Sopronvármegye, 1926. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1926-01-01 / 1. szám

4 SOPRON VÁRMEGYE 1926. január 31. Soproni diáktemetés 1661-ben. Wittnyédi Pál halotti beszéde Fejérváry János, a volt miniszter őse felett. Wittnyédy István, Zrínyi prókátora és bizalmasa, a magyar ifjak soproni líceumá­nak nemcsak egyik alapítója volt, hanem ennek első jeles igazgatóját, a nyelvtaná­ról ismert Kövesdy Pált is ő szemelte ki és ő hívta ide. Sőt ez az erős gyakorlati érzékkel dolgozó országos ágens még arról is gondoskodott, hogy az új magyar iskolába minél több előkelő diák gyülekez­zék össze közelből és távolból és így e tekintetben is versenyezhessen a jezsuiták kollégiumával. Az iskolát eleitől fogva magasabb színvonalúnak szánták. Már 1661-ből való nyomtatvány két helyen is líceumnak ne­vezi. Wittnyédy 1659. febr. 3-án Eperjesről hívta Kövesdy Pált, mint dunántúlit Sop­ronba. „Kegyelmednek is — írja néki — nagyobb kötelessége van hozzánk, földünk gyümölcse lévén.“ Családja valószínűleg Sopronkövesdről származott. A fiatal tudós tanár, ki 1655. járt Wittenbergben, előbb már Komáromban és Eperjesen tanított. Az utóbbi helyen nagyon szerethették, mert messze földről is eljöttek tanítványai utána. Ez nem ritka eset abban a korban, külö­nösen Sopron és Eperjes között volt élénk az összeköttetés.­­Wittnyédy sokszor járt a Felvidéken Thököly István s Kétezer András és Menyhért házában. Ilyenkor diákokat is vitt és hozott magával, így küldte például­ 1657. a szakonyi Ensel Jánost Eperjesre. Oda irányította a Koller és Reichenhau­er soproni fiukat is. Amaz dr­ .Artner Vilmos polgármesternek, ez pedig Hackelberg szenátornak volt az unokája. Langfelder Dávid eperjesi keres­kedő, Wittnyédy jó barátja is ilyen diák­­szállító és közvetítő volt, aki ifjúkorában Sopronban tanult s Artner dr. sok jót tett vele. Más felvidéki fiukat is eleget hozott Wittnyédy Sopronba. Guzich János árva­megyei alispán is 1657. István és Mátyás nevű fiait Thököly ajánlólevelével küldte Wittnyédy oltalma alá. Ilyen összeköttetéssel került Kövesdy rektor is Eperjesről Sopronba. Wittnyédy még az útirányt is megírta néki: „Az vizek föl nyilván csak Rosenbergig jöjjön Kegyel­med, ott szálra ülvén, Galgóczig alájöhet, ott szekerest fogadván Pozsonyig." Ritzin­­ger György eperjesi kereskedő előlegezte Kövesdynek az útiköltséget és Pozsonyból Sallai István soproni fuvaros hozta el. Kövesdy igazgatót még ebben az év­ben követte Sopronba jeles tanítványa, Komlóskeresztesi Fejérváry János, ennek a kiváló sárosmegyei családnak nagyreményű sarjadéka, velük 1521. Nándorfehérvárnál esett el s innen vették a nevüket. János diák Fejérváry Zsigmond és Görgey Zsu­zsanna buzgó evang. szülőknek volt a fia. Szállása is Kövesdy rektornál volt Sopron­ban, aki feleségével együtt nagy gonddal ügyelt fel az ifjúra. De Wittnyédy is, kinek szintén nagy része volt a fiú idejövetelé­ben, úgy vigyázott reá, mint saját fiára. A tehetséges és jó magaviseletü ifjú to­vább mint két évig tanult itt a líceumban s már azon gondolkodott, hogy mint pat­­varista kihez menjen joggyakorlatra. Witt­nyédy prókátorra gondolt bizonyára. Ekkor azonban rövid betegség után a halál várat­lanul szakítá félbe a szépen indult pálya­futást. 1661-ben október 9-én itt Sopron­ban hunyt el a 19 éves ifjú és ok­tóber hó 16-án délután 2 órakor a líceum udvarából temették el. Bár majdnem egy hétig vártak a temetéssel, de a messze Sáros megyében lakó szülők még sem jö­hettek el. A közeli vérrokonok közül egye­dül testvérbátyja, Keresztesi Fejérváry Zsigmond állott a ravatal mellett, aki gróf Batthyány Kristóf főkapitány jószágán volt ennek egyik főfamiliárisa. Ez gondoskodott a végtisztességről és csináltatta a szokásos temetési zászlót is ékes felirattal. Az akkori közös temetőbe, Szent Mihály-temploma mellé vagy ennek sírboltjába temették. Wittnyédyre és Kövesdyre is lesújtó volt a váratlan haláleset. Az egyházi szer­tartást bizonyára az akkori evang. magyar lelkész, Sárfői Miklós végezte. De előbb a líceum udvarán Wittnyédy Pál, a prókátor 13 éves fia is latin nyelven halotti beszé­det (Oratio Parentalis) mondott, mely Lő­csén 1664. nyomtatásban is megjelent. En­nek példányai ma már igen ritkák. Sop­ronban csak Scholz János csellóművész­nek van meg birtokában. A négy sűrű ol­dalra terjedő beszéd nem közönséges szónoki tehetségre vall. Úgy látszik, az apa vagy Kövesdy volt a még gyermek­­ifjúnak segítségére, vagy pedig (mivel a beszéd csak három évvel később jelent meg) maga az ifjú mint érettebb diák dol­gozta át újra. Nagy szónoki erővel indul a beszéd és mindvégig leköti a figyelmet. Megkapó elevenséggel rajzolja a kiváló ősöktől származott, külsőleg is szép és nyájas áb­­rázatu ifjúnak erényeit, ragyogó elméjét, szorgalmát, istenfélelmét s vele szemben a kegyetlen halál romboló hatalmát. „Men­jetek, menjetek — szólítja meg a gyászoló közönséget — ennyi jónak veszendőségét szivetek fájó érzésével hirdessétek minden jámbor léleknek; menjetek, prédikáljátok az ifjúnak életét és nemes lelki tulajdon­ságait; menjetek s hódolattal és, dicsére­tekkel tartsatok gyászünnepet. Én pedig, midőn nem tehetem (késő ősszel), hogy sírjára liliomot és Flóra gazdagságából illatos virágokat hintsek, legalább fiatalsá­gának ragyogó fehér virágát akarom be­szédemnek hódolatával megtisztelni.“ Tömören, szépen jellemzi ezután eré­nyekben gazdag munkás életét és Isten akaratán megnyugvó, keresztyén ifjúhoz méltó csendes halálát. Végül pedig régi szokás szerint e szavakkal búcsúztatja: „Forrón szeretett apám és édesanyám, akiket messze vidék nagy távolsága választ el tőlem s e világból való kimúlásomat csak mások híradásából fogjátok meghal­lani, amiért is, tudom, hogy a legnagyobb fájdalom sújtja gyászba sziveteket és korai halálomat szakadatlan könnyáradással si­ratjátok. — Isten veletek! Neveltetésemben tanúsított jóságtokért, hogy nem csak ott­hon már bölcsőmtől fogva, hanem távoleső helyen is költségkimélés nélkül és nagy áldozattal a jó erkölcsökbe és a tiszteletre méltó tudományokba hittel és szeretettel beavatni akartatok, a jó és nagy Isten ju­talmazzon meg bőséggel. Fürteiteket miat­tam ne őszitsétek még jobban és szemei­teket az éjjel-nappal való sírással ne ront­sátok. Hiszen már tanulmányaim végső céljához, az örökkévaló örömre jutok el­ő Krisztussal, az én főpásztorommal, akit is­merni és látni volt epedő vágya szívem­nek, most örökre egyesülök. Könnyeitek által, higyjétek el, engem soha és seho­gyan vissza nem hozhattok , hanem ti igye­kezzetek és siessetek e siralom vögyéből énhozzám jönni. "­­ Es­te is immár, tisztelendő precepto­­rom és nagyrabecsült házi­gazdám, ki már három év óta nem csak elmémet avattad be a szabad tudományok tárgyaiba, hanem több mint két év óta gondviselőm és jó­­lelkű szállásadóm is voltál szüleim helyett e távoleső földön, súlyos betegségemben pedig szeretett élettársaddal együtt nagy gonddal fáradoztatok közülem, — immár eltávozom és elhagylak, Isten fveled és amennyi testi és lelki jót oly bőkezűen tettél velem, a mindenség Ura fizesse vissza sokszorosan. És te is, fekete koporsóm mellett álló bátyám uram, nemes Fejérvári Zsig­mond, ki nem­­vonakodtál nehéz utakat többször is megtenni és sokat költekezni, hogy egészségemet, ha úgy tetszett volna Istennek, visszanyerjem. — Isten veled, az ég Ura áldjon meg, hogy rólam és meg­­hidegült tagjaim tisztességes eltemetéséről gondoskodtál.“ Megható szavakkal búcsúzik azután tanulótársaitól s a temetésen megjelent városi lakosságtól is, amelynek jóakaratát sokszor tapasztalta. A halotti beszéd cím­lapja szerint a „nemes, kiváló 06 tudós férfiak­ nagy gyülekezete kisérte ki az ifjút. Közölve van a gyászlobogó felirata is. A családi címer felett ez volt olvasható: „Nemes Sáros megyéből való Keresz­tesi Fejérvári János urnak, a nemes ifjúnak boldog emlékezetére, aki nemes szülei által ide küldetvén, két éven át hódolt a múzsáknak s ebben a szabad királyi Sop­ron városában október 9-én 19 éves ko­rában elhalálozott. Testvér bátyja, nemes Fejérvári Zsigmond ur, tekintetes gróf Battyáni Kristóf etc. urnak udvari főembere emeltette ezt a gyászlobogót az 1661. év­ben okt. 16-án.“ A zászló másik oldalára pedig a fe­szület fölé latin pár versek voltak írva: „Hogy mivé lesz ez az élet, azt én, mint haza földemtől száműzetett, itt most a ko­porsóba zárva hirdetem. Nem használt az orvosi tudomány. Mert míg engem a Ma­gyar Múzsa két aratásnak idején tanított Sopronban a tudomány hírneves forrásait keresni, itt ért utol ifjan a végzetem. Ez az elhamvadás szüleimnek búbánata. Ezt a zászlót pedig bátyám állította nekem.“ A haláleset különösen a távollakó szülőkre nézve volt megrendítő. A tudo­mányos pálya fiuknak még az életét is áldozatul követelte. Más szülők is jártak igy a régi világban. Telekesi Török István, Egyed, Sobor és Szentandrás földesura, II. Rákóczi Ferenc kormánytanácsosa és huszárezredese, egyetlen Bálint fiát a kuruc háborúk miatt Rozsnyóra adta s a jó tanuló derék ifjú 1708. itt halt el várat­lanul 17 éves korában. Tanára, Missovitz Mihály (Ráday Pál tanítója) neki is­­emlé­ket állított. (Flores verni, Lőcse 1708.) Az elhalt Fejérváry Jánosnak Zsig­­mondon kívül István és Lajos fivére is volt. Báró Fejérváry Géza, a volt minisz­ter, Lajosnak az egyenes leszármazottja. A halotti szónok, Wittnyédy Pál, apjának lépett a nyomába s később tekintélyes ügyvéde volt Sopronnak. Az uj líceumba, mint kimondott magyar iskolába annyi ifjú jött más helyekről is, hogy 1660-ban már uj osztályt kellett építeni s Kövesdy és Sárfői mellé a röjtöki Laurentius Jánost új tanárnak meghívni. A külső tanács jegyzőkönyve szerint a magyar iskolában az ifjúság napról-napra szaporodott. A ma­gyar templom is szűknek bizonyult, új kar­zatot kellett emelni ,mivel sok előkelő magyar látogatja.“ Egy ilyen előkerült régi ritka nyom­tatvány is, mely Sopronnak sem múzeumá­ban, sem könyvtáraiban nincsen meg, vi­lágító sugarakat vet városunk kultúrtör­ténetére, Sincerus. ­113 I Szőrmekülönlegességek Női Silskin-bundák 3,800.000 K-tól Szőrme sportkabátok 1,950.000 K-tól Valódi alaszkai boák, sálok, muffok, coliok és min­dennemű prém­bőrök nagy választékban kaphatók J£U Győr Nagy József Czuczor Gergely­ utca 7. sz. Kérjen mindenütt csak STAUFFER-sajtot. «■4 ]

Next