Sopronvármegye, 1926. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1926-01-01 / 1. szám
4 SOPRON VÁRMEGYE 1926. január 31. Soproni diáktemetés 1661-ben. Wittnyédi Pál halotti beszéde Fejérváry János, a volt miniszter őse felett. Wittnyédy István, Zrínyi prókátora és bizalmasa, a magyar ifjak soproni líceumának nemcsak egyik alapítója volt, hanem ennek első jeles igazgatóját, a nyelvtanáról ismert Kövesdy Pált is ő szemelte ki és ő hívta ide. Sőt ez az erős gyakorlati érzékkel dolgozó országos ágens még arról is gondoskodott, hogy az új magyar iskolába minél több előkelő diák gyülekezzék össze közelből és távolból és így e tekintetben is versenyezhessen a jezsuiták kollégiumával. Az iskolát eleitől fogva magasabb színvonalúnak szánták. Már 1661-ből való nyomtatvány két helyen is líceumnak nevezi. Wittnyédy 1659. febr. 3-án Eperjesről hívta Kövesdy Pált, mint dunántúlit Sopronba. „Kegyelmednek is — írja néki — nagyobb kötelessége van hozzánk, földünk gyümölcse lévén.“ Családja valószínűleg Sopronkövesdről származott. A fiatal tudós tanár, ki 1655. járt Wittenbergben, előbb már Komáromban és Eperjesen tanított. Az utóbbi helyen nagyon szerethették, mert messze földről is eljöttek tanítványai utána. Ez nem ritka eset abban a korban, különösen Sopron és Eperjes között volt élénk az összeköttetés.Wittnyédy sokszor járt a Felvidéken Thököly István s Kétezer András és Menyhért házában. Ilyenkor diákokat is vitt és hozott magával, így küldte például 1657. a szakonyi Ensel Jánost Eperjesre. Oda irányította a Koller és Reichenhauer soproni fiukat is. Amaz dr .Artner Vilmos polgármesternek, ez pedig Hackelberg szenátornak volt az unokája. Langfelder Dávid eperjesi kereskedő, Wittnyédy jó barátja is ilyen diákszállító és közvetítő volt, aki ifjúkorában Sopronban tanult s Artner dr. sok jót tett vele. Más felvidéki fiukat is eleget hozott Wittnyédy Sopronba. Guzich János árvamegyei alispán is 1657. István és Mátyás nevű fiait Thököly ajánlólevelével küldte Wittnyédy oltalma alá. Ilyen összeköttetéssel került Kövesdy rektor is Eperjesről Sopronba. Wittnyédy még az útirányt is megírta néki: „Az vizek föl nyilván csak Rosenbergig jöjjön Kegyelmed, ott szálra ülvén, Galgóczig alájöhet, ott szekerest fogadván Pozsonyig." Ritzinger György eperjesi kereskedő előlegezte Kövesdynek az útiköltséget és Pozsonyból Sallai István soproni fuvaros hozta el. Kövesdy igazgatót még ebben az évben követte Sopronba jeles tanítványa, Komlóskeresztesi Fejérváry János, ennek a kiváló sárosmegyei családnak nagyreményű sarjadéka, velük 1521. Nándorfehérvárnál esett el s innen vették a nevüket. János diák Fejérváry Zsigmond és Görgey Zsuzsanna buzgó evang. szülőknek volt a fia. Szállása is Kövesdy rektornál volt Sopronban, aki feleségével együtt nagy gonddal ügyelt fel az ifjúra. De Wittnyédy is, kinek szintén nagy része volt a fiú idejövetelében, úgy vigyázott reá, mint saját fiára. A tehetséges és jó magaviseletü ifjú tovább mint két évig tanult itt a líceumban s már azon gondolkodott, hogy mint patvarista kihez menjen joggyakorlatra. Wittnyédy prókátorra gondolt bizonyára. Ekkor azonban rövid betegség után a halál váratlanul szakítá félbe a szépen indult pályafutást. 1661-ben október 9-én itt Sopronban hunyt el a 19 éves ifjú és október hó 16-án délután 2 órakor a líceum udvarából temették el. Bár majdnem egy hétig vártak a temetéssel, de a messze Sáros megyében lakó szülők még sem jöhettek el. A közeli vérrokonok közül egyedül testvérbátyja, Keresztesi Fejérváry Zsigmond állott a ravatal mellett, aki gróf Batthyány Kristóf főkapitány jószágán volt ennek egyik főfamiliárisa. Ez gondoskodott a végtisztességről és csináltatta a szokásos temetési zászlót is ékes felirattal. Az akkori közös temetőbe, Szent Mihály-temploma mellé vagy ennek sírboltjába temették. Wittnyédyre és Kövesdyre is lesújtó volt a váratlan haláleset. Az egyházi szertartást bizonyára az akkori evang. magyar lelkész, Sárfői Miklós végezte. De előbb a líceum udvarán Wittnyédy Pál, a prókátor 13 éves fia is latin nyelven halotti beszédet (Oratio Parentalis) mondott, mely Lőcsén 1664. nyomtatásban is megjelent. Ennek példányai ma már igen ritkák. Sopronban csak Scholz János csellóművésznek van meg birtokában. A négy sűrű oldalra terjedő beszéd nem közönséges szónoki tehetségre vall. Úgy látszik, az apa vagy Kövesdy volt a még gyermekifjúnak segítségére, vagy pedig (mivel a beszéd csak három évvel később jelent meg) maga az ifjú mint érettebb diák dolgozta át újra. Nagy szónoki erővel indul a beszéd és mindvégig leköti a figyelmet. Megkapó elevenséggel rajzolja a kiváló ősöktől származott, külsőleg is szép és nyájas ábrázatu ifjúnak erényeit, ragyogó elméjét, szorgalmát, istenfélelmét s vele szemben a kegyetlen halál romboló hatalmát. „Menjetek, menjetek — szólítja meg a gyászoló közönséget — ennyi jónak veszendőségét szivetek fájó érzésével hirdessétek minden jámbor léleknek; menjetek, prédikáljátok az ifjúnak életét és nemes lelki tulajdonságait; menjetek s hódolattal és, dicséretekkel tartsatok gyászünnepet. Én pedig, midőn nem tehetem (késő ősszel), hogy sírjára liliomot és Flóra gazdagságából illatos virágokat hintsek, legalább fiatalságának ragyogó fehér virágát akarom beszédemnek hódolatával megtisztelni.“ Tömören, szépen jellemzi ezután erényekben gazdag munkás életét és Isten akaratán megnyugvó, keresztyén ifjúhoz méltó csendes halálát. Végül pedig régi szokás szerint e szavakkal búcsúztatja: „Forrón szeretett apám és édesanyám, akiket messze vidék nagy távolsága választ el tőlem s e világból való kimúlásomat csak mások híradásából fogjátok meghallani, amiért is, tudom, hogy a legnagyobb fájdalom sújtja gyászba sziveteket és korai halálomat szakadatlan könnyáradással siratjátok. — Isten veletek! Neveltetésemben tanúsított jóságtokért, hogy nem csak otthon már bölcsőmtől fogva, hanem távoleső helyen is költségkimélés nélkül és nagy áldozattal a jó erkölcsökbe és a tiszteletre méltó tudományokba hittel és szeretettel beavatni akartatok, a jó és nagy Isten jutalmazzon meg bőséggel. Fürteiteket miattam ne őszitsétek még jobban és szemeiteket az éjjel-nappal való sírással ne rontsátok. Hiszen már tanulmányaim végső céljához, az örökkévaló örömre jutok elő Krisztussal, az én főpásztorommal, akit ismerni és látni volt epedő vágya szívemnek, most örökre egyesülök. Könnyeitek által, higyjétek el, engem soha és sehogyan vissza nem hozhattok , hanem ti igyekezzetek és siessetek e siralom vögyéből énhozzám jönni. " Este is immár, tisztelendő preceptorom és nagyrabecsült házigazdám, ki már három év óta nem csak elmémet avattad be a szabad tudományok tárgyaiba, hanem több mint két év óta gondviselőm és jólelkű szállásadóm is voltál szüleim helyett e távoleső földön, súlyos betegségemben pedig szeretett élettársaddal együtt nagy gonddal fáradoztatok közülem, — immár eltávozom és elhagylak, Isten fveled és amennyi testi és lelki jót oly bőkezűen tettél velem, a mindenség Ura fizesse vissza sokszorosan. És te is, fekete koporsóm mellett álló bátyám uram, nemes Fejérvári Zsigmond, ki nemvonakodtál nehéz utakat többször is megtenni és sokat költekezni, hogy egészségemet, ha úgy tetszett volna Istennek, visszanyerjem. — Isten veled, az ég Ura áldjon meg, hogy rólam és meghidegült tagjaim tisztességes eltemetéséről gondoskodtál.“ Megható szavakkal búcsúzik azután tanulótársaitól s a temetésen megjelent városi lakosságtól is, amelynek jóakaratát sokszor tapasztalta. A halotti beszéd címlapja szerint a „nemes, kiváló 06 tudós férfiak nagy gyülekezete kisérte ki az ifjút. Közölve van a gyászlobogó felirata is. A családi címer felett ez volt olvasható: „Nemes Sáros megyéből való Keresztesi Fejérvári János urnak, a nemes ifjúnak boldog emlékezetére, aki nemes szülei által ide küldetvén, két éven át hódolt a múzsáknak s ebben a szabad királyi Sopron városában október 9-én 19 éves korában elhalálozott. Testvér bátyja, nemes Fejérvári Zsigmond ur, tekintetes gróf Battyáni Kristóf etc. urnak udvari főembere emeltette ezt a gyászlobogót az 1661. évben okt. 16-án.“ A zászló másik oldalára pedig a feszület fölé latin pár versek voltak írva: „Hogy mivé lesz ez az élet, azt én, mint haza földemtől száműzetett, itt most a koporsóba zárva hirdetem. Nem használt az orvosi tudomány. Mert míg engem a Magyar Múzsa két aratásnak idején tanított Sopronban a tudomány hírneves forrásait keresni, itt ért utol ifjan a végzetem. Ez az elhamvadás szüleimnek búbánata. Ezt a zászlót pedig bátyám állította nekem.“ A haláleset különösen a távollakó szülőkre nézve volt megrendítő. A tudományos pálya fiuknak még az életét is áldozatul követelte. Más szülők is jártak igy a régi világban. Telekesi Török István, Egyed, Sobor és Szentandrás földesura, II. Rákóczi Ferenc kormánytanácsosa és huszárezredese, egyetlen Bálint fiát a kuruc háborúk miatt Rozsnyóra adta s a jó tanuló derék ifjú 1708. itt halt el váratlanul 17 éves korában. Tanára, Missovitz Mihály (Ráday Pál tanítója) neki isemléket állított. (Flores verni, Lőcse 1708.) Az elhalt Fejérváry Jánosnak Zsigmondon kívül István és Lajos fivére is volt. Báró Fejérváry Géza, a volt miniszter, Lajosnak az egyenes leszármazottja. A halotti szónok, Wittnyédy Pál, apjának lépett a nyomába s később tekintélyes ügyvéde volt Sopronnak. Az uj líceumba, mint kimondott magyar iskolába annyi ifjú jött más helyekről is, hogy 1660-ban már uj osztályt kellett építeni s Kövesdy és Sárfői mellé a röjtöki Laurentius Jánost új tanárnak meghívni. A külső tanács jegyzőkönyve szerint a magyar iskolában az ifjúság napról-napra szaporodott. A magyar templom is szűknek bizonyult, új karzatot kellett emelni ,mivel sok előkelő magyar látogatja.“ Egy ilyen előkerült régi ritka nyomtatvány is, mely Sopronnak sem múzeumában, sem könyvtáraiban nincsen meg, világító sugarakat vet városunk kultúrtörténetére, Sincerus. 113 I Szőrmekülönlegességek Női Silskin-bundák 3,800.000 K-tól Szőrme sportkabátok 1,950.000 K-tól Valódi alaszkai boák, sálok, muffok, coliok és mindennemű prémbőrök nagy választékban kaphatók J£U Győr Nagy József Czuczor Gergely utca 7. sz. Kérjen mindenütt csak STAUFFER-sajtot. «■4 ]