Somogyi Hirlap, 1909. augusztus (6. évfolyam, 173-197. szám)
1909-08-01 / 173. szám
VI. évfolyam, Kaposvár. Vasárnap, 1909. augusztus 1. 173. szám. FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS POLITIKAI NAPILAP. Kifsr évre 16 korona, fél évre 8 korona, negyedévre I1IDUMI 4 kor., egy hóra 1 kor. 50 fillér. Egyedsiám ára 4 UH. “ dl]— Tanítóknak: Egén évre 12 korona. — Vasúton 6 fillér. ■•gjalenik hétfő kivételével minden nap. Felelős szerkesztő: MIKLÓS GYULA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Korona-utca 7. szám. Nyílttér, mulatságok, báli kimutatások és magánközlemények soronkint....................................................................60 fillér. Bljegyzési és esketési értesítések díja ... 5 korona. Harc vagy önállóság. A Somogyi Hirap számára írta : Batthyány Tivadar gróf. Budapest, július 30. Amidőn az elmúlt politikai évad izgalmas munkája után megkezdjük a nyári pihenőt, jó lesz, ha meg nem feledkezünk ezen idő alatt is azon súlyos helyzetről, melyben édes hazánk közviszonyai szenvednek. Ha gondolkozunk, elmélkedünk a közelebbi jövő nagy problémája felett, gondolkoznunk, törekednünk és törődnünk kell a nyár folyamán is a haza sorsával, annál is inkább, mert néhány heti pihenő után legkésőbb szeptember hó elején megkezdődik azon nagy politikai munka, hogy ne mondjam harc és háború, amely hivatva van évtizedekre, talán évszázadokra is kiterjedőleg az ország és a nemzet jövő fejlődésének útjait megalapozni. A külügyi helyzet bizonytalan. Minden oldalról izzó hangulattal találkozunk! Földgömbünk nem egy helyén olyan fókuszok láthatók, amelyekből vajmi könnyen újabb nemzetközi bonyodalmak, háborús veszedelmek kezdődhetnek. Ezen helyzettel szemben mindazok, akik a kettős monarchia véderejének ügyével foglalkoznak, bizonyára már a jövő parlamenti idény legelején a hadi kiadások óriási emeléseinek követelésével fognak a nemzet elé lépni. Azon nemzet elé, amelynek anyagi viszonyai oly gyengék, hogy belső konszolidációja követelményeinek közigazgatási, közgazdasági, közlekedési, szociális és kulturális téren anyagi erők hiányában, aligalig képes még csak lassú lépésekben is megfelelni. S ha mégis azt követelik tőlünk, hogy ne riadjunk vissza újabb anyagi áldozatoktól a véderő fejlesztése érdekében, természetszerűleg merül fel az a kérdés, hogy miből fedezzük ezen tőlünk kivánt rettentő újabb terheket? A válasz ezen kérdésre igen egyszerű. Fejlesszük gyors léptekben közgazdasági viszonyainkat, tegyük a lehető leggyorsabb módon országunkat anyagilag erőssé és így nagyobb terhek elviselésére képessé. Ezen axiómával szemben pedig ismét felmerül a további kérdés, hogy mikép. A válasz ezen kérdésre ép oly egyszerű. Ha igaz ugyanis, hogy a mai közgazdasági helyzetünkben, amidőn hitelügyünk egy Bécsben székelő közös jegybanktól s az osztrák nagy pénzintézetektől függ, amidőn a vámközösség ezen ponton nehezíti meg közgazdasági fejlődésünket, az ország mégis valamelyest előbbremegy gazdasági téren is, úgy még bizonyosabb, hogy Ausztria gazdasági fejlődése aránytalanul gyorsabb és mélyrehatóbb s mi gazdaságilag az előrehaladás terén valóban csak az osztrákok után kullogunk. Kétségtelen, hogy Ausztriától való gazdasági függő helyzetünkben Magyarország teherviselő képessége sokkal kisebb mértékben fog emelkedni, semhogy az államkincstárral védelmi célokra felmerülő követeléseknek megfeleljen. Ha tehát azt kívánják tőlünk, hogy erőnket fejlesszük, hogy a hármas szövetségben Németország mellett az eddiginél nagyobb fegyveres erővel lépjünk fel s amellett kell, hogy az ország egyéb igényeit is legalább fokozatosan kielégítsük, úgy conditio sinequa non, hogy a nagymérvű anyagi megterheltetésünk ellensúlyozására szóló módokat rendelkezésünkre bocsás- A boldog pár. — A »Somogyi Hírlap“ eredeti tárcája. — Irta: Nagy Endre. Aznap, amint megérkezett a trupp Pártosra, a lármás, tarka szinésznép ellepte az egész várost. Sorra járták a házakat, lakást nézni arra a két hétre, amig itt lesznek. A vendégfogadó drága és a tapasztalat megtanította rá, hogy vidéki városban mégis a legjobb „család“-nál lakni. Vidéken még tisztelik a művészetet és e tisztelet szinte megfizethetetlen akkor, mikor a bérlet pénz már elfogyott, a kasza pedig üresen maradt esténkint. A színházat ugyan üresen hagyja a tisztelet, de a művész urakat megtölti finom ebédekkel és vacsorákkal. Sőt azért se pöröl a házigazda, ha adósok maradnak a lakáspénzzel. Művésztől nem veszik rossz néven az ilyesmit vidéken, mert amint mondom, vidéken még tisztelik a művészetet. Csurgai Alfréd Bergernél, a vegyeskereskedőnél kapott egy csinos kis szobát. Kissé tömzsi, kissé kopasz ember volt, de ő volt a társulat szépe, a hölgyek kedvence, mert ha hófehérre púderezte gömbölyű szép arcát, piros festékkel rajzolta körül kicsi, nőies ajkait, ha göndörfürtű parókát vett a fejére, szűk magyar nadrágot lábszáraira — s akkor oly szép volt ő, mint ama daliás férfiak, akik a divatlapokban kelletik a magyar viseletét. Berger úr maga nagyon rajongott új lakójáért, de a neje s Sára leánya, akik sokkal fenköltebb lelkűek s műveltebbek voltak nála, rövidesen leszavazták. Megmagyarázták, hogy az ilyen lakó hisz a házra és ők nem zárkózhatnak el nemesebb szórakozások elől. Csurgai Alfréd ur tehát elfoglalta a kis szobát az udvari részben és lassan kint a családi asztalhoz is állandó vendégnek szokott. Ah, ezek az ebédek felejthetetlenek voltak. Csurgai úr viszontagságos kalandokat mesélt el múltjából, majd pedig tréfás felköszöntőket tartott, minden felköszöntő után lelkiismeretes pontossággal ürítvén fenékig poharát a ház úrnői egészségére. Bergerné olykor elragadtatva, de némi mélabúval sóhajtott fel: — Minő más ember ez! Nem volt nehéz kitalálni, hogy ilyen alkalmakkor Berger úrral állította őt titkos párhuzamba. Berger úr sohasem szokott bort inni, viszontagságos kalandokat nem tudott elbeszélni múltjából, a művészethez pedig egyáltalán semmi érzéke sem, volt. Sára is rajongott Csurgai úrért. Ő is párhuzamba állította őt valakivel és a párhuzam nála is siralmasan ütött ki e valaki rovására. De az ő valakije nem Berger úr, hanem immár hivatalos vőlegénye volt, a verbászi árendás fia, aki minden második vasárnapon szokott ellátogatni menyasszonyához, hogy felpiszkálja két hétre a köztük fenforgó szerelmi viszony tüzét. Szerelmük története éppenséggel nem volt vadregényes. Grünfeld, az öreg árendás egy napon megjelent Berger úr házában és miután megkedvelte úgy Sárát, mint a mellékkörülményeket, kijelentette, hogy Jenő fia hajlandó megkérni a kezét. Egy hét múlva Jenő jött el ebédre. Az ebéd kitűnő volt, a vőlegény úgy evett mindenből, mint ahogy egy jóravaló, törekvő fiatalember szokott enni, aki nem akarja megsérteni a háziasszonyt. A következő vasárnapon pedig megtartották az eljegyzést. De náluk nem volt az a frázis, hogy az ő szerelmük kalendáriumában csupa ünnepnapok voltak. Jenő csak vasárnap élhetett teljes odaadással a szerelemnek, mert hétköznapokon az üzlet foglalta le őt. Íme, egy okkal több, hogy Csurgai Alfréd úr felé dőljön az összehasonlítás mérlege: Csurgai úr hétköznapokon is ráért! ... ... Egy vasárnapon elhatároztatott, hogy közös kirándulást tesznek a szőlőbe. Négyen lesznek a szőlőben: a mama, a leánya, a vőlegény és Csurgai úr, Berger úr, ami Lapunk mai száma 12 oldalra terjed.