Sopronvármegye, 1924. augusztus (27. évfolyam, 172-196. szám)

1924-08-01 / 172. szám

1924 augusztus"­ SOPRONVÁRMEGYE tudják, hogy embereket, városokat és egész nemzeteket a művészet és a sport ment át a munka és életkedv következő évtizedeire és évszázadaira, bár a nagyközönség a művészetet és a sportot is csak félvállról kezeli és még nincsen teljes tudatában annak, mit jelent, ha egy városban irodalmi kör alakul vagy színház, illetve sportpálya építi. Megkezdődött a külföldi kölcsön belföldi jegyzése. A külföldi kölcsön Magyarországra esett részének jegyzése megkezdődött. Tegnap már be is vezették a tőzsdére a kölcsönkötvényeket. A magyar kormány gondoskodni akar arról, hogy a népszö­vets­égi kölcsönkötvények birtokosai bár­mikor előnyös áron mobi­lzálni tudják az értékeiket. Ezért vezették be a s­ötvényeket a budapesti tőzsdére. A nagyobb nyugati tőzsdéken már ketkrozzák is az ott kibo­csátásra került címleteket, így a londoni, a római, stockholmi, amsterdami és newyorki tőzsdéken már be is vezették a magyar kölcsönkötvények címleteit, melyek ott élénk keresletnek örvendenek. Az utóbbi időben olcsóbbodás áll be a textiláru piacon. En­nek oka köztudomású. Mint ismeretes, a múlt év folyam a nagykereskedők, tekin­tettel a korona állandó ársüllyedésére, foly­tonosan gyarapították a raktáraikat, úgy, hogy ma már igen sok kereskedő bővebb árutartalékkal rendelkezik, mint bármikor a békeévek idején. A mostani gazdasági vál­ság azonban megmutatta a kereskedőknek, hogy a szükségesnél nagyobb árukészlet csak hátrányos és­ megnehezíti az üzlet mobilitását. Mindamellett mostanáig a ke­reskedők legnagyobb része nem mert túl adni az áruin, mert nem látta eléggé bizto­sítva az eladás útján tőkéje valorizációját és gyümölcsözését. Mióta azonban a nép­szövetségi kölcsönre szóló felhívás meg­jelent, értesülésünk szerint több tekintélyes cég azzal a gondolattal foglalkozik, hogy a felesleges árukészletet eladja és a pénzt népszövetségi kölcsönkötvényekben tőké­síti. Ez az elhatározás természetesen csak sporadikus jelentőségű s csak a textil­szakmában érvényesült, de valószínűnek tartjuk, hogy a kezdők példája mihamar követőkre talál. Számos jelből máris megállapítható, hogy a népszövetségi kölcsön magyar ré­szének jegyzési felhívása a társadalom leg­szélesebb rétegeiben élénk viszhangot kel­tett. Különösen érdeklődnek a kötvények után azok a konzervatív elemek, amelyeket idáig a spekuláció, a konjunktúra és a szédületes kosztpénz visszariasztott attól, hogy tőkéjüket a közgazdasági élet rendel­kezésére bocsássák. Az óvatos emberek ugyanis különösen az utóbbi évek alatt meggyőződtek arról, hogy a magas koszt pénzkamatra kihelyezett tőkék sohasem vol­tak kellőképen biztosítva. Most azonban a teljesen biztosított és magas kamatot hajtó népszövetségi kölcsön lehetővé teszi, hogy ezek az idáig kikapcsolódott tőkék is meg­élénkítsék a közgazdaság vérkeringését. Hozzávetőleges becslés szerint mintegy 10—20 milliárdra becsülhető az az összeg, amely ily módon a népszövetségi kölcsön jegyzése útján gyors körforgásban újból piacra kerül. Csak természetes, hogy ez a tekintélyes tőke jótékonyan fog hatni az állandó pénzszűkével küzdő termelésünkre s valószínű, hogy a jegyzés után rövidesen éreztetni fogja kedvező hatását. A népszövetségi kölcsön jegyzésére, értesülésünk szerint, egy két nagy banknál, amelynek külföldi összeköttetései vannak, máris érdeklődésekkel fordultak a külföldi ügyfelek. A magyar népszövetségi kölcsön után az érdekődő levelekben mindenekelőtt arra kérnek f­ővlágosítást, hogy váljon a kölcsön magyar tranche, épúgy biztosítva van-e, mint a kü főidőn plasszírozott rész. A bankok természetesen válaszukban rá­mutatnak arra, hogy a magyar tranche a népszövetségi kölcsön integráns része, tehát itt is ugyanazon biztosítékok szol­gálnak a kölcsön e­misszió fedezetére, mint a külföldön jegyzett résznél. A nagyszámú érdeklődő levelek mellett idáig, szórványo­san bár, de már­is érkeztek vételi megbí­­­­zások kölcsönbejegyzésre, főkép O­­szor­szágból, ahol köztudomás szerint et­zé­­­sen túljegyezték a kölcsönt és igy nagyon sokan elkéstek a magyar kölcsön római és milánói jegyzésétől. Ha a nagy nemzetgazdasági érdek­et és a magyar kistóv­és érdeket összeveri­k, kétségtelennek kell tekintenünk a népsz­ö­vetségi magyar kölcsö­nész jegyzésinek sikerét. Hiszen ez a 10 minó aranykorit alig m­ghaladó összeg még a mai meg­csonkított állapotban sem i­­s­­ nehéz pró­bára Magyarország közgazdái­át Biztosra lehet venni ugyanis hogy kü­ön­ben a vi­déki kisgazda közönség ki fogja venni a részét a kölcsönjegyzésből. A magyarországi franche 2.350.000­­ dollár és egyenként 10-20 — 50—100 és 200 dolláros címletekre tagozódik. Ha te­hát Magyarországon százezer ember jegyez, egyenként egy-egy csak 20 dolláros címle­tet, akkor máris majdnem teljes egészében lejegyezték a magyar népszövetségi köl­csönt. Hiszen a fennmaradó 350 ezer dol­lárt nagyobb tételekben kétségtelenül köny­nyen le fogják jegyezni. Egy darab 20 dol­láros címlet 88 as kibocsátási árfolyamon mintegy 1.500,00 papírkoronának felel meg, ami viszont megközelítően három és fél méter mázsa búzaértéket képvisel. Három és fél métermázsa búzát pedig még az idei aránylag gyenge termés mellett is minden vagyonosabb kisgazda könnyen tőkésíthet. Annak, hogy a külföldi kölcsön arány­lag kis címletekre oszlik, meg van az a nagy előnye, hogy a legszélesebb népréte­gek részvételét is lehetővé teszi a jegyzés­nél. Végeredményében tehát elő fogja se­gíteni azt az egészséges folyamatot, amely nagyon is szükséges a bankok nagyra nőtt hatalmának ellensúlyozására, bízzunk benne, hogy a népszövetségi kölcsön magyar­­országi részének majoritása ez alkalommal magyar dolgozó kezekben marad. királyi családnak őszi barackot Et­lenbe (1638). — Hanem­ magukról sem feled­keztek meg a jó városatyák. Szent Márkus napján az­ előző napi tisztujitás örömére nagy hiva­talos evés volt szokásban. A belső s külső tanács egyaránt részt vett. Az első adatok szerint egyszerű volt az étlap: halat szol­gáltak fel tizenhárom asztalon. De később vége lett az apostoli egyszerűségnek: fino­mabb húsételre vágott az urak foga s vala­hogy elrendezték a 17. század elején, hogy a város tu­ajdonát képező falvak adjanak a lakomához egy borjút s két bárányt. A köz­égi ülés ilyetén való határozatára a tanács­­­urgón jegyzi meg, hogy eleget tesz az id­ös intézkedésnek. (»En Ehrsamer Rath schaut hin und her.« Vár. mon. I. 409 o.) a erős falstok mellett nem vetettek m­en­ni édességeket sem. 1650 tő­­fogva egy­e­sebb kontekt kell, meg fűszer is. Ekkoriban már négyre szaporodott a hiva­to­s evések száma, melyek közül a márkás­­nap.t biztosan a városházán tartották; erre a célra a konyhát évről évre újra felszerel­ték s lebontották.­­ Az 1676 as tűzvész egy időre meg­akasztotta a dáridókat. Üres kézzel megy a következő évben a császárhoz a soproni követség boldog újévet kivánni f­og,úttal némi támogatásért, adóelengedésért is. A várostorony még üszkösen mutatott az ég felé, a városháza sem épült fel romjaiból, de mikor 1678 ban megszületett a várva­­várt trónörökös, mégis csak kellett ünne­pelni s ezen az ünnepen nem csupán Isten igéjével éltek. A 18. század első évében már ismét helyreállt a régi szokás: evésre s meg­tisztelésekre 542 forintot költ a város, alamizsnára csak 84 forintot. A nagyszabású étkezések ebben a szá­zadban már eltűntek. Mária Terézia idejé­ben csak Vízkeresztkor volt uzsonnaféle, néhány forint ára zsömle. II. József alatt ezt is megszüntették. A Michel-krónika jó­ízű gúnnyal szemléli a város urainak al­konyát, elvesztették a fajárandóságukat (in­gyenes 15 öl tűzi fa s.1200 darab rőzse). «Auch die guten Fresseregen», teszi hozzá kajánul. Mert hát valami népszerű nem lehetet a városatyák lakomája, amiből felkopott a nép álla. Ritkán traktáltak meg mást, mint nagy urat s­s magukat. A borral nem igen takarékoskodtak, az igaz Márkus nap­­kor ősi szokás szerint a dóm templom zenészei 2 akó bort kaptak. És a királyi család tiszteletére néha egy-egy hordót csapra ütöttek a főpiacon is. A csányi krónika írja, hogy mikor a királyné bizo­nyos számú hónappal soproni tartózkodása után egy fiúgyermeket szült, Sopron a magáénak tartva az újszülöttet nagy ünnep­séget csapott. Folyt a brr­sz utcán, táncra perdültek az aggok s gyermkek is. De királyi családjáért verét is szívesen áldozta Sopron, ezért viselheti ennek cí­merét a magáé felett. . . Csatkai Endre. Jimisear Sopron még vendéglátó volt Nagyurakkal nem jó egy tálból cse­­resnyét enni, de felette ajánlatos gondos­kodni róla, hogy ha cseresnyére vásik a foguk, elébük lehessen tenni­ a cseresnyés tálat. A régi Sopron bölcs vezetőinek is ez volt a véleménye s igyekezett is jóban lenni a környékbeli hatalmasságokkal. Te­hát bőségesen indultak a rakott szekerek a vidéki kastélyok felé s ha átutazott va­lami előkelő nemes, a város jól tartotta. Szóvá is tette 1596 ban a községi ülés, hogy a tanács túlozza a magyar vendég­szeretetet. 2-3 forint értékű hal kerül terí­tékre, valahányszor csak egy magyar uraság átvonul a városon, nem számítva a bort, ami szintén csak a köz pincéjéből való. A tanács engedelmesen fejet hajt: amennyire lehetséges lesz, megsierteti a vendéglátást. De hát nem volt lehetséges, a számadáskönyvek tételei közt sörén fel­bukkannak továbbra is az ebédek, m­ert?­* két előkelő idegeneknek tálaltak f. I­mi nagyon sütő , főleg az időtől fogva, hogy a nádor az Eshházyakból került ki. Nem csak maguk, Mik­es gróf és Pál here**», meg feleségeik, de a hozzájuk igya­k­ó látogatók is gyakran élveik Sopron ven­dégszeretetét. Már pedig Kismartonb­an zárva-nyitva volt a várkapu s oda Sopron i­s át vezetett az ut. Hanem hát a hatalmasok jóakaratát nem lehet elég d­ágán meg­fizetni ... A lakoma néha a városházán, néha a városi korcsmában a Várkerületen zaj­ott le. A főétkes úgy lát­szik specialitás adta a­­ soproni hal. Volt tava elég a városnak ak-­­­koriban, a mai Szécshenyi tér, Petőfi tér­­ bőven szolgáltott vizében jószír falatokat. A s soproni bor meg már különösen híres volt.­­ Istvánffy Miklós dicsérőleg ír róla króniká­­­jában, de nem csoda, évente kapott egy jó hordóval belőle (Ehrenwassl, Írja a szám­adáskönyv). Máskor vinyenc falatokkal kedveskedik a város, 1625-ben az országgyűlést itt tart­ják, Bécsből hozatnak citromot az édessé­gekhez. A balfi előkelő fürdővendégek számára is kijár mindenféle jó, Eggenberg grófnak epret küldenek (1627), Ciráky alis­pánná tojásos lepényt (eternes Brod), a 3 o­nemus cigarettapapír és hüvely JACOBI Antinicotinhüvely Mindenütt kedvelik-

Next