Sopronvármegye, 1922. május (25. évfolyam, 98-121. szám)
1922-05-16 / 109. szám
2 SOPRONVÁR megye 1922. május 16. , amikor a királyság kérdését megoldjuk szabadon- függetlenül, úgy, ahogy a nemzet érdekei azt meg,követelik. A felekezeti béke megbontása ellen. Megindult egy propaganda, amely az országban szétterjeszkedve a kormánynak mérsékelt és bölcs törekvéseit ellensúlyozni kívánja. (Levele!) A belügyminiszter utalt arra, hogy a felekezeti békének a megbontásától sem riadnak vissza. Márpedig a felekezeti béke az utolsó kincs, amit megőriztünk a forradalmak után, tehát ezt nagyra kell becsülnünk. Van elég bajunk gazdasági, nemzeti politikai téren, könnyelműen nem szabad magunknak is szaporítani bajainkat. (Tomboló helyeslés.) A kormány nem lövetett a királyra. Azt mondják, lövettünk a királyra. Nem lövettünk a királyra, ellenkezően, azt a parancsot adtuk ki, hogy ha tudva van, hogy hol a király, arra a pontra lőni senkinek sem szabad. Csak rosszindulatú propaganda, amely meg akarja mételyezni a magyar népet és a kormánnyal szemben ilyen ráfogásokra vetemedik. De nem is volt soha olyan helyzet, hogy valaki a királyra lőhetett volna, mert csak egy pillanat adódott, amikor a király tűzvonalban volt, ha akkor szünetelt a tűzharc. Épen fegyverszünet volt. Hazug rágalom tehát, azt állítani a magyar kormányról, hogy a királyra lövetett. (Éljenzés, taps.) Azt is mondják, hogy forradalmi térre léptünk. Bocsánatot kérek, ha mi forradalmi térre léptünk, akkor ebben Andrássy Gyula is részes. (Nagy zaj. Az ajtónál egypáran Andrássyt éljenzik. Zajos tiltakozás a másik oldalról. Dr. Meiszner: Egypár éretlen fickó nem zavarhat bennünk! Közbekiáltás: Dobják ki őket!) Tihanyban Andrássy Gyula az országnak egy igen nagy méltósága előtt ejtett ki szavakat s ezt bizonyítani is tudom, amely szerint az 1921. évi 47. t.-c. ben foglalt detronizációt ő is elkerülhetetlennek tartotta s azt mondta, hogy jobb és kívánatosabb, ha ezt Bethlen hajtja végre és nem más. (Derültség.) Aki ilyen kijelentéseket tesz azzal a céllal, hogy az tudomásomra jusson, annak nincs joga velem szemben ilyen vádat fölhozni. (Éljenzés, taps.) A királyi család nincs nyomorban. Áttérek a nyomorról szóló propagandára. Állítom azt, hogy a királyi család nincs nyomorban. Állítom, hogy tudatos propaganda folyik azért, hogy politikai célokra ez a jelszó kihasználtassák. (Úgy van!) A magyar kormány a maga részéről mindent megtett, amit ebben a tekintetben megtehetett. Az országban levő Habsburg-vagyon összes jövedelmeit kiadta s azt ezentúl is ki fogja adni. A múlt évben ez a jövedelem 12 milliót tett ki, amelyből azonban a király megbízottja csak 5 milliót vett föl. Ha nyomorban lett volna a királyi család, miért nem vette föl az egész összeget? (Úgy van, helyeslés.) Ennek dacára a kormány a király bekövetkezett szomorúságot keltő halála után azonnal 3 millió koronát utalt ki a családnak saját felelősségére, amiért a nemzetgyűléstől még felhatalmazást kell kérnie. Kik költötték el a király pénzét? Még tovább megyek, tisztelt Hölgyeim és Uraim! A 12 millióból fölvett 5 millió sem jutott el mind a királynak, mert azok, akik ennek a vagyonnak a kezelésével meg voltak bízva a királyi család részéről, több mint 1 millió koronát költöttek el propaganda célokra ebből az összegből. Nem fegyveres és romantikus politika kell. Nem fegyverrel és nem időszerűtlen kérdések erőszakolásával kell a rendet fentartani és a nemzet életképességét növeli. Mi a magunk részéről nem romantikus politikát követelünk, hanem becsületes magyar szívvel dolgozni akarunk. Csakis a munka mentheti meg a nemzetet s akkor, amikor a konszolidáció lehetősége megvan, kalandos politikával csak még mélyebb posványba vinnék bele egyesek a nemzetet-A középosztály nyomora balkáni színvonalra sülyeszt bennünket A középosztály pusztulása a magyar nemzet kultúrájának balkáni színvonalra való lefokozására alkalmas. Lássuk kissé, hogy mik a magyar középosztály nyomorának az okai, mi ennek a következményei, mi a jelentősége és mik az orvosszerei. Az ok az, hogy a magyar állam tönkrement és hogy a magyar állam túlnyomó többsége az utolsó 40 évben állam kenyerén élt s a liberális pályáktól, a gazdasági pályáktól elfordulva, túl sokan keresték hivatalban, állami alkalmazásban boldogulásukat. A másik ok területünk megcsonkítása. Mindnyájan tudjuk, hogy a magyar értelmiség túlnyomó többsége idegen fönhatóság alá került s a megszállott területekről menekültek Magyarországon keresve menedéket, konkurrenciát csináltak az itt lévő munkáskezeknek. Ennek szomorú és sajnálatos következményei vannak. Az első az a nyomor, amely középosztályunk, a magyar értelmiség számát tizedeli. A diáknyomor a magyar jövőt veszélyezteti. A másik következmény a tanuló ifjúság nyomora, a diáknyomor, a főiskolások nyomora, amely a jövő nemzedék tanulását veszélyezteti, márpedig a nemzet reménysége ez a tanulóifjúság, amelyet meg kell tartanunk és meg fogunk tartani. (Taps.) De súlyos következményei vannak ennek a magyar közéletben is. A békeszerződésekben alig mentettünk egyebet, mint kulturális felsőbbségünket, mert hiszen mindent elvesztettünk, amiből erőteljes gazdasági életet lehetne fentartani. Most ez a kulturális fölény is veszélybe került, középosztály nyomorúsága folytán. Félnünk kell, hogy Balkán színvonalára sülyedünk alá, mert hiszen az értelmiség számának, kvalitásának apadásával elvesztjük a fölényt, amellyel szomszédaink felett bírunk s amely záloga annak, hogy ebből a nemzetből újra nagy és hatalmas nép legyen, mert lehet egy nemzetet szegénnyé, koldussá tenni, de ha a nemzetben lakozó szellemi és erkölcsi erőket megtartani és gyarapítani képesek vagyunk, akkor a nemzet nincs elveszve és mindent vissza lehet szerezni. Csak akkor pusztul egy nemzet, ha lelkéből kihalnak a szellemi és erkölcsi kvalitások, amelyek alapján mint szorgalmas munkásnép a többi népek között boldogulhatott. (Éljenzés és taps.) A köztisztviselők fizetésrendezése. Tisztelt választóközönség! A tisztviselői fizetésemelésről is említést tett a belügyminiszter. Én is azt vallom, hogy tisztviselői karunkat nyomorúságban hagyni nem szabad, mert lehetetlen állapotok állanának elő nemcsak a tisztviselői kar, hanem az ország és a közszellem, a közerkölcs szempontjából is, ha a mai állapotok megmaradnak. A kormány az erre vonatkozó rendeletet a saját felelősségére a közel napokban kiadja, mert nem várhatja meg azt az időpontot, amikor a nemzetgyűlés összeül, hogy esetleg hosszú vitákkal el lehessen odázni a kérdést. (Taps.) Egyedül fizetésemeléssel azonban a kérdést megoldani nem lehet. Kultúrpolitikára és közgazdasági politikára van szükség, mert hiszen nagy részét középosztályunknak, az értelmiségnek a hasznos gazdasági pályák felé kell fordítani. Nagy tömege a tisztviselőknek feleslegessé fog válni. Ez elől el nem zárkózhatunk, bármily fájdalmat is okozzon ez. De ezek sorsát biztosítani kell, megfelelő előkészítéssel a gazdasági életben. Gondoskodni kell arról, hogy a jövő generáció ne a hivatalokban keressen megélhetést. Ezt azonban csak demokratikus kultúrpolitika révén érhetjük el, mert hiszen az eddigi oktatási rendszer inkább a tudományos oldalát szolgálta oktatásnak, mint a praktikus oldal. A gimnáziumok számát apasztva, a polgári iskolákat s ennek folytatásaként a középfokú szakoktatást kell fejleszteni. Az egyetemi fokon pedig gondoskodni kell arról, hogy megfelelő internátusok létesítésével, a nyomor, melynek főiskolásaink oda vannak dobva, megszűnjék s itt áldozatoktól sem szabad visszariadni. Sopronra nagy jövő vár. Tisztelt Választóközönség ! Ennek a városnak a jelentősége kulturális és közgazdasági téren lényegesen emelkedett dacára annak, hogy a terület nagy része, amely hozzá tartozott, elveszett. Tudatában van a kormány annak, hogy Sopron városából nagy és erős határszopóriumot kell fejleszteni. Ennek a városnak kell azon szárazföldi kikötőnek lenni, amelyen keresztül a magyar szorgalom gyümölcse a nyugat felé elhelyezést talál. Közjogi viták helyett reálpolitika. Gondoskodni kell arról, hogy az összeköttetést azokkal a vidékekkel, amelyek lelkileg, földrajzilag és gazdaságpolitikailag hozzátartoznak, fennmaradjanak. Reálpolitikát kell követni, nem pedig jelszavas politikát, mert a jelszavas politika volt az a múltban és az ma a jelenben is, mely a nemzet erejét megosztja. Reálpolitikát kell követnünk és tudatára kell ébrednünk annak, hogy nem a közjogi kérdések vitája fogja a nemzetet boldoggá tenni, hanem csakis az a politika, amely a valóságban meglevő nemzeti erőknek magatartásával és fejlesztésével foglalkozik. Kérem szíveskedjenek támogatni ezt a politikát. (Éljenzés és szűnni nem akaró taps, az orkánszerű helyeslés percekig tart.) Vasa József dr. kultuszminiszter az egyéni integritás és a felekezeti béke megsértése és a féligazságok ellen. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azok után amiket a belügyminiszter és a miniszterelnök urak a magyar politika irányáról és a magyar politika alapjairól mondtak, nekem valóban kevés mondanivalóm maradt, mert hisz még a tárcám körébe vágó programmot is ismertették. Meg is vallom őszintén, hogy más témáról gondoltam beszélni, általánosabb tárgyról. A demokráciáról kívánok szólni, amelyről széltében, hosszában beszélnek az országban, amely mögött tehát valóság rejtőzik. A demokráciát a magam részéről csak abban a formában tudom elfogadni, amely a valóságot fedezi. Nem fogadom el sem a görög, sem a római, sem a régi zsidó demokráciát, mert a magyar demokráciának a nemzet lelkéből kellfakadnia, a nemzet fajiságából, mentalitásából. (Éljenzés és taps.) Kérdem, melyik az a demokrácia, amely egyed sdül felel meg a magyar nép ezeréves lelkének? Természetes, hogy nemzetinek kell lennie, de én még mélyebbre akarok menni és meg akarom fogni az a fajiságot is ott, ahol egy szerencsés esemény révén a magyar ezer évvel ezelőtt belépett az európai kultúrtényezők közé. A demokrácia a magyar lélek rugója és a magyar államnak megjelenési formája csak a keresztény demokrácia formája lesz. (Éljenzés) De nem fárasztom tovább ezzel a figyelmüket, mert a figyelem olyan madár, amely könnyen megfárad, ha komoly dolgokkal etetik és nem kendermaggal s ezért inkább arra a korrektivumra fordítom a figyelmet a demokrácia helyett t. i. a kereszténységre. Mert a demokráciát tartalommal meg lehet tölteni, de csak akkor, ha a nemzet a gránitsziklák erősségével biró értékeiben meg nem inog, torzsalkodva pártokra nem szakad, mert különben az alapvető fundamentumokat repeszti öntudatosan vagy öntudatlanul széjjel. Szavakkal lehet zsonglőrködni, nem bánom, bármilyen jelszavakat hajigáljanak is föl színes golyókként egyesek, hogy maguk után csalják a hallgatók egy csoportját, de becsületes magyar lelkemben úgy érzem, hogy a kereszténységben egyet kell értenünk és nem szabad megengedni, hogy beleszegődhessék valamely társadalmi vagy kulturális irány olyan törekvésekbe, amelyek tudják, hogy a magyar nemzetet akkor lehet szívén találni, ha a keresztényeket tudják egymás ellen uszítani. (Éljenzés és taps.) Az országot járva a választási harc folyamán, nem kértem senkitől sem szavazatot s az egyéni integritását nem érintettem senkinek, még az ujjam hegyével sem. S mégis szomorúsággal telt el a szívem, mert azt láttam, hogy a politikai ellentétek közé feszítő vasként belevitték a kereszténység megbontását. Katolikust katolikussal, protestánst protestánssal s e kettőt egymással állították szembe. Tisztelt hölgyeim és uraim, kérdem Önöket, mondják meg őszintén, váljon nem hazaárulást meghaladó merénylet ez, váljon nem az alapot bontogatják-e rémes csákányok és csákányozók, akik azonban a felelősséget az omlásért nem lesznek majd hajlandók vállalni ? Szabad-e ennek megtörténnie, Magyarország életének e szomorú korszakában, amikor össze kell fognia valamennyiünknek, akik magyarok akarnak maradni, akik valamennyien hiszink egy Istenben, hiszünk egy hazában s hiszünk Magyarország feltámadásában ! (Éljenzés.) A kereszténységet látom veszedelemben forogni, ha össze nem tartunk, elborít bennünket a gátat szakitó szennyes áradat. Azokhoz beszélek, akik nincsenek itt e falak között s kérdem, váljon Krisztus nevében meritek-e vállalni azért a felelősséget, amit csináltok a politikai küzdelemben-Vezérek, akik önmagatokat kentétek föl vezérekké és vezérek, akik tényleg azok vagytok, titeket kérdeztek a soproni magyar és magyarszivü testvérek lelkén keresztül, szabad-e egymást marni, le egészen a bőrön, a húson keresztül, a lelkéig, a keresztény meggyőződésig. (Taps.) Tacitus annalesseiből idézem egy mondás lényegét, amely szerint Rómában az volt az állapot, hogy azt mondta rá, hogy mindenki harcol egymással, az emberek nem adják meg egymásnak a tiszteletet és általános a lelkek nyugtalansága. Kérdem Önöket, ez a mostani választás olyan-e, amely ilyen állapotokra adhatna okot. A választás kérdése nagyon egyszerű, különösen, ha nyugodt német mentalitáson át nézzük ezt az aktust. Csak arra kell vigyázni, hogy sötétbe ne ugorjunk s különösen mással együtt ne, mert akkor még az is ránk esik. Arra kell törekedni, hogy a római példa be ne teljesedjék rajtunk, verekedjenek egymással a féligazságok, de csak azért, hogy az egész igazságok mozdonya keresztül haladhasson a féligazságokon. Az állam, a nemzet, a kereszténység és keresztény demokrácia egész igazsága, ez győzzön, esküdjön s ha így fogjuk fel a mi feladatunkat, soproni testvérek, akkor fél igazság, fél politika, bécsi pirosítóval kendőzött irányzat, félig őszinte politika nem fog tudni megállni a keresztény magyar egységes irányzat mellett. (Hosszas helyeslés, Himnusz, a közönség Bethlen és Klebelsberg éltetése közben lassan szétoszlik.) Társasvacsora a Pannóniában. Este százterítékes társasvacsora volt a Pannóniában. Az első felköszöntőt Ferzsák főispán mondotta a kormányzóra, majd Thurner polgármester Bethlen miniszterelnököt köszöntötte fel lelkes beszéddel. Sopron — úgymond — kiérdemelte a hűség városa elnevezést, érdemelje ki a hála városa nevét is azzal, hogy támogatni fogja megmentőjének, Bethlen gróf miniszterelnöknek politikáját. (Szűnni nem akaró taps és éljenzés.) Bethlen pohárköszöntője. Utána Bethlen miniszterelnök emelkedett szólásra: — Szomorú időkre emlékszem vissza. Egy különvonat indult útnak az ország szivéből Páris felé, vezetője Apponyi Albert gróf volt. Egy határszéli kisvárosban egy küldöttség üdvözölt bennünket, Thurner polgármester vezette. Csak annyit mondott ott Thurner, hogy akármit határoznak Párisban, Sopron magyar fog maradni. A proletárdiktatúra után mikor hazajöttem, el voltam keseredve, vissza akartam vonulni a politikától, de mikor ott a vonatban hallottam Thurner szavait, erőm megacélozódott. Mikor a kormányzást elvállaltam, is Thurner volt az, aki felhívta figyelmemet a nyugatmagyarországi kérdésre. Egy után indultunk tovább Thurnerrel. Nem vitatom, kinek van érdeme Nyugatmagyarország e részének megmentésében, csak azt tudom, hogy Thurnernak van. (Éljenzés.) Sopron megmentése volt az első lék, melyet Trianonon ütöttünk. Ezt a léket fejlesztenünk, szélesítenünk kell. Okos politikát kell folytatnunk. Mi nem a meghunyászkodás vagy a gyávaság politikáját folytatjuk, hanem a megfontoltság politikáját, olyan politikát, mely belehelyezkedik az európai lehetőségek közé. Akik bennünket a gyávaság politikájának vádjával illetnek, azok veszélyeztették az eredményt. Én tudom hogy csehek és szerbek törtek volna reánk s ha egy szerencsés véletlen Párisban meg nem akadályozza, megvalósult volna a korridor. Én hiszem, hogy Sopron mint pionír fog előljárni a mi politikánkban. Bízom politikánk sikerében. Poharát Sopron polgármesterére és polgárságára üríti. Klebelsberg nem tűr rendbontást. Az éljenzés csillapultával Klebelsberg gróf belügyminiszter szólalt fel. Forradalmakon mentünk keresztül — úgymond — megtanulhattuk, hova jutunk s milyen végzetes, ha a kormányrúd gyenge kezekbe kerül. Mikor Bethlen miniszterelnök Genovába ment, engem bízott meg a