Somogyi Néplap, 1956. február (13. évfolyam, 27-51. szám)
1956-02-01 / 27. szám
VILÁG PROLETA' SÜLJETEK! MAGYAR DOB ZÓK PARTJA SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XII. évfolyam, 27. szám. cit magijar sajtó napját. Ma ünnepeljük a Magyar Sajtó Napját. Tizennégy esztendővel ezelőtt, 1942. február elsején jelent meg először a kommunista párt központi lapja, az illegális Szabad Nép. Ez volt az első olyan lap, amelyben a kommunisták hallatták szavukat a fasizmus, az elnyomás ellen, a demokráciáért, a felszabadulásért. Ez az illegálisan írt, terjesztett lap vitte szét először az országban hírét a felszabadulást hozó Szovjet Hadsereg győzelmeinek, ez a lap mozgósította összefogásra a magyar népet a Horthy-fasizmus ellen. A lap írói dacolva a fasiszta terrorral, a börtönnel és a bitófával — hirdették az igaz szót, a párt szavát. S ma, 11 esztendővel felszabadulásunk után a szabad országban az egész magyar sajtó milliók számára hirdeti a párt szavát, a szocialista építés programját és tájékoztatja népünket hazánk és a külföld eseményeiről. Szép, nagyszerű hivatás a magyar sajtó munkásának lenni, az írott, a nyomtatott szó erejével segíteni a hatalmas munkát, amelyet népünk a békéért, a jólétért, a szocializmus építéséért folytat. magyar sajtó a történelemben előzör teljesíti igazi hivatását, először hallatja méltó hangját. A haladó magyar sajtó múltjának vannak ugyan kiemelkedő szakaszai, de mégsem a nagy múlt lehet csak a jellemzője, hanem az, hogy a felszabadult hazában szólalhattak meg a sajtó munkásai úgy, hogy hangjukat már szabad nép hallotta, írásaikat szabad nép olvasta, s e szabad nép nagyszerű tervei megvalósítását segíthetik írásaikkal és mutathatnak igaz szavakkal előre. Hogy a mai magyar sajtó mélán teljesítheti nagyszerű hivatását, annak köszönhető, hogy a pár sajtója és a párt mutatta és mutatja ma is az utat, amelyen a salónak a néppel együtt járnia kell. Jogos örömmel mondhatjuk el, hogy a sajtó egyre jobban betölti feladatát, azt a nagy feladatot, hogy híven közvetítse a néphez a párt szavát. Csak így vált lehetőé, hogy nap mint nap újságjaink hasábjain újabb és újabb sikerekről adhatnak számot az írott szó munkásai, hogy e sikerek és a sajtó más cikkei újabb győzelmek elérésére mozgósítják népünket. Jóleső érzés számot adni különösen most, a Magyar Sajtó Napján arról, hogy a kommunista sajó egyre jobban megfelel annak a lenini tanításnak, amely szerint » ... a lap nemcsak kollektív propagandista és kollektív agitátor, hanem kollektív szervező is». Ezt a megállapítást Lenin elvtárs több mint ötven évvel ezelőtt tette, de ez ma is érvényes. Sajtó nélkül, politikai napilapok nélkül nem végezhetnénk eredményes munkát. A párt határozatai, a kormány rendeletei az újságokon át jutnak el a dolgozókhoz, és a sajtó a maga frisseségével, sokoldalúságával irányítja, neveli a dolgozókat és utat mutat számukra. De a sajtó fegyver is, mert a párt a sajtó segítségével a maga, neki szükséges nyelvén mindennap, minden órában beszél a munkásosztállyal». (Sztálin). De segítenek a sajtó munkásai írásaikkal abban is, hogy szocializmust építő népünk minden kis és nagy dologban tiszán lásson és ne tévedjen meg a helyzetek megítélésében. Nagyszerű és megtisztelő feladat a sajtó munkásának lenni, hiszen joggal mondják a mai magyar sajtóról, hogy »százezrek kenyere». Nap mint nap egyre nagyobb tömegek veszik kezükbe a párt lapját, egyre szaporodnak a pártsajtó olvasói. A Magyar Sajtó Napján örömmel számolhatunk be arról is, hogy a Somogyi Néplapot a Megyei Pártbizottság lapját több mint tízezer ember olvassa Somogyban. Nagy része van az eredményekben annak, hogy a lap színvonala jelentősen emelkedett, hogy a megye dolgozói egyre világosabban látják: a mai magyar sajtó, a párt sajtója az igaz szót közvetíti hozzájuk, s a lapokat nekik írják, és ebben a munkában, mint a közvélemény parancsnokai, mint munkás- és parasztlevelezők maguk is részt vehetnek, így egye jobban a magukénak érzik a dolgozók a pártsajtót, szívesebben olvassák, tanulmányozzák cikkeit, hiszen nemcsak fontos határozatokról értesülnek, hanem tanulnak is a lap hasznos ismereteket tartalmazó mezőgazdasági, ipari vagy kulturális cikkeiből. Az elmúlt időben a sajtó egye sikeresebben mutatta meg dolgozóknak, a falu népének, hogy a szocializmus nemcsak a város, hanem a falu felemelkedésének is egyetlen járható útja, s ez az út kizárólag a termelőszövetkezeti mozgalmon át vezet. Megilénk az elmúlt esztendőben élenjárt a többi megye előtt a termelőszövetkezeti mozgalomban elért eredményeivel. Része van e siker eléréséért folytatott munkában a sajtónak is: segített megmutatni dolgozó parasztságunknak a helyes, a termelőszövetkezeti gazdálkodáshoz vezető utat. Segített a sajtó abban is, hogy a megye ipara jobban végezze munkájét. Elismerő cikkei, de bírlatai is mozgósították az üzemek vezetőit, dolgozóit a jobb munkám. A kommunista újságírásnak az a hivatása, hogy terjessze, népszerűsítse a párt politikáját, hogy harcolon a maradiság, a tudatlanság ellen és mozgósítsa népünket a szocializmus építésére. A kommunisták hangja szólal meg a sajtóban is, s népünk tudja, hogy mindazok az eredmények, amelyeket elértünk — a pártnak, a kommunistáknak köszönhetők. Hiba lenne, ha a sajtó csak a nagyszerű sikerek nagyságát, eredményeinket mutatná meg, s úgy írna, mintha minden a legkönnyebben, akadály nélkül menne. Az igazság az, hogy vannak még nehézségek, vannak még akadályok munkánk előtt, de a sajtó akkor tölti be jól a feladatát, ha rámutat ezekre az akadályokra megmutatja, miképp lehet eltávolítani őket. Azt mondottuk, hogy aajtó fegyver is. Fegyver kell hogy legyen, harcolnia kell a hibák ellen, a jobboldali nézetek, de a baloldali túlzások ellen, a maradiság, a múlt maradványai, a korrupció és fejlődésünk más kerékkötői ellen a marxizmus—lenin nem'is fegyverével. De másképp kell beszélnie a sajtónak a nehézségekről is. Nem siránkozva, hanem ar"a tanítva az olvasókat, hogy rajtunk, valamennyiünk munkáján "ülik, hogy több s nagyobb darab kenyér jusson asztalunkra, több ruhát, cipőt, közszükségleti cikket vásárolhasson a falu és a város népe, és még magasabb legyen népünk életszínvonala. Közös ügyet, a szocializmus, népünk további felemelkedése ügyét szolgálják a maguk módján a nyomtatott szó erejével a sajtó munkásai is. X újságíró, nyomdász és mindenki, akinek újságjaink, folyóirataink előállításában és terjesztésében része van. Munkájával népünket segíti, hogy még nagyobb sikerrel küzdjön a szocializmusért, a békéért, a jólétért, s hogy diadalmasan haladjon népünk előre a párt mutatta úton. Ez a kommunista sajtó nagyszerű feladata AHA äü FILLER Visszaérkeztek a Magyar Néptársaság megbízónál a góllal tanácskozó bizottság prágai ülésszakáról. A varsói szerződésben részvevő országok Politikai Tanácskozó Bizottságának prágai ülésszakáról kedden délelőtt visszaérkeztek Budapestre a Magyar Népköztársaság megbízottai. Hegedűs András, a Minisztertanács elnöke és Bata István vezérezredes, honvédelmi miniszter Fogadásukra a Nyugati-pályaudvaron megjelent a párt és a kormány vezetői közül Apró Antal és Hidas István, a Minisztertanács elnökhelyettesei, az MDP Politikai Bizottságénak tagjai, Erdei Ferenc, a MinisztertErjáds elnökhelyettese, Vég Béla, az MDNP Központi Vezetőségének titkára, valamint Rónai Sándor, az országgyűlés elnöke, továbbá Minisztertanács több tagja és a politikai élet számos vezető személyisége. Jelen volt a fogadtatásnál a budapesti diplomáciai képviseletek több vezetője. Új tsz-előkészítő bizottság alakult Somogysárdon Tegnap hírt adtunk arról, hogy Somogysárdon Új Barázda néven termelőszövetkezet alakult. Egy-két nappal ezelőtt 50 családot számlált a szövetkezeti mozgalom Somogysárdon, ma viszont arról számolhatunk be, hogy az új tsz mellett új tszelőkészítő bizottság is működik. Fista József, Fekete István, Horváth Miklós jól gazdálkodó középparasztokon kívül újabb 28 család írta alá a belépési nyilatkozatot. Hétfőn este 31 családdal, 58 taggal, 310 hold földdel alakult meg a tsz-előkészítő bizottság Somogysárdon. Ez a szám szinte óráról órára növekszik. A falusi kommunisták a termelőszövetkezet és az előkészítő bizottság tagjaival járják az egyéni parasztok házait, beszélnek a szövetkezés előnyeiről. Fijta József, Fekete István, Horváth Miklós példája nyomán a középparasztok egymás után írták alá a belépési nyilatkozatot. Az ő példájukért követte Szilágyi István 16 holdas, Harag Károly 6 holdas, Fisis,‘a Jánosné 7 holdas dolgozó paraszt Az előkészítő bizottság tagjai, pártszervezet és a tanács vezetői úgy a számolnak, hogy a hét végéig megalakul a második termelőszövetkezes Somogysárdon. A lelkes kommun’■istáknak. Temesd József párttitkárnak, Vörös Vince, Jani Lajos, Keczeli József, Szalapienka Mihály elvtársinak s a szövetkezeti gazdálkodást választó dolgozó parasztokra, továbbá eredményes munkát kívánunk, vigyék, győzelemre a szövetkezeti mozgalmat Somogysárdon, Erőteljesen fejlődik a tsz-mozgalom Mezőcsokonyán ól A Kaposvári Járási Pártbizottságjelentette szerkesztőségünknek Németh Erzsébet elvtársnő, hogy a kommunisták példamutatása nyomán egyre több dolgozó paraszt kéri felvételét az Új Élet TSZ be, vagy írja alá a belépési nyilatkozatot az újonnan alakuló tsz-be. Hétfőn este megalakították a ttszelőkészítő bizottságot, melynek elnökévé Tóth József (parti) 18 holdas dolgozó parasztot választották. Olyan tekintélyes középparasztok is tagjai az előkészítő bizottságnak, mint Tóth Kálmán 13, Gebei 10 holdas dolgozó parasztok. Sokan gondolkodnak még a belépésről, de a régivel szakító gazdák, akik már az új útra léptek, fáradhatatlanul járják a falut, hívják maguk közé a becsületes dolgozó parasztokat. Az Új Élet TSZ tagjai is kitárták a kaput és sűrűn tartanak most már közgyűlést, ahol új tagok felvételéről döntenek. A legutóbbi közgyűlésein 17 család, 22 taggal, 112 hold földdel kérte felvételét. További sikereket kiválnunk a mezőcsokonyai kmmunistáknak, vigyék győzelemre községükben a termelőszövetkezeti mozgalmat, vezessék rá a főemelkedés útjára a község dolgozó parasztjait. Harcos, bíráló szellemű volt a Textilművek kommunistáinak pártértekezlete A népről a népnek írni A sajtó humora Szerda, 1956. február 1; Levelezőink írják AZ ANDOCSI SZTÁLIN TERMELŐSZÖVETKEZET már a múlt évben foglalkozott samplon gomba tenyésztésével Hogy ez mennyire kifizetődő, azt már év közben is tapasztaltuk. Év végén aztán végképp meggyőződtünk arról, hogy érdemes, termelésével foglalkozni, mert a gombatenyésztés tisztán 54 613 forint jövedelmet hozott. Elhatároztuk, hogy a tavalyi két pince helyett az idén 5 pincében tenyészetünk gombát. Jól dolgozik a gombatenyészetiben Geiger György gombamester, szaktudásának legjavát adja, hogy a tsz tagságának minél többövedéket hozzon a gombatenyésztés. Ebben az évben még megnövekedtek gondjai. A jobbal* tagság bízik Geiger Gyöngyben és ezúton is köszönetét fejezi ki eddigi fáradságos munkájáért. Az idei első gombaszállítmányunk már útnak indult e fővárosba, melyet még sok fog követni ez évben. Ifj. Szív» István mezőgazdász, Andocs. A BALATONKILITI DÓZSA TERMELŐSZÖVETKEZETET nemrégiben megbírálták a Somogyi Néplapon keresztül a gépállomás vezetői, mint a gépeknek nem biztosított területét. A bírálattal egyetértünk és nagy lendülettel láttunk munkához, hogy időben elvégezhessük a hátralévő fontos munkákat. Az elmúlt héten már több, mint 1300 mázsa trágyát kihordtunk a földekre. A termelőszövetkezet tagjai a hideg idő beálltával megkezdették a vetőmagvak tisztítását. Az összes őszi vetéseinket a hó leesés alőtt megvizsgáltuk, és megállapítottuk hói gyengébbek, ezeket majd műtrágyával fejtrágyázzuk. Ezenkívül vízlevezető árkokat húztunk a gabonavetések közé, hogy a hó olvadásakor a víz ne a vetéseken gyűljön össze, hanem az árkokban. Vetéseink szépek, bő termésre számítunk az idén. Dudás Károly levelező, a balaton ki iti Dózsa TSZ brigádvezetője, Hogyan lett lapunk levelezője Zsombokné? A múlt napokban Böhönyén keresztül vezet tett út?m, gondoltam, felkeresem egyik legjobb levelezőnket Zsombok Bélánét, a, Szabadság TSZ tagát Levélen keresztül már régi ismerős ők voltunk személyesei azonban még’«n ta’á’köztonk A-t tudtam Zsomboknéról, hogy talpraesett fiata’aszony, ez leve’e'bol i ° khle i’t, a személyes ismeretség azonban többet jelent, még jobban összeköti az embereket. És most ez volt rá az alkalom. Sikerült is hamarosan megtalálni. A toz központ szomszédságában új házak sorakoznak egymás mellett, tsz-argok házai. Itt lakik Zsombok Béláné Ssj. Egészen fiatal asszony. Szívélyesen fogadott, arcán látszott, hogy örül és egy kicsit talán büszke is, hogy meglátogattak az újságtól. A kellemes meleg lakásban gyorsan megindult a beszélgetés Miről beszélgettünk? A legkedvesebbről: a termelőszövetkezetről, amelynek a 20 éves fiatalasszony 1949. óta tagja szüleivel együtt Sok nehézséget átvészelt már ez a szövetkezet, de alapító tagjai — akik között ott volt Zsámbokné is — megvédjék, és most azon munkálkodnak, hogy még erősebb és virágzóbb legyen. A tsz-ről hamar a levelezésre terelődött a szó Hogyan is lett lapunk levelezője — erről beszél — Nem volt könnyű rászánni magamat Azt hiszem, valamennyi levelező így van az első levéllel, fél nehezen megy neki Vávni, kezdetben az írás. Pedig olyan sok mindenről lehet írni, csak nyitott szemmel kell járni, akkor soksok téma akad. Meg az is bátorított, hogy a szerkesztőségtől biztató leveleket kaptam, hogy írjak mindenről, ami úgy érzem, hogy az újságba kívánkozik. Két éve, hogy kissé remegő kézzel, izgatottan megírta az első levelet. Aztán milyen boldog volt, amikor levele megjelent a lapban és a nevét is aláírták Utána már rendszeresen küldözgetett levelét a szerkesztőségbe és mindegyik érdekes, tartalmas levél volt. — Nagyon sokan kérdezgették tőlem a fezben és a faluban is, hogy én levelezője vagyok a Somogyi Néplapnak? — mesé’i Érdeklődtek, Írbe’ levelezni a hogyan szerkesztőséggel. Persze, vannak még, akik nem tudják, hogy az újság a dolgozóknak, a dolgozókról ír és a nem hivatásos úságírók, egyszerű dolgozók is részt vehetnek szerkesztésében. A tsz-ben már mindenki tudta, hogy levelező vagyok — mondta — és azóta bizalommal fordulnak hozzám. Ha valami történk, mindig mondják, hogy megírjam ám, én meg olyan boldog vagyok, róluk ír az újság,amikor Büszkén mondta el Zsombokné azt is, hogy a múlt év decemberében nagy megtiszteltetés érte: felvették a pártba. Azóta még nagyobb felelősséggel, a kommunista szemével figyeli község, a tsz életét Felé tárja a hibákat, leveleiben megírja azt is, hogyan lehetne segíteni a bajokon Látóköre egyre bővül, tavul, kén pezi magát politikailag. A »Marxizmus—lennizmus alapjai« tanfolyamnak a hallgatója. Gyorsan elröppent az idő, mialatt beszegettünk Zsomboknéval. Örömmel jöttem el Böhönyéről, örültem hogy most már a személyes ismeretség is összeköt kedves levelezőnkkel. Milyen nagyszerű emberek ezek a levelezők, akik észrevesznek maguk körül minden eredményt, hibát, s nem restellnek papírt, ceruzát fogni, hogy mindenről be is számoljanak. Igen sokat tesznek és tehetnek ők munkahelyükön, tollal a kezükben is a mi szép életünkért. HAJDÚ GYÖRGYNÉ