Sopronvármegye, 1922. május (25. évfolyam, 98-121. szám)

1922-05-16 / 109. szám

LX. if. év­fly­um., 100. nil ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 900 korona. Félévre 450 korona. Negyedévre 225 korona. Egy hónapra 75 korona. Hirdetések felvétetnek tarifális áron. w Ara 4 korona Kedd, IO», miju 16. StámKÖZI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP iimnmrinmTiTTTi'iTimiTmir 11 iwffwvfgaiiiBiiMimriminii Szerkesztőség és kiadóhivatal , SOPRON Szentgyörgy­ utca 11. Telefon 524 és 445­ Fiókkiadó hivatal és szerkeszt fia és* CSORNÁN, Erzsébet-utca. Bethlen miniszterelnök és Klebelsberg belügyminiszter a kormány programmjáról és Sopron jövőjéről. A kormány s az egységes párt képvi­seletében Bethlen István gróf miniszterel­nök és Klebelsberg Kunó gróf belügymi­niszter Sopronba jöttek s beszédet mondtak a kormány és az egységes párt programm­járól a Kaszinó zsúfolásig megtelt nagyter­mében. A minduntalan fölviharzó tapsor­kán, mely úgy a miniszterelnök, mint a belügyminiszter fejtegetései nyomán felzú­­gott a terem tömött, zsúfolt­ ember soraiból, be­szédes bizonysága annak, hogy Sopron józan, okos közönsége immár egységesen áll Beth­len és Klebelsberg mögött az ország, a nemzet megmentésének s a porig sújtott Sopron felsegítésének nehéz munkájában. A miniszterelnök különvonata tegnap délután 6 óra 15 perckor robogott be Sopronba, a Győri Vasút pályaudvarára. A kocsijából kilépő Bethlen miniszterelnököt zajos éljenzés köszöntötte, melynek csilla­pultával Ferzsák Jenő főispán a vármegye, Thurner Mihály dr. Sopron város kö­zönsége s Pálffy Antal a főiskolai Erdélyi Kör nevében üdvözölte Bethlen miniszterelnököt, aki szives szavakkal kö­szönte meg a fogadtatást. — Egységes pártot akarunk szervezni — úgymond — nem a magunk, hanem az ország hasznára. Kérem Sopron város közönségét, ne engedje megbontani itt sem az egységet, hanem fogjon össze s álljon rendületlenül az egységes párt itteni jelöltje, Klebelsberg Kunó gróf belügymi­niszter mögé, aki a múltban is sokat tett e városért s sokat fog cselekedni. Lelkes éljenzés zúgott fel a miniszter­­elnök szavai nyomán, majd a miniszterel­nök a pályaudvart teljesen megtöltő közön­ség ovációja közepett kíséretével, akik kö­zött ott láttuk Vass József dr. kultuszmi­nisztert, Simonyi-Semadam Sándor volt mi­niszterelnököt, Eckhardt Tibor sajtófőnö­köt s számos politikust és újságírót, hosszú kocsisorral a városházára hajtatott. Rövid ott időzés után Bethlen gróf Klebelsberg belügyminiszterrel s kíséretével a Kaszinó nagytermébe vonult. Percekig tartó tapsvihar s éljenzés fo­gadta a terembe lépő miniszterelnököt és a belügyminisztert, akik a kíséretükben levő előkelőségekkel a pódiumon foglaltak helyet. A gyűlést Schwarz Károly nyitotta meg. Klebelsberg gróf beszéde. Zajos éljenzés közepette kezdte meg gróf Klebelsberg Kuno belügyminiszter programbeszédét. Kijelentette, hogy a sze­mélyét ért támadásokra nem reflektál, azo­kat undorral elutasítja magától. Majd rá­tért a királykérdésre s ezeket mondotta: Bethlen legitimizmusa. — A puccsisták azzal az önvallomással lepte meg bennünket, hogy ha többségre jutnának, nem emelnék azonnal trónra az ifjú Ottót, hanem visszahozatalát diplomáciai eszközökkel készítenék elő. De nem vállalkozott-e éppen erre Bethlen gróf pécsi beszédjében és ennek a politikának sikerét nem éppen az a puccs hiúsította meg, amelyet éppen a pécsi beszéd napján Andrássy gróf és társai kíséreltek meg. Andrássy gróf a lassú előkészítés munkájában megegyezett Bethlen Istvánnal, aki e megegyezés alapján lement Pécsre és ott elmondta ismert beszédjét. Andrássy és a királypuccs. Andrássy Gyula gróf ellenben eljött Sopronba, itt nemcsak beugrott a puccsba, ami a megegyezéssel homlokegyenest ellenkező volt, hanem az emlékezetes vonat indu­lása előtt elővette óráját és gúnyosan megjegyezte: Bethlen István most kapcsolja ki Pécsett a király­kérdést. A puccsisták most a kudarc után ki­akarják sajátítani Bethlen István akkori politikáját. Ez azonban nekik sikerülhet legkevésbé, akiket az egész külföld­i kormányra legnagyobb bizalmat­lansággal fogadnak és akiknek minden előkészítő lépését a legridegebben utasítaná vissza. Nem is juthatnának tehát abba a diplomáciai helyzetbe, hogy a restaurációt külpolitikailag előkészítsék. Akiknek más gondjuk is van, mint a királykérdés. Csak a jómódú ember, aki a mai élet ezernyi gondját és nyomorát nem ismeri, vallhatja azt az álláspontot, hogy a ma ennek az országnak nin­csen égetőbb politikai problémája, mint a király­kérdés. Kopogtasson csak be valaki egy középosz­­tályú, egy hivatalnok, iparos, egy kereskedő, egy munkás­család ajtaján, egészen más gondokat fog ott találni, mint nagypolitikai kérdéseket, az élet­tel kapcsolatban nem lévő és éppen azért nem is az észhez, hanem a szenvedélyekhez szóló poli­tika az, amely ma a királykérdést feszegeti. Meg vagyok róla győződve, hogy hogy a nem­zet a választásokon számottevő többséget fog adni az egységes pártnak. Nagy érdeke ez az országnak, amit akkor látok én egészen világosan, ha azt nézzük, mi történjék abban az esetben, ha az el­lenzék jutna többségre.. Az ellenzék távolról sem homogén csoprtosulás. Éppen ellenkezőleg a­ legel­lentétesebb irányzatú és meggyőződésű emberek foglal­nak annak sorában helyet. Vannak ott puccsisták és októbristák. (Le­velük.) Az ellenzék nem volna kormányképes. Puccsisták, akik erőszakos kísérletükkel sze­rencsétlenül járván, most azt hirdetik, hogy a Habsburg-ház restaurációját diplomáciai útán igye­keznénk előkészíteni. Októbristák, akiknek egy része aktív részt vett IV. Károly eltávolításában és most a dinasztia visszatérését mindenképen meg akarják akadályozni. Vannak ott nagybirtoko­sok, úgynevezett feudális grófok és mellettük a a szélsőséges demagógiának hódoló radikálisok. Kérdem, hogy ilyen homlokegyenest ellenkező, egy­mást elvileg kizáró irányzatokat valló ellenzéki cso­portokból lehetne-e egy politikailag hordképes egy­séget létesíteni, mely a kormányt az egységes párt­tól átvehetné ? Az ilyen heterogén csoportokat ellenzéki agitációra, a kormány elleni harcra ideig­­óráig össze lehet ugyan fogni. De ha sikerülne az ellenzéknek a kormányt és pártját megdönteni, akkor egyszerre nyilvánvalóvá lennének a köztük fennálló kiegyenlíthetetlen ellentétek és az egész alakulat elemeire bomlanék fel. A kormánypárt meggyöngülése tehát távolról sem hozna megoldást, ellenkezőleg, politikai káoszba­ döntené az új nemzetgyűlést is. De néz­zük, mit várhatunk az ellenzéktől még abban az esetben is, ha a nemzet többsége bizal­mával nem ajándékozna meg. Az ellenzék vezérei ezt maguk többé-kevésbé nyiltan meg is mondot­ták. Ők nem ismerik el a választójogi rendeletek törvényességét s ennek következtében az uj nem­zetgyűlésnek törvényességét sem,­­ tehát min­den erejükkel azon fognak munkálkodni, hogy az uj nemzetgyűlés egyáltalán ne alkothasson törvé­nyeket, amelyek szerintük úgyis érvénytelenek lennének. Ebből egy újabb alkotmányjogi harc fejlődhet ki. Sopronnak elsősorban reálpolitikára van szüksége. És én kérdem, hogy ebben az országban, ahol a lakosságnak egy számottevő része nélkülöz és éhezik, hogy egy ilyen ország államügyében közjogi vitákra van-e szükség, vagy közgazdasági és szociálpolitikai tanács­kozásokra avégből, hogy a trianoni békéből fakadó tömeg­­nyomort amennyire lehet enyhítsük.? Az ellenzék régi politikusai Ripphipp benyomását teszik, akik az utóbbi évek katasztrófái alatt aludtak és úgy akarnak régi iskolájuk szerint tovább politizálni, továbbra is alkot­mányjogi és házszabály vitákat rendezni, mint hogyha ebben az országban nem történt volna semmi. Legjobban a gazdasági tönk­­szélén álló Sopron példája mutatja, hogy céltudatos reálpolitikára van szük-­­­ség. Ezután részletesen felsorolja Klebelsberg mind-­­­azokat az intézkedéseket és terveket, melyeket a közel-­­ múltban tett és a jövőben Sopron gazdasági fellendítése érdekében megvalósítani szándékozik. Fejtegetéseit mindvégig sűrű helyeslés kisérte végig. Gróf Bethlen miniszterelnök beszéde. Nagy érdeklődés és általános figyelem között csendült fel ezután a miniszterelnök kellemes orgánumának nyugodt, mély érce: Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Sopron város az utóbbi időben két esemény folytán vált neveze­tessé. Az egyik a nyugatmagyarországi kérdés felvetése volt, a másik pedig a legutóbbi király­látogatás, amely sajnos, megbontotta a magyar egységet. Ez a két esemény világosan példázza, mit jelent az, ha a magyar közönség egységesen jár el és mit jelent, ha a visszavonás szellemét viszik belé. A nyugatmagyarországi kérdés fel­vetésekor Nyugatmagyarország közönsége, Sopron városának közönsége az egész magyar közvéle­mény a hivatalos apparátus, mindazok a férfiak, akikben van hazaszeretet és hazafiság, egyetértve küzdött a város megmentéséért. (Úgy van!) A bi­­zonyíték, hogy mit jelent az egység, Sopron váro­sának a megmaradása. Egységes akarattal, egységes szívvel és lélekkel meg tudtuk menteni e várost. És mélyen tisztelt választó közönség, innen indult meg az a sajnálatos kísérlet, amelyre már a bel­ügyminiszter is utalt s amely a magyar egységet megbontotta úgy, hogy alig vagyunk képesek azt helyreállítani. Az egység politikája. Tisztelt Választó­közönség! Mi arra törek­szünk, hogy a magyar politikai életben egységet teremtsünk, hogy a magyar politikai életnek a vál­tozott viszonyoknak megfelelő új Irányt adjunk. És kérjük, hogy amikor ezt tesszük, törekvése­inket, megértve, támogatni méltóztassanak bennün­ket. (Helyeslés). Változott a világ, tehát változnia kell a ma­gyar politikának is. A háború előtt egészen más kérdések körül folyt a vita a magyar politikai életben. A független Magyarország feladatai A háború előtt a katonai kérdések, a vámterületi a jegybank, a nemzetiségi kérdés állott a politikai küz­delem homlokterében, mert a Monarchia határán belül bizonyos súrlódások voltak. Ma megváltozott a helyzet. Független és önálló nemzetté lettünk, azonban had­seregünket leszerelték, jegybankunk felállításához nincs elég pénzünk, vámterületünk megszervezéséhez alig maradt területünk. Mit kell tenni ? a függetlenség attri­bútumait megkaptuk, ha a függetlenség igazi erőforrásait nélkülözzük. Ezeket kell kiépíteni, mert a jog csak akkor ér valamit, ha mögötte erő van, mely a jogot valósággá változtatni képes. Külügyi téren ennek a nemzetnek első­sorban az egyenjogúságát kell kivívnunk a többi nemzetek közt, hogy megszüntessük azt a be­avatkozási politikát, amely képtelenné tesz bennünket arra, hogy azon az ösvényen haladhassunk, amely a nemzetnek igazán érdeke. Belügyi téren meg kell állapítanunk, hogy tönkre­ment a magyar állam, a magyar financiális helyzet, pénzügyi deficittel küzdünk. Tönkrement a magyar középosztály és a tönk szélére jutott a magyar kultúra, mert a középosztály pusztulása, a magyar kultúra pusz­tulását jelenti. És a nyakunkon vannak a szociális kér­dések, melyek a nyomorból fakadnak, de amelyeket meg kell oldanunk, mert ha demokrácia alapjára akarunk áttérni, akkor a legelső feladat a szociális problémák megoldása. (Úgy van.) Melyek azok az utak, amelyeken haladnunk kell ? Egyesek azt mondják, nyúljunk fegyverhez és foglaljuk vissza Nagymagyarországot. Mások azt mondják, mentül előbb helyre kell állítani a jog­folytonosságot a királyság terén. Mi azt mondjuk, tisztelt polgártársaim, hogy észszerű és bölcs poli­tikát kell követni. (Taps.) Előbb a béke és a nemzet, azután a király. Egész Európában elnémult a fegyver zaja, egész Európa békére vágyik, tehát nem lehetünk mi az egyedüli nemzet, amely a békét megbontja, mert külömben keresztül fognak gázolni rajtunk és azokon az érdekeken, amelyeknek az élére mi ál­líttattunk. De nem folyamodhatunk ahhoz az úthoz sem, amit tanácsolnak, hogy először a királyság kérdését kell megoldani, majd meglesz hozzá az ország. Nem ez a helyes politika, először az or­szágot kell újjáépíteni (taps), majd eljön az az idő. I

Next