Soproni Hirlap, 1934. december (21. évfolyam, 271-291. szám)
1934-12-01 / 271. szám
XXI. évf. 271. szám Sopron, 1934 december 1. szombat Ára 10 fillér, az előfizetés ára s Egyes példány ára 10 fillér, vásár-• Negyed évre 8.00 P—Egy hónapra 2.80 P KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP ünnepnapon 16 fillér. Szerkesztőség: Várkerület 66. Tel. 345. FELELŐS SZERKESZTŐ: HORVÁTH MIKLÓS Kiadóhivatal, Várkerület 66. Tel. 394. Döntő erejű periratcsomók feküsznek a csurgói járásbíróság irattárában, melyek megcáfolják a szerb vádjegyzék állításait A világpolitika tengelyében ma a jugoszláv jegyzék áll. Háborús szellőket vélnek egyesek , a lázas készülődés nyomai mutatkoznak. Mindez az elhagyott szerető útlevelével. Magyarországon történt tartózkodásával kapcsolatos kiszínezett mesével kevert valóságok, mint bizonyítékoknak, a világ közvéleménye elé dobásából. Jankapuszta és a megdöbbentő királygyilkosság ma a külföldi célzatos sajtóban azonos fogalmat jelentenek, .lanka-pusztát a vádak szerint a hivatalos magyar állam adta a horvát emigránsoknak, hogy ott készüljenek a nemzetközi merényletekre. A szükséges anyagi eszközök rendelkezésre bocsájtója is a hivatalos magyar állam, cseng, sőt harsog a fülekbe a jugoszlávok lelkiismeretlen vádja. Magyarország úri nyugalommal, a tiszta lelkiismeret fenköltségével állja a vihart, ami tombol körülötte s bátran néz farkasszemet a vádlóival. Janka-pusztáról a hivatalos tényezők a kapcso,latos rágalmakkal szemben a tagadás álláspontján állnak, ki kell végre lépni ebből a nyomból s a jegyzékkel szemben át kell térni a bizonyításra, hiszen megdönthetetlen okmányok, közokiratok igazolják, hogy a jankapusztai emigránsotthonhoz semmi egyéb köze nincs Magyarországnak, mint az, hogy kötelességét képező gavallériával, beengedte Magyarország területére a menekülni kényszerült horvát hazafiakat. A csurgói királyi járásbiróság területén fekszik Janka-puszta. Ejárásbiróság aktái között közokiratok feküsznek el, melyek kiáltva cáfolják a vonatkozó szerb vádjegyzék tényállásait. Ezek a bizonyítékok nem mai keletűek, hanem rendszeres, évek előtti perrel kapcsolatos tények. Megállapítható, például, hogy a Janka-puszta bérlője, Horváth Emil és Hochreiter Dezső ingatlanközvetítő közt foly pernek irataiból és az abban elfekvő tanúvallomásokból hozott bírói ítéletekből, a következő tényállás bontakozik ki a szerb vádak legcsattanóbb cáfolatául: 1930. év végéig Janka-pusztát s a hozzátartozó szeszgyárat a közben elhalt Szájbély Gyula dr. kir. udvari tanácsos, tulajdonos házilag kezelte. Megunva a házikezelést — 90 év felé járó öreg, ur volt — haszonbérbeadás utján kívánta hasznosítani birtokát. Hirdetéseket tett közzé s annak eredményeként jelentkezett a közvetítő Hochreiter Dezső és vele együtt Horváth Emil bérlő is.) Utóbbi bejárta a gazdaságot, mindent megnézett s hosszas alku után bérbevette a gazdaságot, míg a szeszgyárat más személy bérelte. A bérbevétellel kapcsolatban évekig húzódó mérges per keletkezett a bérlő és közvetítő között Horváth Emil azt vitatta, hogy őt fondorlatos módon megtévesztette a közvetítő a birtok minősége tekintetében. Becsapottnak érezte magát, nemcsak, hogy a közvetítő díjazását tagadta meg, hanem a bérlet felbontását is kívánta és akarta. Személyes előadásai, eredeti aláírásai, de azonkívül még idegen, érdektelen tanuknak évekkel ezelőtt tett vallomásai beszélnek erről a kétségtelen tényről, amelynek igazságtükrében kétségtelenül megdől ama tényállítás, hogy a magyar állam bármily irányban is szerepelt volna Jankabpusztának, mint emigránstelepnek, vagy egyéb vonatkozásban való életrehívása körül. Megállapítható úgy eme per, mint egyéb perek irataiból is — mert Horváth Emil, a szerb sajtós szerinti «emigráns vezér» megszokott, sőt megint vendége volt a bírósági folyosónak —, hogy Janka-puszta bérlője nehéz vagyoni körülmények között élő, garasoskodó egyén volt, hiszen a saját ügyvédjének még a mai napig is adósa, az is perrel kísérelte meg a neki megjáró díjaknak Horváth Emilen való behajtását. Abban az esetben pedig, ha a magyar állam segítette volna az emigránsokat, erre, ugyebár, nem került volna a sor. Pedig Horváth bérlő urat a munkásai a bérükért is perelgették. Ily iratok is feküsznek el a csurgói járásbiróság előtt. Vegyük csak elő ezeket az okiratokat, tegyük, csak le adni bizonyítékaink közéezeket is, bizonyára meggyőzőbbek s eredményesebbek lesznek, mint a vadházasságban élő kistáncosnő kombiné-titkai s fantasztikus megálmodásai. A főispán tiltakozása tudtán kívül történt jelölése ellen A december harmadiki megyei virilis választásokra, miként már tegnap megemlékeztünk róla, a központi névsorral szemben Kozma Antal dr. csornai ügyvéd ellenlistát hozott forgalomba. Az utóbbin a rendes tagok első csoportjában — nyilván átlátszó tendenciával — Gergye Ipoly csornai premontrei préposttal egyetemben vitéz Simon Elemér dr. főispán a listavezető. A szóbanforgó ügyben a főispán felhatalmazott bennünket alábbi nyilatkozata közzétételére: — Jelölésem tudtomon kívül anélkül történt, hogy arra bárki is felszólított volna. Ha jelöltetni akartam volna magamat, úgy ezt a központi névsor összeállításánál tettem volna. De nem akartam és nem teszem, hogy jelöltséget vállaljak. Éppen ezért kérek mindenkit, hogy’ream ne szavazzanak. A Fényi-emléktábla pályázatot Haich Erzsébet szobrászművésznő nyerte meg A világhírű csillagász emléktábláját tavasszal leplezik le Mint ismeretes, Sopronyi-Thurner Mihály dr. polgármester annak idején felkérte a Soproni Képzőművészeti Kört, hogy a létesítendő Fényiemléktáblával kapcsolatban írják ki a pályázatot és alakítsanak bizottságot a pályázat elbírálására. A Képzőművészeti Kör készséggel tett eleget a polgármester kérésének és megtette a szükséges intézkedéseket. A pályázat határideje november 21-én járt le. Beadtak hét pálymunkát és egy késve érkezett, melyet nem is fogadtak el. A bíráló bizottság megtartotta a pályázatok felülvizsgálatát és az első díjat egyhangúlag az «Astronomus» jeligéjű pályázatnak ítélte oda, mely messze kiemelkedett a többi közül. A jeligés levél felbontásakor kiderült, hogy a legjobb tervet vitéz Neszthy Egonné, Haich Erzsébet készítette. A bíráló bizottság meg is tette előterjesztését a polgármesternek, aki jóváhagyta a javaslatot és az emléktábla kivitelét Haich Erzsébet szobírászművésznőnek ítélte oda. A többi pályázat jeligéjét nem is bontották fel, hanem vissza- küldték a terveket a Képzőművészeti Körnek. Egy külön bizottság csütörtökön este állapította meg az emléktábla feliratát, melyet a következőkben szövegeztek meg: «P. Fényi Gyula S. J. ebben a házban látta meg 1845 január 8-án a napvilágot, amelynek világhírű kutatója lett. A soproni születésű világhírű csillagász emléktábláját a Szentlélek utca 3. számú házon helyezik el, mely jelenleg a híres csillagász unokaöccsének, Fink Antal ny. századosnak a tulaj-dona. A tábla ünnepélyes leleplezése tavasszal történik meg. VAN-E SOPRONBAN ZENEKULTÚRA ? Érdemes felvetni e kérdést, mert gyakran halljuk azt, hogy:a soproni magas zenekultúra» vagyi: Sopron, a «zeneváros . Viszont elég gyakran hallottünk olyan hangokat is, hogy Sopron (ha Zenéről van szó) csak a fényes zenei múlt emlékeiből él. Hol az igazság? Ha a zenét az irodalommal hasonlítjuk össze, rájövünk, hogy a kettő közönségének szerkezete között nagy a különbség. Az irodalom nagy eseményeit és nagy élményeit mindenki, külön-külön, odahaza, könyvvel a kezében éli át, míg a zenének közönség kell, hogy bizonyos tekintetben öszszeforrott, egységes tömeg legyen. Élő, alakító hatássá csak a közönség-tömeg lelki legyüttérzésében, lelki rezonanciájában válik a muzsika. Ez a tömeg-rezonancia, amely a pillanat forróságában robban ki, az irodalom művelésével kapcsolatban ritkán, leginkább a dráma előadásánál jelentkezik, míg a zenei produkcióknak szinte elengedhetetlen feltétele. Még az intim jellegű kamarazene sem az igazi, ha hallgatóság nélkül folyik le. Zenekultúra tehát csak ott képzelhető el, ahol van művelt városi osztály, melynek élete nemcsak a mindennapiság szürke keretei között folyik le, amelynek élete megkívánja az artisztikumot és azt annyira nélkülözhetetlennek tartja, hogy inkább más téren szenved szükséget, de arról lemondani nem tud. Ahol a hangversenybe járás, a zenés összejövetel nem válik hagyományos szokássá, ott nem nőhet nagyra a zenekultúra, mert a művészi élet mindig és mindenütt a szükséglet és kínálat kölcsönhatásai szerint alakul. Ha ezek után körülnézünk városunkban, mit látunk? — Azt, hogy a kereslet» nem áll arányban a kínálattal». Városunkban a zeneművészet ápolása, a zenekultúra fejlesztése a Zeneegyesület kezében van. A Zeneegyesület hangversenyeket rendez saját működő tagjainak közreműk