Sárospataki Lapok, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1887-11-07 / 45. szám
827 SÁROSPATAKI LAPOK. Gyümölcsim, mik voltak, más osztozik rajtok: Már csak téli zúz fed, virágot nem hajtok. Nem adhatok semmit! — de hálaérzetem Hozott ide, s innen az távozik velem. Mert itt éltem én is, s mit pályámon értem. Mindazt Patak adta, Isten áldja értem! De napom már lent jár, szememben sugára, Csak azt forditom még halmas ormára. Hadd aranyozza meg, mint a lenyugvó nap. Melytől a bérdező fénylő koronát kap. Színarany lesz imám: Patak kedves népe. Tündököljön rajtad a nagy Isten képe! Id. Kiss Áron: Csokonai Vitéz Mihály arcképének leleplezési ünnepélye Csurgón, 1887. október 26-án. A nagyok iránt köteles kegyeletnek igen szép jelét adta a csurgói ref. főgimnázium tanári kara és az intézet kebelében levő Csokonai-kör ifjúsága október 26-án, a mikor Csokonai Vitéz Mihály arcképe leleplezésének ünnepélyét tartotta. A tanári kar azon meggyőződéstől áthatva, hogy a nagyok iránt való kegyeletet — mely tagadhatatlanul él azokban, kik műveiket s azokban az ő lánglelkeket ismerik — ottan-ottan az ifjúság s a nagy közönség érdekében lángra kell szítani, hogy még a messzeállók is minden fáradság nélkül felhevüljenek: évek óta fáradozott a nemes ifjúsággal azon, hogy Csokonai Vitéz Mihálynak, mint az intézet egykori híres tanárának, s a magyar nemzet lánglelkű költőjének—kire nagyon illik, amit Arany Széchenyi felett énekelt: a nagy szellem «egy éltető eszmévé finomul, mely fenmarad s nőttön nő tiszta fénye, amint időben, térben távozik, — arcképét megszerezhesse. És a nemes buzgóság kitűnő véget ért: leírjuk Csokonai arcképét, jeles festőnk, Aggházy Gyula úr műterméből; az arckép díszes keretben megnyerően varázsolja élőnkbe a nagy költő nemes vonásait. Kitűnő véget ért a nemes törekvés azért is, mert a jelen volt díszes közönség, az ünnepély ügyes rendezésével, a tárgysorozat gyönyörködtető lefolyásával — mint az az arcokról leolvasható s később a beszédes ajkakról hallható volt — teljesen meg volt elégedve. A tanári kar és a nagyreményű ifjúság is valóban nemes örömben részesült, midőn látta, hogy jóravaló törekvését nagybecsű figyelmére méltatta a magyar tudós akadémia Barna Ferdinánd úr személyében, a Kisfaludytársaság Rákosi Jenő, Debrecen városa Géresi Kálmán, a magyar irodalom tanára, a debreceni főiskola Balogh Ferenc, hittanár úr személyében; továbbá a kaposvári állami főgimnázium és a vidék igen számos előkelő családja és egyesek. Hálás köszönet érette! Az ünnepély a ref. templomban ment végbe; megnyitóul a főgimnáziumi énekkar a Hymnust énekelte Bátori Lajos, tanítóképző-intézeti zenetanár és kitűnő orgonista orgona játéka mellett. Azután következett a főgimnáziumi igazgató, dr. Vida Károly, rövid, de sokat mondó megnyitó beszéde, melyet egész terjedelmében közlök. Tisztelt közönség! Kedves tanuló ifjak! «Annak az örömnek, mely e pillanatban, midőn egyik kiváló nemzeti költőnknek s a mi szerény intézetünk egykori tanárának arckép-leleplezési ünnepélyét üljük, lelkemet eltölti, nem vagyok elég erős, hű kifejezést adni; mert az öröm épenúgy elfogja egész lényünket, megakasztja gondolkozásunkat, megtagadja beszédképességünket, mint a bánat, s ezért, ha ezen iskolai ünnepélyen nem is tudom válogatott kifejezésekkel, virágos nyelven üdvözölni közeli s távoli kedves vendégeinket s az általunk igen-igen szeretett ifjúságot, de tudom igazi magyar barátsággal, mely otthont nyújt a vendégnek, s azzal a komoly szeretettel, mely ragaszkodást s bizalmat kelt irántunk az ifjú lelkében. A fény, a pompa eltakarná szemünk elől a lényeget és igazságot s nem látszanánk azoknak, a mik vagyunk; már pedig nekünk, ha méltóan akarjuk megünnepelni nagy költőnknek s dicső emlékű elődünknek Csokonai Vitéz Mihálynak emlékét, ki egyszerű, de igaz nyelvvel hirdette az igazságot országszerte s ki vándorbottal kezében érkezett ide, hogy még egyszerűbb, de annál meggyőzőbb módon oktassa az ifjúságot: csak azt kell mutatni, a mik vagyunk, azt t. i., hogy az egyszerű falak fogékonyak minden iránt, a mi szép, jó és nemes, s a nagy férfiúnak szellemét — a lángoló szeretetet kedves hazánk s nagyjaink iránt — nemcsak híven megőrizték, de nemzedékről-nemzedékre átörökölték, s bár komoran tekintenek feléd, de ha egyszer beléptél, ott fogadnak téged a költő és a nagy alapító testvériesen ölelkező szellemei, jeléül annak, hogy itt mindig a testvériség, egyenlőség és az egymás iránti szeretet honolt; ez összeforrt szellemből mindenkinek és minden időben jut egy-egy szikra, mely gyújt, lelkesít, nemesít, s ha kell, tettre készt. Ennek a szellemnek vagyunk mi boldog és gazdag örökösei, ebből táplálkozunk s ebből merítette ifjúságunk is azt az erőt, melynek segítségével buzgón közreműködött ezen egyszerű, de lelkesítő ünnepély megtartásában. E szellem védelme alatt maradjon az ifjúság mindig s e csillag ragyogjon szemük előtt s vezérelje a hosszú életpályán, melyet akkoron a mi költőnk s kedves emlékű tanártársunk és tanárunk gyújtott lánglelkével, mert ennek fényénél sohasem fogják eltéveszteni az egymás iránti szeretet s mindenekfelett az igaz hazafiság és erényét, még akkor sem, ha az élet küzdelmei annyira próbára teszik is, mint ünnepeltünket, ki széles e hazában csak vándorolt, csak vándorolt, anélkül, hogy valahol nyugalmat találhatott volna. De nem fűzöm tovább eszméimet, hiszen a t. közönség s a kedves ifjúság e nehány szóból is megértette ünnepélyünk célját s így átadom a szót Kondor József tanártársamnak, ki nálamnál sokkal jobban tudja méltányolni Csokonai Vitéz Mihálynak, egykori kartársunknak, nagy Debrecen még nagyobb fiának élete történetét.» A Kondor tanár úrnak nagy gonddal írt értekezéséből, habár csak kivonatosan is, közlöm e következőket: «Csokonai, mikor Lillájával megismerkedett, állás után nézett s Festetich Gy. grófhoz, a keszthelyi Georgicon és a csurgói ref. gimnázium megalapítójához folyamodott. De az új osztály felállítása — a mihez a költő reményét kötötte — késett; így egy ideig különböző helyeken tartózkodott, barátainál. Somogyba bejövetelekor írta a Tihanyi echóhoz c. szép elegiát, mely Budapesten, a m. tud. akadémia kézirattárában látható a költő kéziratában, egy 1798-iki naptárba beírva, érdekes változtatásokkal. Ez időből való versei: Utolsó szerencsétlenség (fordítás), Estvéhez, Reményhez stb. Somogyban következő helyeken tartózkodik: Csőkéiben Kis Bálint s.lelkésznél, itt írja köszöntőjét Kis B. névnapjára (látható másolatban Körmendy S. esperes úrnál), Hedrahelyen Szokolai D.-nél, itt írja meg jórészben Dorottyáját; Kaposvárott, itt megénekli Széchenyi F. gróf, Somogym. főispánja fölavatását; egy évig marad N.-Bajomban, Sárközy Istvánnál, itt több alkalmi verset ír s mikor innen kirándúl Kisasszondra, megírja Magánossághoz c. költeményét. 828