Somogyi Néplap, 1955. október (12. évfolyam, 231-256. szám)
1955-10-01 / 231. szám
Szombat, 1955. október 1. SZERKESZTŐSÉGÜNK POSTÁJÁBÓL Ki a felelőse a DfY felelőtlen ígéreteinek? A mezőcsokonyai Új Élet TSZ-nek volt egy régi nagyteljesítményű transzfomiátiorra, melyet a DÁV még tavaly nyáron elvitt azzal, majd kijavítják, s hogy azután kicserélik a községi kisebb teljesítményű transzformátorral, így szövetkezetünknek tudnak villanyt szolgáltatatni. Erre az ígéretre bevezettettük a tsz összes gazdasági épületeibe és lakásaiba a villanyvezetéket, ami 48 ezer forintba került. Vásároltunk villanyi hajtású iszecskavágót, répadarálót, két villanymotort is rendeltünk. Azóta máig több iránt egy esztendő telt el. Több mint egy éve fekszik pénzünk vezetékben, de a villanyt a még mindig nem szerelték be, elvitt transzformátorunknak hírét sem halljuk. Szeretnénk tudni, miért engedte a DÁV, hogy tsz-ünk ilyen nagy költségbe verje magát, miért ígért áramot, ha egyszer nem tudja, vagy nem akarja azt bevezetni?A DÁV felelőtlen; ígéretét drágán fizettük meg. Joggal kérdezzük: ki a felelős ezért? Mihályi József tsz-tag. Nagykorpád tsz község életéből Nagykorpádon A három új termelőszövetkezet tagjai az idősebb testvér, Béke TSZ példáját követve közösen végzik az őszi szántás-vetést. A leltározás, tagosítás befejeződött, tehát zavartalanul hozzáláthattak a vetéshez. Az őszi árpát már földbe tették, most a rozsot vetik. A búza magágyát is készítik. Öt erőgép segíti a tsz-ek munkáját, hogy időben elvetegethessenek. A termelőszövetkezetek között verseny indult a vetés mielőbbi elvégzésére. A tsz-ek birtokában 1886 hold terület van, ebből 1400 hold szántó. A családok létszáma az egyes tizekben így oszlik meg: a Béke 60, a Szabadság 34, a Kossuth 38, az Uj Élet TSZ 27 családot tart nyilván. A közösbe vitt állatokból az Uj Életnek 35 lova, 7 szarvasmarhája, a Szabadság TSZ-nek 32 pár lova és 12 szarvasmarhája, a Kossuth TSZ-nek 16 pár lova és 7 szarvasmarhája van. Ez az állatállomány elegendő ahhoz, hogy kifejlesszék a közös állományt. A négy tsz közül a Béke a legnagyobb. Az utóbbi időben sok belépővel erősödött meg. Gondoskodniuk kell gazdaságuk bővítéséről, hogy a jövedelmezőséget emelni tudják. Szép terveik vannak. Az állattenyésztést fejlett zootechnikai módszerekkel akarják tovább fejleszteni, a sertésállományt felújítják, méhészetet létesítenek. Halastó építését is tervezik, ezenkívül juhokat is akarnak tenyészteni. A baromfiállományt kiváló fajbaromfiakkal kívánják növelni. E célre a nagy kiterjedésű száraz legelők igen megfelelnek. A közeli Rinya-folyó vizét is szolgálatukba állítják. A termelőszövetkezetnek minden adottsága megvan, hogy célkitűzéseit valóra váltsa. Biztosíték erre a tagok tettereje, szorgalmas, lelkes munkája. Bajor Lajos, községi agronómus. MEGJELENT az Anyag- és Adatszolgáltatás szeptemberi száma, mely az alábbi fontosabb cikkeket tartalmazza: P. Nyikityin: A Szovjetunió iparának műszaki fejlesztése. Vang Kvamg-vej: A Kínai Népköztársaság első ötéves tervéről. V. Mihejev: Az új Ázsia. A. Grosev: A szovjet filmművészet további fejlesztéséért. SOMOGYI NÉPLAP Mikor kapom meg augusztus 1-i munkabéremet ? A Tejipari Vállalat Zalka Máté utcai telepén dolgoztam segédtromboásként július 5-től augusztus 1-ig. Ez idő alatt született meg harrmadlife gyermekem. A vállalati bérszámfejítője nem akarta az SZTK- segélyt kifizetni, azzal, hogy időszaki munkásnak nem jár. Az SZTK azonban közölte a vállalattal, hogy : időszaki munkásoknak is jár segély, ha megvan a szükséges ledolgozott munkaidő. Akkor meg ezt a munkaidőt visitatták. Csak nagy keservesen kaptam meg a segélyt. Ugyanezt tették a családi segély kifizetésénél, akkor is ugyanezeket hozták fel, úgyhogy ismét az SZTK-nak kellett közbelépnie,hogy a segélyt megkaphassam. Augusztus 1-i béremet pedig még a mai napig sem kaptam meg, azt mondják, nincs róla munkalap. Jó lenne, ha a Zalka Máté utcai tejüzem bérszámfejtője nagyobb lelkiismeretességgel és pontossággal végezné munkáját! Farkas István Úgy helyes, ahogy a tsz-alapszabály előírja Cser József elvtárs, Zala község tanácselnöke beszámol arról, hogy a községében működő három termelői szövetkezet tagsága szorgalmasan végzi az őszi szántás vetést. Az idén alakult két tsz-ben, az Alkotmányban és a Petőfiben ugyan voltak kezdeti hibák, de a községi vezetők is a járási szervek segítségével egyre inkább úrrá lesznek a nehézségeiken. Főleg az állatok közösbe vitele körül voltak nézeteltérések. Egyes tagok, mint például Szabó Bálintné, azon a helyi véleményen voltak, hogy csak egyik lovukat adják szövetkezetbe, a másikat eladják, s a a ló árának bizonyos százalékát fizetik a közösbe. Ez nem egyeztethető össze a mintaalapszabályzat vonatkozó részével, s a község kommunistái, valamint a járástól kint lévő elvtársak megmagyarázták ezt az új tszék tagjainak. Erre Szabó Bálinntnénak is megváltozott a véleménye, s belátta, hogy úgy helyes, ahogy az alapszabály előírja. A község irányítói, a tsz-ek kommunistái és a régebbi tsz tapasztalt vezetői, de a járási párt- és tanácsszervek is segítsék a zalai út szövetkezeteket továbbra is, álljanak mellettük, hogy minél kevesebb botladozással haladhassanak az új úton. Október 2-án éjjel megszűnik a nyári időszámítás A minisztertanácsi határozat értelmében a nyári időszámítás október 2-án éjjel megszűnik. Ennek megfelelően október 2-án éjjel 3 órakor az órákat 2 órára kell visszaigazítani. 222222 zett VIRÁGZÓ TERMELŐSZÖVETKEZETEKET SOMOGYBAN c/Az első Lépések bízta tu íyáért »Mátra« kerékpárját hajtotta a csurgói országúton : ott találkoztunk Molnár Józseffel, a járás ^legöregebb« tszelnökével. Életkora szerint 30 éves, élettapasztalata szerint jóval korosabb ennél. Évek óta az iharosi Bástya TSZ elnöke ő, de most három-négy szövetkezet gondjából is jókora részt vállalt magára. Úgy jönnek hozzá, mint a jókútra. Jött a Petőfi elnöke: — Vetnénk a rozsot — úgymond —, de nincs megfelelő vetőmagunk. Adott a Bástya nekik cserébe: harmadik szaporulati, jó lovászpatonai vetőmagot. Jött azután a Zöld ző elnöke: Koczor Jámeg az új szövetkebrigád vezetője. Baka ános, — Vetőmag e? Van. Adunk. — is fogadta őket. Az Zöld Mező vezetői a j - mag mellé jó tanácsokra is igényt tartottak. Leültek az asztal mellé a Bástya irodájáén, papírt, ceruzát vett elő, s tanulgatták gaz'ütt, egészen, éjfél utánrak a munkaegység száraz ' ilást. Példákat vettek a boronálás, vetés, ' ',szóval leginkább a mostani munkák köréből, aztán a papír fölé hajoltak, s kiszámították az önmaguknak feladott példákat. A csillagfényes szeptemberi éjszakában hazafelé tartott Zsulai János. Látta, hogy világosság van a tsz irodájában, gondolta, megnézi, mi folyik odabent? Megnézte, aztán indult haza — lepihenni. — Olyanok, mint az iskolások — gondolta hazafelé menet, s nem is tévedett. A sokat emlegetett élet iskolájának tananyagát bújták odabent, a Somogyban oly szépen formálódó szocialista falu alapelemeit tanulták. A falu pihent, ők meg tanultak, hogy aztán jól sikerülj lött majd a vizsga — kint a zöld mezőn,odaA néptanítónak gyermek iránt érzett felelősségérzetével fordulnak pártemberek, állami vezetők, szakemberek, gyakorlott tsz-elnök az új szövetkezet felé. — Egy-két éves porrogi Béke TSZ a legújobbak közé tartozik az egész megyében — jelentette ki sziklaszilárd biztonsággal Pallag András, röviddel megismerkedésük után. — Maga az elnöke annak a szövetkezetnek? — kérdezte valaki. — Nem. — Akkor a párttitkára — megy tovább a találgatás. — Az sem. Megtudták aztán: patronálja a porrogi Beckét. S hetenként többször, majdnem naponta tapossa kerékpárja pedálját a kanyarulatai miatt a hét sor nevet viselő úton, görben az emelkedőkön, a bükkös, tölgyes erdők és szőlődombok között. Amikor a megalakulásról volt szó, pár héttel ezelőtt, mint népnevelő biztatta az embereket, lépjenek bátran az új útra, minden szebb és jobb lesz, mint eddig volt. Most felelősinek nézi magát érte, hogy úgy is legyen, az új szövetkezet minden induló lépését gondosan vigyázza. A porrogi Béke két héttel ezelőtt alakult. Az őszi árpa már a földbe került, most vetik a rozsot. Az idén még egyénileg takarítanak be, de már ebben is segítenek egymásnak, hogy aztán minél hamarabb haladjon előre a közös. Halad. Egy másik ilyen patrónus Cseh Jenő, a járási tanácsnál dolgozik Csurgón. Hivatalos idő után meg Somogycsicsón a Búzakalásznak viseli gondját. Tárgyalt bankkal, hogy a Búza a kalász lovakat vásárolhasson. Vett is két pár lóerejű, sodrott lovat. Amikor pedig a község már jogos türelmetlenséggel várta, hogy megérkezzenek hozzájuk a traktorok, Csek elvtárs az asztalra csapott: tán a Vörös Tenger partján érzik magukat az elvtársak, hogy egy idő óta Iharosberényi Gépállomás lett az ígéret Földje? Aztán „ megjöttek a traktorok, lehet, hogy a sértődés küldte őket, de ott voltak és dolgoztak. Csek Jenő Nyíregyházán, a homok fővárosában tanult a kertészeti iskolában. A Búzakalásznak meg a többi között homokos földjei is vannak. Ezen a földön otthon érezné magát, s gazdagon fizetne a Jonathan alma, akár a szabolcsi homokon — jött a gondolat, s lehet, hogy hasznos terv lesz belőle, aztán új gyümölcstelepítés, amely ötödik termővé fordulhat.Erre Siposs Pálnét említsük meg a patrónusok közül, aki a Termelőszövetkezeti Tanács Somogy megyei megbízottja volt, s egészen addig patronálta a kadarkúti Szabadságot, hogy egyszer csak végleg ott maradt: megválasztották elnöknek. Losonczi Pál, a barcsi Vörös Csillag elnöke, a Szocialista Munka Hőse kezdte el a segítésnek ezt a kitűnő módját, s most már az egész megyére kiterjedt lom lett belőle. mozga94 új szövetkezet van a megyében, mindegyik mellé odaállt valaki segítő szándékkal, tehetséggel A szántó-vető emberek mellett ők most falusi új élet magvetői, a napjaink hősei. VAJDA MARTON 3 A haza falára, a magunk hasznára jegyzünk békekölcsönt JÓ JEGYZÉSÉRT SZÉP MUZSIKÁT 22 tagú zenekar köszönti a békekölcsön jegyzésben élenjárókat Balatonbogláron. Persze a zenekar tagjai maguk is derekasan kiveszik részüket a gyűjtésből, a fúvószenekar helikonistája, Frédhi József drótfonó pl. 1300 forint békekölcsönt jegyzett. A FONYÓDI JÁRÁS 18 ORVOSA már a békekölcsönjegyzés első napján hitet tett államunk, népünk iránti szeretetéről. 3638 forintos átlaggal összesen 65 500 forintot jegyeztek. Példásan jegyeztek a Patyolat V. MNDSZ-asszonyai is — Tanácstag vagyok, úgy érzem, kötelességem a példamutató jegyzés — mondotta Vadás Ferencné, a Patyolat Vállalat üzemi dolgozója. Példát is mutatott: 800 forintot jegyzett. De kitettek magukért az üzem többi MNDSZ-asszonyai is: Schilling Istvánné, Druskó Jánosné, Kovács Lászlóné, akik szintén 800—800 forintot kölcsönöztek államunknak. Kuzma Imréné nagyatádi dolgozó parasztasszony 600 forintot jegyzett Kuzma Imréné, a földművesszövetkezetek nagyatádi járásának választmányi tagja tudja, hogy a békét erősíti forintjaival. Ezért jegyzett 800 forint békekölcsönt. 1250 forintot adott kölcsön az államnak Volák József agronómus Volák József, a Tapsonyi Gépállomás kihelyezett agronómusa egyhavi fizetésének 100 százalékát, 1250 forintot adott kölcsön államunknak. A régi rendszerben deportáltak, elpusztították családomat — mondta Volák József. — Jegyzésemmel is azt alkarom megköszönni népi demokratikus államunknak, hogy visszanyertem emberi mivoltomat, megbecsült tagja lettem a társadalomnak... A KÖLCSÖNJEGYZÉS HÍREI A BARCSI JÁRÁSRÓL A Szüleik községben lévő Kossuth TSZ tagjai egytől egyig lejegyezitek. Jegyzési átlaguk 300 forint. * * * Losonczi Pál elvtárs, a barcsi Vörös Csillag TSZ elnöke 2500 forintot jegyzett.* * * Somogyaracson az összes tanácstag lejegyzett. Jegyzési átlaguk 300 forint. * * * 550 forintot jegyzett Gencsi Gyula, az istvándi népfront-bizottság elnöke^ * * w A kastélyosdombói Felszabadulás TSZ-ben Simon János 500 forintot, Tóth József párttitkár 500 forintot, Zsifkó Mihály ugyancsak 500 forintot adott kölcsön az államnak. * * *■ Ezer forintot jegyzett Aranyos Vince, a babócsai Béke TSZ párttitkára. * #x _ Komlósd község párttitkára, Szabó József elvitárs 400 forintot ajánlott fel az államnak.* * *• A barcsi járás 12 orvosa 42 700 forint kölcsönt jegyzett. * * Szabó Lajos szülcki egyéni paraszt, tanácstag 350 forintos jegyzésével mutatott példát. Virágcsokorral köszöntötték az úttörők. # *» A Barcsi Járási Tanács dolgozóinak átlag jegyzése: egy havi fizetésük 90 százaléka. PÉLDÁT MUTATTAK A MARCALI GÉPÁLLOMÁS VEZETŐI IS Takács András elvtárs, a gépállomás igazgatója 2100 forintos fizetésével szemben 2500 forintot jegyzett. Mint mondta: — Azért, hogy még több gép kerüljön gépállomásunkra, még több traktorral tudjuk segíteni új termelőszövetkezeteink és egyéni gazdáink munkáját. — A gépállomás főagronómusa, Szántai Imre elvtárs egyhavi fizetése 100 százalékát, 1800 forintot, Tamásién János pedig 1600 forintot jegyzett. * HÍMEK* Várható időjárás szombaton estig: Kevés felhő, főképp nappali felhőképződés, valószínű eső nélkül. Mérsékelt szél. Hűvös éjszaka, hajnalban helyenként gyenge talajmenti fagy, reggeli köd. Enyhe nappal. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 16— 19 fok között. A Bartók-emlékest. F. hó 2-án, vasárnap este 7 órakor a Zeneiskola Bartók-termében ünnepi Bartók-emlékestet rendez a Bartók Béla emlékbizottság a nagy magyar zeneköltő halálának 10. évfordulója alkalmából. Közreműködnek a Zeneiskola művésztanárai, növendékzenekara és a Liszt Ferenc Kórus női kara. Emlékelőadást tart Nyakas József igazgató. Ugyanekkor helyezik fel a Bartók-hangversenyterem homlokfalára a nagy magyar mester arcképét, mely Gerő Kázmér festőművész alkotása. Az estre szeretettel várja városunk dolgozóit az Emlékbizottság. — Őszi kiállítást rendez a Képzőművészek Országos Szövetségének Somogy megyei csoportja Kaposvárott, a Rippl-Rónai Múzeumban. Az ünnepélyes megnyitás október 2-ám délelőtt 11 órakor lesz. A kiállítás október 31-én zárul. — A községi tűzoltók megyei gyorsaságii versenyét október 2-án rendezik meg ai Virágos-pályán.. A B., M. Somogy megyei Főosztályának Tűzrendészeti Osztályparancsnoksága megye és a város dolgozóit meghívaja az érdekesnek ígérkező versenyre. — Rigmus-brigádok, művészi együttesek segítik a békekölcsön agitációs munkáját megyénkben,ajhon mintegy 1200 ktuiturálusi leso port és 15 népi együttes vesz részt agitációban. — Országos állat- és kirakodóvásár lesz október 2-ám Kaposvárott. — A Kaposvári Állami Gazdaság cukorrépaszedéshez munkásokat vesz fel. Napi 10 órás munkaidő alatt 800 négyszögöl répát kell kiszedni. Munkabér 30 forint, melyet minden este azonnal kifizetnek. Jelentkezni lehet a gazdaság fekete-tanyai üzemegységénél, a Textilművek mögött. Még lehet felvételre jelentkezni az MTH traktorosképző intézetébe, ahol az idén 2000 traktoros gépésztanulót vesznek fel. A tanulók havi ösztöndíjban részesülnek, attheonokban helyezik el őket, s teljes ellátást kapnak, amelyért csekély összeget kell fizetniük. Jelentkezni lehet a gépállomásokon -és állami gazdaságokban-, erdőgazdaságokban és a járási tanácsok munkaerőgazdálkodási csoportjánál. Elkészült a Somogy megyei Gépjavító Vállalat szerelő- és gépműhelye. Most lehetőség nyílik arra, hogy nagyobb méretekben gyártsanak különféle pótalkatrészeket. Magyar államférfiak üdvözlő táviratai a Kínai Népköztársaság fennállásának hatodik évfordulóján A Kínai Népköztársaság fennállásának hatodik évfordulója alkalmából Dobi István, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke Mao Ce-tunng elvtársnak, a Kínai Népköztársaság elnökének, Hegedűs András, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke Csou Enlaj elvtársnak, a Kínai Népköztársaság Államtanácsa elnökének üdvözlő táviratot, küldött. ezőpzdasági vas-szaküzlet nyílt Kaposvárott A MÉSZÖV szeptember 28-án Kaposvárott az Ady Endre utcában mezőgazdasági vas-szaküzletet nyitott. Ezzel azt kívánja elősegíteni, hogy megyénk termelőszövetkezeti passztjai és egyéni gazdái könnyebben beszerezhessék ,a mezőgazdasági gépeket s egyéb felszereléseket. Az üzletben mintegy 170 féle mezőgazdasági kisgépből válogathatnak a vásárlók. A kisgépek egyrészt a Német Demokratikus Köztársaságban készültek, másrészt pedig a magyar ipar termékei. Találunk itt villamosmotorokat, szivattyúkat, a múlt esztendőben még aranyba nélkülözött burgonyafüllesztőt, vető- és morzsológépet stb. Ugyancsak beszerezhetők ,a baromfiállomány fejlesztéséhez oly szükséges keltetőgépek is. Azonban nemcsak kisgépek, hanem gépalkatrészek is nagy választékban állnak rendelkezésre. Már az üzlet megnyitása napjának délelőttjén nagy érdeklődés nyilvánult meg a kisgépek iránt: több mint 9000 forint értékű árut adtak el a bolt dolgozói. Több villanymotor, kisgép talált gazdát.