Somogyi Néplap, 1958. szeptember (15. évfolyam, 206-230. szám)
1958-09-02 / 206. szám
VILÁG PROLETÁRJÁT, EGTESÜVETEKI Somogyi Néplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XV. évfolyam, 206. szám. ARA 50 FILLÉR Kedd, 1958. szeptember X Most már csak a megvalósítás van hátra A megyei pártbizottság elfogadta az 1958—1959. évi téli tervet. Az első ilyen terv — amelynek jelentősége, hogy határozott irányt szab a párt-, álami és tömegszervezetek munkájának — tavaly készült el. Ha összehasonlítjuk a két terv elkészültének és elfogadásának időpontját, a mérleg feltétlenül az idei javára billen. Az 1958—59. évi terv teljes valóra váltásának záloga az a tény, hogy a járások még nyáron elkészítik saját téli terüket. Tavaly már jól benne voltunk a télben, amikor pártbizottság elfogadta a téli a tervet. Ennek ellenére is szép eredmények születtek: hatvan százalékban sikerült váltani a tervben foglalt valóra elgondolásokat. Idén könnyű az előrehaladás, mivel a feltételek is mások, mint tavaly. Az 1957—58. évi terv végrehajtásában a tömegszervezetek még nem tudtak minden feladatot megoldani, mivel még nem voltak eléggé erősek. Idén azonban bizton megbirkóznak a tennivalókkal, hisz a Hazafias Népfront, a Nőtanács, a KISZ sorai erősek." Ha összehasonlítjuk a tavalyi és az idei tervben foglaltakat, örömmel állapíthatjuk meg, hogy az 1958—59. évi terv sokkal gazdagabb, részletesebb, mint a tavalyi Még olyan újkeletű dolgokra is gondol terv, mint a politechnikai oktatás bevezetése és elősegítése a falusi általános iskolákban. A téli terv elő kívánja segíteni a párt politikai, szervezeti erősödését, befolyásának növekedését, az állami és tömegszervezetek munkájának megjavulását, a falu szocialista átalakítását, az általános és szakmai műveltség emelkedését. A tervet elfogadta a megyei pártbizottság, most már munkához láthatnak a járások, községek, hogy a lehetőségek és erők figyelembevételével elkészítsék terveiket. Tavaly még s<rét községben nem tárgyalták meg közösen a tervet a vezetők. Idén feltétlenül változtatni kell ezen a helyzeten, hiszen a tér tervet csak akkor valósíthatjuk meg sikeresen, ha a község vezetői ugyanolyan lelkesedéssel és odaadással látnak munkához, mint a megye vezetői. A községek vezetői tehát amint a járás tervét kézhez kapják, tanulmányozzák alaposan, és haladéktalanul lássanak hozzá a község tervének elkészítéséhez. Inkább kevesebbet vegyenek bele tervükbe, de azt maradéktalanul valósítsák is meg. A járási pártbizottságok pedig adjanak meg minden segítséget a községeknek. Érdemes foglalkozni azzal is, hogy idén a terv szeptembertől szeptemberig, tehát egész erre szólt Az 1957—58. évi terv csak április végéig adott feladatokat, így a legnehezebb időszakban útmutató nélkül hagyta a községek vezetőit. Nagyon helyes, hogy az idei terv elkészítésekor — megfontolva az eddig tapasztaltakat— teljes évre adtak feladatokat a párt-, állami és tömegszervezeteknek. Lássanak tehát munkához a községek, váltsák fel aprópénzre a megye és a járás értékes útmutatásait, s gondoljanak mindig arra, annyi válik a tervből a község hasznára, amennyit megvalósítanak belőle. r i % j«\Y:$Ky, % _______- * Megyek az iskolába c8OSOK8<3Sc^SeSc3BSOS0K8Ogcí<*QScEc»<ScMF3ScKSeS^^ Ünnepélyesen megnyitották az 1958—59-es tanévet Tegnap reggel mozgalmasabb volt a város az eddiginél. A nyári csendességhez szokott járókelőnek észre kellett vennie az ifjúságot, mely kisebb-nagyobb csoportokban sétált az utcán. Kék matrózruhás, fehér blúzos lányok, sötétkék öltönyös fiatalemberek, akiket csak pár hónap választ el az élettől, és rövid, nadrágos kisfiúk, akik bátortalanul rótták az iskola felé vezető utat — ez jellemezte a hétfő reggelt. Megint kezdődik egy iskolaév. A megyében szerte: kis falvakban, járási székhelyeken és Kaposvárott, de az országban is ünnepélyes évnyitókra ment az ifjúság, nem virággal, mint évzáróra szokás, hanem pihent testtel és tanulni vágyó szellemmel, mely kicsit, nagyot egyaránt lelkesített ezen a reggelen, és kell hogy lelkesítsen az egész esztendőben is. Mert tegnap csak ünnepeltek, de ma már komoly munka kezdődik az iskolákban A KÖZGAZDASÁGI TECHNIKUMBAN reggel kilenc órakor kezdődött a tanévnyitó ünnepély, melyen Horváth László elvtárs, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője is részt vett és szólt a tanulóifjúsághoz. Pintér József gató, miután köszöntötte igaztanulókat és a megjelent szülőket, az új iskolaév feladatairól beszélt. Kiemelte a KISZ- szervezetek szerepét mind a tanulmányi, mind a politikai munka szervezésében. Az iskola régi és új növendékei elé példaként állította azokat a fiatalokat, akik részt vettek a véneki Duna-kanyar gátépítésénél. Horváth László elvtárs, a művelődésügyi osztály vezetője különösen az első osztályosok felelősségére mutatott rá. Hangsúlyozta, hogy az új közgazdasági technikumi diákoknak tudatában kell lenniük annak, hogy igen nagy létszámú jelentkező közül rátanári kara, szülői munkaközössége és diákjai is rövid ünnepséggel nyitották meg az új iskolaévet. A műsor egyik érdekessége az ebben az iskolában már hagyományossá vált első osztályosok fogadalomtétele volt. Miután tették a kint várakozó keveseket, és egy negyedikes elsőköszöntötte őket a régi diákok nevében, az újdonsült gimnazisták fogadalmat tettek, hogy jó tanulmányi munkájukkal segítik elő a szocializmus építését. Ezután Merő Béla, az iskola igazgatója mondott beszédet. Az új iskolaévet a kommunista erkölcs alapján álló nevelés jegyében nyitotta meg, melynek megvalósításához — mint mondotta — a tanulók igyekezetére, szerénységére és olyan fegyelemre van szükség, mint amilyet a dunai gátépítésnél dolgozó 22 Táncsicsgimnazista tanúsított. »Hiszem és bízom benne, hogy ezeket a gondolatokat sikeresen meg is valósítjuk« — mondotta befejezésül Merő elvtárs. A Táncsics Gimnázium egyébként egyike a megye ama középiskoláinak, ahol beelső emeletének tágas előcsarnoka is megtelt újra mékzsivajjal szeptember gyerelső napján. A kis általános iskolások közül sokat kísértek el a szülők a tanévnyitóra, s mielőtt az ünnepség megkezdődött, a mamák, papák együtt izgultak gyermekeikkel. Hogyisne, hiszen az új tanév új feladatokat hoz, még több szorgalmat kíván minden magasabb osztályba lépő tanulótól. Tíz óra után néhány perccel a képzősök is levonultak osztályaikból az első előcsarnokba, aztán még emelett néhány pillanat: »Vigyázz« válogatták ki őket, s esetleges rossz tanulásukkal ezt a bizalmat meg nem érdemeltté tennék. Kiemelte a szülők felelősségét is, mint a jó tanulmányi előmenetel egyik külső biztosítékát. A Közgazdasági Technikumban 320 tanulóval kezdték meg az új tanévet. Ez a szám hússzal magasabb, mint a tavalyi, tesznek ezenkívül nagy számot ki a technikum egyéb, nem nappali tagozatos tanulói is. Ebben az iskolában ugyanis 150 gép- és gyorsíró növendék, 100 esti és 400 levelező tagozatos diák végzi tanulmányait. Az iskola megszépülve fogadta diákjait, mert az idén 50 000 forintot fordítottak különféle felújítási munkákra. Ezenkívül mintegy ötezer forint értékű sadalmi munkát végeztek tála szülők, illetve a kisiparosok. t két órában bevezették a politechnikai tást. Az idén egy osztály, okiaaz első reál tanulói foglalkoznak rendszeresen a munkával. A tanterv gyakorlati szerint ebben a tanévben kizárólag csak fa- és papírmunkákkal, jövőre fémmunkákkal, a harmadikban és a negyedikben pedig motor-, illetve elektromos szereléssel ismerkednek meg a diákok. Újdonságot jelent, hogy orosz tagozatú első osztályt is indítottak az idén. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy osztály tanulói heti hat órában — a szokásos három óra helyett — tanulják majd az orosz nyelvet. Ezenkívül többféle áll az nyelvtanulási lehetőség iskola diákjai előtt, mert ebben a tanévben orosz, latin, német, angol, francia nyelvből folyik rendszeres tanítás. A Táncsics Gimnáziumban szintén több diák kezdte a tanévet, mint tavaly ilyenkor. Az idei 15 osztályban 602 diák tanul, míg tavaly 556 volt a tanulók létszáma. A négy első osztályban összesen 182 fiú kezdi meg az 1958— 59-es tanévet. zényszó harsan, és sötétbe öltözött fiúk és leányok jelentek meg az iskola zászlaiva. Ünnepélyes, megható percek. A Himnusz éneklése közben néhány szemben könnyek csillantak meg, s e hangulat továbbra is úrrá maradt, míg egy végzős diák Móricz Zsigmond: »A szentbalázsi iskolacímű írását olvasta fel. »A tudás hatalom : 4 — ezekkel a szavakkal kezdődik a nagy író valamikori cikke, s a tanítóképzősök tudják, érdemes ezt megjegyezni, hiszen hivatásukul ezt választották. A hatalom átplántálását kisgyermekek eszébe, szívébe. A LEÁNYGIMNÁZIUM növendékei számára az iskola legtágasabb helyisége is szűknek bizonyult. Ezért az Ifjúsági Ház nagytermében gyülekeztek a tanévnyitó ünnepélyre. A hatalmas helyiségben az elsősök nagy csoportja volt a legcsendesebb. Ők még ismerkedtek. Egymással is, a felsőbb osztályosokkal is, de légióként a tanárokkal, akik átadják majd tudományukat, megtanítják sok hasznosra őket A »régi« diákoknak még néhány perc a nyári jut élmények töredékeinek elmondására. Ez pedig egyelőre elapadhatatlan témaforrás. A vidám társalgást sípszó szakítja félbe, aztán felhangzik Negyvenhárom első osztályos lépte át ma a kaposvári Mezőgazdasági Technikum küszöbét. Kicsit még új, de már nem egészen ismeretlen előttük a tanterem, s a munka sem, amit végeznek majd. Tegnap már voltak ott. Az évnyitó ünnepélyen Benedek Pál igazgató szólt a feladatokról. Édesapák, édesanyák is hallották: szép, de nem könnyű munka vár a mezőgazdasági technikusokra Elméleti és gyakorlati ismereteket gyűjteni — ez a feladat. Aki ezt becsülettel elvégzi, s négy évig szorgalmasan tanul, az tud majd tanácsot adni, segítője lehet fejlesztésének,mezőgazdaságunk A technikumban diákok is éppúgy, mint tanuló más iskolák tanulói, megkapnak minden segítséget, zavartalanul , végezhetik tanulmányaikat, s fizetségül csak becsületes, lelkiismeretes munkát kérnek és várnak tanáraik, a szülők, a nép és az ország. Adyt Ifjú szivekben élek című verse, majd dr. Bellyei László igazgatóé a szó. Amit mond, mind figyelemre méltó, hasznos az elsősök, de a negyedikesek számára is. S szavad végén valóban mintha máris jobban összeforrt volna az egész leánysereg, hogy együtt, közös erővel induljon a feladatnak: az új tanév tennivalói elvégzésének. — A TÁNCSICS GIMNÁZIUM A TANÍTÓKÉPZŐ METŐGAZDASÁGI TECHNIKUM Tegnap, az évkezdés onnél elsőtől az utolsó óráig kitart, pén sok-sok ki nem mondott s nemcsak pillanatnyi, akkor a fogadalom tükröződött az ar j tanárok és a szülők fáradozása cokán. Ha az elhatározás az nem lesz hiábavaló. „Legyetek jók és szorgalmasak.. Hétfőn, szeptember 1-én a kora délelőtti órákban került sor városunk valamennyi általános iskolájában is az 1958/59- es tanév ünnepi megnyitójára. A Berzsenyi Dániel Általános Iskola udvarán mintegy nyolcszáz tanuló vett részt szülei kíséretében a tanévnyitó ünnepségen, amely reggel 9 órakor kezdődött Várkonyi Imre igazgató megnyitó beszédében köszöntötte az iskola régi és új tanulóit, a szülőket, mindenekelőtt pedig a kis első osztályosakat, akik ez évben lépnek játékkal teli óvodás éveik után a komoly tudományszerzés útjára. — Nem kell félnetek, itt mindenki szeretettel várt benneteket, minden pajtás, tanító néni, tanár bácsi jó barátotok lesz, akárcsak a betűk és a számok, amikkel most fogtok megismerkedni. Csak legyetek jók, szorgalmasak és szófogadók — mondotta. Az elsősök meleg hangú üdvözlése udán az iskola igazgatója megemlékezett a nyári szünet munkáiról, többek között az iskola szépítéséről és a nyári táborozásokról. Majd az új tanév célkitűzéseiről, az iskola alkotmányáról, a rendtartásról és a már életbe lépett új tantervről szőlt. A tanévnyitó ünnepi beszéd után néhány szavazat hangzott el, végül a Himnusszal ért véget az új tanév bensőséges megnyitó ünnepsége. A Magyar Nemzeti Bank elnöke a társadalmi tulajdon védelméről A Magyar Nemzeti Bank, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság, az Igazságügyminisztérium, a Pénzügyminisztérium, a bíróságok, az ügyészségek és a rendőrfőkapitányság küldöttei a Magyar Nemzeti Bankban megbeszélték a társadalmi tulajdon védelmének időszerű kérdéseit. A legújabb tapasztalatokat Szántó Dénes, a Magyar Nemzeti Bank elnöke ismertette — Hároméves tervünk teljesítésének egyik biztosítéka — mondotta — a takarékosságról szóló kormányhatározat végrehajtása. A népi ellenőrzés szervezett megalakulása hatékony segítséget jelent óta a pazarlás elleni harcban, elégítően fejlődik a népi kiellenőrzési szervek és a bankhálózat együttműködése. Nemzeti Bank nagy tapasztalatokkal rendelkező szakemberei mindenkor készek arra, hogy tevékenyen részt vegyenek népi ellenőrzés munkájában.a A társadalmi tulajdon megsértésének okait elsősorban az ellenőrzés lazaságában kell keresni — mondotta. — Gyakori a meg nem fontolt beruházás, a raktárra történő termelés. Károk származnak a mérleg- és tervhamisításokból, a helytelen bér- és létszám-, gazdálkodásból. Az elmúlt időszakban számos ipari üzem túlzott biztonságra törekedve, indokolatlanul megnövelte anyagkészletét. Bár a bányászati és a villamosenergiaipari üzemeknél már hathatós intézkedéseket tettek a túlzott készletezés megszüntetésére, a vegyipari üzemekben még mindig igen nagyok készletek és ennek indokolása a is elfogadhatatlan. Több szakmában számottevően nőttek a szénkészletek. Ez az emelkedés egyes esetekben olyan nagyméretű, hogy a gazdaságos tárolást már nem tudják biztosítani és a felgyülemlett szénkészlet egy része kárbavész. A raktározás problémái egyébként is igen nagyot jelentenek országszerte.gonA kereskedelemben a társadalmi élések tulajdon elleni visszaegyik kifejezője a leltáreltérés. A belkereskedelmi minisztérium nagy- és kiskereskedelmi vállalatainál 1957- ben 37,8 millió forint leltárhiányt és 143 millió forint leltártöbbletet találtunk. A leltártöbblet is vitathatatlanul visszaéléseket takar. Ilyen visszásságok esetén a vállalattok általában kivizsgálják az ügyet, a példamutató, szigorú felelősségrevonás azonban gyakran elmarad. A visszaélésekre a meg nem felelő és felületes leltározás is lehetőséget nyújt. A kazincbarcikai kiskereskedelmi vállalatnál a leltárfelvevő a boltvezetőkkel összejátszva közölte a leltározás időpontját és így a boltvezetők kisegíthették egymást áruval, vagy hamis bizonylatok segítségével a valójában nem létező készletalakulást mutattak ki. A felvásárlásnál s nagy a osztályozásánál gyakori a le-, illetve a felminősítési A felvásárló nem egyszer leminősített áron vásárol, de a vételi jegyen a tényleges minőséget tünteti fel és a különbözetet megtartja. Másik esetben a ténylegesnél kedvezőbb súlykategória, alacsonyabb tartalom alapján számol el vízvételi jegyen és a különböze a ten a termelővel együtt osztozik. A termelőszövetkezeteknél végzett vizsgálataink egyöntetű tapasztalata az volt — folytatta —, hogy az ellenforradalom jelentős károkat okozott a számviteli és pénzgazdálkodási fegyelemben. Gyakran előfordult, hogy a termelőszövetkezetek pénzforgalmának több mint kilencven százaléka elkerülte az elszámolási számlát. Revizoraink több esetben találtak termelőszövetkezeteinknél százezer forinton feküli OTP betétkönyveket. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik — mondotta —, hogy termelőszövetkezeteink gazdálkodása a legutóbbi időkben általában figyelemreméltó javulást mutat. A Magyar Nemzeti Bank most már megfelelő eszközökkel rendelkezik ahhoz, hogy a visszaéléseket megakadályozza. Indokolt esetben felmondjuk a hitelt, magasabb kamatot írunk elő, vagy felhívjuk az illető vállalat felügyeleti szervét a tapasztalt hibákra. A bank ezentúl még fokozottabban teljesíti ellenőrző feladatát.