Sportélet, 1968 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1968-01-01 / 1. szám

11 játékvezetés nem_______ foglalkozás, hanem hivatás! Gondolatok a játékvezető felelősségéről és kötelességéről a játéksportokban F­ejlődése közben két ritka szerencsés vál­tozáson ment át a kézilab­dázás. Előbb a nagypályás, szabadtéri játékot bevitték a terembe, ahol szinte azon­nal népszerűvé vált, majd a lekicsinyített teremjátékot újra kivitték a szabadba kispályás kézilabdának, ennek a megoldásnak is át­s­ütő erejű sikere lett. Ezek­­után nem csoda, ha a kézi­labda mai formájában kon­tinensünk egyik legnépsze­rűbb sportágává fejlődött. Ennek a nemzetközi ta­lálkozókban, tornákban is nagyon gazdag sportágnak természetesen sok jó játék­vezetőre is szüksége van, s ezért legutóbb a Nemzetkö­zi Kézilabda Szövetség tech­nikai bizottsága játékveze­tő továbbképző-tanfolyamot rendezett Romániában. A tanfolyamot a svájci Emil Horle, a technikai bizott­ság elnöke vezette. Elnöki megnyitójában a svájci el­nök tartalmas előadást tar­tott a játéksportok, s azo­kon belül a játékvezetés mai helyzetéről. Ez a helyzet a sportág nagy népszerűsége ellenére sem egyértelműen kedvező. A kézilabda is ugyanabban a cipőben jár, mint csak­nem valamennyi többi sportág: a nagyobb társa­dalmi elismerés, a nagyobb érvényesülési, anyagi lehe­tőségek mellett a sportok eredeti meghatározásához hozzátartozó naivitás és ön­kéntesség, a sportnak sport kedvéért való önzet­­­len és tiszta örömöket adó űzése egyre inkább háttér­be szorul, kikopik belőle. Az az önként feltörő lel­kesedés, az a becsületes, odaadó győzni, akarás, az a lovagias veszteni tudás, az a nagyképűségtől men­tes, a jót, a szépet, a kel­lemest fenntartás nélkül élvezni tudó jókedv mint­ha a pénz szagának hatásá­ra itt-ott megáporodott vol­na. Ak­i valamennyien, akik az NSZK nemzetközi játékvezetői tanfolyamán részt veszünk, csak akkor teljesítjük feladatunkat, ha tevékenységünkkel őszinte odaadással szolgáljuk a já­ték minden igaz, szép és eszményi értékét. Vagy másképpen kifejezve: ha készek vagyunk rá, hogy minden alacsonyrendűséget, sportszerűtlent és becste­lent, ami sajnos manapság a versenysport bárkájában a sport valódi értékeivel együtt hajózik, segítünk on­nan kitisztogatni, ellenük a harcot folyamatosan és be­csületesen megvívni — mondta Emil Horle elnök előadása bevezetőjében. A játékvezető nemcsak a szabályok végrehajtója, ha­nem a ráruházott hatalom­mal a kezében valójában mindennek, ami a pályán történik, irányítója, vezető­je. A játékvezetés vezetést, irányítást, nevelést jelent. A játékvezetésben a peda­gógus, a pszichológus, a bí­ró, a bajtárs, a sporttárs együttesen jelentkezik, együttesen jut kifejezésre. Gyakran a játékvezető­nek nemcsak a játékteret kell ellenőriznie, hanem a nézőteret is. A sokszor fa­natizált, elfogult és a sport­­szerűség határait annyiszor túllépő nézőket a játékve­zetőnek csak a tudás és a megalkuvás nélküli becsü­letesség erejével lehet meg­fékeznie. (Azzal sem min­dig ...) Helyek tehát azok a fel­tételek, amelyek segítségé­vel a játékvezető a ráháru­ló felelősségnek és kötele­zettségeknek megfelelhet? A játékvezetőnek elő­ször is tökéletes tár­gyilagosságot és megbízható ítélőképességet kell tanúsí­tania. Ezenkívül befolyásol­­hatatlannak, függetlennek, elfogulatlannak, megvesz­­tegethetetlennek és előíté­letektől mentesnek is kell lennie. Ezek mind jellem­beli tulajdonságok, de va­jon egy is elhagyható-e kö­zülük úgy, hogy a játék­vezető mégis érinthetetlen, tekintélyt sugárzó személyi­ség maradjon?! Ezekhez az általános em­beri értékekhez természe­tesen a bíráskodáshoz hoz­zátartozó szellemi képessé­gek és készségek is szüksé­gesek. Nemcsak tökéletes, hanem ugyanakkor intelli­gens szabályismeretre van szüksége a játékvezetőnek. A szabályok alkalmazásá­val, fejlődésük, kialakulá­suk élő történetével, a le­folyt szabályvitákkal, döntésekkel mind ismerős­n­nek kell lennie annak, aki igényt tart a jó játékvezetői minősítésre. Csak a teljes tájékozottság esetében tud­ja ugyanis a játékvezető a szabályok írott betűjét és igazi szellemét a játékté­ren, gyakran csak felvilla­­násszerűen történő esemé­nyekkel összhangba hozni. Meg kell itt említeni, hogy ezek megvalósításához megfelelő játékosmúlt is elengedhetetlen. Ez a gya­korlati élet úgyszólván min­den vonalon jelentkező kö­vetelménye: a későbbi mes­teri munkát csak az alap­vető tanulóévek becsületes elvégzése, tapasztalatai te­szik lehetővé. S hogy a megszerzett tudás be ne rozsdásodjék, időről időre ismétlésekkel, vitákkal, megbeszélésekkel kell az is­meretanyagot felfrissíteni. (Magyarul: a jó pap holtig tanul...) Különösen saját hibáink elemzésével tanul­hatunk sokat. Régi szabály, hogy tudásunk fejlesztésé­hez elengedhetetlen tudá­sunk valódi felismerése és mások ismereteinek a fel­­használása. (Tehát a játék­vezető se „nyugodjék bele”, hogy ő már mindent tud, mások viszont nem tudnak semmit...) A hatalomnak erkölcsi alapja csak akkor van, ha igazságosan gyako­roljuk. A játékvezetőnek is kötelessége, hogy a játék­teret egyúttal az igazságos­ság terévé is avassa. Ennek két igen fontos feltétele van: 1. ne „mérlegeljen” a bíró, 2. ne törődjék az el­fogult, fanatikus, de a sza­bályokban többnyire csak gyéren tájékozott közönség befolyásoló tetszés- vagy nemtetszés - nyilvánításával. A nyugodt lelkiismeret biztosítása kedvéért inkább vállalja a­­ népszerűtlen­séget. Ne akarjon „házi bí­ró” lenni; ez ugyanis csak tiszavirág-életű „tisztség” lehet. És ne akarjon „kesz­tyűs kézzel” bánni a szabá­lyokkal és az azokat meg­sértő játékosokkal. Inkább bánjon velük kesztyűtlen, de — tiszta kézzel... A saj­tótól pedig — az esetek túlnyomó többségében — akkor kap elismerést, ha egész egyszerűen — jól bí­ráskodik. Ahogy azonban sok játékos is rászorul egy kis „acélfürdőre”, egy kis keményítésre, a játékveze­tésben is csak a kemény emberekből lesz igazán el­ismert játékvezető. Ezzel a kemény határo­zottsággal azonban éppen a játék játékszerűségét, az erők derűs és jókedvű ös­­­szemérését kell — a kés­hegyig menő harccal szem­ben — biztosítani. Sohase feledjük el, hogy éppen azért kell a tisztátalansá­­got, az alattomosságot, durvaságot, a közönséges­­­séget a játékból a legna­gyobb következetességgel és szigorral kirekesztenünk, a­hogy a játék igazi lényegét, sport valóban sport­szerű tartalmát minél tisz­tább ragyogásában kifeje­­ zd

Next