Sárospataki Lapok, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1891-06-22 / 25. szám
549______________________________________SÁROSPATAKI LAPOK. 550 Jsten egyúttal a jövőről is gondoskodott, mikor a világot így alkotta, mert gondviselése mindent elrendez, minden fölött őrködik, mert „nihil prorsus vitescens hac cura.“ A gondviselésből folyólag pedig rá kell vezetni az ifjút arra, hogy az Isten „nemcsak lelket ad annak, akinek kell, hanem testet is, ahol arra szükség van.“ Amint a lélek, úgy a test is Isten ajándéka. A mezei liliom pompás ruhája is tele van, a hollók is neki köszönik lételüket. Amikor az ifjú így megismerkedett az Isten-eszmével, a gondviselés fogalmával, fölvilágosítandó arról is, hogy „nem szabad közönséges kiváncsinak lennie,“ azaz soha sem szabad olyan dolgok felett mintegy tépelődnie, amelyek az Istenség eszméjére vonatkozólag talán aggodalmat keltenek benne. „Ha lelki vagy testi baj száll reánk, tőle kérjünk mentőszert; ha üldöz az ellenség, ha terhel a gyűlölség, hozzá meneküljünk; ha bölcseséget, sikert akarunk, nála keressünk.“ Nála, mert ő „nemcsak ura, hanem atyja is mindennek, ki benne hisz ... s kívánja, hogy mindenkor hozzáforduljunk segélyért, mint szülőhöz, a ki szült s maga igér segélyt, mert igen szereti, ha imádkozunk. Ez a tudat s ez az ismeret aztán felvilágosítja az ifjút arról, hogy „lehetetlennek kell gondolnia olyan valamit kérni, amit az Isten sem adhat meg, mert ez által tiszteletlenséget követne el. Itt aztán visszavezet bennünket a reformátor arra, hogy az ifjú ilyen formán tisztába jön azzal: „hogyan kell érteni az evangyeliom titokzatosságát ? . . .“ Megismeri így „az első ember állapotát, t. i. hogy halállal holt, s miután Istennek parancsolatát áthágta, s hogy saját bűneivel minden utódját vétkessé tette, hiszen halottaktól élők nem születhetnek;“ ez aztán elvezett arra a tudatra is, hogy mi mindnyájan betegek vagyunk.“ Ebből pedig az következik, hogy az ifjú megismeri, hogy mindent ztöv nancov,“ indulatok hatása alatt teszünk, amelyek pedig „Istentől a legtávolabb állanak, a miből kétségtelenül az következik, hogy nekünk is a legtávolabb kell állnunk azoktól, ha Istennel egyesülni óhajtunk, mert a mint a legártatlanabb semmi összeköttetésben nem áll a legelvetemültebbel s a mint az igazság ellensége semmi igazságot nem tud elszenvedni, épúgy az Istennel is csak az lehet viszonyban, a ki szent, a mint ő maga szent s tiszta szívvel van felruházva; mert „boldogok a tiszta szívesek, mivel ők Istent meglátják.“ Hogy ily ártatlanságra mi módon tegyen szert az ifjú, kit társaival együtt, valamint minden embert „a legtisztátalanabb indulatok környeznek,“ melyek mintegy „pöröly és ülő közé szorítanak mindnyájunkat, azt adja utasításul, hogy „akarva nem akarva Istenhez emeljük kezeinket s az ő kegyelmére bízzuk magunkat.“. . Erre pedig az evangyeliom fog megtanítani! Az evangyeliom ismerteti meg az ifjúval Krisztust, ki „nagyobb szabadító volt, mint mindenféle szabadító Jupiter ? Az evangyeliomból Krisztusban való hitet fog tanulni az ifjú; megérti, hogy a ki Krisztusban hisz, üdvözül, „az ő örökös társa lett s az atyánál örökké örvendeni fog, mert azt akarja Krisztus, hogy a hol ő van, ott legyen az ő megváltottja is,“ mert „csak ő általa van utunk Istenhez, . . . záloga ő Isten kegyelmének; védő, kezes, közbenjáró, szabadító, vezető és oltalmazó, kezdet és vég.“ Aki így megismeri az evangyéliom titkát s hisz a Krisztusban: Istentől született „ mert emberi gyarlóságoknak rabja az isteni kegyelem nagy mélységeit nem érti meg.“ „Akik az evangyeliom által újjászülettek, nem vétkeznek, mert senki, ki Istentől született, nem vétkezik s a ki hisz az evangyeliomban ; Istentől született, tehátnem vétkeznek, kik az evangélium által újjászülettek, azaz azoknak bűne kárhozat és halál alá nem esik, mert őket megváltotta Krisztus a maga halála árán.“ Krisztus a menhelyünk a bűnök s gyarlóságok tengerében. Az Istenben vetett bizalom azonban „nem menti a testeket, de neki buzdítja s hajtja őket arra, hogy jót cselekedjenek,“ sőt a Krisztus hivése a hívőknek sem ad nyugalmat. ..hiszen a hívők tapasztalják, hogy Krisztus nem engedi, hogy az ő munkájába bizakodva, tétlenül s kényelemmel pihenjenek.“ S mindebből a tanulság az, hogy „a ki érti az evangélium titkát, jól élni igyekszik“ és pedig „az igazság, a hit s könyörület által.“ Erre kell „törekednie az ifjúnak, t. i. hogy korán jó ember legyen, legyen ártatlan s így Istenhez hasonló, mert az ilyen mindenkinek használ, senkinek nem árt, hacsak magának nem; így a ki mindenkinek mindent megtesz, s minden igazságtalanságtól határozottan tartózkodik, Istenhez hasonló.“. . . Erre törekedjék, erre tanítandó, vezetendő az ifjú. „Nehéz dolgok ezek, ha erőnket tekintjük; de a hívőnek minden lehetséges.“ Ennyi az istenségről szóló első rész, mely mint látszik, egyúttal beválnék theologiai fejtegetésnek is, minthogy e fajta gondolatokat lépten-nyomon találunk is theologiai munkáiban. (folyt. köv.) Tüdős István: KÖNYVISMERTETÉS. A lelkipásztor teendői a presbitériumban és az egyházi vagyon ügyéhez tartozó nyomtatványok kezelése körül. (Vége). A Dávidházy által adott mintában, a kiadások tételeinél az első cím. ..múlt évi Mikiadás.“ Jól tudom, hogy ez egyházainknál országosan ismert cím. Mindazáltal, felfogásom szerint, ilyen címet, könyvvitelt annak ismerni nem szabad, sőt ellenkezőleg, igyekeznie kell az ilyen helytelen fogalmakat, illetőleg abból kifolyó pénzkönyvelési eljárást kiirtani. Mert tegyük fel, hogy X egyháznak az 1889. évben 100 frt bevétele volt. Azt vagyok bátor kérdezni: mi módon lehet ebből csak 101 irtot is kiadni? Mivel túlkiadás csakis úgy állhat elő, ha többet adunk ki, mint amennyi a bevételünk volt. Ez pedig én előttem megfoghatatlan képtelenség, mert a levegőből azt az 1 frtot sem lehet elővenni. Ha pedig bárhonnan is kölcsön vettük, akkor a pénztárkönyvbe kötelesek vagyunk azt, mint bevételt bejegyezni, vagyis elszámolás alá helyezni, mert csakis így nyer a pénztárnok jogalapot arra, hogy azon összeget, mint adósságot, az egyház terhére írja. Ez esetben pedig, nem a túlkiadás cím használandó, hanem az egyedül helyes adósság czím, mert ha az egyház, vagy bárki is, többet költött, mint amennyi bevétele volt, kétségbevonhatatlanul adósságot csinált s ha pénztár-könyvet vezet, annak be kell vallania, hogy miből fedezte azt ? Így tehát, a pénztár-könyv kiadási végösszegének soha nem szabad többnek lenni, a bevételek végösszegénél. Különben ez a könyvviteltani ismerethiány az egész munkán nagyon meglátszik. Nem képez az egy szerves, összefüggő egészet. A határozottan jó gondolat nem találta meg a kellőképen helyes megjelenési formát. Könyvviteltani szakmunkák tanulmányozásával érlelni kellett volna még ez egyháztársadalmi életünk igen nagy baján segíteni célzó gondolatot. A vagyonkezelésnél az első és legfőbbb a pénztárkönyv, minden többi csak ennek a segédkönyve. Én azért e munkától nagyon vártam, hogy igyekezni fog ennek fontosságát és jelentőségét kiemelni s annak pontos ve