Somogyi Hirlap, 1909. január (6. évfolyam, 1-25. szám)

1909-01-01 / 1. szám

/ / / •* ~ („NÉPJOG“) A SOMOGYMEGYEI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT HIVATALOS KÖZLÖNYE. („NÉPJOG“) VI. évfolyam. Kaposvár. Péntek, 1909. január 1.1. szám. Bárz évre 16 korona, fél évre 8 korona, negyedévre elenzetesi­­ korona, egy hóra 1 korona 60 fillér. --------------­— Ülj . — Tanítóknak: Égész évre 12 korona.­­ Egyes szem ára 4 fill. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. Felelős szerkesztő: MIKLÓS GYULA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Korona­ utca 7. szám. Nyilttér, mulatságok, báli kimutatások és magánközlemények soronkint.....................................................................50 fillér. Eljegyzési és esketési értesítések díja - -­­ 6 korona. Az uj esztendő problémái. A Somogyi Hírlap számára írta: Burgyán Aladár, országgyűlési képviselő. Az uj esztendő nagy problémák előtt állva találta a magyar nem­zetet. Mintha csak közjogi és köz­­gazdasági életünknek egy új kor­szaka következnék, — olyan ese­ményekkel terhes az egész politi­kai láthatár. Az a kibontakozás, amelyet 1906. tavaszán kényszerűségből fogadott el, mint megváltozhatatlan kész tényt, a magyar nemzet, — csak bizony­talan, ideiglenes állapotot teremtett meg, melytől korszakalkotó munkát senki sem várt és senki nem is re­mélhetett. Csupa függő kérdések, — az út­ból félre tolva; ezek jellemezték az akkori kibontakozást; pedig min­denki tudta már akkor, hogy eze­. .ÍKi, . -i- 1 % • "4 1 utóbb, így vagy amúgy, — de fel­tétlenül meg kell oldania a nemzet­nek, ha végleges és békés állapoto­kat akar teremteni. Az ideiglenes kibontakozás felté­teleiből kivették szándékosan a ka­tonai kérdéseket — s a végleges kibontakozás elsősorban megoldandó feladatai éppen a katonai kérdések lesznek . Beszélhetnek az osztrák, elfogult politikai körök Lueger úrral egye­temben, amit nekik tetszik: a ka­tonai kérdések küszöbön levő meg­oldása mégis csak a magyar nem­zet és királya között elintézendő olyan ügy, amihez Ausztriának ép­pen semmi köze nincsen. Azzal már régen tisztában lehet Ausztria is, a legfőbb hadúr is, hogy az osztrák és magyar, az úgy­nevezett közös hadseregnek további fejlesztésébe, Magyarország csak az esetben hajlandó belemenni, ha en­nek a hadseregnek magyar jellege, a szolgáltatások arányában érvé­nyesülni tud és ennek az érvénye­sülésnek nincsen semmi akadálya. Ha a mutatkozó jelek nem csal­nak, megoldás előtt áll ez a kér­dés, még edig már a közeljövőben elsv álapkodv.. .logja képezni a végleges kibontakozásnak, mely létre fog jönni a nemzet és királya között. A másik függő kérdés, amelynek kielégítő megoldása egyik előfelté­telét képezi a végleges kibontako­zásnak — a bankkérdés, amely ak­tuálissá csak ebben az új eszten­dőben válott. * Még abban az időben, amikor az alkotmányellenes és törvénytelen darabont kormány ülte itt orgiáit, szállóigévé vált Magyarországon, hogy a király gazdasági kérdések­ben szabad kezet enged a jövendő kormánynak. De ha a király nem is tett volna ilyen kijelentéseket,­­ Magyarország szabad elhatározását úgy a bank, mint egyéb gazdasági kérdésekben tételes törvények biz­tosítják. Már nem hónapok, csupán csak hetek választják el a nemzetet at­tól az időponttól, amikor a bank kérdése is megfelelő megoldást fog találni úgy, hogy Magyarország egy nagy lépéssel előre fog haladni egyik legfontosabb gazdasági önállósága Az a negyvenéves az önálló magyar nő kérdését annyi éver nyűgözve tudta tartó­ban van és az érdek káin a kishitű, egyes körű felfogáson mi máskodni fog az élni akaró nemzet, akadályt nem ismerő, minden áldo­zatra kész energiája 1 Szekundor báróné. — A „Somogyi Hírlap” eredeti tárcája. — Irta: Haraszthyné Szederkényi Anikó. Szekunder báróék — mi így nevezzük őket — a falu közepén laktak. Csodálatos történeteket beszéltünk róluk egymásnak. Minden érdekelt bennünket, ami hozzájuk tartozott, övéké volt. Mikor estefelé meg­szólalt a nagyharang és napáldoztával ko­­lompolva, csengőzve megjött a finom friss tejszagú csorda a mezőről, mi gyerekhad, egész a faluig mentünk a „báróbika“ elé. Borzasztó féltünk tőle, de azért minden nap megvártuk. Ünnepélyes, tisztelő pillantásokat vetettünk felé, mutattuk egymásnak: — Nézd „báróbika“. Apró összeesküvéseket szőttünk, meg­szöktünk otthonról. Tocsogva, pacskolva, kaszálva mentünk a patakban egész a kas­télyig. Lélegzetvisszafojtva kapaszkodtunk föl a kerítésre és leskelődtünk. Egy-egy agár felénk csaholt. — Nézd, „bárókutya“. — Nézd, a patak ott folyik tovább a vi­rágágyak közt. Sokáig irigykedve bámultuk az ismerős, langyos hullámokat, amelyek ezüstösebben folydogáltak tova a park széleslevelű, óriás palántjai alatt. Nem láttunk egy élő lelket sem, majd meghaltunk azért, hogy a bárókisasszonyt szemtől-szembe láthassuk. Erről a bárókisasszonyról keringtek mi köztünk a legcsudálatosabb regék. — Te, Cigány, az anyja kocsisné volt a Szekunder báró anyjánál. Aztán a báró el­vette, úgy vette el, mint a Krajnák János a Kisács Zsuzsit, csak úgy. . . Aztán az öreg báróné elkergette őket. Aztán ők el­szöktek Bécsbe. — Aztán ott lett neki két kis fia. Tiszta szinaranyból van a haja mind a kettőnek. Aztán mikor meglátta őket az a vén boszorkány báróné, hát keblére ölelte, úgy odavót a szépségüktől. — Neked ki mondta ? — A Julcsa. Annak az apja igáskocsis vót az udvarban. — Látta ? — Látta. Aranbul van a foga. — Aranbul? — Mikor eszik, akkor kiveszi. — Szól az emberekhez ? — A nem szól. Nem gyön le a torombul. — Torombul? — Bizony. Ott lakik. Látod, abba a to­romba van néki a szobája. A másikba meg a bárónak. Oszt egész nap ott vannak, csak mikor a holdvilág feljön, akkor mennek ki a patakpartra. Ott műrödnek benne. — Kczczaka ? — Bizony, mert a bárókisasszony tündér. Az aranyfogatot tündérektől vette neki a báró, oszt ő is tündér. — Oszt olyan szép ? ! — Olyan. Hangok hallatszottak a parkból. Összeku­porodtunk és szívdobogva vártuk. Színes, pom­pás selymek villantak meg a bokrok közt. Ijedten ugráltak lefelé a kerítésről és futot­tunk, hogy a lélegzetünk is elakadt. — Láttad ? — kérdezte egyik a másikától. — Jaj, én . . . én . . . láttam, hogy a cipője is aran. Aznap éjjel álmomban tündérek és meny­béli angyalok közben táncoltak előttem és ezt énekelték: Tan, tan, tanterin, Zinc, bűne, kárberin, Kárberike, bornyerstike Princ! A Szekunder bárókisasszony a körben forgott és hosszú aranyhaja úszott utána. Én ám fiú voltam álmomban, közéjük rontottam és nagyon meghúztam azt a szép haját. Na­gyot visított, mire fölébredtem. Kinyitottam a szemem és a sötétben nyi­tott szemmel újra láttam a Szekundor kis­asszonyt. Meglöktem Fruzsinka húgomat, aki mellettem aludt. Fölébredt. — Megmondom mamának, hogy sohasem hagysz aludni. — Te, álmodd­ te? — Azér se álmodok. — Én álmodok. — Mit? — Én a Szekundor bárókisasszonyt lát­tam, oszt én fiú vólam. — Szép, szégyelheted magad. Majd meg­ Mai számunk 8 oldalra terjed.

Next