Sopronvármegye, 1924. június (27. évfolyam, 122-143. szám)
1924-06-01 / 122. szám
2 Drágább a kéményseprés. Nagyon hosszú, több mint egy óráig tartó vita volt a kéményseprési díjak fölemelésénél. Itt Hammer bizottsági tag azt indítványozta, írjon föl a közgyűlés a kormányhoz, hogy a kéményseprőiparban iktassa törvénybe a szabadversenyt, vagyis hogy minden tanult kéményseprő önállóan működhessen. Ezzel szemben Töpler kormányfőtanácsos a kéményseprési jog gyakorlását a tűzoltóság részére kérte biztosítani. Ekörül támadt az egy órát tartó vita sok fölszólalással. Végre is a közgyűlés úgy oldotta meg a gordiusi csomót, hogy mindkét indítványt fölterjeszti a kormányhoz. Egyébként a kéményseprési díjat 40 százalékkal fölemelték, a polgármester pedig bejelentette, éppen most állíttatja össze a kéménykatasztert. Ezután a szabályrendeletileg megállapított díjakat ezen kataszter alapján fogják fizetni. Szükség van-e a hatósági húsüzemre? A 28-ik pont a tárgysorozaton igen szerényen húzódott meg s mégis nagy szócsatára adott okot. Arról van benne szó, hogy a tanács javasolja a bor és húsfogyasztási adó fölemelését, mivel ezt az állam is emelte. Ez a javaslat szolgált ürügyül a hatósági húsüzem elleni támadásra. Weiler Béla érdeklődött először, hogy szükség van e még a hatósági hússzékre, vagyis arra, hogy a város konkurenciát csináljon a saját adófizetőinek. Thurner polgármester rögtön kifejtette, hogy a hússzék áldásos működést fejt ki még mindig. Az a véleménye, hogy a hatósági ellátás megszűnésével a húsüzem még fokozottabb kiépítésére lesz szükség. Pinezich István kérdi, fizet-e a hússzék adót és tényleg csak az arra szorulók kapnak-e onnan húst? Krausz Mihály: A hússzék nem fizet húsfogyasztási adót s négymilliárd az az összeg, amit a város így elveszít, így könynyen konkurálhat a hatósági üzem, amely a soproni húsiparosok nagy részét tönkre tette. Ő meggyőződött róla, hogy a leggazdagabb emberek is kapnak ahatósági székben húst. Pinezich újra fölszólal s indítványozza, hogy a hatósági üzemet csak kényszervágásokra korlátozzák, az így nyert húsból csak a legszegényebb osztály kapjon igazolványra. thurner polgármester ismételten azt bizonyítja, hogy a hatósági húsüzemre ha másért nem, már csak azért is nagy szükség van, mert árszabályozó hatása van. Egyébként téves az az információ, hogy a hatósági húsüzem nem fizet adókat, mert fizeti az állatforgalmi stb. adót. Bizonyos adókat azért nem fizet a húsüzem, mert haszna nincs. Ezeket az adókat a többi húsiparosnak sem kell megfizetni, ha könyvelésszerűleg bebizonyítják, hogy nincs hasznuk. A közgyűlés eme fölvilágosítás után megkegyelmezett a hússzéknek s elfogadta a bor- és húsfogyasztási adók fölemelését. A tárgysorozat többi részéről a lap más részein számolunk be. i Linoleum, Viaszosvászon, : * Szövetszőnyeg, Kárpitos kellék, Gyermekkocsik, Gummikabátok Haas Lipót, i*tf Xu Baross ut 18. sz. torgOki Telefon sz. 728. I SOPRON VÁR *MEGYE 1924. június 1 Soproni magyar színészet a negyvenes években. A múlt század negyvenes éveiben nagyjában magyar volt Sopron szelleme. Nemzeti nyelven tanítanak a középiskolában, így vezetik a város hivatalos könyveit, a cégtáblák is magyarosodnak. A báltermekben is megpróbálkoznak a magyar tánccal, a Deákkuti vármegye majálisa »népiesen nemes alföldi vigalom«-ra emlékeztette a Pesti Divatlap szerkesztőjét (1845). Csupán, ahol az élő szó erejével törhetett volna utat a nemzetiesség, az a terület, a sznház maradt leküzdhetetlen terep. Pár napra jött Sopronba szerény vendégként a magyar színész, de ritkán vitt magával kellemes emlékeket. Az 1841-ben megnyílt fényes színház meg méginkább megnehezítette a helyzetét. Ha a Kugler-féle monográfiának idevonatkozó pár sorát elolvassuk, sivárnak tűnik fel a magyar színészet története. A kép kietlenségét pár új adattal kívánjuk megszakítani, bár korántsem üdítő oázis lesz egyik sem. Kugler tudomása szerint 1846-ban hangzott először magyar szó az új színházban. Egressy Gábor, a Nemzeti Színház egykori híressége pedig azt jegyezte fel naplójában, hogy 1842-ben itt a Hamletet adta. Ez a különben nagyon határozatlan időpont tekinthető tehát az első térfoglalásnak. 1844-ben a Pesti Divatlap, melynek Petőfi volt a segédszerkesztője, hírt ad a soproni magyar színészetről. »Hosszú nélkülözés után, valahára Thália magyar papjai működnek nagyszerű német színházunkban Kétszery és Sepry igazgatása alatt. Megyei közgyűlések lévén, csak akad kevés nézőjük, eddig elég eredeti darab hozatott színre, u. m. Szökött katona, Országgyűlési szállás, Tisztujitás.« Mindez augusztus havában, mikor tudvalevőleg minden épkézláb soproni a szabadban van késő estig. Hogy milyen volt az előadások színvonala, mutatja az a körülmény, hogy e társulat Gyöngyöst, Abonyt s más kisebb alföldi várost szokott gyönyörködtetni. Sepsy a forradalom napjaiban szétoszlatta társulatát azzal, hogy most nincs helye a komédiázásnak. Kétszery pedig arról nevezetes, hogy vagy 30 év múlva az ő társulatánál működött Tóth Ede, a «Falurossza» költője. A következő év (1845) sem múlik el magyarok vendégszereplése nélkül. Az Életképek (Frankenburg lapja) tartotta fenn az emlékezetét: »Pázmán Mihály magyar színésztársasága mulattatta az igen-igen gyér nézőközönséget azon színházban, melyet e nemzetiesedni épen nem akaró város több százezerrel építtetett, hogy egy arany fizetése mellett idegen, azaz német társaságnak adja ki. Ez a vendégszereplés is olyan időben történt, mikor a soproniaknak nincs kedve a színházra, tavasszal. Pedig Pázmán igazgató ravasz egy ember volt. Kőszegre csak úgy ment, hogy előbb aláírás révén biztosították neki tizenkét előadás sikerét. Hogy az előadások milyenek voltak, abból következtethető, hogy a társulat Zalaegerszeg s más kis helyek igényeihez szerveződött. 1846-ra esnek Kugler első adata Gócs Ede társulatával, mely a következő évben is játszott volna itt. Gócsék csak operára rendezkedtek be, így bízvást meglehetett a sikerük. Csakhogy ez az adat nem megbízható s amennyiben Kugler megjegyzése az 1847-es évről téves, igy az első adat sem látszik elfogadhatónak. Megyegyülés jó alkalom volt a vendedégszereplésre; ilyennek kínálkozott az 1847-es tudóskongresszus is. Csakhogy a tudós uraknak más szórakozásuk is akadt Sopronban, semmiféle beszámoló nem emlékezik meg színészeink előadásairól, csupán Vahot Imre veti oda a Pesti Divat- lapban: »A városi színházban Bács társa-sága működött kevés néző előtt. Lehet mondani, hogy csak vidékiek látogatták«. " A Bács-társaság sem tartozott a jobbbak közé. Meg is írja bátran a rendes soproni tudósító: »voltak színészeink is , kik a semminél is kevesebbet tevének, mert az idegen honiaknak magyar színészetrőli képzetét is levonták.« Mert akárhogy is vádolták közönnyel a soproni közönséget, nem lehetett elvitatni, hogy a társulatok gyengék voltak. Sopron új színházának első 3 évében egy bécsi igazgató társulata működött, felváltva a pozsonyit s a badenit. Hogy kelhetett volna ezzel versenyre az abonyi vagy zalaegerszegi? Hetente 2—3 opera járta, közte olyanok, hogy mai nap is fejtörést okoz a nagy dalszínházaknak az előadásuk. A következő években is, egy esztendő kivételével, Pozsony volt a társulat másik gazdája. A kicsi, megyegyülésekre építő magyar társaságokra nem várt siker Sopronban. És mégis: valami megmozdult a német színészet lába alatt. A német közönség is magyart akart: az igazgató neje, Megerlené lefordította a «Szökött katoná«-t, »fulladásig tömött terem« köszöntötte (1845). Győrben is adták már egy éve, de ott kifütyülte a közönség, mert tiroli dalokkal cifrázták. Okulva ezen Megerleék magyarul énekeltek. A sikeren felbuzdulva Megerlené tovább működött. 1846-ból írja a Pesti Divatlap: »A két pisztoly, az Országgyűlési szállás a ferde fordítás és kontár előadás dacára ismételve és zsúfolásig törnék a házat s a tetszés tapsviharaival kísértetének. Jele, hogy honi tárgyú sikerültebb darabjaink idegen ajkú polgáraink által is megértetnek és kedvesebbek, mint holmi leopold-külvárosi fércsilányságok.« Talán épp az ilyen magyar-német előadások kedvéért szerződtetik a magyar énekeseket: Sátorfy József s Horváth az operaegyüttes tagjai voltak. Beckmann aszszony, a pesti német színház dívája vendégszerepelvén, a »Szülőföldem szép határa« c. dallal lepte meg egy vígjátékban a soproniakat. Megismételtették. S talán a szenzációs hír, hogy Berlioz, a modern zene egyik úttörője, aki Pesten járt a negyvenes években, a Rákóczi indulót megszerette s hallatlan raffinériával hangszerelve beleillesztette a Faust elkárhozása c. zenei költeményébe, talán ez az örvendetes s »keblet hevítő« újdonság sem volt olyan jelentős, mint az árnyékában meglapuló kis tréfás soproni tudósítás a városi karmesterről: »Kapellmeister Beskoschka tudja a Ragóczyt«. Csatkai Endre. I falimövetség elnöke is részt vesz a sopronmegrei tanulók nagygyűlésén A Sopronvármegyei Általános Tanítóegyesület ez évi közgyűlését Sopronban június 12-én tartja meg, mely nagyszabású programmot ölel fel. Országosan ismert nevű, paedagógusok érkeznek e napon Sopronba, akik előadásaikban azokat a kérdéseket tárgyalják, melyek az ország tanítóságának egész egyetemét érdeklik és érintik. A tegnap érkezett értesítés szerint részt vesz a közgyűlésen Rákos István kir. tanácsos, Péterffy Sándornak, a »tanítók atyjának« méltó utóda, akinek nagy része van abban, hogy a tanítóság munkájához mért anyagi és erkölcsi sikereket ért el az utolsó esztendők folyamán. A falugondozás jelentőségét fogja fejtegetni dr. Steinecker Ferenc, a közgazdasági egyetem tanára, az Orsz. Faluszövetség elnöke, aki Czettler Jenő dr. nemzetgyűlési képviselővel együtt hatalmas propagandát fejt ki a falvak kultúrájának érdekében. Steinecker Ferencet már a múlt évben is váratlan és halaszthatatlan elfoglaltsága akadályozta abban, hogy nagyjelentőségű előadását Sopronvármegye tanítósága előtt megtartsa. Körösi Henrik dr. miniszteri tanácsos a Néptanítók Lapja főszerkesztője pedig a magyar holland tanítóság szellemi és gazdasági kérdése tárgyában fog felvilágosítással szolgálni. Mint értesülünk a vármegye tanítóságának egész egyeteme részt vesz a közgyűlésen, melynek előértekezletén letárgyalják a Gárdonyi Irodalmi Társaság őssze tartandó soproni irodalmi estélyének kérdését is.