Somogyi Néplap, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-24 / 20. szám

4 Széchenyi István és az arisztokraták a balatoni gőzhajózásban 1986 a balatoni gőzhajózás éve is volt, hiszen 140 évvel ezelőtt indult meg Széchenyi István akaratából az első gőzhajó, a Kisfaludy, amellyel a veszteglő tó haladásnak eredt. A hullámzabolázó gőzös jelenléte valóban fellendülést hozott, különösen azután, hogy Déli Vasúttal karöltve lehetővé vált, hogy egy nap alatt elérhető legyen Budáról Balaton és még aznap vissza is érhessen az utas. Az ünnep alkalmából számos visszaemlékezés látott napvilágot. Többek között a Somogyi Néplapban is, ahol a múlt év szeptember 22-én dr. R. I. tollából jelent meg ismertetés. Egyetértek azzal, amit mondott, azonban egy mondata — úgy érzem — javításra szorul. Így írt: „A balatoni gőzhajózást a reformkori arisztokrácia élénk érdeklődése kísérte. A „Honderű” című lap például beszámolt arról, hogy a próbaúton résztvevő Széchenyi Istvánt és kíséretét Keszthelyen Festetich gróf fogadta.” Érdeklődés volt némely arisztokrata részéről, de Széchenyi Istvánnak nem érdeklődés, hanem részvényjegyzés kellett és e téren szomorú levelei láttak napvilágot. Szakadatlanul sürgeti a részvények jegyzését és bizony a kimutatásban az egyszerű polgárok nevei (Klein, Küller, Schloss Mór, Spitzer, Koller stb.) oly nagy számban találhatók, mint a nemes családoké. Legélesebben éppen a saját testvérbátyjával, Pál gróffal levelezett, aki összesen 2 részvényt jegyzett (Klein Károly húszat, Schloss Mór húszat) míg végül rávette arra, hogy még 8 részvényt jegyezzen. De még így is jóval elmaradt az egyszerű kereskedők, kisnemesek jegyzése mögött az arisztokratáké. A Festetics kastélybeli fogadás talán szép gesztusnak volna felfogható, ha meg nem előzi azt, a nagy vagyon gazdájának Festetics Lászlónak magatartása. Éppen akkor az 1845—46-os években, amikor Széchenyinek a legerősebb segítségre volt szüksége, a nagy pazarlónak nevezett Festetics László ellene dolgozott. Ennek tanúsága az a levél, amit a keszthelyi gazdasági igazgatóság levelei között Klempa Károly premontrei szerzetes, tudományos kutató fedezett fel. Szövege: „Bécs, Október 28-án 1845. A Directiónak! Újra emlékeztetem a Directiót minapi levelemre; ha t. i. Gróf Széchenyi István és Beszédes mérnök oda jönnének, nékik Itatónál vagy annak környékében — hol gályáink is állottak, — hely kikötőnek megmutasson; értetődik, hogy ott sekélység miatt a hajók egészen parthoz nem ugyan, de mégis közel juthatnak; de másutt helyet nem adok. Én a gőzhajózást teljességgel nem kedvelem a Balatonon, mert nemcsak haszontalan és alkalmatlan, hanem a körüllevő mind uraságoknak mind lakosoknak káros is. Ismételve és szigorúan tiltom, hogy semmiféle földabrosz, tájleírás, kézirat s. a. t. akárkinek, legyen az Vármegye vagy maga a Nádor, felszólítására ki ne adasson. Semmi esetre de elő se mutattasson; mert tulajdonommal sem Vármegye sem Helytartótanács nem parancsol. Ha ezekről szó lenne, azt kell felelni, hogy ezek külön szobában vannak elzárva, mellynek kulcsa nálam van. Ha szükségük van rá méressék maguk a Balatont etc. Megírtam már, hogy a kastélyban vendégszobákba szállíttasson és minden illendőséggel fogadtasson és megvendégeltessen; könyvtárba be lehet ereszteni, de nem engedni, hogy ott fürkézzen vagy mappákat kronikákat vagy manuscriptumokat vizsgáljon. Elmenet egy állomásig az én lovaimon ‘,vitessen stb.” Nagy csalódás lehetett ez a magatartás unokatestvérétől, a rokonától, Széchenyi István számára, de megedződött már a hasonló harcban. A keszthelyi kastélyban azután — miután Festetics László a hajóindítás évében 1846. május 22-én elhunyt — már fia Tasziló, a későbbi híres katona fogadta őt és küldöttségét, de a balatoni gőzhajózás a későbbiek során sem élvezte a keszthelyi Festeticsek nagyobb támogatását. Zákonyi Ferenc Somogyi Néplap SZIGORÚBB PÉNZBÍRSÁGOK 206 jogosítvány az asztalfiókban A törvény kimondja: „Szabálysértés miatt az elkövető akkor vonható felelősségre, ha cselekménye szándékos vagy gondatlan, kivéve, ha a szabálysértést meghatározó külön jogszabály csak a szándékos elkövetést bünteti”. A büntetés pedig lehet: pénzbírság és kivételes esetekben elzárás. A szabálysértési eljárás során a hatóság figyelmeztethet, elkobzást rendelhet el vagy a vezetői engedélyt is visszavonhatja. Szabálysértést — kisebbet-nagyobbat — mindenki követ el életében: nem áll meg a Stop-táblánál, nem a kijelölt gyalogátkelőhelyen megy át az úttesten, a megengedettnél egy kicsivel több valutát visz külföldre stb. S ha észreveszik, s megbüntetik, a legtöbben felháborodnak, megsértődnek. Sértődésük csak addig tarthat, amíg rá nem döbbennek, hogy egy-egy meggondolatlan cselekedettel milyen tragédiákat okozhatnak. súlyos közlekedésben például szinte sikknek számít a gyorshajtás, az áthaladás, még a sárga jelzésnél is, és gyakori az ittas vezetés. Sikk ez addig, amíg nem történik baj! A közlekedési szabálysértéseknek egy részét a helyszínen a rendőr lezárja, a többiek a kapitányságok igazgatásrendészeti osztályára kerülnek. Elsősorban a kiemelt közlekedési szabálysértések, melyeknek elszaporodása igen nagy gond. Ezért is volt szükség a szabálysértésekről szóló 1968. évi I. törvény módosítására 4-5 évenként. A legutóbbi módosítása 1986-ban volt és a megelőzés érdekében további szigorításokat tartalmaz. A kiemelt szabálysértések már 60 napig terjedő elzárással t és 16 ezer forintig terjedő pénzbírsággal is sújthatók. A kaposvári városi rendőrkapitánysági igazgatásrendészeti osztályvezetője, Jakoda Emil százados konkrét példákkal is szolgált. A kaposvári körzetben például engedély nélküli járművezetés miatt évente 200—250, gyorshajtás mintegy miatt 150, ittas vezetés miatt 200 személy ellen járnak el. Sok a közúti közlekedés rendjének megzavarásában vétkes személy és egyre nő a tilos jelzéseken áthaladók száma is. A statisztikai adatok és a közúti tapasztalatok egyaránt azt jelzik, hogy közlekedéskultúránk messze elmarad az elvárhatótól, sőt az utóbbi években bizonyos fokú romlás is tapasztalható. A rendőrség ellenőrzései természetesen nem tudnak minden szabálysértőt kiszűrni a forgalomból, így a rendelkezésre álló adatok is csak jelzik a közlekedési morálban meglevő folyamatokat. A kaposvári rendőrkapitányságon kiemelt közlekedési szabálysértés miatt 1985-ben 799 személyt jelentettek fel, 287 jogosítványt bevontak, s az egy főre jutó pénzbírság összege 2971 forint volt. 1986- ban 647 feljelentés, 206 elkobzott jogosítvány és 3935 forint egy személyre jutó pénzbírságoknál a 3000 forint már magasnak számított, addig ősszel már nem volt ritka büntetés sem.a 6000 forintos állt Egy hölgy októberben nem meg a tilos jelzésnél kocsijával. „Jutalma” 4000 forint bírság, s négy hónapra bevonták a jogosítványát. Egy férfi italozás után (0*4 ezrelékes véralkohol szint) ült autóba. A következmény: 7000 forint büntetés és 7 hónapra a jogosítványát is bevonták. Egy másik 0,61 ezrelékes véralkoholszinttel autózott, 8000 forintért, és 9 hónapig nincs gondja a jogosítványára. Egy asszony a lakott területen belül óránként 85 kilométeres sebességgel hajtott. Büntetése: 6000 forint és 4 hónapi jogosítványbevonás. Vezetői engedélye épp a rendőrségen pihent, egy fiatalembernek, amikor kedve szottyant egy kis motorozásra. A megengedett 50 km-es sebesség helyett 85-tel száguldott, 7000 forintja bánta, s további nyolc hónapra bevonták jogosítványát. A segédmotora kerékpárját engedély nélkül vezető férfi 5000 forintot fizetett és a korábban bevont vezetői engedélye további tíz hónapig pihen a rendőrségen. Utolsó történetünk még májusi, amikor is két üveg sör után ült fel motorjára (segédmotor-kerékpárra volt csak engedélye) egy férfi: 7000 forintra büntették. Nem csekély mértékű szigorításokról van szó. Az emberek azonban úgy látszik, hajlamosak reménykedni a csodában, hátha ők sosem buknak le! Ha mégis, akkor a legtöbben megsértve érzik magukat. Miért ilyenkor „jön elő” a rettentő , nagy önérzet? Gyarmati László 4. Egy nagyot, mint a városé, és húsz kicsit. Inkább öttel több legyen, mint eggyel kevesebb. Kólát vigyen, mert biztosan régen volt ilyen megrendelésük. Befejeztem, jó étvágyat. Hangos morajlással, széktologatással álltak fel az emberek, valaki kitárta az ablakot. Gomolygott kifelé a füst, az utcán azt hitték, próbafűtés volt a tanácson. Virthegyi összeszedte papírjait, átadta csinos titkárnőjének, aki a jegyzőkönyvet vezette. Horváth Csaplárol léptek az elnökéshöz. — Te Gézám — mondta fontoskodó arccal Horváth, miközben könyökénél fogva bizalmasan félre vonta. — Mondanánk neked valamit, nem akartuk itt a nagy plénum előtt... Virthegyi kissé türelmetlenül lazítgatta ingnyakát. — Halljam ... — Hát kérlek szépen, fogja ezeket az urakat szókirakoztatni addig is, amíg elszállnak? — kérdezte Horváth. — Te se tudsz törökül, mi sem vágott szavába Csapláros. — Jó tudom, lesz tolmács, de mi a frászt lehet velük beszélgetni? Viszont köztudott, hogy a törökök nagy természetű emberek ... — nogyan... — csodálkozott Virthegyi. — Hát tudod, úgy ... — Na ne marháskodj Ferikém, nőre aztán igazán nem futja a keretből! — Nem úgy gondoltuk. Szokás, hogy népviseletbe öltözött lányok adják át a virágot. Itt is tervbe van véve Gabika — bökött a csinos titkárnő felé, aki épp az ablakon kihajolt, és igézően domborodott hátsó fele. — Idefigyelj, mi lenne ha nem népviseletben, hanem amolyan törökös öltözetben lenne? Bugyogó, selyem, meg minden. Vagy teszem azt nem csak ő, hanem még pár csinos lányt kiválasztanánk az osztályokról. Ez olyan gesztus lenne, amit biztosan díjaznának. sőt.Virthegyi megvakarta fel A mindenségit, azt hiszem most mondotok valamit. Szervezzétek meg, de nehogy valami marhaság süljön ki belőle mondta, miközben utolsónak mentek ki a tanácsteremből. Így nem láthatták, hogy Dirigovics Márk megmozdulva firnájsz alapjában, milyen arcot vágott utánuk. A kisváros másik terén állt, a Járásbíróság gesztenyefákkal övezett múlt század eleji épülete. A gyakornoki szobában Dr. Ligety Gergely szépreményű fogalmazó görnyedt egy halom fizetési meghagyás fölé. A nagy ablak zöld sötétítője jótékony árnyékba borította. Félre tolta a papírokat hátradőlve, nyögve nyújtózóskodlott, majd megpederintette kackiás bajszát. Szemével megkereste a zümmögő kék döglegyet, és kísérte röptét, amint leszállt az írógépre. Gergő óvatosan felmarkolt egy halom fizetési meghagyást, miközben csücsörítve ütésre emelte, felberregett a telefon. A csapást elvétette, bosszús arccal vette fel a telefont. Vonásai megenyhültek, hogy mindjárt kebelbarátja hangját felismerte a telektárból. Rágyújtott, és a lázas munka látszatát borzolta íróasztalán, majd ruganyos léptekkel elhagyta a szobát. Végigsietett a hűvös folyosón, leszaladt a széles kőlépcsőkön, és betoppant a telekkönyvvezető szobájába. Az öreg hátra dőlve ült íróasztala mögött, milleniumi ideji mellényének zsebeibe mélyesztett ujjakkal hintázott székén, nyakán pöttyös csokornyakkendővel, és magyarázott. Szemben vele a kerek asztal melletti egyik fotelban Patkós Dodi ült, lába keresztbe vetve, szájában pipa füstölgött. (Folytatjuk.) 1987. január 24., szombat KAPOSVÁRI TÖRTÉNETEK Költőhagyaték „Petőfi Sándor, — gatyában táncol”... Amikor gyerekkoromban ezt az otromba versikét idézte valaki, nehezen úszta meg verés nélkül. Nem gondoltuk, hogy ezeket a tiszteletlen sorokat — számos hasonló verssel együtt —, egy valamikor országosan ismert fűzfapoéta írta. A sors igazsága, hogy „alkotásaiból” mindössze ez a néhány sor maradt meg, más verseit, mint értéktelen „vadköltemények” feledésbe merültek. A költő saját magát — szerényen — csak így mutatta be: Hazafi Verái János, a jótékonyság nemes barátja, az elnyomorodottak és szűkölködők pártfogója és igaz hazafi”. Kínrímfaragó „ellenköltők” éltek eddig is szép számmal Kaposváron, de olyan, mint Veray János, aligha! Mindjárt hozzáteszem, hogy nem volt kaposvári lakos, városunkba csak turistaként jött országjáró körútja során. 1893 áprilisában, húsvét idején, két héten keresztül szórakoztatta Kaposvár polgárait, amíg meg nem unták. Különös viselkedésével, öltözetével, cédulákra nyomtatott versikéivel ugyancsak magára vonta a város polgárai, különösen pedig a diákság figyelmét. A „nemzet lantosa”, az „írtam haragomban”, „írtam bánatomban” aláírással ellátott vadköltemények halhatatlanját naponta nagy sokaság kísérte végig KaTehetsége hitében felköltözött Budapestre. Itt a saját maga által kreált magyarosnak mondott öltözetében árusította verseit, amelyekből befolyt összeget tényleg jótékony célokra fordította. Budapestről világkörüli útra indult, de csak Párizsig jutott el. Itt megmászta az Eiffel-tornyot, természetesen erről is verset írt. A vers végén, szokásának megfelelően ezt a megjegyzést fűzte: „Írtam ingben és gatyában a második emeleten”. Kaposvári tartózkodásáról is feljegyeztek néhány kuriózumot. Az akkori sáros-gödrös utcák nem tetszettek kényes ízlésének. Ithagyatékában, egy tulipános ládába zárva sok kacat között hét forintot találtak. — Ki tudja, — jegyezte meg Ráth-Végh István: — Ha a posvár utcáin. Idézem a korabeli újságot: „Midőn magyar nadrág, pitykés dolmány, árvalányhaj bokrétával megjelenik az utcán és szóval, egész ármádia kíséri: a tanulók gratulálják, majd nevetik, a kisebbek bámulják, s viszik neki sok tojást, mint a garaboná ciás diáknak. Van hecc az utcákon délutánonként, midőn nagyokat kortyolgat és hörpent a pintüvegből. Esténként pedig az úri házak vendége a vadpoéta.” Ki volt ez a bogaras lélek, vagy ahogyan annak idején Kaposváron nevezték: a „versdühönc”? Hazafi Veray János 1846-ban született Szolnok környékén. Eredetileg Veverának hívták. Fiatal korában postás volt Nagykárolyban. Már akkor a vőfélyek rigmusos verselésével köszöntötte a címzetteket. Például így: teni tartózkodását így summázta: „Itt jártam la’ Kaposvárban, Majdnem leszakadt a lábam”. Az utcán jártában eső lepte meg, bemenekült a Pityó kocsmába, ami akkor a mai Kapos presszó helyén volt. Ezt az eseményt így örökítette meg: „Betévedtem a Pityóba, A kaposi kutyaóba, Gúnyolták ott a poétát, A nem jóját!” Akire megharagudott, egy magacsinálta kifejezéssel rótta meg, ő ezt „megrovási kalandnak” nevezte. Végrendeletét is versbe szedve írta meg, amit volt házmestere tett közzé Veray halála után, 1905-ben: legjobb lett volna, maradt volna-e gazdagabb hagyaték utána? Lévai József „Hej, csókom-fittyem leányasszony, Másra senkire se hallgasson! A pletykából semmi haszon. A káplár úr a kaszárnyában A hű szerelemmel van egy erányban.” „Elmegyek már innen nincsen keresetem, Akik megsiratnak azokat szeretem, Nem hagyhatok rájok verseknél egyebet, Tegyék el, őrizzék ezen ereklyéket. Életem szegény volt és halálom szintén. A jókat dicsérem, a rosszakat megintem.” Január 5-én megkezdődött a karbantartás a Kaposvári Cukorgyárban. Az első lépésben szétszedik a berendezéseket, a hibás vagy elhasználódott alkatrészeket a gyár műhelyeiben kijavítják, újakra cserélik. A kép a nyersgyárban készült.