Somogyi Hirlap, 1906. december (3. évfolyam, 274-296. szám)

1906-12-01 / 274. szám

III. évfolyam. Kaposvár. Szombat, 1906 december 1. 274. szám. Előfizetési Kgr évre 16 korona, fél évre 8 korona, negyedévre ... 4 korona, egy hóra 1 kor. 60 fillér. 0 1]Tanítóknak : Egész évre 12 korona. — Egysz szám óra 4 fill. POLITIKAI NAPILAP. JFanda tatrkeniS: MIKLÓS GYULA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Korona­ utca 1. sz Nvisztér árszabás szerint. — Szerkesztőség telefon­száma 5. Sovinizmus. Kaposvár, november 30. A legridegebb objektivitással el lehet ránk mondani azt a nagyon kétes értékű dicséretet, hogy gaval­­lérabb hajlandóságú nép nem igen akad a föld kerekén a magyarnál. A példaszó is azt tartja, hogy szép szóért a magyar ember még az in­gét is odaadja. Valahányszor békességes szándék­kal, szép szóval kértek tőlünk vala­mit, mi habozás nélkül teljesítettük a kívánságot. Nem kell példákért a messze múltba visszamennünk. Hat­vanhétben elvállaltunk több millió forint államadóságot, mit az osztrák csinált, s amelyet mi most is nyö­günk. Pedig még negyvennyolcban azt mondtuk, mikor „követelt“ a svábság, hogy : „Ha csináltad, fizesd is ki, Ha a nyelved öltöd is ki, Ha megpukkadsz te beléje Ebugatta himpellérje.“ Ugyanakkor a horvátoknak mesz­­sziremenő tartományi autonómiát biztosítottunk s a kedvükért oly tör­vényt alkottunk, melyet módosítani még a szuverén magyar törvényho­zásnak sem lehet. Majd egy évvel később, amikor törvényileg kimondtuk, hogy a ma­gyar állam minden polgára egy osz­tatlan, egységes magyar nemzetnek egyenjogú tagja, olyan szabadságo­kat és előjogokat biztosítottunk e hon idegen ajkú polgárainak, min­­ket soha, egyetlen állam sem adott. Ennek dacára azt látjuk, hogy a magyar állam polgárainak egy része tisztán azon az alapon, hogy más a nyelve, mint az államalkotó ma­gyar népé, külön államot kíván al­kotni e hazában. Már a köztudatba ment át a „nemzetiségek“ fogalma, és mi szomorodott szívvel látjuk, hogy „nemzetiségek” egy része, kü­lönösen a románság és tótság, mint idegenedik el szívben és érzéseiben a magyarságtól. A legtisztább lelkiismerettel mond­hatjuk, hogy nem bennünk a hiba. Sovinisztáknak mondanak bennün­ket, pedig csak türelmesek vagyunk. A magyar törvényhozás házában egy képviselő büntetlenül kimond­hatja, hogy ő nem magyar, a másik úgy nyilatkozik, hogy az ő hazája Románia. Egy törvényszéki tárgyalás ada­taiból megtudjuk, hogy egy, a ma­gyar állam pénzéből fizetett pap, nyilvános gyűlésen azt hirdeti, hogy a magyar nyelvvel csak butítani lehet, hogy egy a magyar alkot­mányra esküt tett ügyvéd arra iz­gat, hogy ragadjanak kapát-kaszát, s azzal öljék a magyarokat. S az izgatókra semmi komoly büntetés nem vár. A belügyminiszter felháborító ada­tokat közöl a Hodzsák, a Vladok vakmerő izgatásairól, melyek ered­ménye, hogy a magyar nyelvűek és idegen nyelven beszélők már-már ellenségként állanak egymással szem­ben, s beszédét mégis így végzi: „Az én nemzetiségi politikám lé­nyege : szeretni a nemzetiségek tö­megét, kérlelhetetlen szigorral üldözni az izgatókat.“ Olyan férfi hirdeti a nemzetiségek szeretetét, kinek őszin­teségét, szavainak komolyságát még a legádázabb politikai ellenfelei sem vonhatják kétségbe. Miben van hát az a hírhedt ma­gyar szovinizmus, amivel megvádol­nak bennünket? Talán abban, hogy magasztalva dicsérünk mindent, mi a haza határain belül terem, de a pénzünket hitvány bécsi rongyért dobjuk ki? Vagy abban talán, hogy lelkesedünk minden nemzeti gondo­latért, de szalmaláng lelkesedésünk kialudta után közönyösen hagyjuk az alattomos ellenség prédájává lenni magyar hazánkat ? Bár megvolna valósággal az alkotni és pusztítani tudó öntudatos nem­zeti sovinizmusunk, pörözés és érvágás miatt, (ez már majdnem egészen kiment a szokásból, csak egyes vi­déken van meg) azt panaszolván, hogy zsihadt minden részük, hogy fáradtak és bágyattak, ők ezt a megromlott vérnek tu­lajdonítják, pedig tulajdonképen vérszegény­ség a bajuk. Nagy baj az, hogy az aszonyok egyes vi­dékeken p. u. a horvát és sváb községek­ben, de sok magyar községben is, az egyéb­ként tápláló ételeket olyan rosszul, minden gond híján készítik el, hogy csakis a telje­sen kiéhezett ember képes a félig nyers krumplit, rosszul kifőtt gyúrt tésztát és félig sült kelt tésztát megenni. Nyáron félig sa­vanyított uborkát, rosszul elkészített főzelék­féléket, félig főtt, vagy az aszalásig kiszárí­tott szárnyasokat gyomorrontás nélkül alig képes valaki elfogyasztani. Már most nyáron hajnali 3 órától este 8—9 óráig dolgozó, halálra kimerült munkás hogy ilyen táplál­kozás mellett nagyon leromlik, az csak ter­mészetes. IV. Szokások. A legnagyobb mértékben kárhoztatandó szokás a korai nősülés, a horvát, a sváb lakosság, de a magyar is különösen az egy gyermek rendszerű községekben, majdnem valamennyien kivételes nősülés útján háza­sodnak. 16-ik életévükben levő leányok, 18 évet meghaladó legények már férjhez men­nek, illetve nősülnek. El lehet képzelni, hogy az ilyen házasságokból micsoda nemzedék származik? Ha még hozzá­vesszük, hogy a horvát és a sváb más fajokkal össze nem keveredik és majdnem valamennyi­­a maga falujából nősül, így vér­felfrisítés soha nem történik, a­mi meg is látszik rajtuk. A ma­gyar is csak akkor nősül más faluból, ha otthon már nem kap feleséget, mert nincs leány. Mikor a legény a katonaságtól 22—23 éves korában haza kerül, nem talál magá­hoz való leányt és igy kénytelen más falu­ból nősülni, vagy ami elég gyakori, a saját falujából vesz el a fiatal serdülő leánykát. (Folyt. köv.) A tuberkulózis Somogyban. (Dr Szaplonczay Manó kir. tanácsos, t. főorvos jelentése.) — Érdekes adatok. — Kaposvár, november 30. III. Táplálkozási viszonyok. A táplálkozás nagyon különbözik a sze­rint, amint vagyonos vagy szegény a lakos­­ság, de különbözik az évszakok szerint is. A vagyonos lakosság átlag jól él, eszik húst és más tápláló ételeket is. A szegény húst legfeljebb búcsú napján eszik, vagy ha vá­rosba kerül vásár alkalmával. Télen majdnem minden család él egy disznót, míg abból tart, elég jól él, azután, úgy különösen tavaszszal általában rosszul táplálkoznak, elanyira, hogy részint a rosz lakásban való tartózkodás, részint a rosz táplálkozás miatt sápadtak, vérszegények. Tavaszszal folyton zaklatják az orvost, ké­­ t főkapitány a cselédügyről. (Javaslatok, tervezkedések.) — A Somogyi Hírlap tudósitójától. — Kaposvár, november 29. IV. Ingyenesnek kell ezen közvetítésnek lenni, mert igy meggyanusitásokra, részrehajlások látszatára tápot nem adunk, viszont pedig a közhivatalnoki minőséggel és tekintéllyel nem volna összeegyeztethető bármily csekély díj elfogadása is. Tekintetes Képviselőtestület! Ma öt cse­­lédközvetítő van Kaposváron, akiknek csalá­­donkénti megélhetésére, ha egyenként átlag 2000 korona évi kereseti összeget számítunk is, már tízezer koronájába kerül a város lakosságának évente a cselédszerzés s a viszonyok mégis a lehető legrosszabbak. Indítványozom tehát, hogy a mellékelt sza­bályrendelet végrehajtására, illetve az ingye­nes hatósági közvetítés teljesítésére rendsze­resítsen a tek. képviselőtestület egy rendőr-

Next