hol vette a jogot, arra, hogy egy tisztességes fiatal embert, Vásárhelyi Zsig., zilahi segédtanár és segédlelkész urat, tisztességtelen üzelem gyakorlásával vádoljon ? Hogy meri ezt, a puritán, becsületes életéről ismert ifjú embert azzal vádolni, hogy ő csak ürügyképen hozta fel a külföldremeneteli szándékát a lelkészvizsgáló-bizottság előtt. Várjon egy tanárnak mikor jobb vizsgát tenni, tavaszszal-e, mikor a szorgalomszak tart, vagy a nyári szünidő folyamán ?! Különben vegye tudomásul Z. J. úr, hogy V. Zs. urat főt. Révész Bálint, püspök úr és Csiky Lajos, múlt évi akadémiai igazgató-tanár ajánlották Utrechtbe, honnan ő következő választ kapott: „Lectis literis tuis, quibus studiorum causa stipendium petitur Bernhardinum, nobis tibi respondendum est, hubc tuae honestae petitionem praesentiarum satisfieri non posse. Datum Traiecti ad Rhenum, die 30 mensis Junii a. 1886. G. P. D. Stipendii Bernhardini Curatores.“ Így állván a dolog, igen kevéssé morális eljárás valakit nyilvánosan pellengére állítani. Kétszer is felemlíti Z. J. úr a debreceni specialitásokat. Jól teszi, de még jobban tenné, ha otthon, saját házuk előtt seperne, mert higye el nekem, ott is van ám nagyon sok seperni való és ő erre illetékes embernek látszik. Ezen ügyben ez volt az utolsó szavam. Debrecen, 1886. október 11. Csiky Lajos, hittanár. — Az ágostai evang. egyház, e napokban tartá Budapesten egyetemes gyűlését. Egyebek közt napirendre került a theologiai vizsgák egyöntetűvé tételének kérdése is. A hit- és lelkészjelölő vizsgák szabályzatára vonatkozólag két kerület az eddigi gyakorlatot kérte föntartatni, két kerület pedig a kerületi felügyelő közreműködését, ennélfogva marad az eddigi gyakorlat, t. i. az, hogy a kerületre van bízva, akarja-e, vagy nem a kettős elnökséget. Karsay püspök indítványozta, hogy az egyetemes bizottság előtt tett vizsgálatok bizonyítványai is egyetemes jelleggel ruháztassanak fel. Élénk vita támadt a supplicatio kérdésénél is. A supplicatio ügyében kiküldött bizottság a következő javaslatot terjesztette az egyetemes convent elé: 1. A tápintézetre való személyes kéregetés, mint amely a mai viszonyok közt mind a kiküldött ifjak erkölcsi életére káros hatással van, mind pedig az érdekelt tanodákra hátrányos, beszüntettessék. 2. A fentebbiek helyébe következő intézkedés életbeléptetése javasoltatik, miszerint az egyes tanodák igazgatóitól, az év különböző szakaszaiban, az esperesi hivatal útján az egyes gyülekezetek lelkészeihez adakozási ívek küldessenek, kik a szent ügyet szem előtt tartva, a híveket adakozásra buzdítsák, az íveket a gyűjtött pénz becsatolásával a tanodák igazgatóihoz posta útján, újra és okvetlen visszaszármaztassák. 3. Az ily módon eszközölt gyűjtésnek köre az algimnáziumokra vonatkozólag bezárul, azon egyházkerület határvonalával, amelyekben azok léteznek, ellenben a főtanodák és akadémiák gyűjtési szabadsága kiterjed mind a négy egyházkerületre. A polgári iskolákra való gyűjtés szigorúan betiltassák. Pelesig szerkeszti: MITROVICS GYULA.Nyomatott Sárospatakon 720 Szerkeszti-társ: RADÁCSI GYÖRGY.