Somogyi Hirlap, 1909. december (6. évfolyam, 274-298. szám)
1909-12-01 / 274. szám
2 1909. december 1. „SOMOO Y I HÍRLAP” A városi közgyűlés előtt. A csütörtöki közgyűlés előkészítése. A tisztviselők fizetésrendezése. Kaposvár, november 30. (A Somogyi Hírlap tudósítójától.) Kaposvár város képviselőtestülete csütörtökön rendes közgyűlést tart, amelyen fölötte nagyfontosságú közügyek kerülnek tárgyalás alá. Ezeket a közügyeket készítette elő tárgyalásra tegnap délután a városi tanács, amely délután három órától fél hat óráig tartott teljes ülésében hozta meg javaslatait. A tanácsülésen Németh István polgármester elnöklése mellett jelen voltak: Siposs Géza főjegyző, Polányi Lajos dr főorvos, Nemes István dr tanácsos, Kovács József dr ügyész, Bereck Sándor mérnök, Möhler János villanytelepi igazgató, Izsák Lajos főszámvevő Bauer Jenő gazdasági előadó, Csukly Károly jegyző, továbbá Bakonyi Ferenc, Gáspár Gyula, Holló László dr. Kemény Samu, Kopátsy Sándor, Lene Sándor, és Tankovis János városi kültanácsosok. A tanácsülésen elsősorban a városi tisztviselők fizetésrendezésével foglalkoztak. Két javaslat került a tanács elé és pedig a városi tiszti értekezleten elfogadott javaslat az egyik, a szervezési szabályrendelet módosítására kiküldött bizottságé a másik. A Somogyi Hírlap még a múlt a héten foglalkozott mindkét javaslattal és rámutattunk a két javaslat között levő különbségekre. A tisztikar javaslata, amely egyszersmindkét új állás szervezését is ajánlja, a város személyi kiadásait évi negyvenezer koronával emelné. Javaslatában főképpen a magasabb tisztviselők fizetésének arányossá tételére törekszik és így különösen ezek fizetését emeltetné, míg a kisebb tisztviselők, de főképpen a rendőri és szolgaszemélyzet helyzetén alig valamit segítene. A bizottság javaslata lényegesen eltér a tisztikarától a fizetési többlet végösszegében is, de a fizetésemelés beosztásában is. Négy csoportba osztja a bizottság tervezete a fizetés szempontjából a város egész személyzetét és pedig: az első csoportba tartoznak azok a tisztviselők, akik magasabb fizetési osztályba léphetnek (polgármester, főjegyző, tanácsosok, jegyzők, rendőrtisztek, számvevőségi és pénztári tisztviselők, tűzoltóparancsnok, valamint a kezelőszemélyzet tagjai; a második csoportba a magánügyködésre jogosult tisztviselők (mérnök, állatorvos, ügyész); a harmadik csoportba azok a tisztviselők, akiknek a fizetését a törvény állapítja meg (városi orvosok); a negyedik csoportba osztotta a javaslat mindazokat a városi alkalmazottakat, akik magasabb fizetési osztályba nem léphetnek (rendőrök, szolgák, óvodai személyzet, útkaparók stb.) A bizottság különösen a kisebb tisztviselők és a negyedik csoportban levők helyzetén kíván segíteni és olyan humánus beosztást proponál, hogy például kilencezer koronával magasabbra veszi a negyedik csoportbeliek fizetési összegét, mint a tisztikar javaslata és mégis a bizottság tervezetének keresztülvitele évenként tizenötezer koronával kisebb megterheltetéssel járna, mint a tisztikar javaslatáé. A városi tanács tegnap foglalkozott mind e tervezettel és a bizottságot ajánlja elfogadásra. A közterületek burkolására nézve a kiküldött bizottság foglalkozott a szabályrendelettervezettel és lényegesen módosította azt. Kifejtettük már, hogy az új szabályrendelettervezet sokkal igazságosabban osztja el a közterületek burkolási költségeit és a tanács ajánla a képviselőtestületnek, hogy ezt a tervezetet fogadja el. Oberceller Antal kéri a várost, hogy a város által bírói árverésen megvett aggápoldai ingatlant adja vissza a város. Az örök kérvényező legújabb ideáját a tanács elutasítandónak tartja. A tanács javasolja a képviselőtestületnek, hogy a közvilágítás fejlesztése végett a lakosság kérelmére 23 utcában 82 villamoslámpát állítson fel, mert egyes utcákban olyan gyéren vannak a lámpák, hogy alig világít valamit. Török Lajos dr városi orvos kéri a képviselőtestületet, hogy hat évi körorvosi szolgálatát számítsák be itteni szolgálati idejébe. A tanács méltányosságból és azért, mert Török dr hivatását teljes megelégedésre tölti be, javasolja, hogy kérelmét teljesítse a képviselőtestület. Haidekker Pál szappangyáros kéri, hogy részére kiviteli vámkedvezményt adjon a város. A tanács javasolja, hogy az új vámszabályzatban lefektetett elvek szerint az ipari cikkekre már most törülje el a város a kiviteli vámot. A nádasdi oláhcigányok kérik a várost, hogy a gyepmesteri telep keleti részén hét parcellát adjon át nekik. A tanács a kérelem teljesítését javasolja olyanformán, hogy hét parcellát egyenként 250 négyszögölnyi területtel tíz év alatt visszafizetendő 500—500 koronáért adjon nekik a város. Lator János volt rendőrbiztos özvegyének kérelme folytán javasolja a tanács, hogy az özvegy kegydíját havi 15 koronáról 25 koronára emeljék. hozta a halálos ítéletet, le kell bontani. Bizonyos, hogy a képviselőtestület meg fogja pecsételni a sorsát ennek az öreg, kiszolgált épületnek, amelynek dísztelen deszkafalai között évtizedeken át talált otthonra a hozzánk rövid vendégségbe jövő Thália. Ennek az öreg bódénak a lebontásával aztán elodázhatatlanná válik a színkör felépítésének ügye. Erre nézve — mint ismeretes — eddig két terv volt és pedig az egyik az, hogy a vasúti állomással szemben a Rákóczi téren épüljön föl, a másik pedig az, hogy a Teleky utcán a megyétől vásárlandó telken épüljön föl. Az előbbi tervet most már — igen helyesen — véglegesen elejtették, mert a Rákóczitéren a kultúrpalotát építik föl. A helybeli kultúrintézetek kezdeményezésére kér a szőnyegre a kultúrpalota ügye. Ugyanis a kaposvári kulturegyesületek együttes kérvényt adtak be a városhoz és azt kérik, hogy a város a létesítendő kultúrpalota céljaira engedje át a Deák-téren levő, három utcára néző Hágelman-féle városi telket. Ha telek van, akkor a kultúrminiszter ad államsegélyt a kultúrpalotára és fölépítteti azt úgy, hogy az egyesületekre csak a berendezés marad. Ilyen kultúrpalotát a kultuszminiszer most az ország minden fejlődésképes, a kultúra iránt érdeklő és ezért áldozatra is kész városban létesíteni akar és az utóbbi két év alatt több helyen létesített is kultúrpalotát. A városi tanács belátta azt, hogy a városnak elsősorban kell áldozatot hozni a kultúráért és belátta, hogy a helybeli kultúrintézetek kérelmének teljesítésével nagy szolgálatot tesz a kultúrának. Mivel azonban a Deák-téri telekre a városnak szüksége van, sokkal megfelelőbb, szebb képet akar adatni a tanács a kultúrpalota céljaira. A most rendezés alá kerülő Rákóci-téren kívánja a tanács ezt létesíteni. Legmelegebben ajánlja ezért a tanács a képviselőtestületnek, hogy a Rákóci-téren kétszáz négyszögölnyi területet adjon a város erre a célra avval, hogy két év alatt a kultuszminiszter is adja meg az államsegélyt. Ezen a téren, amelyet most fognak parkírozni, igazán szép, megfelelő díszes helyen épül majd föl a kultúrpalota. A színkörnek pedig új helyet tervez a tanács. A megyétől megveendő telek a legmegfelelőbb volna erre a célra, de ennek a teleknek a megvétele most kétségessé vált. Ugyanis a vármegye törvényhatósága legelőnyösebb feltételek mellett hajlandó átengedni ezt a telket, azonban a belügyminiszter bizonyos kikötéseket akar tenni, amelyek a városnak a telek fölötti rendelkezési jogát fölötte korlátozná. Ha ezek a kikötések súlyosak, akkor a város nem nem veszi meg a telket. A színkör helyéül a Mang-féle telket tervezik. Arról van szó, hogy a Fő utca 10. számú ház mellett, tehát a város tulajdonát képező Mang-féle telek mellett levő Simonfayházat megvegye a város. A tanács javasolja, hogy a képviselőtestület küldjön megbízottat arra a bírói árverésre, amelyen ez a ház eladásra kerül. Ha sikerül megvennie a városnak ezt a házat, úgy ezen és a Mangtelken épül föl az uj színkör. A színkör és a kultúrpalota. Uj tervek merültek föl. Az arénát lebontják, fölépítik a kultúrpalotát és az uj színkör fölépítésének ügyét végre dűlőre viszik. — A „Somogyi Hírlap“ tudósítójától. — Kaposvár, november 30. Amellett, hogy a gazdasági kérdésekben sok teendő vár a képviselőtestületre a csütörtöki közgyűlésen, ennek a közgyűlésnek nagy kulturális feladatai is lesznek. Örömmel látjuk, hogy ebben a városban, ahol eddig mostoha gyermek volt a kultúra, most végre komolyan veszik a kultúra ügyét és két középületet is szándékoznak emelni a kultúrának. Ez a két épület a kultúrpalota és a színkör lesz. A városi tanács tegnap tartott ülésében foglalkozott ezekkel a kérdésekkel és erre nézve több irányú intézkedést javasol a képviselőtestületnek. Az egyik javaslat azt tárgyalja, hogy a sétatéri arénát, amely teljesen fölmondta már a szolgálatot és amely bedőléssel fenyegeti az arra járókat és amelyre a szakbizottság már régen kiment WOLFRÁffl-LÁBIPÁR legjobb fajta (patent, középen megkötve, mely által nem törnek), úgyszintén nagy választékban villanycsillárok egyedül Polgár Samu koronás áruházában Kaposvárott szerezhetők be.