Sopron, 1902. július-szeptember (32. évfolyam, 150-224. szám)

1902-07-02 / 150. szám

(SOPRONI ÚJSÁG.) POLITIKAI NAPILAP. (SOPRONI HÍRLAP.) Előfizetési árak: Helyben: Egész évre 16 korona, fél évre 8 korona, negyed évre 4 korona, hóra 1 korona 40 fillér. ▼üdékre : Egész évre 20 korona, fél évre 10 korona, negyed évre 5 korona, egy hóra 1 korona 70 fillér. mi­­ Egy példánynak ára helyben fillér, vidéken fillér. Előfizetni az év bármely napjától lehet Szerkesztőség­ és kiad­ója hi­va­tal: Romwalter Alfréd kő- és könyvnyomdai műintézetében Sopron, Várkerület 121. szám, Távbeszélő 25. szám, Távbeszélő 25. szám, Hirdetések közlése a legolcsóbb díjtétel szerint. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Hirdetések, úgymint előfizetések a kiadóhivatalba küldendők. Mindennemű fizetés teljesítési helye Sopron. ■­­4» A szerkesztőség kéziratok visszaküldésére nem vállalkozik. Küzdelem a fertőző betegségek ellen. Sopron, julius 1. A fertőző betegségek elhárítható betegségek. Ez teszi a küzdelmet ellenük le­hetővé s ez helyezi kilátásba a küzdem jó sikerét. A küzdelem fegyverei között első sor­ban találjuk a fertőző betegségek bejelentését. Ez ann való, hogy a közönséget a fertőzés kikerülésére figyelmez­tethessék (vörös cédula) , hogy a közegész­­ségügyi első fokú hatóság, a­hol szükségét látja, mint a zsúfolt lakásban, a szegények tanyájában, a beteget elkülönítése céljából a járványkórházba vitesse. A szegények között fészkeli meg magát leginkább és legelőbb a a ragály s hogy azoktól tovább ne terjedhes­sen, azért kell a szegény beteget elkülöníteni, közköltségen ápoltatni és gyógyittatni. Ez elkülönítésre, melynek nagyobb la­kással rendelkező, értelmes családok, ha fer­tőző betegségbe esett valamely tagjuk, saját otthonukban magától értetődőleg tesznek ele­get, csekély gondot fordítanak nálunk a ha­tóság részéről. Van ugyan járványkórházunk, kellőleg be is van rendezve, de egyelőre csak a labdarúgók társasága használja k öltö­zőül. Pedig az a kórház, bár nem épült annak, jó szolgálatot tehetne akármilyen jár­vány leküzdésére. Van is e czélra tiszti vá­rosi orvosunk ,elég, kik lelkesedéssel töltik be hivatásukat. A bejelentés, mint nálunk dívik, nem felel meg az ahhoz kötött követelményeknek. A bejelentés alatt azt értik nálunk, hogy az orvos a kezelése alá került fertőző betegségi eseteket a közegészségügyi első fokú hatóság­nak tudomására hozza. De azt figyelmen kí­vül hagyják, hogy a törvény igen helyesen nem csak az orvostól követeli a ragályos be­tegek bejelentését, hanem követeli a család­főtől és a házigazdától is. Mert akárhány ember nem orvosoltatja hozzátartozóit, azért is, hogy költséget kíméljen, azért is, hogy a családjában, vagy házában uralkodó betegsé­get eltitkolja. Ily gondatlanság és lelkiisme­retlenség következtében pedig nem csoda, ha a ragály folyton-folyvást elhurcoltatik, vá­rosszerte terjesztetik, mint azt az utóbbi idő­ben tapasztalhattuk. A nálunk szokásos betegbejelentéseknek eredménye annyiból áll, hogy a vörös cédula egy lehetőleg kevéssé föltűnő helyre ragasz­­tatik s hogy a beteg környezetéhez tartozó tanulók az iskola látogatásából, a betegség terjesztésének meggátlására, eltiltatnak. A­ki­ket az orvosok be nem jelenthetnek, azokat nem zavarja senki, azokat nem kérdik , mért hallgatják el betegségüket. Ezek körében tá­madnak a járvány gócpontjai, ezek köréből akár az egész országot eláraszthatná a ragály, még sincs senki, ki ügyet vessen azokra! Még mást sem kérdeznek. Ha a beteg szülei, ápolói tejet árusíta­nak el, tejet visznek más házakba, azt kifo­gásolni vagy megtiltani eszünk ágában sin­csen, jóllehet ismeretes tapasztalati tény az, hogy a tej minden nemű fertőző anyag föl­vételére fölötte alkalmas, s így terjesztésére is szolgálhat. Német orvosok kinyomozták már több ízben, hogy tejgazdaságok vagy tejárus családok az itt keletkezett betegség­gel képezték a járvány kiinduló pontját. Németorsv­k különös figyelmet for­dítanak járvány idején a tejárusítókra. A betegbejelentési lapok arra nézve is tartal­maznak kérdést, hogy abból a házból, mely­ben fertőző beteg fekszik, nem visznek-e ki tejet elárusításra. Igenlő esetben tilalom alá esik a tejárusítás s ha a szegény embert éri e hatósági intézkedés, kárpótlásra van igénye. Ez intézkedés fontosságát nem tagad­hatja senki, mert nemcsak e tejbe került kar­csi­áktól óvjuk meg azzal a közönséget, de a ragálynak személyek által történő elhurczo­­lására is kevesebb lesz az alkatalom. Elmondom ezeket, mert mostani kanyaró járványunkban akadtam egy esetre, mely ma­gyarázatát adja, hogyan van az, hogy kanyaró­­járványunk oly annyira makacs természetűvé nőtte ki magát. Egy művelt család minden­képen óvta magát a fertőzéstől, de megszo­kott tejárusnőjéhez több bizalommal volt, mint utóbb érdemesnek bizonyult. A tejárusnő­­ kanyarós gyermeke mellől hozta a tejes kannát­­ a házba s be is hurczolta a betegséget. Ilyen eset bizonyosan több fordult elő. Nem elégséges tehát a most dívó or­vosi betegbejelentés. Annak figyelemmel kell lennie, ha nem is az egész élelmi­szer-keres­ Margit története. Irta: J. I. — A „Sopron“ eredeti tárczája. — (Folytatás.) Azóta sokat gondolkoztam szavai felett, ha sem lánya, sem vérrokona nem lehetek, mért ne lehetnék felesége? Inkább, ezerszer inkább az, mint apáca. Szaván fogtam az öreget és egy szép rózsaszín levélkében meg­kértem őt, hogy vegyen el. így leszek én nagyságos Füzes Gáborné, a nagytói kastély úrnője. — Szerencsétlen leány, mily vakon dobod a sorsnak oda magadat. — Mitől féljek édes Máter. — A szivedtől Margit. — Az én szivem oly rendesen lüktet, oly nyugodt, oly boldog. — De ha majd háborogni fog, ha úgy érzed, hogy nyugalmad oda van, hogy nem boldogít a vagyon, sem az, aki adta, mit teszel akkor? — Parancsolok még a szivemnek is. — Menj hát Isten nevében az élet háborgó tengerére s ha ott megtörik a te erőd is, akkor gondolj e csendes falakra, gondolj ránk, kik mind hajótöröttek vagyunk. — Higgye el, édes Máter, még akkor is inkább elsodortatom magam az árral, de ide, a rokkant szerelmesek menedékházába nem kötöm ki csolnakom. — Menj békével, én majd imádkozom érted. E szavakkal küldte ki Margitot szobá­jából, ő maga pedig sietett a nagy újságot a zárdában előterjeszteni. A főnöknő csaknem elájult erre a hírre. Ki hallott már ilyet, hogy egy apáca­jelölt menyassonynyá legyen. Hát már a zárda sem nyújt elég védelmet a világi szenvedélyek ellen. „Imádkozzunk“! Ki volt adva e jelszó és az egész zárda a Margit lelki üdvösségéért könyörgött, de testét, ezt a bűnös testet,­el-el a szent falak közül. Egy szép reggelen hintós­ kocsi állott meg a zárda kapuja előtt, ugyanaz, melyen 10 év előtt Margitot Füzes Gábor idehozta. Nem jött rajta senki, kényelmes ülését az inas puha szőnyeggel takarja le. A zárda nehéz kapuja kinyílik s rajta mint az őzike, kioson Margit. Óh mily boldog volt, mikor a kocsi dübörgését s a lovak szabályos kopogását hallgatta. Dehogy nézett volna vissza, nem akar ő semmit sem látni a múltból, övé a jelen, övé a jövő. Mily szerencse, hogy néha a jelen úgy elfoglalja valónkat, hogy a jövőre gondolni sem jut időnk. A kis apáca-jelölt előtt minden oly újnak, szépnek tetszett. Mily szép a fa, ha nagy tömegben erdő a neve, mily szép a fű, ha nyáj legel rajta, mily kellemes a levegő, ha lágy szellő lengeti. Ezt mind elfeledte már ő az alatt a kincs 8 év alatt. A távolban torony látszik. Vájjon ez az ő otthona? úgy szeretné a bakon ülőktől megkérdezni. Jaj, de mit szólnának azok, hogy ő még a szülőfalujára sem emlékezik. A kocsis egyet kanyarodik és egy sor zöldzsalugáteres ablaknál elhaladva, egyenesen hajt be a tágas tiszti udvarba. — Itthon vagyok — e szavakkal ugrik le Margit a kocsiról. Igen, itthon van, ez az ő szülei háza. Itt lakott édes­apja, mint Füzes Gábor gazdatisztje. Itt ezen az oszlopos tornácon tanult Margit, de a­ki tanította, hamar maga lábára hagyta őt. Még csak 4 éves volt, mikor édesanyja meghalt. Atyja nem soká élte túl felesége halálát. Margit árván maradt. De mégsem egészen. Füzes Gábor, a jó uraság, nem hagyta magára a szegény tiszt­tartó árváját, magához vette és úgy gondozta, mintha édes lánya lenne. Ha beteg volt, ott virrasztott mellette, ha jobban lett, karján hordozta. A rossz világ sok mindent fecsegett erről a szeretetről, de Gábor nem törődött vele. Igaz, hogy sokkal mélyebb vonzalom kötötte őt e gyermekhez, mint bármely más

Next