Sárospataki Lapok, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1891-06-22 / 25. szám
547 Ezt a tanítási módot — részemről — minden tekintetben gyümölcsözőbbnek tartom a réginél s a görög nyelvi és irodalmi oktatásra nézve is alkalmazandónak tartanám. Nagyon leverőleg hatott — annak idejében — én reám az a tudat, hogy tudok ugyan valamit egy felmagasztalt nagy irodalom egy pár kitűnő képviselőjéről, de magáról az egész irodalomról, az azt mozgató, fejlesztő erőről, annak igen sok nagy alakjáról teljességgel nem tudok semmit. Ha tudni akarnék róluk, nem vagyok képes nyolc esztendei latin nyelvi és irodalmi oktatás után a magam eszétől, vagy a gimnáziumban nyert utasítások mellett tovább haladni. Ettől a másokat is érhető leverő tudattól könnyű volna a gimnázium jobb növendékeit (mert kiválóan csak azokról lehet szó!) a jelzett úton megszabadítani. (Vége köv.) Nemo. -----'KiSsS?*-— TÁRCZA. LVII-ik Zsoltár. Ne hagyj el engem édes Istenem! Könny is sújtó, nehéz keresztemen! Enyhűletet másutt én nem találok, Szárnyadnak árnyában nyugszik fejem, Míg róla el nem száll a terhes átok. Egedből, ha szemed reám tekint, Oszlatja fénye a bút s földi kint; Uram gonoszság mindhiába állja, Felém karod védő segélylyel int, — Oltalmazol királyoknak királya! Örök jóság! neved magasztalom : Te vagy az Úr, te vagy az oltalom!... Agyamból reggel még alig kelek fel, Fohászom már feléd zeng szárnyaion, Eget-földet betöltők énekemmel... Oh jó atyánk, szerelmed végtelen! Igazságod túlhat a fellegen! Nevedre minden nép áldása szódíjon S dicsérete hozzád méltó legyen, A hol csak ember él e nagy világon! Apostol Bertalan. SÁROSPATAKI LAPOK. Zwingli az ifjúság neveléséről. A kappeli hős, ki — tudvalevőleg — vérével pecsételte meg vallás- és hazaszeretetét, nemcsak az egyházra, mint ilyenre, hanem annak tagjaira is igyekezett gondot viselni s így egész természetszerűleg kiterjedt figyelme a nevelés és oktatás ügyére is. Ennek tulajdonítható aztán az a pár lapra terjedő műve, melyben az ifjúság neveléséről teszi közzé a maga nézeteit. Ma már kétségkívül sok tekintetben mások az irányadó elvek, mint az ő korában, amikor ő például az első s feltétlen ismeretközlést az Istenre kívánta vonatkoztatni, míg ma a legtöbb esetben ez a legutolsó, s legkisebb gondját képezi a tanítónak s nevelőnek; de talán nem lesz érdektelen, ha megismerkedünk a nagy reformátor e nembeli elveivel is, — legalább e tekintetben is fogunk róla tudni valamit, — hiszen egy arra hivatott író nyilatkozata szerint, említett kis műve „igazán evangyéliomi s az első kísérlet egy evang. neveléstan alapelveinek összeállítására. “) Magáról a műről a következőket kell előrebocsátanunk. 1523. augusztus 1-én jelent meg Zürichben ily címmel: „Quo pacto ingenui adolescentes formandi sinti praeceptiones panculae.“ Meyer Geroldnak van ajánlva, egy ifjúnak, a ki ebben az időben Baselben tanúit, hol a nép Erasmus ismeretes nyilatkozata szerint „non ad modam vivit medice, nec bibit medice.“ Ez ifjúnak édesanyja a reformátornak később neje lett, — ebben a tájban pedig már arája volt; tehát elég közeli viszony volt közte s a reformátor között. Az ifjút a reformátor szerette, mint olyat, aki szelid, kegyes és serény volt s gyöngédség, finomság voltak jellemző vonásai. A kis munkát abból az alkalomból írta, hogy a fiatal Gerold a bádeni fürdőből hazatért. Az akkori szokás szerint, a hazatérőt nemcsak örömmel fogadták, hanem ajándékokkal is kedveskedtek neki; a reformátor nem akart elmaradni e szokástól, ő is óhajtott valamivel kedveskedni az ajándékokkal elhalmozott ifjúnak s az ajándék a nevelésről szóló munka jön. Volt szándékában már előbb is e fajta művet írni, de egy s más dolgok nem engedték meg terve megvalósítását. Most aztán mégis mintegy helyre kívánja ütni a régi hibát s megírja e munkát, melyben olyanok neveléséről szól, kik „már érett korban vannak s könnyelműség nélkül kezdenek élni.“ Hogy ily munka írására képesítve s jogosítva érezhette magát, tudhatjuk, hiszen 18—19 éves korában Baselben tanító volt s ezután darusban, mint pap, szintén kiváló figyelmet fordított a nevelésre s oktatásra. Benne az testesült meg e tekintetben, a mit Neander vallott a theologusra vonatkozólag, t. i. „pectus facit magistrum.“ S ennek tulajdonítható, hogy első didaktikai kötelességül azt ismerte, hogy bele kell hatolni a tanítvány egyéniségébe, mert aki ezt nem teszi, az nem jó tanító. Nem volt elég neki, hogy „írni s olvasni tanítson, s a költőket ismertesse; hanem, hogy jámborságra, Istenfélelemre s erkölcsös életre is vezesse tanítványait.1 . S ezt most ismertetendő művében is észrevehetjük, melyen az Istenfélelemre, az igaz keresztyénségre való törekvés van az ifjak számára félő kötelesség gyanánt kiemelve. A munkát a reformátor maga három részre osztotta azért, mert az első részben olyan dolgokról akart szólani, melyek az Istenre vonatkoznak ; a másodikban az ifjút érdeklő tárgyakat akarta érinteni s a harmadikban olyan kérdésekkel kívánt foglalkozni, melyek másokat is illetnek. Különben pedig a fő cél az, hogy a szeretett ifjú, a kis munkából a benne röviden elmondott, megérintett s kifejtett tárgyakban felvilágosíttatván: az életben azoknak megvalósítója legyen s így példányképül szolgáljon embertársainak, a reformátor szavai szerint: „élő példa légy másoknak. “ A három részre osztott mű főbb tételei, mint a melyek magukban foglalják a reformátor neveléstani elveit, a következők : Mindenek előtt Istennel kell megismertetni az ifjakat és pedig úgy, hogy hitet kell iránta bennök támasztani. A hitnek fölkeltése pedig az Isten igéjének hirdetése által történik. Rá kell vezetni az ifjút az Isten lényegének fölismerésére, például úgy, hogy „a világegyetemet állítjuk szem elé s ekkor a részekre ujjal rámutogatván : kimutatjuk azokból a változásokat, melyekkel szemben az Isten változhatatlan s örök, mint olyan, ki az annyira különböző részekből álló mindenséget oly biztos s csodálatos összhangzatba hozta. “ Ki kell aztán emelni, hogy Schmid : «Encyclopädie des gesammtea Erziehungs- und Unterrichtsweseas. . . Gotha, 1875. 10 k* 771 1. 2 I. m. 765. 1. 548