Sopronvármegye, 1922. július (25. évfolyam, 145-170. szám)
1922-07-01 / 145. szám
2 SOPRON VÁRMEGYE 1922 julius 1. A soproni ev. lyceum ünnepe. Reges láttunk ennyire felemelően, bensőséges, meghatóan meleg és szép ünnepet . . . Megpróbáljuk megrögziteni. Reggel 8 órakor a lyceum udvarán gyülekezett a régi bajtársak csapatja s onnan indultak a Deákkuti Vármegye zászlója alatt az evangélikus templomba. A templomban már nagyon szép számú közönség sereglett egybe akkorra, mikor egyszer csak megrendült a kóruson az orgona és a legrégibb protestáns egyházi ének búgó hangjai között megjelent az ajtóban a régi, régi zászló, melyet három locista vitt a menet élén. Utána jöttek a vendégek, elől a galambősz hajú veteránok, azután a dereshajú fiatalabbak, majd azok, akik alig 20—30 éve váltak meg a szeretett iskolától és azok, akik még csak nemrégen mondottak búcsút a romantikus diákéletnek. Lelkész, katona, civil, öreg és fiatal, munkában rokkant és életharcban edzett, gazdag és szegény, a társadalom minden rétegéből való baráti szívek egyesültek az Úr házában és sok, sok könnyes boldog visszaemlékezést csalt ki a szemekből és a megfiatalodott lelkekből a viszontlátás, a derűs, szomorkás, édesbús találkozó. Az ének utolsó, hatalmas hangjait már együtt zúgta sok száz alak és amikor elhaltak hangjai, Hetvényi Lajos mondott gyönyörű, megható fohászt. Az ima után Ziermann ev. lelkész tartotta az egyházi beszédet. A magánszárnyalású, bensőséges hitből fakadó szónoklat után kevés szem maradt szárazon, könnyeztek mind a végcélhoz közel állók, a harcolók, az élettel küzdők és az életbe hittel, bizalommal indulók, akik egynéhány percre visszaálmodták magukat az ideális múltba. Az öreg diákok közgyűlése. Az istentisztelet a Hymnus hangjaival ért véget, utána pedig a lyceum tornacsarnokában tartotta meg közgyűlését a lyceumi diákszövetség hasonló nagy érdeklődés mellett. Az ülésen részt vett Kapi Béla ev. püspök, Nádassy országos főkapitány, Wrchovszky törv. elnök, a diákszövetség elnöke, a kultuszminiszter képviseletében Thurner dr. polgármester, Pranger az osztrák-mangyar bank volt vezérigazgatója, Thiering az orsz. statisztikai hivatal igazgatója, több magasrangú katonatiszt és az egyház, a város, vármegye vezető emberei majd mindnyájan. Vörös István nemescsói földbirtokos, aki a legrégibb résztvevője volt a találkozónak, magával hozta 1858-ból keltezett érettségi bizonyítványát (szinjeles volt), mellette szintén megjelent még egy veterán is Horváth Sándor tolnai esperes, aki 1859 ben tett érettségit a líceumban. A közgyűlést Wrchowszky elnök nyitotta meg, kegyeletes szavakkal emlékezett meg az elhunyt tanárokról és bajtársakról, üdvözölte a jelenlévő vendégeket és bajtársakat, Kapi püspököt, Nádassy főkapitányt, akik erős támaszai a diákszövetségnek és a kultuszminiszter megbízottját ,uhrner polgármestert. Sajnálkozását fejezte ki, hogy Klebelsberg gróf nem maradhatott tovább is abban a szoros kapcsolatban Sopronnal, mellyel ezelőtt fűzteőt a városhoz a kölcsönös szeretesi megbecsülés, reméli hogy ez a szeretet állandó marad. Isten áldását kéri a szövetség további működésére. Thurner polgármester "Klebelsberg kultuszminiszter képviseletében szónokolt, aki azért nem jöhetett el, mert másutt van ugyanilyen ünnepségen elfoglalva. Hangoztatta s kiemelte, hogy mennyit köszönhet a város és az ország is a régi iskolának, mely elsősorban magyar, becsületes és hű magyar férfiakat nevelt a városnak és hazának és áldásos hatását minden téren érezteti most is. Sok ilyen derék iskolát kíván a csonka országnak, mert — amint azt a kultuszminiszter is megmondotta már, Magyarországot csak a kultúra mentheti meg! A régi, próbált nyomokon haladva, miénk a jövő. A lelkes éljenzés lecsillapulta után Kapi püspök emelkedett szólásra. Mélyen járó gondolatokkal, a tőle megszokott bensőséges hittal fejtegette a kultúra, az igazi magyar kultúra értékét, amelyre most szükségünk van s amelyet ez a régi intézet csepegtetett bele azelejétől fogva a diákjaiba, akiket mint lelkes, törhetetlen magyarokat s egyházukat, országukat szerető férfiakat adott át az életnek. Hamvas budapesti gimnatanár a pesti testvérintézet üdvözletét tolmácsolta s elhozta a pozsonyi lyceum köszöntését is, amely most megbéklyózva bár, de várja a diadalmas jövőt. Hollós lyceumi igazgató beszélt még ezután, ígéretet tett, hogy a jövőben is hasonló irányban vezetik, majd az ifjúságot a becsület és honszeretet útján. Az üdvözlések és felszólalások után Hetvényi lyceumi vallástanár a diákszövetség titkárja olvasta fel jelentését az elmúlt idő, eddigi munkásságuk eredményeiről. Beszámolója ékes bizonyítéka volt annak, hogy egy maroknyi lelkes ember mire képes, ha vezére önzetlen ember, egyház és hazaszeretet, szorgalommal és becsületes munkával párosulva. Az indítványok során elhatározta a közgyűlés, hogy a régi Deákkuti vármegyei rendszert bírálat tárgyává teszi s ebből a célból az előkészítő bizottságnak kiadja. Ha az eredmény biztató lesz, esetleg vissza lehet állítani az egész, régebben olyan kitűnően bevált intézményt, melyet most a külföld is előszeretettel honosít meg iskoláiban. Ezután felolvasták Klebelsberg gróf sürgönyét, akit szintén táviratilag üdvözöl a közgyűlés, majd pedig a többi nagynevű, távolmaradt bajtársak leveleit is felolvasták. Hogy a találkozó és a szákkuti emlék felavatási ünnepélyének anyagi hasznáról is történjék említés: a Hangya 10.000, a dunántúli ifjúsági kör 20.000, báró özv. Solymossy Ödönné 10.000, a magyar távirati iroda 10.000 és a magyar pénzintézetek és bankok országos szövetkezete pedig 100.000 K-ás adományt juttatott a diákszövetség céljaira. Bankett az Erzsébet-kertben. Egy óra felé járt az idő, amikor a város minden részébőlférfi- és hölgycsapatok siettek az Erzsébet-kerti kioszk felé. A férfiak gomblyukában sárga virág hirdette a lyceumhoz tartozandóságot. Nem láttunk még Sopronban ilyen népes bankettet : a hosszú asztalok mellett mintegy 1860-an foglaltak helyet. Ebéd pedig csak jóval kevesebb számára volt rendelve, úgy hogy az ebédet csak nagy nehezen sikerült lebonyolítani. Ezt a kis kellemetlenséget azonban csakhamar elfelejtették a szebbnél-szebb pohárköszöntők. Először Hering Zsigmond dr. ügyvéd köszöntötte fel a kormányzót, azután Hollós János lyceumi igazgató emelte általános lelkesedés közben Klebelsberg kultuszminiszterre a poharát. Haimler Károly dr. talpraesett szellemes toasztban üdvözölte a Budapestre származott soproniakat, a „Sopronmegyei Kör" tagjait. Kapi Béla püspök itt is a felekezeti béke és összetartás érdekében emelt szót és kiemelte annak a ténynek jelentőségét, hogy a soproni evangélikusok ünnepében számos más vallása is osztozott. Nádassy országos főkapitány Sopron megmentőjét, Thurner polgármestert köszöntötte és arra kérte, hogy már csak arra vigyázzon, hogy az Ausztriától megmentett Sopron az internacionalizmus karjaiba ne dőljön. Thurner dr. válaszában frappánsul bizonyította, hogy nem ő hibás abban, hogy Sopron bizonyos tekintetben letért a leghelyesebb útról és hogy a polgárság viszálykodása a „két marakodó között a harmadik örült.“ Sajnos, a nagy nap legnagyobb érdeklődéssel várt eseményét, az új Deákkút felavatását elmosta az eső. Csak a legöregebbeket, az igazi vén diákokat, a 70 és 80 éveseket nem tudta visszatartani a zuhogó zápor és a bokáig érő sár, hogy szívük vágyát és az ellenállhatatlan erővel ébredő emlékezés hívó szavát követve ki ne vándoroljanak a deákkuti erdőbe. Nyolcvan-kilencven főnyi lelkes kis csapat előtt adta át Heimler Károly dr., a Városszépítő Egyesület érdemes elnöke néhány megragadó mondat kíséretében rendeltetésének az újjáépített Deákkutat, melyet Heimler dr. a magyar nemzeti újjászületés szimbólumának állított oda. Vrchovszky dr. kúriai bíró, a Diákszövetség elnöke meghatódott szavakkal válaszolt, majd Pröhle professzor beszélt a magyar reményekről. Elhangzott még egy lendületes szavalat, atrianoni átok és a Hymnusz meg a Szózat, aztán a kis csapat élén az egyik nesztorral, a 84 éves paksi lelkésszel visszavándorolt a városba. A meghajolt drága ősz fejek fölött az édes emlékezés aranyos lidércfénye imbolygott. Művészeti szempontból és hangulatérték tekintetében talán mégis a kaszinói estély volt a nap fénypontja. Bár a teremben fülledt hőség uralkodott, az ablakokat érthetetlenül hermetikusan elzárták, már fél 9 óra tájban olyan nagy érdeklődő tömeg helyezkedett el az ülő- és állóhelyeken és a karzatokon, hogy biztonsági szempontból számos vendéget visszaküldtek. A pamlagokon a legkitűnőbb városi közönség vegyült vidéki paplakokból, tanítói házakból, földbirtokos kúriákból összesereglett szépséges asszonyokkal, akik csakúgy mint a nagynevű fővárosi notabilitások lelkes tapssal adóztak a nívós és jól öszszeválogatott műsor minden pontjának. Felejthetetlen és megindítóan kedves élmény volt számunkra Berecz Ábel ügyvéd, volt nemzetgyűlési képviselő, az egész Sopron szeretett Berecz bácsija a pódiumon. Egy darab megelevenedett múlt a régi boldog, a romantika színes távlatába lendült nagy Magyarországrégi dicsőségéből. Nemes patinája, zengőszavu, zamatos szép magyar beszédét elhallgattuk volna egész éjszaka. A magyarságot sljtó sok kegyetlen végzet ellen való tiltakozás élő szimbóluma volt Berecz bácsi, de a beszéde maga is oly érdekes reminiscenciákat tartalmazott Deákkuti Vármegyéről, hogy legszebb részeit szó szerint ide kelliktatnunk. Berecs Ábel beszéde: Tisztelt ünneplő közönség ! Nemes tanuló ifjúság! Akik a Deákkuti Vármegye volt tagjai közül Sopronban laknak, azok között körülbelül én vagyok a legvénebb. E címen kérek engedelmet arra, hogy a Deákkuti Vármegye volt tagjait igaz atyafágos szeretettel köszöntsem. Összegyűltünk mi vén diákok, még azok is, akiknek napja immár nyugovóra hajolt, hogy felújítsuk lelkünkben az emlékét a legszebb időnknek, melynek a Deákkút osztályos atyjafia volt. Ez a kút volt a tanúja annak, hogy a szívünk, lelkünk tele volt idealizmussal elannyira, hogy sírni tudtunk volna, mikor arról elmélkedtünk, hogy a török 162 esztendeig a nyakunkon ült, tönkretette a kultúránkat, visszalökte a magyar nemzetet a fejlődés útján 200 esztendőre és akit e szerencsétlen nemzet a nagy bajában segítségül hívott, ahelyett, hogy segített volna rajta, rendszeresen pusztította a nemzetünket, — az elnéptelenedett vármegyék dúsgazdag búzatermő földjére tótot, rácot, wallont, svábot telepített, — a magyarságot pedig kiűzte Bukovinába zabkenyérre. A Deákkút volt a tanúja annak a nagy lelkesedésnek is, mellyel hűségesen szolgáltuk a nemes Deákkuti Vármegyét. Az evang. főiskola tanulóinak ifjúsági egylete volt ez, aminő sok volt hajdanán; Németországban többnyire a római köztársaság, nálunk a magyar vármegye törvényhatóságának a mintájára. Sárospatakon a református főiskolában 1817-től 1822-ig volt Páncélvármegye, 1832-től 1836-g Nádorvármegye. A mi egyesületünket Deákkuti Vármegyének hivták, mert a Deákkut volt a központja. És váljon mi célból alakult voltaképpen a Deákkuti Vármegye ? Ezt csak a legelső törvényei, rendszabályai és jegyzőkönyvei mondhatnák meg, de sajnos, ezek elvesztek 1865-ben a Sül® Mihály főjegyzősége alatt. Erről a Sülé Miskáról szól a következő gúny vers: Egyszer a kis Sülé Orgonára üle De csúnyán bensüle ! Bensőit a Sülé Miska a főjegyzőségbe is, mert a Deákkuti Vármegye jegyzőkönyveit elvesztette. Ezért nem tudják írásban kimutatni azt, hogy mi volt a célja a Deákkuti Vármegyének. Zábrák Dénes azt mondja a Deákkuti Vármegye