Somogyi Ujsag, 1902. január-június (9. évfolyam, 1-25. szám)

1902-01-07 / 1. szám

IX. évfolyam ___________ »SOMOGYI UJSAG« At 19­02. január hó 7. jelzi a középkori lovagvilágból való generálódását. Kamarás és lovas urak! Önök, miként a jó kurucz­ apáink az ellenség szemmel tartása, az erő gyűjtése helyett egymás közti agyarkodások kérdését tartották elsőnek, adja isen, hogy magunkhoz térjünk, nehogy az ősök sorsára jussunk, kik emigy ejtették porba a szűz Máriás zászlót, melynek tartásán remegett, mint hig kocsonya, a német és egyébb burkus nemzetség. Nemkülönben zavaros világ a mi korunk. A németség inváziója, mely most, előbbi politikájához méltóan, anyagi erőnk kiszipolyázását tűzte ki nemzeti ideálul, most is tart és ez idő szer­int kétszeresen komolyabb a hely­zet, s ha csak minden gondolkodó elme s porszemnyit segítő kéz is segít­ségül nem jön, úgy anyagi bukásunk majd elkerülhetlen. Gazdasági reformok kérdése, ipar és kereskedelem magyarrá varázsolja és pártolása és honi pártolás révén való megerősödése a fő dolog minde­nek felett. Hisz szóval tudja mindenki s gyönyörűen perorál a honi gyártmá­nyok érdekében, de tenni vajmi keve­set teszünk. A kaszinó az úri­emberek társa­sága, melynek ítéletét annnyi sok ember helyesli s útjait már a társadalmi kényszer következtében követi is, ezekre háramlik a kötelesség, hogy jó példá­val járjanak elő, mint pl . kiemelni azokat, kik tesznek a közjóért és ki­emelni a közbecsülésből azokat, kik az idegent pártolják és az idegent táplál­ják. Ne legyünk fényesek, mert olyat még nem produkál a magyar , egy­szerűek leszünk, de magyarok ! A kaszinói élet most legnyüzsgőbb, foglalkozzanak e kérdéssel most, idején. Mindenütt támad majd egy okos idea, mely a magyar ügyét előbbre segítné. Vajha a ferbli és sport szünetelne pár pillanatra is, hogy e sorok ledorongo­­lását e kép eszközölné, hogy is irhat valaki ilyet általánosságban, hisz mi megteszünk mindent, mit magyar ember­nek tenni kell! Legyen a kaszinói élet igazán lüktető ereje, trónust adó helye a ma­gyar társadalmi kérdéseknek és akkor megindulunk a gyarapodás útján és nem szédelgünk tovább is az anyagi senvedés örvénye felett. László Arnold, h­írek. — Előfizetési felhívás. Tiszte­lettel figyelmeztetjük t. előfizetőinket, hogy kiknek előfizetésük lejárt, azt megújítani szívesek legyenek, nehogy a lap küldésében akadályok merülje­nek fel. Tisztelettel A kiadóhivatal. T­a­­rtalékos tisztek kinevezése. A 44-ik gy­ígezrednél a következő kapos­vári fiuk tzek tartalékos tisztekké kine­vezve : Ambrus József, Pilczer Ignácz, Krausz Zsigmo­nd és Simon János tiszt­­helyettesekké. A pécsi 19 ik honvéd gya­logezrednél pedig Androsich István és Szaflarszky Lajos hadnagyokká. Gratulá­lunk az előléptetéshez. — Halálozás Weisz Máriusz helybeli előkelő iparost súlyos csapás érte Nejet szül. Eckstein Rozáliát ép az uj esztendő küszöbén ragadta el a halál szerető csa­ládja köréből. Temetése f. hó 3-ikán volt általános részvét mellett. Béke hamvaira. — Megvert községi bíró. Maturicz József Sztára községbeli polgár régóta haragosa volt a község bírójának Greksa Jánosnak. Miért is vasárnap este 10—11 óra között kissé ittas állapotban a község biró lakásának udvarába szökött és az ép­pen aludni térő község bírót megtámadta, sőt még szobájába is be akart hatolni ; a biró az őt megverni akaró Maturiczot azonan visszalökte­ mire Maturicz pár ütés után lerepitette a fü­lét s ezután a büntetéstől való félelmében megszökött. — Kinevezés. A m. kir. belügyminis­­ter Székely József mozsgói segédjegyzőt helyettes anyakönyvvezetővé nevezte ki. — Veszett kutya. Német-Ladon a napokban Lendvai János odavaló lakost egy kóbor veszett eb megmarta. Lendvait súlyos sebével a Hőgyes féle gyógyinté­zetbe szállították. — Kinos halál. Máthis Mari kárász­pusztai 6 éves kis leány zsirsütés közben a forró zsírba esett s rövid kínlódás után súlyos sebeibe belehalt. — Ki a legény a csárdában Dohai Sándor barcsi lakos vendéglőjében f. hó 2 án Szappanyos Mihály szolgalegény összetűzött a vendéglőben mulató egy leánynyal. A leány segítségére sietett s többek közt Schauer Mátyás is, a­kinek később az ittas Dobai az utczán egy kés­sel hasát felhasította . — a súlyosan sebesült Schauert a kaposvári közkórházba szállí­tották. Dohait pedig a barcsi csendőrség vette pártfogásába. — Éji pillangók. Naponként, úgy az estek­, mint a késő éjjeli órákban, a rom­lott leányok és asszonyok egész serege lepi el városunk utazáit ; úgy, hogy ezen, a bűn kloakájában hentergő, minden emberi szemérmet levetkőzött perditák miatt, maholnap tisztességes nők, a város utc­áin esti hat óra után megjelenni sem mernek. De mi történt újévre virradóra ? ! A rend­őrségünk mind összefogta őket, és a hely­­nélküli kujtorgókat, vagy a cselédszerző intézetekben hentergők közül azokat kik nem kaposvári illetőségűek, haza­tolon­­czoltatta, az idevalókat pedig szigoruan megbüntette. Visza lesz tehát állítva a város erkölcsös jó hire. Ezen hírünket megírtuk újév reggelén. Midőn azután a következő este, ismét ellepték ezen éji pillangók városunk utczáit, akkor jöttünk rá, hogy megint hírünk, csak szilveszter éji álom volt , mert bizony rendőrségünk e tárgyban sem tett semmit, sőt Ő9i szoká­sához híven rém is szándékozik. — Az örök világosság ki merné azt állítani, hogy nekünk Kaposváriaknak fogjuk, hogy annak központja a kis János. Mikor ő otthon van, Jozefin az öreg gazda­­asszony lábujjhegyen lépked a konyhában és ha a másik cseléd, egy k­is csitri paraszt­leány megfeledkezvén magáról véletlenül belekezd valami vidám dalba, haragosan szól reá : — Nem hallgatsz, te ördög pozdor­­jája! Hát nem tudod, hogy János urfi tanul? . . . A csitri leány ijedten hallgat el és ismét csend lesz Benn a szobában pedig János tanul lázasan, szüntelenül eszi a betűt és szedi magába a tudományt Ha elvégezte az iskolai leczkét, drága, nagy könyveket vesz elő, a melyeket anyja Pestről hozatott és e­zekből tanul folyto­nosan egyenlő hévvel, egyforma buzgóság­­gal. Néha bevilágít kis szobájába a halo­­vány hajnal és ő még mindig a könyv mel­lett ül, vagy pedig gyors, kicsiny léptek­kel járja körül a szobát, elismételve a mit végezett. Teréz a szomszéd szobában van és kötése mellől komolyan nézi Szeméből vághetetlen imádás sugárzik. Néha csen­desen suttog maga elé. — Tégy te gyönyörűségem, úgy te drágám . . . Csak dolgozz, csak tanulj, hogy különb légy valamennyinél, hogy diadal­maskodj felettük. Dicső leszel, nagy leszel, rabszolgáid lesznek mind és te uralkodni fogsz rajtuk, nem úgy mint az apád, aki sört ivott, köhögött és semmire sem bírta vinni . . A te akaratod le fog küzdeni minden akadályt, te hatalmassá, és gaz­daggá és irigyelté fogsz tenni bennünket. Te drága, te egyetlen . . . És míg kötését folytatta, látta a kicsiny, vézna fiút fényes ruhában, rend­jelekkel borított mellel, a mint előkelő urak hajbókolnak neki és selyemruhás, drága kövektől szikrázó szépséges urasz­­szonyok mosolyognak reá, ő pedig büsz­kén halad el közöttük, halovány finom arcza komoly marad és fejét alighogy megbólintja . .. Ennek láttára szive meg­remegett a kéjes örömtől, fejét pedig édes szédülettel hajtotta le. A tiszta szobából behallatszott az öreg óra mély zöngésű hangja. Lassan reá kezdte : Liebe Minka wir müssen scheiden. . . . Teréz szeméből kicsordult a könny és kezeit össsz­etéve csendesen fohászkodott : Édes jó, nagy Istenem, add hogy úgy legyen . .. János tizenkét évig járta a kis város iskoláit. Eme tizenkét esztendő alatt egyetlenegyszer sem fordult elő, hogy társai között nem a legelső lett volna. Mindenből legelső volt, a matematikán kezdve le a tornáig Mert­ roppant akarat lakott a kis vézna fiúba ; ugyanezen a lázas, nem nyugodó ereje az a­karatnak, mely anyjának is sajátja volt. A testgya­korlás nem ment eleinte sehogysem. A kicsiny, gyenge fiú nem boldogult vele és az első évnegyedben kettőst hozott haza. Teréz erre kölcsönt vett fel és tornasze­reket hozatott rajta. A tanár a házhoz járt, János minden szabadidejét a nyújtón meg a karján töltötte. Vívott, lőtt, kor­csolyázott, napról-napra szemlátomást erő­södvén. A második évnegyed végén egy atléta megirigyelte, úgy tornázott. Az érettségi után János gyönyörű latin beszéddel búcsúztatta társait a jó öreg piaristáktól. Az igazgató meghatva csókolta homlokon. — íme átadom Önnek asszonyom a fiát — szól Terézhez. Díszünk és büszke­ségünk volt. Mi már nem taníthatnak úgy sem semmire ; többet tud, mint mi, szegény öreg emberek. Csak azt kívánjuk, hogy fényes pályáján gondoljon reánk, első mestereire is egy kis hálával .. . A pályaválasztás ne okozzon gon­dokat. Régen elhatározott dolog volt már, hogy János katona lesz. Az iratok felmen­tek Bécsbe a „Militär Technische Aka­demie“ igazgatóságához. János, aki már az érettségi előtt éjjel-nappal dolgozott, emberfeletti munkát végzett és a felvételi vizsgán első lett. Ingyen helyet kapott és október elején elutazott Bécsbe. Négy esztendő múlt el az akadémián. Sivárabb keményebb és szomorúbb életet

Next