Somogyi Hirlap, 1913. október (10. évfolyam, 225-251. szám)
1913-10-01 / 225. szám
Kaposvár, 1913 október 1___________________Szerda___ POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: BEEZPÁL iifizetéai Egy évre 16 korona, kétévre 8 korona, negyedévre 4 korona, _ iit, _ egy hónapra 1 korona 50 fillér. — Egyes szám ára ( fillér. ■ Tanítóknak: Egész évre II korona. ■•Zfeltnik hétfő kitétdjével minden nap X. évfolyam, 225. szám Szerkesztőség és kiadóhivatal, Korona-utca 7. szám Nyílttér, reklámközlemények, vigalmi kimutatások soronként....60 fillér Eljegyzési és esketési értesítések díja.........................................5 korona is magyar nyelv Kapeavár, szeptember 30. A magyar tudományos ás irodalmi világnak, az egész kulturális ás szellemi közéletnek nagyjelentőségű eseménye az a rendelet, amelyet Jankovich Béla közoktatásügyi miniszter adott ki a magyar stílus képzéséről. Ez a miniszteri akta, amely egy bürokrata rendelkezés rideg köntösében, csupa erős hazafiság, csupa lüktető szeretet, a magyar nyelv szépsége, tisztasága, gazdagsága, a magyar kultúra érdekei iránt, új utakat nyit a magyar szellemi élet fejlődésének és föllendülésének. Fájdalmas igazságból indul ki a miniszter rendelete : a magyar stílus hanyatlik. A magyar intelligencia elvesztette jártasságát a fogalmazásban és az előadás művészetében. Pedig a szép fogalmazás és előadás az általános műveltség elengedhetetlen alkotó része. Ennek a tételnek igazságát mindnyájan érzik, akiknek Magyarország szellemi életében valami részük van. A társaséletben, az üzleti világban, politikában, törvénykezésben, tudományban, de még az irodalomban is ritka a szép, világos, helyes magyar beszéd és írás. A jó magyar nyelvérzékre való törekvés, a magyar nyelv természetes szépségeinek kutatása és ismertetése, a nyelv egészséges fejlesztése egyszerűen kiment a divatból. Az irodalomban megszűnt az idegenszerűségek és a magyartalanságok üldözése, a szellemi élet egyéb terein pedig éppen semmi értéke sincs a fogalmazás és előadás szépségének, magyarosságának, világosságának és szabatosságának. Az emberek még a legműveltebb osztályokban is pongyolán, darabosan, magyartalanul írnak és beszélnek. Döcögős a stílusok, tele sablonossággal és közhelyekkel. Fájdalmasan jellemző a magyar szellemi életnek erre a dekadenciájára, hogy ez a jajváltás miniszteri székből, miniszteri rendelet keretében hangzik el. De annál nagyobb elismerés illeti meg a közoktatásügyi minisztert, hogy az igazi kultúrember átlátásával nemcsak konstatálta ezt a veszedelmes bajt, hanem meg is kereste és nyomban meg is találta az orvoslás leghelyesebb eszközeit. A rendelet utasítja a középiskolákat, hogy szigorúan alkalmazzák a tanterv igazolt elveit. Az olvasmányokat ne csak formálisan tárgyalják, hanem elmélyedve, a tartalmat megismerve. A növendékek szokják meg, hogy mindenkor megtalálják a leghelyesebb kifejezést Az írásbeli munkákból ki kell küszöbölni a sablonokat és a közhelyeket. A formalitásokat mellőzni kell, a fődolog a konkrétság, a tény, a gondolat a tartalomban, világosság, tárgyiasság, természetesség az előadásban. A miniszter gondoskodni fog jó stilisztikai segédeszközökről, új tankönyvekről. A tanároknak kötelességévé teszi, hogy rendszeresen, tervszerűen fogjanak hozzá az ifjúság stílusbeli kiműveléséhez. Ezt a munkát iskolalátogatók által állandóan ellenőrizni kívánja. A középiskolai oktatás eme nevezetes reformja, reméljük, meghozza üdvös eredményeit és a jövő generáció eléri a stílusbeli kultúrának azt a fokát, amelyre egy művelt nemzetnek törekedni kell. A vízvári halász Hűvös őszi este volt. Az öreg hold kajánul vigyorogva tekintett alá a mélységbe, majd ezüstös sugaraival fürdeni kezdett a Duna tovarohanó zavaros habjaiban. Milliárdnyi csillag, mint megannyi mécses tündöklőtt, reszketett az égbolton. Az eső, mely egy kissé elpihent, apró kis árkokat vágott magának a vízvári dombokon. Az egész földet, ameddig csak ellát a szem, könnyeivel öntözte az ég. A Duna lassan, de erős kitartással, szilaj biztossággal kezdett emelkedni a medrében. Az emberek a legnagyobb rémülettel látták, mint rakoncátlankodik, mint háborog a szűknek bizonyult partok között. Dolgozott minden épkézláb ember; gátat igyekeztek vetni a fékevesztett, piszkos hullámoknak. Hiába volt minden igyekezet, önfeláldozó munka, egy reggelen arra ébredtek fel, hogy átszakította a gátat a Duna és rémes gyorsasággal lepi el a földeket a sárgás ár. Menekült előle ember és állat egyaránt. A víz dominált mindenek felett. Piciny halászkunyhó állott a Dunaparton, megelégedett, boldog pár lakta. Itt élt Guba Dénes és az ő hites felesége, a jó öreg Juli néni. Öreg, de fiatalos erővel dolgozott Guba Dénes. Nagy hasznát vették hatalmas csónakjának a mentésnél. Vitte, hordta a bútorokat, jószágokat és minden menteni valót a vízvári magasabb dombokra. Emellett nem feledkezett meg arról sem, hogy saját kis kunyhóját biztonságba helyezze. Erős cölöpöket vert a földbe, melyekre vastag láncokat kötött, jó hosszúra hagyva; ha esetleg még mindig emelkedik a víz, hát emelkedik a kunyhó is a vízzel, de ott marad szilárdul. Jól ki volt padlózva, hogy a víz be ne hatolhasson. Szegény Juli néni bizony nem igen tudott segíteni, mert beteg volt és ágyában is alig tudott megmozdulni. Guba Dénesnek nagyon fájt a szíve, mikor reggel az abbahagyott munkát újra kellett kezdeni. Az öreg halász már lassan-lassan kezdett kimerülni. Nem igen bírta már a rengeteg munkát. De azért csak ment! Utolsó erejét is összeszedte, hogy segítségére lehessen embertársainak. Egy kora reggel, alig egy-két órai pihenés után, mikor újra szólította a kötelesség, támolyogva ment felesége ágyához és így szólt hozzá: — Látod, édes angyalom, már alig birom a munkát, úgy fáj a szívem, hogy itt kell téged hagynom, egyedül. Azt sem tudom, mire hazavetődök, viszontlátlak-e még? Egy könycsepp csillant meg az öreg halász szemében. Az őszinte, igaz szeretetnek a dokumentuma jutott ezáltal kifejezésre. Ez az egyszerű ember igazán szerette a feleségét. Mikor elment, gondosan betakargatta, odakészített neki mindent az ágyhoz és mielőtt elment, tízszer is megkérdezte: — Kell-e még valami angyalom? Juli néni ilyenkor szeretettel nézett Guba Dénesre és alig hallható hangon nyöszörögte: — Nem. Semmire nincs szükségem. Csak menj és segíts a szerencsétleneknek, én majd csak el leszek valahogy. Majd aztán, ha elmúlik a veszedelem, kipihenheted a fáradalmaidat. Guba Dénes megcsókolta a feleségét és ment a kötelességét teljesíteni. • Vad, zivataros éjszaka van. Szilaj orkán söpör végig a tájon, szakad a zápor, mintha öntenék. Valóságos ítéletidő. Zúgnak a harangok . . . Talpon van az egész falu. A Duna teljes erejével tör ki a medréből és irtózatos erejével elsöpör mindent, ami romboló útjába akad. A kis halászkunyhó is kezd emelkedni, de a láncok tartják szilárdul. Guba Dénes riadtan ugrik föl ágyából.