Somogyi Néplap, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-24 / 20. szám

AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Néplap BERZENCEI MESÉLŐK Ber­zen­ce utcáin mínusz 15 fok süvített a szél hátán, a kimerészkedők arcát lakba burkolta a hideg, sá­A tél csontig hatoló fagyos uj­­jai azonban nem értek utol bennünket, amint beléptünk Komáromy Mária és Erzsébet otthonába. A húga: ba­rátságos fogadtatás és kályha ontotta meleg hatása­n­ként vacogásunk megszűnt, kezünk lassan alkalmassá vált a fényképezőgép­re a toll használatára, illet­Az asztal varázslatos gyorsa­sággal megtelt újságokkal, fotókkal. — Hároméves lehettem, amikor először színpadra álltam — mesélte az idős Mária néni. — S ez a szere­lem a színjátszás iránt egész életemet­ végigkísérte. Isko­lába jártunk, napszámban dolgoztunk, de erről a hob­biról soha nem tettem le. Szemében büszkeség csil­lant, amint az újsághal­mazból elénk került egy 1937-es Belsősomogy. A ko­rabeli lap Komáromy Maris­kát „apró elemista művész­nőként” emlegeti és kiemeli kiváló alakítását. — A gyerekszínjátszás gyökerei az 1800-as évekre nyúlnak vissza Berzencén — folytatta Komáromy Erzsé­bet. — Kavalák János, a te­lepülés plébánosa alapította meg itt Somogy megye első óvodáját, ő kezdett el elő­ször gyerekekkel foglalkoz­ni, felismerte, hogy milyen fogékony korszak ez egy ember életében. A színját­szás szeretetét az 1920-as években apácák oltották be­lénk. — Előfordult, hogy négy Komáromy testvér szerepelt egyszerre — vette át a szót Mária néni, majd a család­járól beszélt. Édesanyjáról, mint az egész családot ös­­­szekötő erős­­ kapocsról, sze­­génységükről, a fél évszáza­dos távolságban lassan köd­bevesző múltról. — Sajnálom, hogy manap­ság nem játszanak népszín­műveket — igazította a be­széd fonalát újra a pódium­ra. — Bözsi, vedd elő a má­sik fényképes dobozt is! A 40-es években készült fotók: A bor, A nánai bíró lánya, A juhászlegény és számos színmű előadásán készültek. A színpadon gyakran látható a még fia­tal Komáromy Mária alak­ja, Komáromy Erzsébeté azonban nem. — Én végigsúgtam az éle­temet — nevetett a­ fiata­labb testvér. — Mariska ját­szott, én súgtam. 15 éven át, minden darabot kívülről megtanultam, minden sze­repet tudtam. — Az ötvenes évek végén még operettet is játszottunk. A Csárdáskirálynőt Mariska rendezte, én végigsúgtam. A díszletet és a jelmezt a pé­csi kölcsönzőből hoztuk, helyi káplán és kántor se­­­gített a zene betanításában. — A darab hat előadást élt meg, nagy élmény volt szereplőknek, i közönségnek egyaránt. De játszottam Sü­ket Málit is, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című színműben — emlékezett utolsó szerepére Komáromy Mária. — Lehet, hogy nagyszínházak előadásai lát­­­ványosabbak voltak, ám a mi amatőr produkciónk mindig szívvel -lélekkel ké­szült. Beszélgetésünk lassan a két asszony otthonában őr­zött gyűjteményre jött. Elmondták, hogy terelő­az 1970-es évek nagy divathul­láma egyre több népvisele­tet, népi használati tárgyat rabolt el Berzencétől. Ők ketten mindent megtettek azért, hogy ezt megakadá­lyozzák. Egyik szobájuk eze­ket a kincseket rejtegeti. Színpompás lakodalmas zászlók, népviseletek — in­gek, gatyák, csizmák — rej­tőznek itt, míg az új műve­lődési ház kiállítótermébe kerülhetnek. — Számos tárgyhoz úgy jutottam hozzá, hogy a hon­ismereti szakkört vezettem — magyarázta Mária néni. — Bözsi még ma is énekel a helyi vegyeskarban, a né­pi együttesben én már csak pártoló tag vagyok. Nagyon szeretem Berzencét, jó vis­­­szagondolni az elmúlt hét évtizedre. Kár hogy mögöt­tem van és nem előttem még... Tamási Rita Egy életen át játszott Komáromy Mária Komáromy Erzsébet KEVESEBB PÉNZBŐL TALÁLÉKONYAN1 Szaktanfolyamok TIT-előadásként (Tudósítónktól.) Számadó és tisztújító köz­gyűlésre készül a Tudomá­nyos Ismeretterjesztő Társu­lat nagyatádi vezetősége. A szervezetnek Nagyatádon és környékén 110 értelmiségi tagja van. Az utóbbi évek­ben ez a szám állandó, pe­dig az értelmiségiek száma folyamatosan nőtt. Kutason, Lábodon és Segesden mű­ködnek helyi TIT-csoportok. A tagságnak csaknem a fele pedagógus. Kevés viszont a műszaki értelmiségi és az ag­rárszakember. A szervezet az elmúlt években sokféle prog­rammal eredményesen já­rult hozzá az értelmiség to­vábbképzéséhez. Lehetősé­get biztosított vitákra, esz­mecserékre. Jól szolgálta az előadók és tanfolyamvezetők felkészítését, a lakosság je­lentős rétegeihez juttatta el a társadalom- és természet­­tudomány legújabb eredmé­nyeit.­­ Az előadások tanfolyam-jellegű helyett a ismeret­terjesztő formáikat alkalmaz­zák: öt év alatt 67-ről 111-re nőtt a számuk. A községek­ben az előadások száma lé­nyegében változatlan. Az is­meretterjesztés anyagi felté­telei a múlt évben romlot­tak: kevesebb jutott erre a tanácsok költségvetéséből, az üzemek kulturális alap­jaiból is. A TIT ezért ön­fenntartó tanfolyamokat szer­vezett. Ilyenek az idén a német a matematika, a fizi­ka, a számítógépes tanfo­lyam, védelmi valamint a növény­­szakelőadássorozat. Látogatottak voltak a városi klubban rendezett vitaestek, a hétfő esti beszélgetések a lélektan, a szociológia, a köz­­gazdaságtan, a kriminológia, a kibernetika és más tudo­mányok, illetve művészetek köréből. Segesden és Kutason az egészségnevelési hét gazdája volt a TIT. Rendeztek tudo­mányos tanácskozást gyógyszerészetiről, az egész­­­ségügy történetéről, és a se­­gesdi régészeti ásatásokról. A TIT tagjai vállalták kórház-rendelőintézetnél és a a városi tanácsnál a politikai vitakör, a konzervgyárban és a Danuviában a közgazdasá­gi előadássorozat, a szak­munkásképzőben és az áfész­­nél a régészeti előadássoro­zat megtartását. Tárlatláto­gatást vezettek a faszobrász alkotótelepre a látogatóknak, fotókiállítást rendeztek, és több kirándulást is szervez­tek. Az idén még több szak­mai át- és továbbképző tan­folyamot indítanak az igé­nyek alapján. A mindennapi élet gondjainak megoldásá­hoz segítséget kívánnak nyújtani az életmód, az egészségvédelem, a környe­zetvédelem és a műkedvelés fejlesztéséhez. VilcsevaGyorsszolgálat Kiró Kircsev hatalmas csomaggal állít be a moso­dába: — Könyörgök, mossák ki a lehető leggyorsabban, meg­fizetem a sürgősségi díjat, ami jár érte. Kilátástalan helyzetben vagyok: a felesé­gem itthagyott két gyerek­kel, és ismeretlen helyre tá­vozott ... — Hát nem irigylésre mél­tó helyzet — mondta együtt­érző hangon az átvevőnő. — Higgye el, ennek a megren­delésnek a teljesítését a mi mosodai kollektívánk első­rendű feladatának tekinti. Három nap múlva átveheti a fehérneműt. Ám három nap múlva nem volt kész a fehérnemű. Sőt, egy hét múlva sem. A fel­háborodott Kíró a központ­hoz fordult. — Per pillanat objektív nehézségeink vannak — ma­gyarázta el neki lágy han­gon az igazgató. — De ener­gikus lépéseket teszünk, hogy változtassunk a helyzeten. Az ön megrendelésének a teljesítését, tisztelt Kircsev úr, a mi vezetőségünk első­rendű feladatának tekinti. Még ma rendkívüli gyűlést hívok össze. Legyen nyugodt, nem hagyjuk magára a baj­ban! S valóban, már másnap felhívták Kircsevet a moso­dából. — Problémája megoldódott, tisztelt Kircsev úr, bár emiatt az egész várost ös­­­sze kellett szaladgálnunk. — Vagyis a fehérneműt még nem mosták ki? — Két oldalról közelítet­tük meg a kérdést: megke­restük a feleségét, és rábe­széltük, hogy menjen vissza magához. — De miért? — Hogyhogy miért? Ami­kor kollektívánk részletesen elmondta neki a maga bú­ját-baját, egészen megható­dott, javíthatatlan méláknak nevezte magát, és nemcsak kimosta, de ki is vasalta a holmiját... Jöjjön ide gyor­san a mosodába, várja ma­gát! Fordította: Juhász László 1987. január 24., szombat GÁZÁLARCOS BICIKLIZÉS Három hónap szünet után csütörtökön este újra jelent­kezett a rádió Zöld telefon című környezet- és termé­szetvédelmi műsora. A szig­nált követően elkeseredett hangok áradatát hallhat­tuk: „az ember már nem tudja kétségbeesésében, hogy hova forduljon ...”, „ez már tarthatatlan ..„jó volna, ha valaki már fölfigyelne erre...” A panaszok különbözőek voltak ugyan, de témájuk ..zöld”. Innen a műsor címe is. Az egyórás program ven­dége dr. Mészáros Ernő volt, a Környezetlégkör Fizikai Kutató Intézet igazgatója, környezetvédő meteoroló­gus (már ilyen is van!). Az első „mese” — a műsorve­zető, Elek László így nevez­te — egy cementgyárról szólt, amely holdbéli változtatta a környékét. tájjá szörnyű állapot megszünte­­­tését 1981-ben kormányha­tározat biztosította. Az ered­mény: a selypi cementgyár ma egy óra alatt nem ezer kilogramm port, „csak” 6— 700 kilót szór a világra. Ez környezetvédelem? — kér­dezhetnénk. A gyárigazgató a riporter rámenős kérdé­seire elmondta, hogy a ce­ment egy olyan porszerű fehér anyag, amely ha le­száll „megmutatja önma­gát” (!). Az évi 80—90 ezer forintos bírság pedig sze­rinte nem „meghatározó” (hát ez örvendetes). A stú­dió vendégének véleményét kikérték, ám mit szól a bioszféra ehhez? A műsor oázisát az a tíz perc jelentette, amikor­ a ma­darakról beszélgettek, mert hogy szerencsére nemcsak a por száll a levegőben, ha­nem még olykor madarak is röpülnek. A KISZ Ifjúsági Kör­nyezetvédelmi Tanácsa nem­régiben összehívta a kör­nyezetet nagymértékben szennyező ipari nagyvállala­tok KISZ bizottságait. A ta­nácskozáson kiderült, hogy a problémát pénzkérdésnek tekintik, nem merik vállal­ni a konfrontációt a vállalat vezetésével szemben. A bu­dapesti egyetemek fényezésére tavasszal kezdő­kör­nyezetvédelmi hetet rendez­nek, amely során gázálarcos biciklizéssel hívják majd fel a figyelmet az egyre sürge­tőbb gondra. (A figyelem­­felhívásra ugyan szükség van, ám levegőnk nem tisz­tul tőle.) A természetvédelmi hírek hallatán Momo Kapor bo­­rongós jövőképe jutott eszembe: „a világ egyik ré­szén szerencsétlenségek, másikon azonban katasztró­a­fák várhatók”. Tudósítottak ugyanis bennünket nemzet­közi természetpusztításról, vízszennyezésről, veszélyez­tetett védett területekről, jó hír csak elvétve akadt. Az országos Környezet­és Természetvédelmi Hiva­tal információs és művelő­dési önálló osztályának (ilyen is van) vezetője el­mondta, hogy tevékenységük eredménye aligha mérhető. Kiadványokkal, plakátok­kal, animációs filmekkel já­rulnak hozzá a szemlélet­­formáláshoz. A telefonos adott válaszokból kérdésekre megtud­tuk, hogy a levegőben levő kénszennyeződés több fele külföldről érkezik mint ha­zánkba, mi hozzárakunk egy „keveset”, aztán tovább­­küldjük. A „pozitív export­import mérleg” azonban nem jelenti azt, hogy Ma­gyarország fölött tisztábban ragyog majd a kék ég. A műsor egy órájának tü­relmes végighallgatása után megerősödött bennem a gon­dolat: felhalmozódott adós­ságunk ellenértékeként nem biztos, hogy a természet el­fogadja törlesztésként a kör­nyezetszennyezés ellen küz­dő bizottságok, tanácsok, hi­vatalok sorát. A fauna és a flóra segítségért könyörög... T. R Gábor Andor emlékezete Az életmű teljessége Hegedűs Géza pipafüst (avagy szivarfüst) mellett oly élvezetesen mesélt Gábor An­dorról a minap a televízió­ban, hogy csaknem megszó­lalt a néző is: kérdőn és szinte csodálkozom Gábor Andor életművét még min­dig nem ismerjük eléggé, pe­dig az író, a publicista 1953- ban bekövetkezett halála óta „nagy utat tett meg” —ezt 1960-ban állapította meg Go­­da Gábor, amikor a népsze­rű kabarészerző és harcos tollú író emlékére alapított díjat először adták á­t Buda­pesten. Gábor Andor szobra áll Kaposváron, Rinyaújnépen 1983-ban emléktábláit avat­tak szülőháza falán. So­mogynak fontos szerepe van abban, hogy az író emléke­zete ne halványuljon, de munkásságát rangjához illő­en becsülni tudjuk. 1983 januárjában alakult­­meg Barcson a Gábor An­dor emlékbizottság, mely azt­­ tűzte feladatául, hogy az író születésének századik évfor­dulóján méltó megemlékezést tart. 1984 januárjában Bar­cson ültek össze az iroda­lomtörténészek, kutatók, akik sok, izgalmasan újat tudtak mondani az országosan is a figyelem középpontjába ke­rült Gábor Andor munkás­ságáról. Botka Ferenc, Nemes G. Zsuzsanna, Csére­ Béla, Szíjártó István, Petrányi Ilo­na, Tasi József, Szilágyi János és Mikes György be­szélt arról, hogy mely terü­leteken szükséges még­­ to­vább kutatni Gábor Andor irodalmi tevékenységét, éle­tét. A Petőfi Irodalmi Múze­um, Barcs város tanácsa, a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága támogatásával a Somogy megyei KISZ-bi­­zottság Gábor Andor politi­kai képzési központja meg­jelentette a tanácskozás anyagát. Sa­jnos az­­ 1985-ben engedélyeztetett kiadvány elég későn jutott el az olva­sókhoz, az érdeklődőkhöz. Három évbe tellett, míg na­gyon szerény kivitelű kötet­té rendeződtek a elhangzott előadások. Barcson sum­­másan állapította meg Botka Ferenc, hogy az elmúlt év­tizedekben nemegyszer né­mileg lebecsülték Gábor An­dor pályakezdésének idősza­kát, munkásságának polgári szakaszát. Elsősorban újságírónak vallotta magát, munkásságá­nak kilencven százalékát a sárguló újságpapír őrzi. (A Szépirodalmi Könyvkiadó még Gábor Andor életében megkezdte életművének ki­adását, írói esszéi, novellái, regényei, színművei, műfor­dításai és publicisztikái ti­zennégy kötetet tesznek ki.) Szellemi hagyatékából első­sorban emigrációs éveiben írott cikkei várnak fölfede­zésre. Prágában, Bécsben, Berlinben, Párizsban és Moszkvában — állítja Botka Ferenc, — lenne még dolga az irodalomtörténésznek. De nemcsak újságcikkeinek egy része föltáratlan még, a hú­szas évek elején írt Az út című színdarab szövegének földerítése is fontos falada­tul szolgál. A színdarabnak csak egyes jelenetei ismer­tek, a sajátossága, hogy ben­ne somogyi élmények is megfogalmazódtak. Korántsem beszélhetünk még az életmű teljességének ismeretéről, noha az utóbbi évtizedekben sok újat tárt fölt a kutatás Gábor Andor­ról, munkásságáról. Ez a ké­sei emlékkötet talán újabb lendületet ad a tisztázásra váró kérdések megfogalma­zásának és a további elmé­lyült kutatómunkának. Gábor Andor emlékezete cí­­­mű kötetet egy tartalmában hasonló mélységű, de igénye­sebb kiadvány követheti — újabb somogyi ösztönzéssel. Horányi Barna

Next