Somogyi Hirlap, 1904. november (1. évfolyam, 153-177. szám)

1904-11-01 / 153. szám

Kaposvár, 1904. I. évfolyam. 153. szám. Kedd, November 1. FÜGGETLEN NAPILAP. E­ffftzptpt Hii hp­t/hpn * Egy évre 12 korona, fél évre § ko­­lUllftUcol­Ulj N­ClJUCNI . rona negyedévre 3 korona, egy­­ hóra 1 korona. oo«©oo©o Wjfjpl/np . Egy évre 16 korona, fél évre 8 korona, negyedévre V '““A1 “ • 4 korona, egy hóra 1 kor. 50 fillér. © o o o o ~ Tanítóknak: Egész évre 12 korona. — Egyes szám ára 4 fill. Felelős szerkesztő: MIKLÓS GYULA. Kiadó- és laptulajdonos GERŐ ZSIGMOND. Szerkesztőség és kiadóhivatal: I Korona-utcza , hova a lap szellemi és anyagi érdekeit illető közlemények és ■*- hirdetések küldendők. * * Nyílttér petitsoronként 30 fillér, kéziratokat nem adunk vissza Telefon­szám S.­ ZEG­YZETEK. Hát ne politizáljunk még egy pár na­pig. Főleg kerüljük a világi és az országos politikát a mi, komolyan mondom, nevetsé­gessé is teszi nagyképű vidéki kollegáinkat, a­kik tanári katedráikról leszállva,­­ minden mosoly nélkül adnak tanácsot az özvegy kínai császárnénak, az­­ orosz czárnak, az angol flotta parancsnokának, Tisza Pistának és Gabányi Miklósnak. Szóval: a nagy po­litika csavar kezelőinek. Igen. Mi kaposvá­rnak azt tartjuk, hogy politizáljon a Tatár nagy kutyája. Annak való mesterség ez. Azért nem törődünk mi semmi mással, csak a marczival. És a mosolygóan pirosra sült kacsapecsenyével. A­mi szintén nem meg­vetendő a feltétel. Azt tudjuk, hogy a töb­bit majd elvégzik odafönn. Hiszen a már­­ványdíszes nagy ország­házban azért viseli talán a képünket Vörös László úr. Vagy nem? Nyílt lelkű, becsületes sziva jó kaposi atyámfiai nyugodtak is lehettek. Vö­rös polgártárs nagyon, de nagyon képvi­sel benneteket. Talán túl nagyon. Minden perczét leköti a mandátuma, azért kerüli annyira Kaposvárt, mint az ortodox sakter a hentes üzletet. Sok a dolga. Nem jöhetett el a Berzsenyi Társaság megnyitására sem. Még a képviselői beszámolóját sem ért reá megtartani. Nem, nem . . . * Van ennek a városnak egy messze­­földön híres szülötte : R­­­p­p ! Rónai Jó­zsef, a nagy festőművész, a modern impresz­­szionista, ki annyi díszt, dicsőséget legalább is szerzett már a magyar névnek, mint Piatnik úr, a kártya­gyáros. És a Piatnik név mégis népszerűbb e városban, mint a Rippl Rónaié. Miért ? Tudja a magát, de igazán kellemetlenül esik látni azt az indo­­lencziát, azt a nembánomságot, a­melyet a művészettel szemben viseltetnek. Pedig higgyék el, hogy Rippl Rónaira még szüksé­günk lesz Kaposvárott. Legalább a művészi ízlésére. Igazán mondom, hogy remek eszme volna a művészt beválasztani a városi képviselőtestületbe. Mi? Aztán mint olyat megtenni a szépészeti bizottság vezető tagjának. Mert egy olyan örvende­tesen és rohamosan fejlődő és épülő város­ban, mint Kaposvár, isten ugy’segéljen szükség volna, legalább egy emberre, a­ki nem szenved — egyenességi iszony­ban.* Ej, haj de mokány kis ember lehet tanár ur a hempergődzéstől porosan is le „holmizza” a helyi sajtót. Hej­de szomorú dolog , hogy némely szmokingos ur még mindig „közvicz“-nek tekinti a vidéki sajtót és ha teheti rúg rajta egyet. Apropos! Talán hallották is már, hogy két szigetvári tanférfiu ellen botrányos vere­kedés miatt megindították a fegyelmi eljárást ? Művészvér. — A „Somogyi Hírlap“ eredeti tárczája. — Irta: Bogáncs. (Vége.) S hiába mondod te nekem, én isme­rem magamat, tudom, hogy csalódnál bennem. Nem vagyok az a tökéletes, jó, szent és mindenek felett álló, a minek te képzelsz engem. Érdemetlenül rabolom meg a lelked lángját. Pedig lelked lángjának fénye már régen nekem, egyedül nekem ragyog, engem kápráztat el az a sok eszme, gon­dolat, ami nélkülem mind testet öltene, a­mibe életet adnál, meghal abban a ra­jongásban, a­mely korlátja egy szűk, ki­csinyke világnak, két szerető szívnek . . . Óh, tudom én azt is, hogy nem tar­tana ez így örökké. Csak addig, a­mig így szeretsz. A lelkem túlírnom érzései megsúgnák nekem előre, hogy mikor kell félnem és mikor örülhetek. Ez a sejtelem A szomszéd kis Szigetvárnak meg van a maga külön botránya. Tanár urak meg­felelő hölgyközönség jelenlétében violaszí­­nűvé agyabugyálták egymást. Hm. Minden­esetre szégyenletes dolog, de még a vakkó­­dis sem törődnék vele, ha az egyik tanár úr (már mint a harcziasabb) neki nem rucz­­czant volna az ottani helyi lapnak és ugyan csak le nem pocskondiázza a vidéki sajtót, csalhatatlan bennem. Nekem az lenne a bizonyság, hogy már nem szeretsz, hogy gyengült a rajongásod, ha újra kezedben lenne a véső és megelevenednék a már­vány az ujjaid alatt. Akkor kezdődnék a haldoklásom és minden egyes sikered egy-egy határköve lenne, messze mögöt­tem maradt a boldogságomnak. A­mig egészen le tudlak kötni boldogságomnak, addig az enyém vagy, aztán a nagyvi­lágé. Ez előbb-utóbb bekövetkeznék és én téged rabolnálak meg addig az alkotó erőtől, elvennék életedből egy-két évet, a­mit vissza nem adhatnék soha többé. És én mindig azok közé tartoztam, a­kik nem tudnak bevárni semmit, a­mi lassú lépésekben közeledik feléjük, hanem meg­előzik azt. Már most is látom, — messze még, de tisztán, mintha kristályon át nézném — a ravatalomat. A hosszú utat, a­míg odáig fogy az életem a vég biz­tos tudatában, nem volnék képes bevárni sehogy. Megelőzöm. Halottak napja. A keresztény egyház megható ünnepet alkotott. Az előretörő em­beriség megáll e nap határkövénél s visszaemlékezik a múltakra. Mert ez a nap a múlté, a letűnt idők letűnt alakjaié. A vigság elnémul, az arczokról eltűnik a mosoly s helyén a végig­­pergő könyek szántanak barázdát. Halottak emléke lebeg, a hús no­vemberi szélben virágokkal, koszo­rúkkal borítjuk be a sírokat, me­lyekre a szeretet igaz gyöngyei hullnak. Legalább igy kellene lennie, mert mindenkinek van halottja. A nemzetnek, a társadalomnak, a csa­ládnak és az egyes embereknek. A megkövült szivet is meg kelleni in­dítani a harangok bus­zongásának. Most, mikor még teljes azzal a hit­­tel a szivem, hogy szeretsz. Lesz idő­imkor te is hálás lesz ezért — lenne idő enélkül — mikor csüggedt, fáradt, elégedetlen lennél, amikor tétlenül ten­gődő lelked nem figyelhetne mást, csak a saját érzéseinek az átalakulását. Hidd el, boldogan halok meg, mert te szeretsz és megsiratsz engem. Boldogan halok meg, hogy ezt az órát, az utolsót veled tölthetem el. A lelkem, az a beteg, életre képte­len lélek, amely sohasem volt a földre való, amely még a boldogságban is el­­fáradott, most még egyszer neked áldozik. Ez a búcsú legyen a mi lelkünk szerelmi násza. Hisz olyannyira eszményiek voltak a mi érzéseink, hogy ez a nász minden ölelkezésnél méltóbb hozzá. Az én gyö­nyöröm teljes volt, ha a kezemet simo­gattad vagy ha a tekinteteddel meg­öleltél. Utazóbundák, gazdasági bundáskabátok, bőrkabátok, lábzsákok, takarók, városi télikabátok és öltö­zetek, valamint férfi­ruhák és télikabátok NAGY VÁLASZTÉKBAN jutányos áron kaphatók 071­ 1/171 v ADIVZIIM polgári és egyenruha szabó külön kész 0­­EL IXII L. I r­­fi M­­ I M­ mha üzletében. Csakis saját műhelyeimben 108 készült, elismert jóminőségü­nk­ ruhákat tartok raktáron.

Next