Somogyi Hirlap, 1907. szeptember (4. évfolyam, 199-223. szám)

1907-09-01 / 199. szám

IV. évfolyam. Kaposvár. Vasárnap, 1907. szeptember 1. 199. szám. POLITIKAI NAPILAP. Előfizetési Egy évre­­6 korona, fél évre 8 korona, negyedévre ... 4 korona, egy hóra 1 korona 50 fillér. 01]­1 Tanítóknak : Egész évre 12 korona. — Egyet tzim­ára 4 fill. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Korona­ utca I0. sz. Felelős szerkesztő: MIKLÓS GYULA. Nyílt tér soronkint ..........................................................50 fillér Mulatságok, báli kimutatások és magánközlemények soronkint .........................................................40 fillér Eljegyzési és esketési értesítések díja ... 5 korona. Szeptember elsején .. . Kaposvár, augusztus 31. Minden szeptember elseje elszo­morítóbb jelenségeket tár elénk, min­den szeptember havában emelkedik a tudományos pályákra tóduló fia­talság és egyre kevesebb a hányada azoknak, kik a kereskedelmi vagy ipari pályákon keresnek jövőt. Az úgynevezett diploma­édesség az utóbbi években ijesztő módon növekedett, és ha nem szűnik meg a fiatalságnak tudományos pályákra való indulása rövid időn belül tart­hatatlanok lesznek az állapotok. Tulajdonképen a szülőknek kellene jól meggondolni a pályaválasztást, a gyermek vagy mondjuk ifjú, ki 17—18 éves korában maturál, még le sem rázta magáról a középiskolai port, az életről fogalma sincsen, még teljesen benne van az az ön­­állótlanság, mit nyolc hosszú eszten­dőn keresztül beléje neveltek, a szülő ilyenkor még parancsnoka gyerme­kének, ha lehet szép szóval, ha kell erőteljes szigorral kell felvilágosíta­nia a helyzetről, józan felfogással bíró ifjú csakhamar belátja, hogy a mai nyomorúságos viszonyok mellett a tudományos pályán való megél­hetés lehetetlen. Érthetetlen módon hanyagolják el nálunk a még mindig kiváló ipari és kereskedelmi pályákat. Iparosnak csak a tanuló — illetve tanulni nem akaró — fiatalság salakja megy. Már apró gyermek­korában azzal fenyegeti a rossz tanuló : ha nem leszel szorgalmas, mehetsz suszter­nek ! Nem lehet beleoltani a magyar középosztályba azt a külföldön már régen elismert elvet, hogy az állam­nak intelligens és műveltségben ki­magasló ipari osztályra van szük­sége. A gyakorlati kiképzés, amelyre egy iparosnak szüksége van, sokkal könnyebben vihető keresztül egy maturált, intelligens és komolyabb fiatal embernél, trónt egy az első vagy második középosztályból mes­terinasnak adott rossz tanulónál, az előbbiből intelligens, öntudatos és hasznos munkása válhatik az állam­nak, ki tudásával esetleg díszére válhatik családjának, hazájának, ezt tartsák szem előtt a most érettségi­zett fiatal emberek és a­mi a fő, a szülők, a matúra nem akadálya az ipari pályának, sőt előnye annak és a 17 vagy 18-ik életkor sem olyan, hogy a gyakorlati kiképzésnek gátat vessen. A tudományos pályákon már most is túlprodukció van, ez statisztikai­lag bebizonyított tény, a hivatalnoki pályára nem alkalmas mindenki, ott igaz, meg­van a kevés, de biztos fizetés és nyugdíj, de az ifjúság el­enyészően csekély része választja például a jogi szakon a bírói, adó­hivatali, vasúti, közigazgatási vagy banktisztviselői pályát, a zöme a független ügyvédi pályára törekszik, mely pályán manapság a megélhe­tés sokkal nehezebb, mint bármelyik másikon. Ha a most pályát választó ifjú­ság fele ipari vagy kereskedelmi pályára lépne, csak saját maga jö­vendőjének venne biztosabb alapot. A maga jövendőjében szilárd ala­pokra fektetné egyben az ország jövendőjét,­­ amennyiben lehetővé tenné, hogy ipari kultúránk lendü­letet vegyen és olyan nívóra emel­­kedhessék, ami előfeltétele gazda­sági erőforrások megtermékenyülé­­sének. Ez létérdekünk s ezt szem előtt kell tartania a magyar ifjúság­nak, ha életerős törzse akar kifejlődni. Téged úgy szeretlek...­ ­ El nem küldött levél Lehár Ferenc úrhoz. — Uram! Ön megírta az édes zenéjű Víg özvegyet s immár kétszázadszor kerül előadásra a fővárosi közönség előtt. Ez hatalmas siker — de érthető. Azok a fülbemászó melódiák észbontóan élvezetesek s ha hozzágondolom, hogy az ön mesés zenei gondolatait olyan művésznő tolmácsolja mint Küry Klára, vagy Kaposvárott B. Csik Irén, még inkább ért­hetővé lesz előttem, de olyanok előtt is, akik talán kételkedni szeretnek a magyar zeneszerzőnek magyar földöni sikerén. De Uram! Gondolt-e Ön arra, amikor a Vig özvegyen dolgozott, hogy az ön zenei­leg megihletett gondolatait avatatlan tolmá­csok is ajkukra veszik, például gondolt-e ön arra, hogy azokat a talpunkat bizsergető, egész lényünket lebilincselő dallamos áriá­kat, melyeket Ön Glavári Hanna ajkaira csó­kolt, valamikor a mi szobaleányunk fogja belekornyikálni az áprilisi éjszakába ? Uram — erre ön nem gondolhatott. Mert ön mű­vész ember, ki a kontárokat nem pártfogol­hatja soha és semmi körülmények között sem. Képzelje el Uram az én helyzetemet. Reg­geli fél hét órakor kelek. Az első hang mit fülhártyám agyammal közvetít — az ön Vig özvegyének gyászba borított kedves dala. . . téged úgy szeretlek, ki nem mondha­tom, érzi szívem, hogy szeretlek édes an­gyalom.“ Uram, — ha ezt Ön hallaná, reá borulna Vig özvegyére és sim­a mint egy gyermek. Ahol lágy érzéssel kellene énekelnie — sivit, ahol húzni kellene az akkordot — ott csak az egyik felét énekli az ütemnek, a másik felét lenyeli éhomra reggeli előtt, ahol fel kellene vinni a hangot — leejti a pincébe, ahol pedig le kellene ereszteni a hangszálait, ott rikácsol mint családi körben­ bagoly csonka régi tornyán. Délben ebé­delek. Nem azért mert éhes vagyok, hanem mert illik. Közel van étkezőnk a konyhához, te­hát hallok mindent, ami nem is érdekel. De Uram, tányér csörgésen, evőeszközök össze­­ütődése s lábas vakarási zajokon keresztül is fülembe döf a dal. . . téged úgy sze­retlek, ki sem mondhatom . . .“ Mondha­tom Uram, nem tudok ebédelni tőle. Sok­szor elgondolkozom, hogy hogyan is lehet egy olyan kedves melódiát annyira elferdí­teni, hogy az emberben világgyűlöletet tá­masszon. Este korán szoktam lefeküdni. De szobaleányunk művészietlen danája lumppá tett. Sohasem tudok elaludni, folytonosan felém zúg a kísértetés. . . téged úgy szeretlek . . .“ Éjfél felé járok haza, de előbb óvatosan körüljárom az udvart, hogy vájjon fenn van-e még Glavári Hanna, (bár nyugodna Hanna) s csak ha minden tekin­tetben megbizonyosodok felőle, hogy alszik — térek nyugvóra. — Hát élet ez Lehár uram? — Uram! — A magyar jog modern jog. A modern jogok zeneműveket is részesítik a szerzői jogokat megillető oltalomban s igy az ön művészi értékű édes-bájos muzsikája, melynek előadási jogát Ön bizonyára magá­nak tartotta fenn, — senki által, még a szobaleányunk által se adható elő. Alázattal kérem, szíveskedjék intézkedni mihamarabb szerzői jogának megsértéséért a bíróság előtt elégtételt szerezni. — Uram, uram, Lehár Ferenc uram, tegye meg ezt a szívességet nekem, más után iga­zán nem tudok szabadulni szobaleányunk rettenetes énekétől. Vagyok ismeretlen tisztelője. Megjegyzem, hogy szobaleányunk sem többet, sem kevesebbet nem tud b. darab­jából, csak amit idéztem, igy tehát csupán részleges szerzői jog bitorlásáról lehet szó s igy egy kicsit félek a per kimenetelétől már annál is inkább, miután szobaleányunk ma kijelentette, hogy szakértői szemlét fog kérni arra nézve, hogy amit ő énekel, az nem is a Vig özvegyből van, hanem ezt a Vig öz­vegy motívumain ő saját maga szerezte azon vasárnapon, melyen kimenőjét nem vette igénybe. Fenti. Mai számunk 12 oldalra terjed.

Next